HTML

Hitről szóló blog

"[A béreaiak] napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok." (ApCsel 17,11) _________________ "Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek." (1Kor 14,20)

Utolsó kommentek

Címkék

abortusz (3) antiszemitizmus (3) ateizmus (4) Atya (1) az ember felépítése (1) a halál és ami utána van (2) a hit fegyvere (1) a kereszt munkája (2) a szenvedés értelme (1) a viskó kritika (1) biblia (5) bibliai próféciák (4) biblikus gyereknevelés (3) biblikus kereszténység (29) biblikus lelkigondozás (2) buddhizmus (2) bűn (6) c.s. lewis (1) cursillo (3) D.M. Panton (1) dalai láma (2) dave hunt (8) dinoszauruszok (1) egység krisztusban (3) Egyszerű fordítású Biblia (2) elragadtatás (1) első feltámadás (1) elveszíthető-e az üdvösség (2) emerging-keresőcentrikus-posztmodern egyház (13) én halála (1) én megtagadása (1) evangélium (15) evangelizáció (7) evolúció-teremtés (16) Ezeréves Királyság (6) fiúság (1) győzelmes keresztény élet (10) gyülekezet (16) gyülekezeti élet (1) hinduizmus (1) hit (6) hitvédelem (6) hit és cselekedetek (1) hívő élet nehézségei (8) homoszexualitás (3) hústest (2) húsvét jelentése (1) igaz és hamis megtérés (8) imádság-imádkozás (4) Istennel járni (1) istentisztelet (12) isten imádása (8) ítélet (1) ítélkezés (2) izrael (2) jézus (12) Jób magyarázata (1) john macarthur (2) Kánaán (1) karizmatikusság (3) katolicizmus (5) katolikus pap (4) kereszt (1) kereszténység (3) keresztényüldözés (1) keresztény filmek (1) keresztség-bemerítés (2) közösség (1) Krisztus és a Gyülekezet egysége (1) Krisztus ítélőszéke (5) Krisztus teljessége (1) Krisztus Teste (2) kritika (7) különbségtétel (1) lelkigondozás (1) mai ige (1) megagyülekezetek (1) megtérés (8) megtéréstörténet (5) mennyek királysága (1) menyegző (1) miért teremtett az Isten embert (1) misztikus-kontemplatív-spirituális (14) müller györgy (1) new age-okkultizmus-ezotéria (9) nincsrecept (3) növekedés (5) óember (1) őrállók (1) ortodox kereszténység (2) pészach (1) posztmodern egyház (4) prédikáció (2) pszichológia az egyházban (2) ray comfort (3) Rick Warren-céltudatos (2) rick warren-céltudatos (1) segítség (1) segítség a szenvedésben (1) Stephen Kaung (1) szabadítás (1) szabadság (3) szellem lélek test (1) szenvedés (1) szivárványszínű szvasztika (2) T. Austin-Sparks (2) tanítvánnyá tétel (2) teremtés (1) tévtanítások az utolsó időkben (13) tévtanítók (9) the berean call (1) tíz szűz példázata (1) tozer (1) üdvösség (10) új ember (1) Új és és új föld (1) Új Jeruzsálem (1) új reformáció (2) univerzalizmus (1) uralkodás Krisztussal (2) úrvacsora (1) vallás (2) végidők (1) william paul young (1) Címkefelhő

A kereszt és a hústest nem létezhet együtt

2017.04.08. 11:43 Kéry Zsuzsanna

Írta: T. Austin-Sparks

Isten Igéje kijelenti, hogy a mi „ó emberünk Krisztussal megfeszíttetett” (Róma 6,6), és hogy „egy meghalt mindenkiért, ezért mindenki meghalt, és Ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,14-15).

