HTML

Hit: a reménylett dolgok valósága

"[A béreaiak] napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok." (ApCsel 17,11) _________________ "Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek." (1Kor 14,20)

Címkék

2Korinthus (1) abortusz (3) antiszemitizmus (3) átadott élet (1) ateizmus (3) az élet fája (1) az ember felépítése (1) az én megfeszítése (1) a halál és ami utána van (2) a hit fegyvere (1) a hívő jutalma (1) a kereszt munkája (3) a szenvedés értelme (1) a tíz leprás (1) a viskó kritika (2) Betánia (1) biblia (5) bibliai próféciák (4) biblikus gyereknevelés (3) biblikus kereszténység (28) biblikus lelkigondozás (2) buddhizmus (2) bűn (5) c.s. lewis (1) cursillo (3) D.M. Panton (1) dalai láma (2) dave hunt (8) dicsőítés (1) dinoszauruszok (1) diszpenzácionalizmus (1) diszpenzacionalizmus cáfolata (1) egység krisztusban (2) Egyszerű fordítású Biblia (2) eleve elrendelés (1) élő áldozat (1) elragadtatás (1) első feltámadás (1) elveszíthető-e az üdvösség (8) emerging-keresőcentrikus-posztmodern egyház (13) én halála (2) én megtagadása (2) Eszménykép és valóság (3) evangélium (15) evangelizáció (7) evolúció-teremtés (15) Ezeréves Királyság (7) ezotéria (1) felkenés (1) féloldalas tanítások (1) feltételek az Igében (1) fiúság (1) G.H. Lang (4) győzelmes keresztény élet (11) gyülekezet (17) gyülekezeti élet (2) hegyi beszéd (1) hinduizmus (1) hit (6) hitélet problémái (1) hitvédelem (6) hit és cselekedetek (2) hívő élet nehézségei (9) hívő jutalma (1) homoszexualitás (3) hústest (2) húsvét jelentése (1) igazság (1) igaz és hamis megtérés (8) igehirdetés (1) ige szolgálata (1) imádság-imádkozás (4) Istennel járni (1) istentisztelet (13) isten imádása (9) Isten munkája (1) ítélet (1) ítélkezés (2) izrael (2) jézus (13) Jézus tanítása (1) Jób magyarázata (1) john macarthur (2) John Saunders (1) judaizálók (1) jutalom (3) karizmatikusság (3) katolicizmus (5) katolikus pap (4) kegyelem (2) kegyelem korszaka (1) kenet (1) kereszt (2) kereszténység (2) keresztényüldözés (1) keresztény filmek (1) keresztség-bemerítés (2) királyság (1) kiválasztás (1) ki prédikálhat (1) korinthusi gyülekezet (1) közösség (1) Krisztus a hívőben (1) Krisztus a mennyben (1) Krisztus bennünk (1) Krisztus és a Gyülekezet egysége (1) Krisztus ítélőszéke (5) Krisztus képére formálódás (1) Krisztus Teste (2) kritika (5) különbségtétel (1) külső sötétség (1) Lance Lambert (1) laodicea (1) lélek üdvössége (1) lelkigondozás (1) Mária (1) Márta (1) Máté evangéliuma magyarázat (1) meditáció (1) megagyülekezetek (2) megszentelődés (3) megtérés (9) megtéréstörténet (5) megváltás (1) méltónak lenni a jutalomra (2) mennyek királysága (2) menyegző (2) miért teremtett az Isten embert (1) misztikus-kontemplatív-spirituális (13) müller györgy (1) new age-okkultizmus-ezotéria (8) növekedés (5) óember (1) őrállók (1) ortodox kereszténység (1) pészach (1) Philip Mauro (1) posztmodern egyház (4) prédikáció (3) pszichológia az egyházban (2) ray comfort (3) Rick Warren-céltudatos (2) rick warren-céltudatos (1) segítség (1) segítség a szenvedésben (1) spirituális útkeresés (1) Stephen Kaung (2) szabadság (1) szabad akarat (1) szellem lélek test (3) szellem üdvössége (1) Szent Szellembe merülés (2) Szent Szellem munkája (4) Szent Szellem teljessége (1) szenvedés (1) szivárványszínű szvasztika (2) szolgálat (1) T. Austin-Sparks (4) tanítvánnyá tétel (1) teológiai különbségek oka (1) teremtés (1) tévtanítások az utolsó időkben (12) tévtanítók (9) the berean call (1) the shack (1) tíz szűz példázata (1) törvény korszaka (1) tozer (1) üdvösség (19) üdvösség kimunkálása (1) újonnan születés (2) új ember (1) Új és és új föld (1) Új Jeruzsálem (1) új reformáció (2) univerzalizmus (1) uralkodás Krisztussal (3) úrvacsora (1) vallás (2) véghezvinni az üdvösséget (1) végidők (1) watchman nee magyarul (1) william paul young (1) Címkefelhő

Egy volt katolikus pap, José Manuel de León története

2010.09.28. 23:55 Kéry Zsuzsanna

  1925. április 9-én születtem a spanyolországi Vizcayában. Tizenegy évesen elveszítettem az édesapámat, aki a spanyol polgárháború áldozata lett. Apám jóhiszemű, ám megtévesztett bátyjai a római katolikus papság felé vezető úton indítottak el; a pappá szentelésemre a tanulmányaim végén, 1949. szeptember 24-én került sor. Habár nyolc éven keresztül tanítottam fiatalokat, saját magam sem találtam azt a békességet, aminek az elérésére őket buzdítottam. Minden szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalom, közbenjáró imádságok és szentgyónások ellenére is képtelen voltam lecsendesíteni a lelkemet.

 Számtalan szabálynak és előírásnak engedelmeskedtem, részesültem a szentségekben és végeztem a liturgiát – és mindezt anélkül, hogy ismertem volna Jézust, mint személyes Megváltómat, vagy hogy bármiféle igényem lett volna olvasni Isten Igéjét. Emellett pedig tanítani sem tudtam másokat arra, ami engem sem érdekelt. Természetesen az sohasem jutott az eszembe, hogy olyan szolgálatot végzek, ami a Szentírással ellentétes lenne.
 
Isten, az Ő kegyelméből vezet engem
 
 Mindeközben az uruguaybeli Rochába helyeztek át, a Gyógyító Miasszonyunk plébániára, Curate atya segédjének. Hűségesen végeztem a feladatomat, ám a bajaimra nem találtam gyógyulást.
 Soha nem beszélgettem evangéliumi keresztényekkel (illetve protestánsokkal, ahogyan legtöbbször nevezik őket), és nem is vágytam rá, hogy közéjük tartozzak. Isten, az Ő kegyelméből azonban vezetett engem; 1958 szeptemberében ugyanis két evangéliumi hitű, Buenos Aires-i hölggyel találkoztam, és a velük való beszélgetés kellemes nyomot hagyott bennem. Bizalommal szólították meg imában Istent, és igen alaposan ismerték az Ő Igéjét. Megkérdezték tőlem, hogy üdvösségem van-e. Azt válaszoltam, hogy minden reményem megvan az üdvösségre Krisztus és a saját jó cselekedeteim révén. Erre azt felelték, hogy csak akkor lehet békességünk Istennel, ha a Jézus Krisztusba vetett hit által megigazultunk, és „Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos[ott] rólunk” (1Jn 1,7, katolikus fordítás). Azt válaszoltam erre, hogy ezt az Egyház is így gondolja, a misén ezért ajánlunk fel naponként áldozatot a magunk és az elhunytak bűneiért. A hölgyek így feleltek: „a Római Egyház és önök, papok sok hasonló dolgot mondanak, ám a Biblia biztosít bennünket: „Ám ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs szükség bűnért való áldozatra” (Zsid 10,18, kat.ford.).
 
Olvasom és hirdetem Isten Igéjét
 
 Rögtön írtam is spanyolországi barátaimnak, és kértem, hogy küldjenek nekem két különböző fordítású Bibliát: a római katolikus Nacar-Colungát és az evangéliumi Reina-Valerát. Ahogy megérkeztek, rögtön nekiálltam olvasni őket, napi akár hét-nyolc órában is. Meggyőződtem róla, hogy a két könyv teljesen megegyezik, egy-egy szó különbség a fordítók eltérő szóhasználatából fakadt. Isten Igéje gyökeresen megváltoztatta a gondolkodásomat. Három hónap „Istentől való tanulás” után Buenos Airesbe utaztam, hogy személyesen is megismerhessem az evangéliumiakat. Az a három nap, amit különböző gyülekezetekben töltöttem, elég volt rá, hogy meggyőzzön róla: azok, akiknek ekkora békessége és sugárzó öröme van, akik Istenhez mindig az Úr Jézus nevében imádkoznak, lehetetlen, hogy tévedésben legyenek.
 
 Visszatértem Rochába, és nem tudtam megállni, hogy a plébániámon ne a Bibliát prédikáljam a híveknek. Akkoriban a mise részeként több hivatkozás is volt például a magvető példázatára, a jerikói vak meggyógyítására, vagy az Úr megkísértésére a pusztában, és így tovább. Az alkalom kedvező volt tehát, hogy bibliaolvasásra buzdítsam a híveket. Nem támadtam meg egyetlen római katolikus dogmát sem, és szilárd elhatározás volt a lelkemben, hogy nem fogom támadni a Római Katolikus Anyaszentegyházat sem. Tudtam ugyan, hogy nincs üdvbizonyosságom, de a magam személyes ambíciói ide kötöttek.
 
 Éppen ezért nagy volt a meglepetésem, amikor a Rochába való megérkezésem évfordulóján (1959. február 21-én), a püspök felkeresett, és arra a vádakra való hivatkozással, hogy úgy prédikálok, „mint egy protestáns”, felmentenek az itteni szolgálatom alól, és visszaküldenek Spanyolországba.
 
