Interjú Julian Gough-val, a Minecraft nagyszabású végjelenetének írójával.

[Csak az általam relevánsnak ítélt részeket fordítottam le, a teljes interjú itt olvasható: Ending an Endless Game]

"Tom Chatfield: Teljes szabadságot kaptál abban, hogy mit írj?

Julian Gough: Amint összeállt valami a fejemben, elmondtam Markusnak [Markus Persson, a játék fejlesztője] az ötletet, hogy miről lenne szó, és azt mondta, nagyszerű, jól hangzik. Amikor meg végül elküldtem neki a kész szöveget, azt mondta, hogy neki is hasonló érzései vannak az univerzummal kapcsolatban. Ennek örültem, hogy filozófiailag egy húron pendülünk. Egy szót sem húzott ki belőle.
(…)
Olyan befejezést akartam, ami a játékon kívül van.

TC: Ez nagyon érdekes, hiszen hatalmas a kontraszt az általad írt befejezés – ami gyakorlatilag egy 1500 szavas, elég titkos kis történet – és maga a Minecraft között, ami a nyitottságáról híres sandbox (homokozó) játék. Úgy hallottam, hogy a történetnek az „ébredj fel!” címet adták, mert ez a sor van a legvégén, és olyan, mintha különböző álom- vagy valóságszintekről szólna...

JG: Igen, használom az „álom” szót, de a történet valójában a játék álmáról és az élet álmáról szól. Az álom itt egy metafora. Imádom annak különösségét, amikor az ember annyira elveszik egy játékban, hogy a játék lesz a világ. Mert bele lehet veszni ennyire, különösen az olyanokba, mint a Minecraft, amely annyira befejezhetetlen. Totál felriadsz, amikor visszatérsz a való életbe a végén. Ezért szerettem volna ezzel a pillanattal eljátszani, amikor éppen a két világ között vagy, és egy röpke ideig nem tudod biztosan, melyik az igazi.

TC: A történetben tehát egy dialógust követhetünk: a játékos gyakorlatilag két idegen intelligencia párbeszédébe hallgat bele [olvassa a képernyőn], akik róla beszélgetnek. Honnan jött ez az ötlet?

JG: Olyan álomszerű hatást akartam elérni, mintha áttörtél volna valahová. Amikor a Minecraftban survival (túlélő) módban játszol, akkor tulajdonképpen egy bonyolult és nehéz keresést, kutatást végzel, ami nagyon sokáig tart. Azt éreztem, hogy ennek a keresésnek a végére kellene valamilyen megvilágosodás, valamiféle többértelmű bölcsesség. Hogy legyen valamid, amit visszahozhatsz magaddal – és úgy érezd, hogy egy másik szintre törtél át. Ezt az érzést akartam elérni, és tetszett az az ötlet, hogy egy elcsípett párbeszéddel alkossam meg. Namost az a fura ezzel, hogy amikor az írók visszatekintenek a történeteikre, simán elmesélik, hogy ó, hát ezt így akartam, azt úgy akartam, de valójában akkor, amikor írják, ez nem egészen igaz.

Ha vissza kellene gondolnom, és elmondanom, hogy milyen volt írni a szöveget, akkor nagyon érdekes, mert úgy kezdtem írni, ahogy máskor is szoktam, gondolkoztam, mit is akarok – de körülbelül a felénél az a fura érzésem volt, és ez nem történik meg gyakran, hogy a kezem egyszer csak már gyorsabb volt, mint a gondolataim, én meg csak figyeltem a kezemet, ahogy ír. A darab utolsó harmadában végül nem is változtattam meg semmit, mert azt vettem észre, hogy legelsőre is csak néztem a kezemet, ahogy ír, és a végén nagyon tetszett, és nekem is meglepetés volt, hogy mi sült ki belőle.

TC: A történet maga is úgy tűnik, hogy ehhez az automatikus írási folyamathoz passzol: eleve az ugye az ötlet, hogy azt írod le, amit az univerzum diktál neked.

JG: Igen, és a végére tényleg úgy éreztem, mintha az univerzum diktálta volna, amit írok. Persze tudom, hogy sokféleképpen meg lehet magyarázni ezt az élményt úgy, hogy ne legyenek benne ismeretlen entitásoktól származó, egymással beszélgető kozmikus hangok, de tényleg úgy éreztem, mintha valaki diktált volna nekem. Szóval lehet, hogy valódi bölcsesség van benne, ki tudja?”

(…)
TC: A Minecraft végén kilenc vagy tíz percig ott kell ülnöd, és végigolvasnod egy nagyon lassan kúszó szöveget, miközben semmi más nem történik. Kicsit olyan, mint az Inception [c. film]-ben a lassított zuhanás – vagy mint amikor a hipnotizőr lassan tíztől egyig visszaszámol. Tudom, hogy sok játékost idegesített, bezavart nekik vagy csak viccnek gondolták...

JG: Igen, néhánynak tényleg nagyon nem tetszett.

