Egy szülőnek nem okoz nagy meglepetést, ha azt mondom: gyermekeink a rosszra való hajlam leküzdhetetlen képességével jönnek a világra. Kicsi babánk pici szíve már a születés előtt is a bűnre és az önzésre programozottan dobog. A romlottságra való hajlam olyan nagy, hogy ha szabadon kiteljesedhetne, minden csecsemő potenciális szörnyeteggé válna.
Gyermekeink bűnös hajlamaira az eredendő bűn biblikus tana ad magyarázatot: a gyerekek nem úgy jönnek ebbe a világba, hogy Istent és az igazságot keresik. Mégcsak nem is semleges ártatlansággal érkeznek, úgy jönnek a világba, hogy bűnös és önző vágyaik kielégítését keresik. A Szentírás egy másik alapelvet is tanít, amit teljes romlottságnak nevezünk, és ami az eredendő bűn mértékére utal. Habár a bűnös természet megnyilvánulásai nem feltétlenül érik el a maguk teljességét minden ember magatartásában, mégis totális romlottságról beszélhetünk, hiszen nincsen az emberi személyiségnek, jellemnek, elmének, érzelmeknek vagy akaratnak egy olyan része sem, amelyik mentes lenne a bűntől, vagy immúnis lenne a bűn csábításával szemben.
A bűnt tehát nem tanuljuk – a bűn velünk született, örökletes hajlam. A gyerekeink a bűnös természetüket tőlünk örökölték, mi a szüleinktől, azok az ő szüleiktől, és így tovább, egészen Ádámig. Ádám bukása így az egész emberiséget bűnnel szennyezte be; a bűn és a bűn általi romlottság egyaránt egyetemes. Pál apostol írja: „Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett” (Róma 5,12). „Ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá” (18. vers) – tehát örököltük a bűnösséget. Továbbá azt írja: „egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké” (19. vers) – a bűn általi romlottságot tehát örököltük. Senki sem kivétel. Senki sem születik ártatlannak.
Mindez azt jelenti, hogy magukra hagyatva a gyermekeink a bűn útját fogják járni. Ha pedig teljesen azt csinálhatnak, amit akarnak, nincs az a gonoszság, amire ne lennének képesek. Bizonyára nehéz ezt elfogadnunk, főleg, amikor újszülöttként szemléljük őket. A csecsemők látszólag a tiszta, értékes, gyermeki ártatlanság megtestesítői – de ne hagyjuk, hogy az édes pofikák, játékos gügyögések, a ragyogó szemek megtévesszenek – ezek a gyerekek pontosan ugyanolyanok, mint mi, csak kicsiben! A szívükben lévő romlottság már ott várja a lehetőséget, hogy kitörhessen.
Hogyan befolyásolhatja tehát az eredendő bűn és a teljes romlottság tana a gyereknevelésünket? Mielőtt ezt megválaszolnám, hadd mutassak be három gyereknevelési hozzáállást, ami mind eltéveszti a célt.
Ha a viselkedés áll a középpontban
Sok szülő ott rontja el, hogy minden erejével a gyerek magatartását igyekszik kontrollálni. Legyünk óvatosak! Ha minden energiánkat a külső viselkedés javításába fektetjük, illetve a helytelen viselkedést a büntetés kilátásba helyezésével szorítjuk vissza, nem nagyon teszünk mást, mint hogy a gyerekből képmutatót nevelünk.
Egyre-másra látom ezt. Ismerek olyan keresztény szülőket, akik azt hiszik, sikeresen nevelik a gyerekeiket, mert megtanították nekik, hogyan kell udvariasan viselkedni, rendesen köszönni, és csak akkor szólni a felnőttekhez, ha azok megszólították őket. Míg az ilyen fajta viselkedéskontroll úgy tűnik, egy ideig csodákat tehet (különösen, ha a szülők a közelben vannak), azonban nem foglalkozik a romlottság gyökerével. A bűnös viselkedés a bűnös szív tünete.
Ha a gyerek környezete áll a középpontban
Más szülők a gyerek környezetét igyekeznek ellenőrzésük alatt tartani. Selyemgubót próbálnak építeni a gyerekeik köré, hogy megvédjék őket a káros befolyásoktól. Korlátozzák a tévénézést, kitiltják a házból a mai zenéket, és az is előfordulhat, hogy nem engedik, hogy a gyerekeik olyanokkal játsszanak, akiknek a szülei más gyereknevelési elveket vallanak.
Míg nagyon is gondolom, hogy meg kell védenünk a gyereket a gonosz megtapasztalásától, azt is meg kell tanítanunk nekik, hogy ha a gonosszal találkoznak, bölcsek legyenek, és képesek legyenek a különbségtételre. Ezt a leckét nem tudják megtanulni teljes elszigeteltségben. Az elszigetelő hozzáállás pusztán naiv gyerekeket eredményez, akik hiszékenyek és sebezhetők – védelem nélkül a világban.