 Ha a keresztény tanokkal szemben prédikáltam volna, kész lettem volna nyilvánosan visszavonni ezeket. Ám az Egyház saját törvényei szerint is, először figyelmeztetést kellett volna küldeni a megvádolt félnek, mielőtt életbe léptethetnék az egyházi eltiltást.  Habár a lelkiismeretem nem vádolt Isten előtt, elutaztam Nuncióba, hogy új meghallgatást kérjek a püspöktől. Ezúttal barátságosabb volt valamivel, de úgy döntöttem, valóban el kell hagynom Rochát, s egy nyolcnapos csendeshét után elvállaltam a plébános hivatalát Rio Brancóban.
 
Nincs más alap Krisztuson kívül
 
 A csendeshét napjait arra használtam fel, hogy jobban megismerjem a Bibliát. Minél többet olvastam, annál jobban meggyőződtem róla, hogy a római egyház eltávolodott az evangélium szellemiségétől. A Miért lettem pap, s már miért nem vagyok az” c. könyvemben részletesen kifejtem az indokokat, amik a Rómától való távozásomhoz vezettek. Ebben minden a helyére kerül: Jézus Krisztus a szikla, amin az Egyházát felépítette, és nem Péter; a Szentírás számít egyedül, és nem a hagyományok; Szűz Mária a Megváltó anyja, de nem Istené; Isten szentjei – kiváltságosak, de nem közbenjárók. Észrevettem, hogy a Római Katolikus Bibliában, a második parancsolatban – amit Róma kivett a katekizmusból –, Isten megtiltotta nem csak a képek imádását, hanem a készítését is. „Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok.” (Kiv. 20,4-5, katolikus fordítás).
 
 A Római Katolikus Egyház azt tanítja, hogy
  1. a papot, akit atyának kell szólítani, Isten tette egyedüli tanítóul a híveknek
  2. neki, azaz a papnak kell megvallani a bűnöket, hogy azok alól feloldozást nyerjünk
  3. csak a papon és az Egyházon keresztül érhető el az üdvösség.

 Isten az Ő Igéjében viszont azt tanítja, hogy

  1. senkit ne hívjunk atyánknak a földön, mert Ő a mi Atyánk, Krisztus a Mesterünk, és a Szentlélek tanít minket, és vezet el minden igazságra (Mt 23,9-10; Jn 14,26 és 16,13)
  2. a bűnöket az Úrnak kell megvallani, és ez az, ami megtisztít minket minden gonoszságtól (1Jn 1,8-10)
  3. Krisztuson kívül, aki meghalt a kereszten a bűnösökért, nem adatott más név az embereknek, aki által üdvözülhetnének (ApCsel 4,12 és 5,31; Zsid 7,25).
 Mindezek következtében, mivel már nem tudtam tovább küzdeni Isten, az Ő Igéje és a saját lelkiismeretem ellen, úgy döntöttem, hogy az Ő kezébe teszem az életemet, és elhagyom a Római Katolikus Egyházat. Jézus szavai sokszorosan beteljesedtek az életemben: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,32). Nem tettem mást, mint hogy engedtem a Biblia egyik komoly felszólításának: "Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket” (Jel 18,4)
 
 Most pedig, Pál apostolhoz hasonlóan, az evangéliumot hirdetem. „De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak”, hogy Krisztus az, aki „világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak."

32 komment

Címkék: katolicizmus katolikus pap

A bejegyzés trackback címe:

https://hitvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr622331039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-JzK- 2010.10.17. 10:59:03

A protestánsok szerint Jézus Krisztus Máté 16:18-ban nem Pétert teszi meg az Egyház alapjává, hanem vagy azt a hitet, melyet Péter ünnepélyesen vallott az összes apostolok nevében, vagy épen sajátmagát, ama hitnek tárgyát.
Felelet. Erre a magyarázatra, amennyiben kizárólagos akar lenni, a szöveg nem nyújt semmiféle fogódzó pontot. A régiek még hivatkozhattak a görög és latin szövegben a Petrus és petra különbözőségére, és gondolhattak arra, hogy petra vagy Krisztus vagy a Krisztusban való hit, és Petrus Simonnak, Jónás fiának neve. De az eredeti arám szövegben mindkét helyt csak kefa, kőszál áll (a régi görög nyelvben is πέτρος, πέτρα egyaránt szerepel kőszál jelentésben). Tehát mindkét esetben ugyanaz a valaki a kőszál. És az összefüggés nem hagy kétséget az iránt, kire gondol az Üdvözítő mint Egyházának alapjául szolgáló kőszálra: Szavai Péterhez és kizárólag ő hozzá vannak intézve, amint kétséget kizáró módon kitűnik a szavak antithetikus (ellentételes) szerkesztéséből. Péter megvallja: Te vagy a Krisztus; Krisztus feleli: te meg kőszál vagy. Tehát ez a hely nem állítható párhuzamba ama szentjánosival, hol az Üdvözítő az evangélista világos értelmezése szerint saját testének templomáról szól. Nem támogatja a régi protestáns fölfogást Szent Pálnak az a kijelentése: «Más alapot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Krisztus Jézus»; (1Kor 3:11) mert Krisztus az ő Egyházanak csakugyan elsődleges és láthatatlan alapja (fundamentum principale); de ez nem zárja ki, hogy Péter, sőt vele egységben a többi apostol is az ne legyen:(Ef 2,20) másodlagosan és tőle való állandó függésben; éppúgy mint az a tény, hogy Krisztus az igaz világosság, nem akadály arra, hogy alkalomadtán apostolait is annak ne nevezze.(Mt 5,14) Hisz Jézus Krisztus adományozásai isteni tevékenységek; amit tehát a teremtményeknek ad, azt maga is megtartja; amit teremtmény által tesz, azt teremtői módon elsődlegesen maga nem szűnik meg művelni.

Simon volt Péternek eredeti neve. A jelképes Péter nevet Krisztus adta neki már előbb. (L. Ján. 1, 42.) Jónás fia arámi nyelven Bar Jona. (L. Ján. 1, 42.) Péter atyja máshol Jánosnak neveztetik. (Ján. 21,15. skk.) A Jónás és János név nem azonos, de Krisztus idejében azokat úgy látszik a közhasználatban összecserélték. Test és vér a rabbik szólásmódja szerint annyit tesz, mint ember, különösen a testi vagy az érzéki, természetes ember. (L. Kor. I. 15, 50. Gal. 1, 16. Ef. 6, 12.) Krisztus tehát azt akarja mondani : Hogy én Messiás és Isten fia vagyok, arra nem gyarló ember tanított (vagy nem a te érzéki természetes és emberi eszed vezetett rá) téged, hanem mennyei Atyám nyilatkoztatta azt ki neked. S boldog vagy, hogy e kinyilatkoztatás előtt megnyitottad eszedet és szívedet. Jézus tanításából és csodáiból már látható volt, hogy nagy próféta ; de hogy Messiás vagy épen Isten fia, az csak isteni kinyilatkoztatásból volt felismerhető. Ennek határozott és bátor megvallása pedig már az isteni kegyelem különös műve volt. Igaz, hogy már előbb Natánael (Ján. 1, 49.) és a többi apostol (Máté 14, 33.) Krisztust Messiásnak, sőt Isten fiának vallotta, még inkább csak homályosan sejtve és ingadozva vagy pedig képletes értelemben. De Péter már az Atyával egylényegű Istennek, valóságos isteni személynek vallotta. A többi apostolban ez a hit még csak lappangott.

Péter, arámi nyelven, melyen Jézus apostolaival beszélt, Kéfa, ami annyit tesz, mint kőszikla. A Péter tehát jelképes név, mely jelenti a sziklát, melyre a földi, látható egyház építve van. Krisztus szavaiban itt szójáték rejlik, mely a görögben, latinban és más nyelvekben elhomályosodik, de szembetűnő volt az arámi nyelvben, hol az így hangzott: Te Kéfa (= Péter = szikla) vagy, és e Kéfára (= sziklára) építem egyházamat. (A szójáték legjobban visszaadható franciául, hol ugyanazon szó jelenti Pétert és a sziklát.) Krisztus nem Péter hitét tette az egyház alapjává, hanem magát Pétert az ő hitéért. Némely protestáns szerint mikor Krisztus e szavakat mondta, nem Péterre, hanem önmagára mutatott. De erről a szöveg mit sem mond, s az így magyarázott helynek semmi értelme sem volna, mert világos, hogy Krisztus Pétert akarja megjutalmazni hitvallásáért. Anyaszentegyház a görög és latin ecclesia (héberül kahal) annyi mint gyülekezet. Az újszövetségi Szentírásban itt fordul elő először. Krisztus az egyházat épülethez hasonlítja, amely hasonlat Szt. Pálnál is gyakori, és azóta az egyházban általános. Ε szavakban tehát ki van fejezve Péter egyházfősége (latinul primátus). Tényleg Péter mindig mint az apostolok fejedelme és az egyház feje szerepel a Szentírásban. (így pl. Máté 10, 2. Csel. 1, 15; 2, 14; 4, 8; 15, 7. Gal. 1, 18; 2, 7. sk.) A többi apostol is neveztetik néha az egyház alapjainak és oszlopainak, amennyiben ők is Péterre támaszkodva az egyház épületét tartják. (Gal. 2, 9. Ef. 2, 20. Jel. 21, 14.) Péter egyházfősége nem szorítkozott az ő személyére, hanem utódaira, a római pápákra is átszármazott. Mert az egyház alap és fej nélkül nem maradhatott. Az egységes fej volt és van ma is hivatva, hogy az egyház egységét minden körülmények közt fenntartsa. A pokol (a görögben : Hádes) kapui. A kapu a régi keleti városok bástyájának legjobban megerősített része, melyen belül oszlopcsarnokos piac volt, ahol többi közt az államügyeket és bíráskodást intézték. A pokol kapui tehát annyit tesz, mint a pokol hatalma, az ördög ereje. (A törökök is fényes portának vagy kapunak hívják a maguk kormányát és hatalmát.) Mások szerint a pokol itt az alvilágot jelenti, ahol a régiek felfogása szerint a holtak lelkei tartózkodnak. A kifejezés tehát itt is azt jelentheti, hogy az egyházon a halál, az enyészet hatalma soha erőt nem vesz.