TC: Ennél azonban még érdekesebb szerintem, hogy viszont néhány embert igazán megérintett érzelmileg ez a befejezés. Figyelemre méltó és különös – de teljesen egybevág más játékokra adott reakciókkal – hogy néhányakat teljesen megfogott és nagyon sokat gondolkoznak rajta. Az a tíz perc egyfajta miniatűr spirituális megtapasztalás volt a számukra.

JG: Fantasztikus! Mert pontosan ezt is akartam elérni! Én meg kapom az üzeneteket a Twitteren olyanoktól, akikkel úgy tűnik, ugyanez történt: egyfolytában ezen gondolkoznak, vagy még egy héttel később is ezen jár az agyuk. Nem tulajdonítom teljesen magamnak, de olyan, mintha eloldoztam volna bennük valamilyen már addig is meglévő érzést. Kaptam néhány különösen is megindító üzenetet – elég zavarba ejtő beszélni róla – olyanoktól, akik megköszönték, hogy tényleg elgondolkodtatta őket, vagy hogy csodálatos volt.
Néhányan dühösek lettek, és hozzám vágták, hogy az írás elég silány, iskolás – más meg azt mondta, hogy félórát gondolkoztak egyetlen kérdésen. Ami azonban megfogott, az érzelmi intenzitás volt, és hogy mennyire megmozgatta ez az egész az embereket, legalábbis ahhoz viszonyítva, ami általában történik, amikor egy újságcikket írok vagy valami...

(…)
JG: Egy játék sokkal jobban lefoglal: sokkal jobban hozzá lehet férni az emberekhez.

TC: Azt hiszem, ez a másik ok, amiért annyira tetszett nekem az Inception, hogy kicsit visszatérjek ehhez. Mert az üzenetének az egyik része az, hogy ha elég mélyen belemész egy álomba – vagy egy játékba – akkor elvetheted egy elképzelés magvát valakiben, és azon a paranoid, különös kis helyen fogja őket megragadni, ahol a mítoszok születnek vagy átöröklődnek.

JG: Pontosan ezt szerettem volna csinálni én is. És nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy van, akinél működik! Sőt, azt mondanám, hogy a computeres játékokkal elérhetők olyan mentális állapotok, amelyek hasonlóak azokhoz, amelyeket drogokkal, gyógyszerekkel vagy vallásos élményekkel lehet kiváltani. Fel lehet törni az elmédet borító héjat, és rájössz, hogy az elméd nagyobb, mint amekkorának gondoltad: szintek vannak szintek után. Szörnyen hatásvadásznak hangzik, de ki a francot érdekel. Teljesen lenyűgöznek a computerjátékok. Szerintem képesek segíteni minket abban, hogy bármelyik mentális szintet elérjük, amelyikre csak képesek vagyunk. Ez nem egy műfaj vagy egy játékszer, ez valami végtelen dolog, és még csak nem is kezdtük el felfedezni, mi mindenre képes.

(…) A következő lépés, és engem ez érdekel, hogy a mitikus hősöknek a közös utazása [monomítosz, Joseph Campbell szóalkotása] tulajdonképpen annak az egyéni útnak a metaforája, amelyet mindannyiunknak végig kell járnunk az életünkben. Akár elhagyjuk a házat, akár nem, akár kardot fogunk, akár nem, egy utat kell végigjárnunk, megküzdeni az univerzummal, és megpróbálni nem veszíteni – növekedni és győztesen kijönni belőle, tudással a birtokunkban. Baj akkor van, amikor azt hisszük, hogy a mítosz tények valósága, és ez az egészet tönkre teszi. Ha azt gondoljuk, hogy ez tényleg egy igazi történet egy emberről, akit egy fára szegeztek, vagy arról, aki egy épület tetejéről fölment a mennybe – ha azt gondoljuk, hogy ezek tényleg megtörténtek, akkor ez tönkreteszi az egészet a számunkra, mert ezek a történetek a nyelven és a szavakon túl próbálnak hatni, túl azon, amit ki lehet mondani, a kimondhatatlan igazságig. Campbell érvelése – közvetlenül a II. világháború után írta az Ezerarcú hőst – az, hogy olyan időben élünk, amikor minden mítosz halott, és ez azt jelenti, hogy bajban vagyunk, mert ez azt jelenti, hogy nem tudjuk, hogyan érhető el a bölcsesség. Nincs egy stabil, működő mítoszunk, ezért a művész feladata az, hogy újra élő mítoszokat gyártson.

Campbell nagyon izgatott volt, amikor a Star Wars kijött, mert George Lucas tudvalevőleg az Ezerarcú hősre alapozta a történetet. És a mindenségit neki, működött! Minden egyes kultúrában a világon! A computeres játékok szerintem átvehetik a vallás szerepét. Mindazt a jót tudják hozni, ami jó volt a vallásokban, remélhetőleg a rossz részek nélkül..."