Isten nézőpontjából a teljes bukott emberi nemzetség története véget ért a Golgotán. Onnantól fogva Isten csak az új teremtést tartja szem előtt, csak arra figyel, csak azt veszi számításba. Nincs értelme megpróbálnunk a régi teremtés életéből bármit is áthoznunk az új teremtésbe, mert Isten nem fogja elfogadni. Minden emberi képességünk, készségeink, a hiányosságainkkal együtt; mindaz, amit a jobbik énünknek nevezünk, és az is, amit a legrosszabb oldalunknak tartunk; a jóságunk és a gonoszságunk egyaránt bele lett foglalva abba a halálba – ezért innentől fogva nem az emberi, hanem az isteni szinten való életre szól az elhívásunk. Bennünk, magunkban semmink sincs, ami elfogadható lenne Istennek. Oly gyakori, hogy valamilyen emberi elem, valamilyen rokonszenv vagy ellenszenv, ambíció vagy valamilyen személyes érdek jelenléte az, ami megbénítja Isten munkáját bennünk és rajtunk keresztül.

Az egyetlen mód, mellyel Isten szándékai megvalósulhatnak az életünkön keresztül, ha nem csak a bűneinkre, hanem saját magunkra is úgy tekintünk, mint akit Krisztus fölvitt a keresztre. Különösnek tűnhet, hogy míg oly gyakran szánakozunk szellemi életünk hiányosságai fölött, annyira lassúak vagyunk elfogadni a kereszt ítéletét a természeti életünkön. Megalázónak tartjuk elfogadni ugyanazt az ítéletet magunkon, mint ami a világra is kihirdettetett, azaz a kereszt általi halált. Mindazonáltal nem létezik más alapja az igazi szellemi életnek és tanúságtételnek: a keresztnek halált kell munkálnia bennünk, hogy Krisztus élete teljes mértékben kiáradhasson rajtunk keresztül.   

Ebben az értelemben tehát a hívőknek is meg kell ismerniük a kereszt gyalázatát. Csakis azáltal részesülhetünk az új élet minden áldásában, ha valóban ismerjük annak az igazságnak az erejét, hogy Krisztussal meg lettünk feszítve. Amikor valóban „többé nem én élek”, akkor nyílik meg az út a bizonyosságra, hogy „hanem Krisztus él bennem”. A vég dicsőséges, de ehhez a kereszt fájdalmakkal teli útja vezet.

Forrás: Day by Day with T. Austin-Sparks, márc. 20.

Szólj hozzá!

Címkék: kereszt új ember óember a kereszt munkája T. Austin-Sparks hústest én halála

A kovásztalan kenyerek ünnepe a saját szellemi történetünkben

2017.04.05. 11:12 Kéry Zsuzsanna

T. Austin-Sparks igeszolgálata.

2Mózes 12,1-2: „Majd így szólt az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz nektek az első hónapotok. Ez lesz az első az esztendő hónapjai között.”

Korábbi elmélkedésünkben utaltunk a párhuzamra a zsidó pészach (páska, húsvét) és a Gyülekezet úrvacsorája között, amelyet Maga az Úr Jézus mutatott be azon az éjszakán, amelyen elárulták. Azt szeretnénk most meglátni, hogy a pészach vagy az Úrvacsora, illetve az, amit ez a kettő Krisztus halálával kapcsolatban jelképez, az valójában nem más, mint az Úr népe történetének a kezdete. Minden történet – Isten nézőpontjából – itt kezdődik, és habár a kereszténység megalkotta a maga naptárját, mely szerint most Kr.u. 1941-et írunk, ebből harminchárom évet ki kell vonnunk, hogy megkapjuk a történelem Isten szerinti kezdőpontját. Az Úr Jézus keresztje volt a világmindenség nulladik órája Isten szemszögéből – és az Úr Jézus keresztje a nulladik óra Isten minden egyes gyermekének történetében is, és Isten semmit sem vesz figyelembe abból, ami korábban, ezt megelőzően történt. Szellemi történetünknek ebből az alapvető pontjából (s mindabból, amit ez jelent) kiindulva vétetik csak minden úgy számításba, mint ami Istentől van. Ha ezt megértjük, megvan a kulcsunk mindenhez, és ez nagy segítségünkre lesz.