-JzK- 2010.10.17. 11:00:28

Ami a bálványimádás vádját illeti, a katolikus tanítás teljességgel egyetért abban, vallja és tanítja, hogy az Atyaisten valóságos képi ábrázolása lehetetlen és tilos.

A végtelen Isten nem férhet bele kép keretekbe (imago). Lehetetlen ábrázolni mert csak véges dolgok ábrázolhatók, tilos is mert a tízparancsolat tiltja. A Szentháromságot lehetetlen ábrázolni, mert még felfogni sem tudjuk a titkot, enélkül pedig lehetetlen bármit is ténylegesen képileg ábrázolni.
Az Isten egyébként sem anyag, hogy ábrázolni lehessen. A három isteni személy közül csak a Fiúisten vett magára anyagi test, az Atya és a Szentlélek azonban mindenestül szellemi valóság. Szimbólumokban viszont lehetséges ábrázolni a három isteni személyt, így az Atyát is. Az Atyát a Dániel próféta által megrajzolt Ősöreg alakjában (Dán 7:9, aki Isten végtelenségét, mindenhatóságát és időfelettiségét jelképezi. A Fiút úgy lehet ábrázolni, amint megtestesült, a Szentlelket pedig galamb alakjában. Jézus képi ábrázolása nem szimbolikus, hiszen, amikor ábrázoljuk, csak emberi természete szerint tesszük. Emberi természete pedig véges volt, és ennek ábrázolása nem sérti az isteni végtelenséget.
Az Atyaisten szimbolikus képi ábrázolása nem sérti a Tízparancsolat bálványimádást tiltó parancsolatát.

A tízparancsolat tiltja, hogy képeknek, szobroknak isteni tiszteletet adjunk, de azt nem tiltja, hogy képeket és szobrokat készítsünk vallási hőseinkről. A lutheránusok és a kálvinisták is használják Luther és Kálvin képeit, szobrait, anélkül, hogy imádnák őket. Az abszolút képitalom nem következik a parancsolatból, amint azt más szentírási helyek is bizonyítják. Ellenkező esetben pénzt sem használhatnánk, családi fotóink sem lehetnének, sőt filmet sem nézhetnénk, hiszen az is képekből áll. Azt állítani pedig, hogy a képtisztelet nem bálványimádás, de a szobortisztelet pedig igen, üres farizeizmus. A szöveg csak azért beszél faragásról, mert a kultuszban az idegen népek túlnyomórészt szobrokat használntak. De a tilalom lényege, hogy a végelen Istent ne ábrázoljuk végesnek, mert az káromlás.

A bálványimádás lényege amúgy sem a szobroban ragadható meg. Ha valaki hisz, hogy Buddha isten, az akkor is bálványimádó, ha nincs Buddha-szobra, ugyanakkor, ha valaki kezébe vesz egy Buddha-szobrot, és megnézi mint művészeti alkotást, de semmilyen vallási tiszteletet nem tanúsít, az a legkevésbé sem bálványimádó.

A bálványimádás belülről fakad, és nem a szobor kényszeríti. Természetesen, ahogy a parancsot nem szabad radikalizálni, úgy nem lehet elbagatellizálni sem. Halálos bűn szobrokat és képeket istenként. A Katolikus Egyház képtisztelete ezt a parancsot nem sérti, és nem is sértette soha, bármily gyakran vádolják is vele.

Az Újszövetség a bálványimádás lényegét tiltja, ezért már nem a merev képtilalomban látja a parancs teljesítését, melynek csupán nevelő szerepe volt, hanem az igaz Isten hodoló imádatában és kémása, az ember szeretetében.

"A vallásos kultusz nem önmagáért tiszteli a képeket, hanem amennyiben megjelenítik a megtestesült Istent. Az ilyen megközelítés pedig nem áll meg magánál a képnél, hanem a valóság felé tört, amit ábrázol." (Aquinói Szent Tamás)

A szenteket pedig, éppúgy mint bármely más embert, szabad, és mert Istenre emlékeztetnek minket, helyes is képileg ábrázolni.

A Tízparancsolat tiltja Isten ábrázolásának kísérletét. Ezt az indokolja, hogy Isten végtelen. Bármilyen ábrázolás Istent végesnek mutatná be, ami lényegét sértené, ezért istenkáromlás lenne. Istent csak szimbólumokban lehet ábrázolni. Ennek nyomán a zsidó kultúrkörben kialakult a teljes képtilalom.
Azonban Isten újszövetségi népét, az Egyházat, nem kötelezik a rabbinikus zsidó szokások, melyek nem kinyilatkoztatott igazságok, hanem merőben emberi hagyományok. Az Egyház ui. a szenteket nem tekinti isteneknek. Ezért a legtermészetesebb, hogy ahogyan más híres embereket, szeretett családtagjainkat és barátainkat is, úgy Isten szentjeit is ábrázolhatjuk képileg. Ha ui. a szentek képe bálványimádás, akkor az összes szobor és fénykép is az. Ez pedig nyilvánvaló abszurditás. Ha pedig Isten szentjeinek ábrázolása nem tiltott, akkor egyenesen helyes is, hiszen a szentek képei részben magukra a szentekre, a szentek pedig Istenre és így részben az Ő törvényeire emlékeztetnek bennünket.
Egyébként érthetetlen volna, hogy a protestánsok miként ábrázolhatnák a hitújítókat és hazafiakat; kisebb szekták vezetői miként tehetnék fényképeiket könyveik hátuljára, vagy miképpen csókolhatná meg valaki kedvese fényképét a bálványimádás legkisebb gyanúja nélkül.

A Tízparancsolat meghagyja: „Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt” (Kiv 20,4). Ez azt jelenti, hogy Istent ne próbálják meg lekicsinyíteni, lényegét megváltoztatni, és főleg nem a körüllakó népek módjára állatok, növények, halak, madarak vagy természeti erők képében ábrázolni.
Hogy azonban az Isten nem tartotta bűnnek a képi ábrázolást, azt több példa is bizonyítja (a teljesség igénye nélkül): „Készíts vert aranyból két kerubot az engesztelés táblájának két végére. Állítsd az egyik kerubot az egyik végére, a másikat a másik végére. Az engesztelés táblájának két végére állítsd a kerubokat. A kerubok szárnya fölfelé legyen széttárva, hogy szárnyukkal befödjék az engesztelés tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés táblájára. (…) Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok” (Kiv 25,18). „A hajlékot tíz vég sodrott szálú lenvászonból, kék és vörös bíborból és karmazsinból készítsd el. A végekbe kerubok legyenek beleszőve” (Kiv 26,1). „A művészi képességű emberek először a hajlékot készítették el tíz vászonlapból: kettős szövésű finom lenvásznat, kék és vörös bíbort és karmazsint használtak hozzá, kerub-alakokkal, ahogy a műszövő csinálja” (Kiv 36,8). „Az Úr így válaszolt Mózesnek: »Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!« Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt” (Szám 21,8). Különösen is fontos, hogy ezek az ábrázolások vallási jellegűek voltak, a tárgyakat monoteista kultuszhoz használták. Ezek a példák tehát a legszentebb helyen való alkalmazhatóságot, ill. a tárgyhoz kapcsolódó áhítat lehetőségét bizonyítják. Azonban mihelyt egy tárgyat imádni kezdtek a zsidók (tömjénezés), a Biblia elutasítja a további kultikus használatát. „Azt tette, ami kedves az Úr szemében, egészen úgy, mint őse, Dávid tette. Ő volt az, aki a magaslati helyeket lerombolta, a kőoszlopokat összetörte, a szent fákat kidöntötte, és a Mózes által készített rézkígyót darabokra törte. Mert Izrael fiai egészen addig tömjéneztek előtte; Nechustánnak nevezték” (2 Kir 18,3).
A Jézus-korabeli zsidóság sem fordult el mindenestül az emberábrázolástól, főleg ha pénzről volt szó: „A farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek hozzá néhány embert, hogy a szavaiba belekössenek. Ezek odamentek hozzá és megkérdezték: »Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?« De ő tisztában volt képmutatásukkal, és így szólt: »Miért kísértetek engem? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!« Mikor odavitték, megkérdezte tőlük: »Kinek a képe ez, és kinek a felirata?« »A császáré« - felelték. Jézus folytatta: »Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!« Azok igen elcsodálkoztak rajta” (Mk 12,13). Jézus, noha válaszának elsődleges jelentése az, hogy a polgári kötelezettségek nem állnak szemben az Istennek adandó hódolattal, burkoltan arra is utal a válaszában, hogy ha a zsidók a képtilalmat valóban komolyan vették volna, kezükbe sem vettek volna olyan pénzt, amely embert, főleg egy istencsászárt ábrázol. Ha használják a bálványcsászár képét, fizessenek is adót neki.
Az Ószövetség számtalan helyen kigúnyolja a bálványszobrok faragóit, és az ilyen szobrok tisztelőit, de mindig egyértelmű, hogy a maró gúny nem a művészetnek vagy magának az emberábrázolásnak, hanem kifejezetten az értelmetlen és gyalázatos bálványimádó kultusznak, vagyis a holt teremtmény istenítésének szól: „Mind esztelenek, akik fából faragott bálványokat hurcolnak magukkal, s olyan istenhez könyörögnek, aki nem tud segíteni” (Iz 45,20).
A Biblia egyszer kárhoztatja azt a tiszteletet is, amely nem magának az anyagnak, hanem az ábrázolt személynek szól. Azonban itt is világos, hogy a probléma nem az ábrázolás, hanem az ábrázolt személy istenítése: „A hatalmasok parancsára istenként tisztelték a faragott képet. Akiket az emberek nem tudtak szemtől szemben tisztelni, mivel távol laktak tőlük, azoknak alakját a távolból elképzelték, a királyról, akit tiszteltek, hű képet készítettek maguknak, hogy a távol levő előtt oly buzgalommal hódolhassanak, mintha jelen volna” (Bölcs 14,17). A bálványimádás lényegét tehát nem az teszi, hogy faragok-e képet vagy sem, hanem hogy isten gyanánt tekintek-e egy teremtményre, legyen az élettelen anyag vagy ember, vagy sem.