Akármennyire is próbáljuk, nem fogjuk tudni örökké megvédeni a gyerekeinket. Amikor eljön a nap, hogy kilépjenek a világba, szükséges, hogy fel legyenek készítve egyrészt a különbségtétel képességével, másrészt bölcsességgel, hogy felismerjék az ördög és a világ csábításait, és ellenállhassanak neki. Ha elrekesztjük a gonosz külvilágtól, figyelmen kívül hagyjuk a bennük lévő ellenséget: a gonosz szívet. Ha azonban megnyerjük a szívet, megnyerjük a gyermeket is.
Ha az önbecsülés áll a középpontban
A legáltalánosabb megközelítés manapság az, hogy növelnünk kell a gyerek önbecsülését. A módszer szerint, ha a gyerek magát jónak, nemesnek és csodálatosnak látja, nem csak jobban fog viselkedni, hanem másokkal is szebben és jobban bánik majd. Az ilyen megközelítés erényt csinál az önszeretetből.
Az igazság az, hogy azoknak az erőfeszítéseknek nagy része, amikkel a gyerek önbecsülését igyekeznénk felturbózni, nem jár más eredménnyel, mintha benzinnel próbálnánk erdőtüzet oltani. Arra bátorítja a már amúgy is önző gyerekeket, hogy azt gondolják, helyes az, ha a maguk feje és a saját kívánságaik után akarnak menni. A szülő pedig azt hiszi, hogy történjék bármi, neki engednie kell a gyereknek, mert annak joga van a szabad önkifejezéshez – hiszen csak így lehet jó véleménnyel saját magáról, így érezheti jól magát a bőrében. Mindez csak a kontrollvesztett magatartásra való hajlamot növeli, és az emberi romlottság legsötétebb mozgatórugóit feszíti. Azt akarjuk, hogy a gyerek hanyaggá, kötelességmulasztóvá váljék? Tápláljuk az önbecsülését, majd tetézzük a bajt azzal, hogy nem korrigáljuk, nem javítjuk ki, ha valamiben téved.
Az önbecsülés azon a Bibliával ellentétes felfogáson alapul, ami tagadja az eredendő bűnt és a teljes romlottságot. A Biblia semmi jót nem mond az önbecsülésről, az önszeretetről vagy az énközpontúság bármely más verziójáról. Azt tanítja a gyereknek, hogy tagadja meg magát, nem pedig, hogy szeresse magát (Lukács 9,23).
A szív legyen a középpontban!
Egyetlen gyógyír létezik a gyermek veleszületett romlottságára: az újonnan születés, a megigazulás. Ahogyan Jézus mondta Nikodémusnak: „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek” (János ev. 3,6-7). Testtől születetten, tele bűnös hajlamokkal a gyermekeknek nincs rá sem erejük, sem hatalmuk, hogy a bűn megkötözöttségéből egymaguk kiszabaduljanak. Nincs bennük Isten Szelleme, és ezért lehetőségük sincs rá, hogy Isten tetszésére éljenek, illetve, hogy szívből engedelmeskedjenek Neki (lásd Róma 8,7-8). Amíg a gyermek újonnan nem születik, addig halott a vétkei és a bűnei miatt (Efezus 2,1).
A szülő legfontosabb dolga tehát, hogy misszionárius legyen a saját házában. Meg kell tanítanunk gyermekeinket az Isten törvényére, rá kell vezetnünk őket, hogy Megváltóra van szükségük, és meg kell mutatnunk nekik, hogy Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes megmenteni őket. Ha a saját bűnös voltuk ismerete és a megváltásra való rászorultság biztos tudata nélkül hagyják el az otthonunkat, nem teljesítettük a legfontosabb szülői feladatunkat, szellemi vezetőként megbuktunk. Tanítsuk meg nekik az evangéliumot, és kérjük Istent, hogy végezze el bennük megigazító (üdvözítő) munkáját.
Fontos figyelmeztetés: ha megpróbáljuk a gyerekeinket a „hitük megvallására” kényszeríteni vagy erre rávenni, könnyen lehet, hogy hamis hitvallást csikarunk ki belőlük. Az új születés a Szentlélek műve, a gyerekünk megváltása pedig kizárólag Istenre és őrá tartozik.
Ne úgy közelítsük meg tehát a gyereknevelést, hogy a szív helyett csak a tünetekre összpontosítunk. Ha a gyereknek csak a viselkedését próbáljuk megváltoztatni, vagy elzárjuk a külvilágtól, illetve az önbecsülését növeljük, nem csak súlyosbítjuk a problémát, hanem a gondok gyökerét is eltévesztjük. Ha azonban a bűnről és a megváltásról tanítjuk őket, valamint az életünkkel is utat mutatunk afelé, amilyenné tanítjuk, hogy ők is váljanak, az üdvösségüket illetően az Isten kegyelmébe vetett bizalommal nyugodhatunk meg.
John MacArthur: What the Bible Says About Parenting: God's Plan for Rearing Your Child c. könyvéből. Az eredeti cikk itt található: Your Child's Greatest Need