A pészach (jelentése: „elmegy mellette”) egyik rendkívüli jellegzetessége a kovásztalan kenyerek ünnepe volt. A 2Mózes 13 elsősorban ezzel foglalkozik. A 12. rész 8. verse említi: „A húst pedig egyék meg még akkor éjjel. Tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt.” Majd a 13. fejezetben újra utal a „kovásztalan kenyérre”, és egy elég terjedelmes bekezdésben foglalkozik vele.

„Hét napon át kovásztalan kenyeret egyél, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az ÚRnak. Kovásztalan kenyeret egyél hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret, még kovászt se lássanak nálad egész határodban” (6-7 vers). Itt megnézhetjük, hogy Lukács erre hogyan hivatkozik – 22. fejezet, 7: „Eljött a kovásztalan kenyerek napja, amelyen le kell ölni a pászkabárányt.” Az 1. versben már említette: „Közel volt már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet pászkának (pészach) neveznek”.

Ez vezeti be a pészachot és az úrvacsorát, ahogyan látni fogjuk. A kovásztalan kenyerek ünnepe hét napig tart – ami egy tökéletes szellemi periódust jelent, és különleges jelentőséget ad a szellemi történetnek. Amíg meg nem tanultuk, mit jelentenek a kovásztalan kenyerek, nem kezdődött el a valós szellemi történetünk, mert ez a történet a kovásztalan kenyerek jelentőségének nagyon határozott, erőteljes megalapozásával kezdődik, hogy mindig emlékezzünk erre, és sose felejtsük el.

Azt hiszem, mindannyian tudjuk, a kovász mit jelképez. Ha pusztán azt mondjuk, a bűnt, az túl általános; nem elég körülírt és pontosan meghatározott. Persze a bűnt jelenti; de a kovász a régi természet; a természetes vagy hústesti ember; a régi teremtés energiája, ereje; a hústest erjedése; az a forrongás bennünk, amelyik mindig ki akar törni, hogy kifejezésre juttassa magát, hogy felnagyítsa magát, felfújja magát, hogy érezni lehessen a jelenlétét és a befolyását, hogy kapjon, birtokoljon, megragadjon – tehát minden olyan dolog, ami a hústest, a régi, a testi természet aktív összetevője. Ennek a történetnek el kell jutnia ahhoz a konkrét krízishez, amikor pont kerül a végére; amikor mindaz, ami régi össze lesz törve az Úr Jézus halálában – és csak akkor, amikor a kovásztalan kenyerek ünnepe hét napjának vége van, kezdődhet meg az a történet, melyet az Isten Fiával való egységben élünk. Ez tehát alapvető a szellemi történetünkben.

Tovább a teljes cikkre, mert ez ám még hosszan folytatódik, és végig nagyon érdekes :) : A kovásztalan kenyerek ünnepe

Szólj hozzá!

Címkék: úrvacsora pészach húsvét jelentése a kereszt munkája T. Austin-Sparks Istennel járni hústest

Hogyan NE segítsünk a szenvedőknek

2017.03.01. 05:37 Kéry Zsuzsanna

Írta: Gavin Ortlund Eredeti: How Not to Help a Sufferer

A Biblia számos érdekes szereplője közül egyiket sem olyan fájdalmas hallgatni, mint Jób barátait. Lehet, hogy Heródes fejeket vág le, Júdás pedig hátba szúr, de Elifáz, Bildád és Cófár bibliai igékkel okoz fájdalmat.

Jób veszteségeit két rövid fejezet veszi számba (Jób 1-2), de a kínkeserves párbeszéd nem kevesebb, mint harmincöt fejezeten keresztül tart (Jób 3-37). Ki tudja, vajon mi gyötörte inkább Jóbot: amin keresztül kellett mennie, vagy a vádlások hosszú sora, mely utána következett?