Kiv 20,4-5 – Ne készíts és ne imádj semmiféle képet vagy képmást.
Sok protestáns értelmezi ezt a szöveget úgy, amely szerint Isten itt magát a kép vagy egyéb képmás, mint pl. szobor készítését tiltotta meg, és hogy már ez önmagában bálványimádás. Eszerint az értelmezés szerint a Katolikus Egyház (illetve a keleti Orthodox Egyház) súlyosan vét Isten parancsa ellen, sőt, egyenest bálványimádással vádolják meg. Azonban mind ebből az idézetből, mind pl. a MTörv 5,7-ből kiderül, hogy Isten a képek, képmások imádatát, azaz istenné-tételét tiltotta meg, és nem magát a képkészítést, vagy akár a képek használatát a vallásos életben. Hiszen ez utóbbit maga Isten parancsolta meg! Két angyalszobrot kellett készíteni Isten szentélyébe (Kiv 25,18); egy rézből készült kígyószobrot kellett készíteni, ami isteni jelként szolgált, és aki „feltekint rá, az életben marad” (Szám 21,8). A salamoni Templom – Isten parancsára - tele volt mindenféle angyal-, és állatképekkel, de számos Jézus-korabeli zsinagógában több szentkép volt a falon ószövetségi személyekről, angyalokról, stb., mint egy katolikus templomban. Isten a Tízparancsolatban tehát nem a képek készítését, ill. istentiszteleti használatát tiltotta meg, hanem csak azok imádását. A katolikusok a szenteket, vagy képeiket nem imádják, hanem csak tisztelik, és ez hatalmas nagy különbség.

Kiv 25,18-22; 26,1.31 – Isten parancsára a szentélybe kerubokat kellett elhelyezni.
1Kir 6,23-36; 7,27-39; 8,6-7; 1Krón 28,18-19; 2Krón 3,7-14; Ez 41,17-20 – Salamon templomába is, szintén isteni parancsra, kerubokat és különféle más képeket kellett elhelyezni.
Szám 21,8-9 – Mózesnek Isten parancsára egy bronzkígyót kellett készítenie, amely megvédte őket az ártalomtól.
Kol 1,15 – A legszebb képmást maga Isten alkotta saját magáról: a megtestesült Jézus Krisztust

-JzK- 2010.10.17. 11:03:12

A papok "atya" elnevezéséről: depositum.hu/atya2.html

Pál hogyan utalt önmagára az 1Kor 4,14-15-ben? Az apostolok hogyan bánnak az új keresztényekkel az 1Tessz 2,11 szerint? Hogyan utal Pál Izsákra a Róm 9,10-ben? Hogyan nevezi hallgatóságát János az 1Jn 2,13-ban?

Az Újszövetségben számtalan embert neveznek „atyának”.

Mt 19,19 – „apádat és anyádat tiszteld”
ApCsel 7,2 – „Erre válaszul így beszélt: „Testvérek és atyák! Hallgassatok meg!” (Szent István vértanú a zsidó vezetőket atyának nevezi.)
Róm 4,16 – Ábrahám mindnyájunknak atyja.
1Kor 4,15 – „az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.”
1Tim 1,2 – „[Pál] Timóteusnak, a hitben igaz fiának.”
Filem 1,10 – „Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben adtam életet.”
1Tessz 2,11-12 – „mint apa a gyermekeit, egyenként intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket”

-JzK- 2010.10.17. 11:06:58

Máriával kapcsolatban az „Isten anyja” (helysebben: Istenszülő, gör. Theotokosz) kifejezést teljesen félreértik, hiszen ezzel nem valljuk "anyaistennőnek", hanem Istenszülőnek.

Az istenanyaság keresztények közötti tudatosodásának köszönhetően Szt. Iréneusz óta mind erősebb lett Szűz Mária tisztelete és dogmatikai súlya a kereszténységben. „A világ összes eretnekségét egymaga megcáfolja" (cuncta haereses sola interemisti in universo mundo) - énekli a római liturgia. Vagy ahogyan a régiek mondták: „Szűz Mária az összes eretnekség diadalmas cáfolata," hiszen a Szűz Máriáról szóló katolikus tanítások mindig a Krisztusról szóló igazság (dogma) világosabb előterjesztését segítik elő. Innen van az, hogy a tévtanítások ösztönös következetességgel kezdik ki Szűz Mária valamely üdvtörténeti célokat szolgáló kiváltságát (privilegium), vagy valamely Szűz Máriához kapcsolódó krisztológiai dogmát.
Az Anyaszentegyház mélységes tisztelete a Szent Szűz iránt mindenkor mentes a bálványimádástól, mellyel sokszor megvádolják. Mindazonáltal a felesleges félreértéseket és az embernek nem járó kultusz gyanúját elkerülendő, mégis szükséges az egyes mariológiai dogmák részletes elemzése, és annak kimutatása, hogy amiként Szűz Mária egész élete Krisztusnak volt szentelve, úgy a személyéhez kapcsolódó hittételek is Krisztus kinyilatkoztatásának mélyebb megértését szolgálják.

A protestantizmusból megtért John Henry Nevvman bíboros szavaival: „Még ha az Egyháztól távolállók tagadják is, az alapkérdés, mely mellett kitartok, egyszerűen az, hogy Mária méltósága Krisztusért van. Ezért köszöntjük és tiszteljük az összes teremtmény legkiválóbbjaként, és azért, hogy megvallhassuk Istent is, mint egyes-egyedüli Teremtőnket" (Newman. Mix 344.).
Az első és legfontosabb Máriához kapcsolódó tanítás, hogy Ő Isten Anyja, méghozzá valóságosan és tulajdonképpeni értelemben vett Istenanya. A liturgia és a teológia számos névvel fejezi ki ezt az igazságot: Istenszülő (Theotokosz, Deipara, Genetrix Dei, Bogorogyica), Isten Anyja (Méter Theu, Mater Dei). Mária tehát Istenanya, de nem anyaisten. A dogma nem azt tanítja, hogy az istenség Máriából forrásozik, hanem azt, hogy akit Mária megszült, valóban Isten volt. Nem magára vette az Istenséget, hanem fogantatásának első pillanatától valóságos ember, öntudatlan és tehetetlen magzat, és ugyanakkor a mindenható és mindentudó Isten is. Mária istenanyasága tehát azt a dogmát hirdeti és erősíti, hogy Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, akiben a két természet egyesült. Nem véletlen, hogy Nesztoriosz, aki úgy szétválasztotta Jézusban a két természetet, hogy már aligha lehetett egy személyről beszélni, megtámadta az Istenszülő kifejezést is. Megértette ui., hogy a kifejezés garanciája annak a tanításnak, hogy Jézusban a két természet egy személyben egyesül. Szó sincs tehát semmiféle teogóniás gondolatról, hiszen az anyaság közvetlen tárgya csak a foganás és a szülés, és Mária Istent fogant, és az Istent meg is szülte. Ez azonban nem jelenti, hogy az Isten mindenestül belőle fakadt. Helyesen mutat rá Aquinói Szt. Tamás: „Még a természet szerinti szülésnél is igaz, hogy az anya csak a testét, de nem a lelkét adja a magzatnak, hiszen az utóbbit minden esetben Isten közvetlenül teremti a foganás pillanatában. Mégsem mondjuk sohasem, hogy egy nő Péter testének az anyja, hanem csakis azt, hogy Péter anyja" (Thom. Aq.: Summa Theol. III. 27. 5. a.). Ugyanezért mondja Nazianzi Szt. Gergely, hogy: „aki nem hiszi, hogy Mária az Isten Anyja, az istentelen" (Nazian. Epist. 1(11, 4). Igazolás:

Tételünk igazából egy szillogizmus (két álltásnak egy harmadik állításba vak) logikus továbbgondolása):
1. Jézus Krisztus Isten.
2. Szűz Mária Jézus Krisztus édesanyja. Tehát:
3. Szűz Mária Isten Anyja.
A dogma igazolásához tehát elegendő az első két állítást bizonyítani.

Természetes, hogy az Istennek mint ilyennek anyja nem lehetett. De mert Jézus egy személyben Isten is, ember is volt, tehát tökéletesen helyes, ha Szűz Máriát "Isten anyjának" nevezzük. Mert bár nem az Istennek mint ilyennek volt anyja, de anyja volt annak a Jézusnak, aki Isten is volt.
Mária valóban Isten Anyja, mert Jézusnak Anyja (Jn 2,1; 19,25). Ugyanis Jézus, aki a Szentlélek erejéből fogantatott és valóban Mária fia lett, az Atyaisten örök Fia. Ő maga Isten. Az evangéliumokban Máriát "Jézus anyjának" nevezik (Jn 2,1; 19,25) [Vö. Mt 13,55.], a Szentlélek indítására már Fiának születése előtt "az én Uramnak édesanyjaként" ünneplik (Lk 1,43). Ő, akit Mária emberként a Szentlélek által fogant, s aki teste szerint valóban Mária Fia lett, nem más, mint az Atya örök Fia, a Szentháromság második személye. Az Egyház vallja, hogy Mária valóban Istenszülő (Theotokosz). Tehát Mária valóban "Isten Anyja" amiatt, hogy Anyja Isten emberré lett örök Fiának, aki maga Isten.

A fundamentalisták általában elszörnyednek, ha Szűz Mária mint Isten Anyja szóba kerül. Reakciójuk hátterében egy félreértés húzódik meg, amely nemcsak Mária ezen megszólítását érinti, hanem magát Jézust, valamint Jézus és Mária őseit is. A reformátoroknak figyelniük kellett volna ezekre a teológiai vonatkozásokra.

Egy asszony akkor is egy ember anyja, ha méhében hordozta őt, és akkor is, ha tőle származik genetikai állományának fele. Mária mindkét szempontból Jézus anyja volt, hiszen ő nemcsak méhében hordozta Jézust, hanem egyszersmind emberi testének teljes génállományát is adta. Mária volt ugyanis és nem József, aki által Jézus „test szerint Dávid nemzetségéből született” (Róm 1,3)

Ha Mária Jézus anyja, akkor egyúttal Isten anyja is: Ha Mária Jézus anyja, Jézus pedig Isten, akkor Mária Isten anyja. Ez egy logikai szillogizmus – a klasszikus logika egy alapvető eleme –, mely feketén-fehéren bizonyítja tételünket.