-----

A Minecraft végjelenete, és az "univerzumtól származó", automatikus írással közvetített New Age tanítás megnézhető, elolvasható itt: Minecraft Ending + Dragon boss fight   3:39-től kezdődik a szöveg angolul.

Hogy ki volt ez a Joseph Campbell, aki áthatja a kultúránkat, mert az ideológiájában ezek szerint minden Star Wars-rajongó, és Minecraft-játékos (és ki tudja, még ki minden) megmerítkezik, kiderül az alábbi cikkből:  Ki is volt Joseph Campbell?

Néhány sokatmondó részlet:

„Ha igazolni akarom a létezésemet, és továbbra is fogva tart a gondolat, hogy valamit tennem kell az emberiségért – akkor a tanítás csillapíthatja ezt a késztetést. Ha pedig valaha képes leszek előállni egy intelligens világképpel, korunk értékrendszerének kritikájával hasznára lehetek a világnak. Ez megint csak visszavezet Krishna tanításához: A legjobban úgy segíthetsz az emberiségen, ha tökéletesíted önmagad.”

Több évig tanítással foglalkozott, majd élete 1940-ben váratlan fordulatot vett. Találkozott Swami Nikhilanandával, aki felkérte, hogy működjön közre Sri Ramakrishna evangéliumának újrafordításában.”

„Első, nagyobb terjedelmű és egyszemélyes szerzői vállalkozása, az 1949-ben megjelent Az ezerarcú hős (The Hero with a Thousand Faces), nagy sikert aratott, és számos díjat és elismerést hozott. A hős mítoszának eme grandiózus tanulmányában Campbell egy monomítosz (a szót James Joyce-tól kölcsönözte) létezését feltételezi – egy olyan egyetemes mintázatét, ami eszenciája, közös nevezője az összes kultúrában fellelhető hősi meséknek. Míg felvázolja a mitikus ciklus legfőbb állomásait, a hős útjának néhány gyakori változatát is feltárja – amely, állítja, egy operatív metafora, nem csak az egyén, de a kultúra számára is. A könyv kreatív művészek egész generációira volt nagy hatással – az 1950-es évek absztrakt expresszionistáitól kezdve a modern filmművészet nagyjaiig –, idővel pedig klasszikusként kezdték tisztelni.”

„Első, 1940-ben tartott nyilvános beszéde (…) a Ramakrishna-Vivekananda Centerben hangzott el „Sri Ramakrishna üzenete a Nyugat számára” címmel (...)”

Sapienti sat.

Update: közben megtaláltam a Minecraft vége-szöveget. Megintcsak a lényeget fordítom belőle:

- Látom a játékost, akire gondoltál.

- [játékosnév] ?

- Igen. Vigyázz. Magasabb szintet ért el, olvasni tudja a gondolatainkat.

- Nem számít. Azt hiszi, hogy a játék része vagyunk.

- Kedvelem ezt a játékost. Jól játszott. Nem adta föl.

- Úgy olvassa a gondolatainkat, mintha szavak lennének a képernyőn.

- Így képzeli el a dolgokat, amikor mélyen belemerült a játék álmába.

- A szavak nagyszerű közvetítők. Nagyon rugalmasak, és kevésbé rémisztőek, mintha a képernyő mögötti valóságot szemlélné.

- Régebben hangokat hallottak, mikor még a játékosok nem tudtak olvasni. Azokban az időkban, akik nem játszottak, a játékosokat boszorkányoknak, boszorkánymestereknek nevezték. És a játékosok azt álmodták, hogy démonok által meghajtott seprűnyeleken repültek.

(...)

- Tudja, hogy szeretjük? Hogy az univerzum kedves?

- Néha, a gondolatainak zaján keresztül hallja az univerzumot, igen.

(...)

- Kik vagyunk? Volt, hogy a hegy szellemének hívtak bennünket. Nap atyának, hold anyának. Ősi szellemeknek, állatok szellemeinek. Dzsinnek. Kísérteteknek. A zöld embernek. Majd isteneknek, démonoknak. Angyaloknak. Poltergeistnek. Idegeneknek, földönkívülieknek. Leptonoknak, quarkoknak. A világ változik, mi nem változunk. [És ez igaz. Az igazi nevük viszont, a nephilim kimaradt. - a ford.]

- Mi vagyunk az univerzum. Mi vagyunk minden, amiről azt hiszed, nem te vagy. Most minket észlelsz a bőröddel és a szemeddel. És miért érinti meg az univerzum a bőrödet és vet fényt rád? Hogy lásson. Hogy megismerjen. És hogy megismerd.

(...)

- És néha a játékos úgy érezte, hogy az univerzum beszél hozzá a nyári fák susogó levelein átszűrődő napsugarakon keresztül

(...)

- és néha a játékos úgy érezte, hogy az univerzum beszél hozzá a nullákon és az egyeseken keresztül, a világban lévő elektromosságon keresztül, egy álom végén a képernyőn végigvonuló szavakon keresztül

(...)

[A többit már lefordítottam az előző részben.]

Ébredj!