Mária az Isten anyja, de nem abban az értelemben, hogy idősebb lenne nála vagy ő lenne Fia istenségének forrása. Mária istenanyaságát ezzel szemben úgy kell érteni, hogy méhében hordozott egy isteni személyt – Jézus Krisztust, a „testben” eljött Istent (2Jn 1,7; vö. Jn 1,14) –, és az ő emberi teste, génállománya is tőle származott.

A fundamentalisták kibúvásképpen azzal érvelnek, hogy Mária nem Istent hordta méhében, csak Krisztus emberi természetét. Ez az állítás „felmelegít” egy ötödik századi eretnekséget, a nesztorianizmust, mely azon a tényen futott zátonyra, hogy egy anya nem csupán gyermeke emberi természetét hordja méhében. Egy anya gyermekének személyét hordja szíve alatt. A nők nem emberi természeteknek adnak életet, hanem személyeknek. Mária így hordozta és szülte Jézus Krisztus személyét, a személy pedig, akinek életet adott, Isten volt.

A nesztoriánus állítás, ti. hogy Mária nem Jézus Krisztus egységesült személyét szülte, megkísérli elválasztani Krisztus emberi természetét isteni természetétől, létrehozva ezáltal két különálló, független és egymással lazán kapcsolódó személyt: egy istenit és egy emberit. Ennélfogva itt egy krisztológiai eretnekségről beszélhetünk, melyet a reformátorok felelevenítettek – bár Luther Márton és Kálvin János még vallották Mária istenanyaságát. Megismétlődik a történelem, ui. maga Nestorius nem osztotta volna a róla elnevezett eretnekség nézeteit. Később a „nesztoriánus” egyház krisztológiai kérdésekben közös álláspontra helyezkedett a katolikus egyházzal és a többi keresztényhez hasonlóan elfogadta Mária istenanyaságának tanát.

Miután Mária istenanyaságának tagadása magába foglalja Jézus istenségének burkolt elutasítását is, megérthetjük, hogy a keresztények (egészen korunkig) miért olyan egységesek annak megvallásában, hogy Mária Isten Anyja.

Az egyházatyák természetesen egy állásponton voltak e kérdésben is. Az alábbi szakaszok tanúskodnak a Máriának – az Úr alázatos szolgálóleányának – adományozott istenanyaság szent igazságába és hatalmas ajándékába vetett élő hitükről.

Ireneusz (†202)

„Szűz Mária engedelmesen fogadta az angyal örvendetes üzenetét, hogy Istent fogja hordozni.” (Az eretnekségek ellen 5,19,1)

Hippolütosz (170-235)

„[A próféták] a leghatalmasabb dolgokat szolgáltatták az elmélkedésre és a cselekvésre minden nemzedék számára. Így jövendölték meg az Isten testben való eljövetelét is, az ő adventjét a szeplőtelen és Istenszülő (theotokosz) Máriától születés és növekedés útján, életének körülményeit, társalgását az emberekkel, a keresztség általi megnyilatkozását, a mindenkire kiterjedő újjászületést és a lemosás [keresztség] általi megújulást” (Értekezés a világ végéről 1)

Thaumatourgosz Gergely (kb. 213-270)

„Lukács, a sugalmazott evangéliumi elbeszélésekben, bizonyítékot szolgáltat nemcsak Józsefről, hanem Máriáról, az Isten Anyjáról is és leírja Dávid házával, annak egész családjával való kapcsolatukat.” (Négy beszéd 1)

„A mi feladatunk az, hogy ünnepeinket és énekes istentiszteleteinket mint áldozatot mutassuk be az Istennek; mindenekelőtt pedig a szent Istenanya üdvözletének [ünnepét], vagyis amikor az angyal így köszönti őt: «Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!»” (uo. 2)

Atanáz (295-373)

„Az Ige, aki a magasságbeli Atyától kimondhatatlanul, felfoghatatlanul, érthetetlenül és öröktől fogva születik, ugyanaz, aki idelenn, időben Szűz Máriától, az Isten Anyjától született.” (Az Isten-Ige megtestesüléséről 8)

Nazianzoszi Gergely (329-390)

„Ha valaki nem vallja, hogy Szűz Mária az Isten anyja, az eretnek.” (Levél Cledoniusnak 101)

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 17:44:30

@-JzK-: Ha nem hiszed, hogy Jézus lenne ama kőszikla, amire az egyház épül, nézzünk egy kicsit korábbra a Szentírásban:

"Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?" - teszi fel a költői kérdést Dávid király a 2Sám 22,32-ben. Költői, mert a válasz egyértelműen nem.
"Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm" (2Sám 22,3) - kősziklám, szabadítóm...

Pál apostol pedig így magyarázza meg az 1Kor 10,3-4-ben: "Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt."

Az a kőszikla pedig ma is Ő.

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 17:45:46

@-JzK-: Isten előbb volt, mint Mária, ergo Mária nem lehet Isten anyja. Ez ilyen egyszerű...

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 17:48:11

@-JzK-: "Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van." (Mt 23,9)

sztem elég logikus, hogy ez nem a fizikai apákra vonatkozik...

-JzK- 2010.10.17. 17:52:30

Máté 16:18-ban végig Simon Péterről van szó. Kérdés persze, hogy vajon a "szikla" jelző CSAK Istenre vonatkozhat?

2Sám 22,2-3.32.47; 23,3; Zsolt 18,2.31.46; 19,4; 28,1; 42,9; 62,2.6-7; 89,26; 94,22; 144,1-2.
Ezek az igehelyek Istent sziklának nevezik. A nem-katolikus keresztények ezekre a helyekre szoktak hivatkozni, amikor azt állítják, hogy nem lehet Péter az a szikla, amelyet Jézus a Mt 16,18-ban említ: "... Én erre a sziklára építem egyházamat". Ez az érv egyrészt nem veszi figyelembe a mondat tiszta és világos jelentését, másrészt azt állítja, hogy egy köznapi jelzőnek, vagy titulusnak csak egy alanya lehet, ti. hogy a szikla metafora csak Istenre vonatkozhat. Ez természetesen nem igaz.

Példák arra, hogy egy bibliai titulust több mindenkire lehet alkalmazni:

"Hallgassatok rám, akik az igazság után jártok, és az Urat keresitek! Emeljétek tekintetetek a kősziklára, amelyből kivágtak benneteket, és a kút nyílására, amelyből kiástak titeket! Nézzétek atyátokat, Ábrahámot, és Sárát, aki a világra hozott titeket; mert egészen egyedül volt, amikor meghívtam, de megáldottam és megsokasítottam." (Iz 51,1-2)
Izaiás Ábrahámot is sziklának nevezi.

"A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat." (1Kor 3,11)
"Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus." (Ef 2,20)
"A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve." (Jel 21,14)
Az 1Kor 3,11 Jézust nevezi az Egyház egyetlen alapjának, ennek ellenére az Ef 2,20-ban, szintén Pál, azt írja, hogy ez az alap az apostolok és a próféták.

"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért." (Jn 10,11)
"A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a juhok nagy pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból" (Zsid 13,20)
"Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához." (1Pét 2,25)
"Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának." (ApCsel 20,28)
"Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett" (Ef 4,11)
A Jn 10,11-ben, Zsid 13,20-ban, és 1Pét 2,25-ben a hívők pásztora Jézus, míg az ApCsel 20,28-ban és az Ef 4,11-ben a püspökök a hívők pásztorai.

"Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: "Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)
"Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak." (Jn 9,5)
"Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni." (Mt 5,14)
A világ világossága Jézus Krisztus, de Máténál Jézus ezt az apostolokra vonatkoztatja.

Ezek a versek megmutatják, hogy a Bibliában lévő Istenre vonatkoztatott metaforákat más-más személyre, hivatalra is lehet alkalmazni, és a sugalmazott írók szavainak is lehetnek különféle jelentései. Azaz Pétert is lehet sziklának nevezni. A katolikusok egyetértenek abban és vallják, hogy az Egyház sziklája elsődlegesen Isten, de ez nem jelenti azt, hogy Isten ezt a megkülönböztető jelzőt nem adományozhatja annak, akinek akarja, ez esetben Péternek és utódainak, hogy ezáltal elősegítse Egyházában az egységet, ami annak záloga, hogy a pokol erői ne diadalmaskodhassanak rajta.

„Péter, akinek Krisztus szabadon adományozott egy részt az ő nevéből, azaz miként Krisztus a szikla, ahogy Pál Apostol tanította, úgy Péter is sziklává lett téve, mikor az Úr ezt mondta: ’Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat’.” (Torinói Szent Maximus, 63. homília)

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 17:54:14

@-JzK-: A második parancsolat egyértelműen megtiltja a vallásos képek mindenféle tiszteletét, ez is ilyen egyszerű. Az ilyen kilométeres magyarázatok számomra csak azt bizonyítják, hogy nem könnyű levezetni, miért is van rendben a képek tisztelete, miközben a Biblia homlokegyenest mást mond.

-JzK- 2010.10.17. 17:54:36

Az "Isten anyja" (helyesebben: Istenszülő) kifejezés helyes értelmezését elmagyaráztam. Ezen helyes értelem ellen pedig semmiféle ellenvetést nem támaszthatsz, hiszen mi mindig ezt értettük ezen kifejezés alatt. Ne folytass szalmabáb érvelést.

A Máté 23:9-re - azon túl, hogy ez a kiragadás klasszikus esete - pedig adtam egy részletes választ, sőt még linket is (ha érdekel a téma, olvasd el). Különben is egyértelmű, hogy Jézus nem magát a címet, hanem a címkórságot itéli el, amit a farizeusok folytattak (a szövegkörnyezet erről szól, ez teljesen világos).

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 18:00:38

@-JzK-: Ne haragudj, de számomra teljesen egyértelmű, hogy a katolikus dogmatika azért ragaszkodik Mária "Istenszülő" titulusához, hogy fenntartsa, sőt igazolja irányában a RK egyház hagyományában alapvetően meglévő rajongást.

Ezek a hosszas magyarázatok mind-mind azt jelzik, hogy a RK egyház a saját tanításait akarja a Bibliával igazolni, holott ennek fordítva kellene lennie: azt kéne megnézni, mit mond a Biblia, és a tanításokat is aszerint kéne hirdetni, és ha kell, módosítani.

-JzK- 2010.10.17. 18:15:34

"A második parancsolat egyértelműen megtiltja a vallásos képek mindenféle tiszteletét, ez is ilyen egyszerű." - Ez nem igaz, hiszen egyrészt nem "mindenféle tiszteletről" van szó, hiszen szerintem azt például egyetlen protestáns sem mondaná, hogy nem tisztelhetek egy szép festmény MINT MŰVÉSZETI ÉRTÉKET. Arról van szó, hogy tilos egy tárgyat fetisizálnom, ISTENSÉGKÉNT tisztelnem.

"Én, az Úr, vagyok a te Istened [...]. Rajtam kívül más istened ne legyen. Ne csinálj magadnak faragott képet, se valamely képmást arról, ami fenn az égen, vagy lenn a földön vagy a föld alatt a vizekben vagyon. Ne imádd s ne szolgáld ezeket, mert én, az Úr, a te Istened, erős és féltékeny vagyok..."

Ez teljesen világos, csak a szövegösszefüggéseket kell nézni. Istennek magának kiván kizárólagos imádást, és ezért tiltja meg a bálványok (s nem általában véve a képmások) faragását, vagyis Isten törvénye nem azt mondja, hogy faragott képet ne csináljunk, hanem: faragott képet ne csináljunk abból a célból, hogy azt imádjuk.
A bálványimádás veszedelme miatt tiltja meg a "faragott képek", vagyis a fából vagy kőből készült istenszobrok alkotását, illetve Isten ábrázolását. Ebben az értelemben nem volt szabad ábrázolni az égi testeket, a földön és a föld felszíne alatt, a vizek mélységeiben élő lényeket sem.

Mivel az Ószövetség idejében a többistenhit és a bálványimádás mindig összekapcsolódott - mivel a bálványimádás a többistenhit külső kifejezési formája volt -, a Tízparancsolat történelmi zsidó felsorolása mindig összevonta a „Senki mást ne tekints Istennek, csak engem.” (Kiv 20:3) és a „Ne csinálj magadnak faragott képet” (Kiv 20:4) parancsolatokat.

Így Isten megtiltotta a szobrok istenként való imádását, de nem tiltotta meg szobrok készítését. Ha megtiltotta volna, akkor mindenféle vallásos tárgyú film, videó, fotók, festmények és minden ehhez hasonló tiltott lenne. Az úr akkor haragudhat meg ránk, ha egy szobrot istenként kezdünk imádni.

Ahol pedig és amennyiben a bálványimádás veszedelme nem forgott fenn, szobrokat és képeket alkalmazni nem volt tilos. Ismeretes, hogy a frigyládán is két kerub állott, kerubok díszítették a szent sátor függönyét s az Isten maga rendelte a rézkígyó elkészítését is.

Lényegében tehát a végső jelentését tekintvi Isten egyszerűen csak a képek, képmások imádatát, azaz istenné-tételét tiltotta meg, és nem magát a képkészítést, vagy akár a képek használatát a vallásos életben. A képeket pedig nem imádjuk, hanem tiszteljük azt, akit ábrázolnak: Krisztust, a Szűzanyát, az angyalokat és a szenteket.

Tovább ez egy téves fordítás, helyesen így hangzik: "Ne imádd s ne szolgáld ezeket...".
Héberül: " lo tishtachveh lahem velo ta'avedem " (לא־תשתחוה להם ולא תעבדם). A héber abad (עָבַד) ige pedig dolgozni, (rab)szolgaként szolgálnit jelent, nem általában véve vett tisztelést. Így fordítja több protestáns fordítás is.

Ezt írja a PROTESTÁNS Jubileumi kommnetár, nézd csak:
"Alapjában véve azonban a parancs nem „művészetellenes”, végeredményben Salamon templomát is diszítették domborművekkel; a tiltás csak a kultuszi célra készült bálványszobrokra vonatkozott."

-JzK- 2010.10.17. 18:17:18

Torinói Szent Maximust nem azért idéztem, hogy személyét mint tekintélyt állítsam eléd, hanem hogy tiszázzam, hogy mi a katolikus tanítás, és hogy annak a feltételezése, miszerint mi azt mondjuk, hogy nem Jézus az Egyház alapja, hanem helyette Péter, egy nagy marhaság, már megbocsáss. Ez kb. olyan, mintha valaki azt mondaná neked, hogy mivel Jézus a hit alapja, tehát nem lehet a Szentírás, mert az elveszi Jézustól a tekintélyt és a dicsőséget.

-JzK- 2010.10.17. 18:23:51

Az Istenszülő titulushoz azért "ragaszkodik", mert ez logikus következménye annak, hogy Jézusban hüposztatikus egységben áll az istenség és az emberség, vagyis Jézus Isten, ezért Máriáról elmondható, hogy az a személy, akit megszült Isten volt, így _ebben az értelemben_ Istenszülő.

Vö.: Lk 1,43: "az én Uramnak anyja"; Gal 4,4: "az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született".

Mária szülte Jézust, akiben fogantatásától kezdődően két természet volt. Az Istené és az emberé. Tehát Mária nemcsak az ember Jézust szülte meg, hanem a második Isteni Személyt is, aki egylényegű az AtyaIstennel. Az Istenszülő Mária címet legelőször Órigenész (+254) használta, majd az Efezusi Zsinat kánonban mondta ki a cím jogosságát. De ugyanez kerül kifejezésre azon a Sub tuum praesidium-nak nevezett imában is, amelyet az Egyiptomban talált Rylands papírusz őrzött meg, és amely Kr.u. 250 előtt keletkezett: "Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője...".

Ezt mondotta ki 431-ben az Efézusi zsinat is, nézd csak a hitvallását:

"Röviden elmondjuk – és egyáltalán semmit sem teszünk hozzá a szent atyák hitéhez, amit Nikaiában kifejtettek –, hogy mi módon gondolkozunk, és beszélünk az istenszülő Szűzről és az Isten egyszülött Fiának az emberré levéséről. Belső kényszerből beszéljük el, nehogy valamit hozzá tegyünk, hanem hogy tisztünknek eleget tegyünk, mindazt, ami tudomásunkra jutott, amint felülről, részint az isteni írásokból, másrészt a szent atyák hagyományából merítünk. Amint ugyanis ezt már elmondtuk, az elegendő egyrészt a vallásos érzület megismerésére, másrészt az eretnek hitszegés teljes elvetésére. Tehát elmondjuk, de nem merészelünk lehetetlenséget; csak a saját erőtlenségünk megvallásával egyidejűleg kizárjuk azokat, akik fel akarnak lázadni mindaz ellen, amit az emberen túli dologként megvitatunk.
Megvalljuk tehát ami Urunk Jézus Krisztust, az Isten egyszülött Fiát, aki tökéletes Isten és eszes lélekből és testből való tökéletes ember; istensége szerint az idők előtt az Atyától született, embersége szerint pedig a napok teljesülésekor érettünk és a mi üdvösségünkért Szűz Máriából. Egylényegű az Atyával istensége szerint, és egylényegű velünk embersége szerint. A két természet egységben egyesül: ezért egy Krisztust, egy Fiút, egy Urat vallunk. Ennek az összevegyíthetetlen egységnek az alapján valljuk az Istenszülő Szent Szüzet, mivel az Ige-Isten testesült meg és lett emberré, és éppen ennek a fogantatásnak a révén egyesített magával a Szűztől felvett templomot.
Tudjuk, hogy az Úrról szóló evangéliumi és apostoli kifejezéseket az Istenről szóló férfiak néha társítják, mint amelyeket egyetlen személyről mondtak, néha azonban szétválasztják mint két természetről szólókat, éspedig az Istent megilletőket Krisztus istensége szerint, az alacsonyabb rangúakat pedig embersége szerint hagyományozzák tovább."

Ezt a régi protestánsok is elismerték, persze akkoriban még nem Dave Hunton nevelkedtek, hanem legalább utánanéztek, hogy mit is kellene bírálniuk.

"Rajongás", vagy amit az antikatolikus szektások fel szoktak még vetni: "Máriaimádat" abszolúte nincsen, helyett Mária TISZTELET van, görög szóval hyperdulia. Neked ezt kéne először felismerned, ha egy árnyék helyett a tulajdonképpeni katolikus tanítást szeretnéd bírálni.

A magyarázat éppen olyan hosszú, amekkorát a téma megkíván. Máskülönben a keresés valahol tényleg így van, és így is kell lennie. A protestánsok is ugyanezt teszik, és mindenki más, aki a Bibliával (is) igazolni akarja magát. Mi valljuk, hogy az összes katolikus tanítás megtalálható a Szentírásban vagy explicite (kifejezetten), vagy implicite (benne rejlõ módon).
Ugyanezt tették a béreaiak is. Ezt írja róluk Lukács:

"A testvérek pedig mindjárt éjjel elküldték Pált és Szilást Béreába, ahol megérkezésük után bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek már nemesebb lelkûek voltak, mint a tesszalonikiek. Be is fogadták az igét lelkesen, és nap-nap után kutatták az Írásban, vajon ezek a dolgok valóban így vannak-e." (ApCsel 17,10-11)

Azaz a tesszalonikaiaknál nemesebb lelkû béreaiak elõször is befogadták az apostoli (szóbeli) tanítást (elsõdleges tekintély), majd ezek után átnézték a Szentírást, hogy hol találhatóak meg ezek a tanítások benne.

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 19:39:07

@-JzK-: De akkor ezek szerint elismered, hogy a katolikus tanítás nem csak a Biblián alapul? Jól értem?

Valamit pedig akkor nem értek. A katolikus tanítás szerint akkor ki az egyház alapja?

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 19:49:07

@-JzK-:
" Mi valljuk, hogy az összes katolikus tanítás megtalálható a Szentírásban vagy explicite (kifejezetten), vagy implicite (benne rejlõ módon)."

Ne haragudj, de ezzel az erővel tényleg bármit belemagyarázhatunk a Szentírásba. hiszen, ha nem találjuk ott betű szerint, attól még ott lehet implicite... Mária szeplőtelen fogantatása és mennybemenetele is bizonyára ott van, csak a "antikatolikus szektások" :) nem találják... Sőt, még a katolikus egyházatyák és teológusok sem találták az előbbit 1854-ig, a mennybemenetelt pedig 1950-ig...

-JzK- 2010.10.18. 06:21:31

Arról, hogy a katolikus tanítás min alapul és hogyan, javaslom olvasd el a II. Vatikáni Zsinat "Dei Verbum" kezdetű dogmatikus konstitúciót az isteni kinyilatkoztatásról:
www.katolikus.hu/zsinat/dv.html

"A katolikus tanítás szerint akkor ki az egyház alapja?" - Krisztus az ő Egyházanak elsődleges és láthatatlan alapja (fundamentum principale), de ez nem zárja ki, hogy Péter, sőt vele egységben a többi apostol is az ne legyen(Ef 2,20): másodlagosan és tőle való állandó függésben.

Az sem igaz, hogy a katolikus teológia nem vallotta volna a szeplőtelen fogantatást 1854 előtt, a mennybemenetelt pedig 1950 előtt. Ez tévedés, vallotta, csak nem "de fide" tételként. Állami analógiával élve: amely jogszabály eddig rendeleti szinten állt, ugyanazt most törvényben is kimondták. Ezért kéne ismerni a hitjelzéseket: depositum.hu/dogma.html
Vannak nekem 150 éves teológia könyveim is (reprintbe persze), azokban is szerepelnek ezek a tételek, csak nem mint dogmaként. Vagyis ezeket nem akkor "találták ki", hanem csak akkor dogmatizálták: nagy különbség!

Ráczné 2010.10.18. 13:59:58

Ki az a Pápa??? Ha állandó függésben van a mi Urunkkal, az Úr Jézus Krisztussal, akkor minek neki a golyóálló pápamobil? Talán nem biztos benne, hogy még a haja szála is számon van tartva?

Ráczné 2010.10.26. 10:56:41

Jn
15,26

Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.
Jézus mondja: Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok

(Jn 16:7)

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

(Jn 14:26)
1Kor 3:11 : „más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus”

Nagy Guszti · http://nagygusztav.hu 2010.11.01. 22:59:36

@-JzK-:

Kedves JzK!

Továbbra is személyes véleményem, hogy ez a blog a hitvédelemről szól, vagyis egy protestáns (hitünk szerint Biblián alapuló) szerző írja le gondolatait protestánsok részére.

A hitvédelem nem hit-támadás, ne keverd össze a kettőt. A saját katolikus tanaidat szerintem nem itt, hanem katolikus fórumokon kellene népszerűsítened.

meglévő alap 2012.04.17. 22:57:49

Azért azt nem mondanám, hogy Róma hívei nem imádják a képeket gondoljunk csak a könnyező Szűz kápeire, azokhoz zarándoklat vezetésre. Ne imádd és ne tiszteld azokat szólít fel az Írás. Ezen kívül ők nem Jézus által akarnak Istenhez jutni, hanem más úton szentek, Szűz Mária stb. által. A Szentírás világosan kimondja: "Egy aközbenjáró Isten és ember között a Krisztus Jézus." Épp ezért számunkra a római katolicizmus, mint egyház tévút.

meglévő alap 2012.04.18. 16:59:10

A mi hitünk fundamentuma Jézus Krisztus, mivel Pál apostol szavaival élve senki sem vethet más alapot a meglévőn kívül. Krisztus halt meg az emberiség bűnéért és nem a pápa, a szentek vagy Szűz Mária sem volt "társmegváltó", ahogy újabban némely katolikus teológiai irányzat mondja. "Meghalt bűneinkért, feltámadott megigazulásunkért." Krisztus érdeméért nyerhetjük el kizárólag az örök életet nem pedig Dániel próféta szavaival élve a magunk igaz tetteiben bízva. A katolikus egyház a megigazulást mindig folyamatnak tekinti, hogy végső soron az érdem teológiáját igazolni tudja. Oda teszi még aztán a szentek "érdemeit" is Krisztus érdemei mellé ezáltal kis megváltókká lesznek ők is, de hogy szó ne érje a ház elejét Krisztust közvetítőnek mondja a szenteket meg közbenjáróknak.

Sarastro888 2013.07.16. 14:16:34

Hasonlóan jártam, mint a spanyol katolikus pap, azzal a különbséggel, hogy több, mint 1 évig készültem szerzetesnek, ezután pedig egyházmegyés katolikus papnak 1 évig. Mondanom sem kell, hogy mindkettőt otthagytam, mivel voltak olyan dolgok, amelyekkel nem tudtam egyetérteni. Ilyen pl. a feltétlen engedelmesség - elméletileg mindenben engedelmeskednem kellett volna, emellett minden percemről be kellett számolni. Nem mellesleg 1 Ft zsebpénzem nem lehetett, ami volt, azt kötelezően (!!!) le kellett adni. A feltétlen engedelmesség azt jelentette, hogyha az elöljáró azt mondja: fordítva ültetsd el a tulipánhagymát, és én mégsem ezt teszem, akkor engedetlen, azaz alkalmatlan lettem volna a szerzetesi életre. Mivel a rend elsősoirban az elhagyott ill. utcagyerekekkel foglalkozott volna, ezért próbáltam azt, hogy előbb legyen egy vonzó énekkarunk, ezáltal egy befogadó közösségünk, ahova bárki bármikor jöhetett. Nem egy fiatal mondta, hogy azért szeret járni az énekkarba, mert ha nem jön 2-3 hétig, akkor sem kap szidást, helyette mindig azt mondtam: Isten hozott, örülök, hogy itt vagy :)
Nos, az énekkarunkat a házfőnök össze-vissza dobálta, írigy volt rám, hogy 3-4 hónap alatt összejött egy olyan énekkar, amiben csak a törzytagság kb. 40 főből állt. A miséken egyre több gyerek volt, 3-4 hónap elteltével tele lett a templom minden diákmisén - a házfőnök pedig egyre jobban fújt rám, mert neki 3 év alatt nem jött össze az, ami nekem - hangsúlyozom: a Jóisten kegyelméből - 3 hónap alatt. Ezek hatására egyre jobban azt éreztem, olyan, mintha egy szektában lennék... Ezután mentem át egyházmegyés kispapnak. A házfőnök persze még "utánamnyúlt": nem abba a szemináriu,ba vettek fel, ahova először jelentkeztem (ez volt az ő kicsinyes bosszúja, amiért a fiatalok - kb. 80-100 fiatal úgy búcsúzott el tőlem, hogy raktak nekem egy hatalmas tábortüzet). Kispapként szintén sok érdekes dolgot tapasztaltam meg. Amikor otthagytam a szemináriumot, akkor egy kb. 30 éve felszentelt papbarátom annak örült, hogy a katolikus egyházat nem hagytam ott. De a Jóisten ezt is másként látta. Egy jópár év eltelt, mire - pusztán kíváncsiságból - jelentkeztem református teológiára (civilként elvégeztem a katolikus teológiát is). Ahogy egyre jobban megismertem a református egyházat, teológiát, Helvét Hitvallást, H. Kátét, stb., egyre jobban érlelődött bennem, hogy nekem reformátusnak kell lennem. Miért is? Amíg katolikus voltam, mindig úgy éreztem, mintha meg lennék bilincselve. Na, ezzel nem a katolikusokat szertetném lehúzni, mindössze reformátusként olyan, mintha szárnyalnék. Megjegyzem, senki, de senki nem kényszerített 1 percig vagy egyetlen szó erejéig sem. Amikor a református teológiát elkezdtem, professzoraim tudták, hogy katolikus vagyok, de ezt egyszer nem éreztették velem, vizsgákon sem. Ellenkezőleg, nagyon közvetlenül el tudtam beszélgetni velük, minden kérdésemre korrekt választ kaptam. Itt szeretném megyjegyezni, hogy azzal: reformátussá lettem, senkit nem szeretnék provokálni, katolikus múltamat nem tagadom meg - hiszen a Jóisten ebben őrzött meg hosszú éveken át -, valamint fontos, hogy elismerem mindazt a pozitívumot, amit a katolikusok képviselnek. Mindössze két dolgot említek meg abból, miért lettem református. Az egyik: ha egy katolikus pap rájön arra felszentelése után, hogy ő nem papként szeretné leélni az életét, de semmiféle katolikus tanítást nem tagad meg, azt megbélyegzik, méghozzá aposztatként említik - vagyis hitehagyottnak. Emellett - ehhez a krdéskörhöz tartozik a papság kötelező cölibátusa. 1074-ben, majd 1074-ben VII. Gergely pápa a ún. böjti zsinatokon erősítette meg az 1022-es páviai zsinat rendeleteit, amelyek - bárhogyan is ideologizálják utólag - azt a cölibátust, amelyet azért hoztak, hogy a papi birtok ne aprózódjon szét. Megjegyzem, hogy a cölibátusnak NINCS bibliai megalapozottsága. Egy katolikus barátom erre azt mondta, hogy hát ott vannak az apostolok - mondtam neki, hogy gondolja csak meg, hogy pl. Péter apostolnak is volt felesége, hiszen Márk evangéliumának 1. fejezetében Jézus meggyógyította Péter anyósát.
A másik kérdéskör, amiért református lettem: a Biblia. A Református Egyházban minden, de minden bibliai megalapozottsággal bír - a katolikus dogmatika ezt nem mondhatja el magáról (tudom, mert vizsgáztam belőle). Ezen felül a Biblia olvasása a kötelező, de már idejét múlt hagyományok sallangja nélkül szinte teljesen felszabadít és nem köt gúsba... "Röviden" ennyi... Ha esetleg magyar fordításban meglenne a spanyol katolikus pap könyve, szívesen elolvasnám, ugyanakkor szívesen ajánlom Nyirő József: Isten igájában c. könyvét, ami arról szól, hogy a szerző miért lett pap az 1910-es, 1920-as években, majd miért hagyta ott a papságot. Ha nem éltem volna át hasonlókat, nem valószínű, hogy elhittem volna, így viszont mindent elhiszek Nyirőnek. Hasonló témát dolgoz fel Stendhal: Vörös és fekete c. regénye is. (Köszönöm, ha valaki eddig elolvasott - mindenkire a Jóisten áldását kérem)

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2013.07.16. 20:26:42

@Sarastro888: Nagyon szépen köszönöm a hozzászólást!
A fenti írást egy gyűjteményes kötetből fordítottam, ennek címe: Richard Bennett: Far from Rome, Near to God: Testimonies of 50 Converted Roman Catholic Priests (Távol Rómától, közel Istenhez: 50 megtért római katolikus pap tanúságtétele). Tudomásom szerint ez még nem jelent meg magyarul, de Richard Bennett (aki vagy 20 éven át maga is katolikus pap volt) missziós szervezete honlapjának van magyar részlege is, rengeteg cikkel: www.bereanbeacon.org/magyarul.html

Sarastro888 2013.07.17. 13:30:33

Kedves Zsuzsanna, örülök, ha a Jóisten kezében eszköz lehettem számodra :)

Még egy adalék a cölibátushoz. Elgondolkodtatott, hogy vajon miért csak katolikus papokkal szemben pattant ki a pedofilbotrány - amit a "tévedhetetlen pápa" tévedésből (??) éveken át elfedezett. Itt csak az a bökkenő, hogy csak cölebsz - vagyis latin szertartású római katolikus - papokról szóltak a hírek: protestánsokról NEM.

A szentek tiszteletével az egyik probléma az, hogy számomra ez olyan, mintha az ókori hitvilág görög és római isteneit szakralizálták volna, avagy krisztianizálták volna a monoteizmus talaján. Gondoljuk csak el, hogy volt istene a kovácsoknak (Héphaisztosz), az utazóknak, a tűzhelynek, stb. A szenteknél ugyanez: van szentje a bányászoknak (szt. Borbála), az utazóknak - csak éppen nem Hermész, hanem Kristóf néven fut, stb. És persze vannak Európának is védőszentjei, sőt társvédőszentjei. Sőt, már régóta vannak olyan szentek is, akik "mellesleg" egyházdoktorok. Sorolhatnám még, DE felesleges, főleg azért, mert a Bibliában azt olvashatjuk: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Nem juthat be az Atyához senki sem, csak énáltalam..." Nos, ha ezt elfogadjuk, akkor mi szükség lenne közbenjárókra?

Pápával kapcsolatban az is elgondolkodtatott, hogy mit csinált XVI. Benedek, ha most pattannak ki érdekes dolgok, mint pl. a vatikáni bankot Ferenc pápa szinte teljesen lefejezte - a salernói püspök 20 millió eurót próbált Svájcból átcsempészni Olaszországba. De az is elgondolkodtatott, hogy szintén Ferenc pápa 125.000 euróval csökkentette 5 magas rangú vatikáni főpap fizetését éves szinten. Vagyis - ha csak átlagot vonunk, akkor ez 25.000 euró/fő, ami több, mint 7 millió Ft. És ez csak a fizetésük csökkentése, tehát a teljes fizetésük egy része. Mellesleg megjegyzem, hogy ma Magyarországon a papok jó részének a havi 110.000 Ft körüli nettó plébánosi fizetése csak zsebpénz, mivel szolgálati lakásuk van, aminek a rezsijét fizetik, kocsit kapnak az egyházmegyétől, benzint fizetik, sok helyen még a kajába is beszáll az egyházközség. Nos, ez a 110 e Ft csak az alapfizetés, erre jön még az "egyéb" szolgáltatás díja, mint pl. esketés, temetés, mise stóladíja, stb. Félreértés elkerülése végett, nem bántani akarom a katolikus papokat, hiszen vannak jópáran, akik ezzel a helyzettel nem élnek vissza, és fontos az is, hogy a lelkipásztor ne azon agyaljon, mit eszik másnap, mert ez a lelkiekről vonná el a figyelmet - más kérdés, hogy Pál apostol csak egyetlen gyülekezettől fogadott el adományt, egyébként saját kétkezi munkájából élt meg...

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2013.07.25. 14:12:56

@Sarastro888: Igen, ezek mind jogos észrevételek. Számomra az jelent nehézséget, hogy nehéz megtalálni azt a hangnemet, stílust, amikor egyrészt kritikát fogalmazok meg, de másfelől ezt a katolikus hívek épülésére kell tegyem. Hogyan lehet szeretetben mondani az igazságot, hogy ne bántó, hanem elgondolkodtató legyen? Richard Bennett előadásait azért szeretem nagyon, mert neki sikerül olyan hangnemet megütnie, amiben néha van ugyan érezhető felháborodás (az egyházi intézményekkel szemben), de minden szavából nyugalom és Krisztusi szeretet árad a katolikus emberek felé.

Másrészt azt is érzem, hogy sokkal jobb, ha valaki olyan fogalmaz meg kritikát, mint Te is, aki belülről ismeri a RK egyházat; mint mondjuk én, aki csak másodkézből származó információkra hagyatkozom.
Nagyon köszönöm mégegyszer a hozzászólást.

Sarastro888 2013.07.29. 19:12:38

@Kéry Zsuzsanna: Valóban nehéz úgy elmondani, hogy azt ne sértésnek vegye egy katolikus testvérünk, hanem meglássa Istent.
Megboldogult ifjú koromban nagyon nem csíptem a sorozatokat - ma már van egy, ami viszont tetszik: Angyali érintés. Pont az a csodálatos ebben a filmben, hogy valójában nem teszi le egyik felekezet mellett sem a voksot, valamint a gazemberek számára is képes azt az üzetet mondani és hordozni, ami a legfontosabb számunkra: Jézus szeret!
Ha viszont valaki nem akar megtérni, nem lehet erőltetni, mint a jehovák. Engedni kell, hogy megérjen benne a döntés. Ha pl. 3-4 éve valaki odajön hozzám és a legnagyobb szeretettel közli velem: protestálni fogsz, vagy körberöhögöm vagy melegebb éghajlatra küldöm. Bocsánat a két hasonlatért, de ezekkel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy bizony nekem is meg kellett érnem. Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, ha a Jóisten nekünk is időt ad a megtérésre, akkor nekünk, teremétményeknek mennyire inkább ezt kell tennünk. Ma már nagyon örülök és nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy ilyen közel engedett magához. Harmadrészt: lehet, hogy valakit pont katolikusként tud úgy megtartani, hogy az örök életre jusson.

Valóban izgalmas, hogy belülről láthattam az RK egyházat. Egyébként mind a mai napig vannak katolikus barátaim, akik valóban csodálatos emberek. Annak is örülök, hogy egy katolikus barátom esetében a Jóisten kezében eszköz lehettem, hogy minden nap olvassa a Szentírást. Egyébként nem hátrány az, ha nem voltál a RK egyházban - gondolj arra, hogy Neked sokkal hamarabb megadta a Jóisten azt a kegyelmet, amit nekem csak 2 éve. Persze ezt értsd jól, mert számomra ez is nagyon csodálatos (inkább élek az igazak küszöbén, mint a gonoszok hajlékában). Mellesleg nehéz volt elfogadni azt, hogy sok ismerősöm maradt katolikus - valahol olyan ez, mint amikor a zsidókat elvitték fogságba, és amikor hazamehettek volna, sokan a maradás mellett döntöttek. Igaz, Ferenc pápa nagy formátumú ember, DE nem miatta szeretem a Jóistent. A katolikusok lelkéhez csak úgy juthatsz el - és mindenki máshoz is - ha szeretettel vagy irántuk. Nem legyőzni kell őket, talán mégcsak nem is meggyőzni, hanem szeretni (Arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretettel vagytok egymás iránt). Amikor ismerkedtünk Feleségemmel, akkor egyikünk sem követelt semmit a másiktól: szeretettel győzte le bennem is katolicizmust és nem hitvitával. Nem akart megváltoztatni, mindössze csak szeret. Ennek az ellentétje volt, amikor kispapi szeminárimban egy 45-50 éves apáca azzal érvelt, hogy ne hagyjam ott a cölebsz papi hivatást: ha elhagyom, sosem leszek boldog és csak egy selejt leszek... Ehhez képest van egy csodálatos családom, környezetem elismeri a munkámat. Persze nem a Feleségem kedvéért tértem meg, hanem mert sikerült rátalálnom a Jóistenre. Amikor alkalmanként ledöbbenek, mekkora szeretetet kapok a Jóistentől, akkor meghatódok, könnyezek - pedig sok kemény dolog volt az életemben, szüleim ütöttek, vertek, gyakorlatilag 17 éves koromtól kezdve nemhogy nem segítettek, hanem sokszor anyagilag lenyúltak, hugommal összeugrasztottak. Mégsem tudok rájuk haragudni, inkább azt kívánom nekik, hogy találjanak rá a Jóistenre. Az élet hiába keményített meg, ha a Jóisten és a Feleségem szeretete minden nap megsimogatja a lelkemet és a szívemet. Félreértés elkerülése végett: sem túlmisztifikálni, sem elemócionálni nem szeretném hitemet... Egyszerűen csak rámmosolyog a Jóisten én pedig töredékesen, bárgyún igyekszek visszamosolyogni :)
Jóisten áldjon!

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2013.07.30. 10:29:58

@Sarastro888: Nagyon köszönöm ezeket a sorokat! Valóban a szeretet az, amivel a legjobban kiábrázolhatjuk az Úr Jézust, hiszen az Ő legfontosabb tulajdonsága is a szeretet. Így tehetjük Őt vonzóvá az emberek előtt, ha az Ő szeretetével szeretünk. (Az újonnan születésem után is ezt vettem észre magamon: szeretet lett bennem minden ember iránt; és csak csodálkoztam, mert ilyen nem volt bennem előtte soha.)
süti beállítások módosítása