Jób vigasztalóival nem az volt a gond, hogy eretnekek lettek volna, hiszen a legtöbb dologban igazuk volt. A gond azzal a moralizáló szemléletmódjukkal van, amely miatt feljogosítva érezték magukat, hogy Jóbbal foglalkozzanak, és amely miatt visszafele kezdtek el érvelni, a szenvedésből kiindulva a bűnig.

Könnyen kritizálhatjuk Jób barátait, de legyünk csak őszinték: Mi magunk is tudunk épp ilyenek lenni. Sőt, hogy a szívünk együtt dobban-e az evangéliummal, annak nagyon jó tesztje, hogy hogyan reagálunk, ha egy Jóbbal találkozunk: a gyakorlat megmutatja, hogy a kegyelem vagy a karma világában mozgunk-e valójában. A szenvedés mint a mágnes, úgy húzza ki belőlünk a valódi teológiai nézetünket.

Felsorolunk négy dolgot, melyeket különösen is kerülnünk kell, ha szenvedőkkel találkozunk. Úgy gondoljunk ezekre, mint amelyek – Jób barátaihoz hasonlóan – négyféleképpen boríthatnak izzó szenet azoknak a fejére, akik már amúgy is hamuban ülnek.

  1. Túl gyorsan hivatkozunk Isten szuverenitására.

Az Ige azt tanítja, hogy minden a javukra van azoknak, akik Isten szeretik (Róma 8,28), és hogy Isten a rosszat is fel tudja használni a jóra (1Móz 50,20). Azonban csak azért mert ez biblikus, még nem jelenti, hogy mindig tapintatos és helyes dolog is mondani egyben.

„Isten jóra fordította azt” – mondta József évekkel a szenvedése után, nem pedig neki mondta valaki a szenvedése közben. Képzeljük csak el, milyen keserűséget és szorongató tehetetlenséget érezhetett volna József, ha a bátyjai a kút köré gyűlve bátorítólag lekiáltanak neki: „Ne aggódj, József, Isten ebből jót fog munkálni!”

Ugyanígy, nem sokkal azután, hogy Pál azt tanítja, „akik Istent szeretik, minden javukra van”, arra int, hogy „sírjatok a sírókkal” (Róma 12,15). Még mielőtt az előzőt idéznénk, bizonyosodjunk meg afelől, hogy készek vagyunk gyakorolni az utóbbit.

  1. Belekezdünk egy történetbe arról, hogy Isten hogyan használta fel a mi szenvedésünket.

Az emberi természethez tartozik, hogy mások tapasztalatait a sajátjainkhoz hasonlítjuk. Önkéntelenül is csak a saját szemünkön keresztül látjuk a világot. Az érettség egyik jele azonban, hogy megtanuljuk, hogyan éljük bele magunkat valaki másnak a helyzetébe, ahelyett, hogy mindig a saját megtapasztalásainkon szűrnénk át a velük történteket. A szenvedők esetében ez különösen is fontos, két okból.

Először is, mindenkinek más a története. Lehet, hogy nekünk Isten egy szebb és nagyobb házat adott, miután leégett az első; vagy meglátjuk a jó oldalát is annak, ha elárult és becsapott minket egy közeli barátunk. De ebben a bukott és zűrzavaros világban egyáltalán nem biztos, hogy szenvedő ismerősünkkel is ugyanez fog történni. Van olyan bánat és szomorúság, mely nem gyógyul meg, csak a mennyben. Nem tudunk eleget ahhoz, hogy azt mondhassuk, „fogsz te még örülni, hogy ez történt veled”.

Másodszor, még ha hasonlít is a kettőnk története, nem biztos, hogy szenvedő barátunknak éppen most kell ezt hallania. Jó, ha feltesszük magunknak ilyenkor a kérdést: „Ha elmesélem a történetemet, az nekem lesz jó vagy a barátomnak?” Az a minimum, hogy nagyon alaposan figyeljük meg a szenvedő történetének apró részleteit is, mielőtt bármilyen összehasonlításba fognánk.

  1. Elbagatellizáljuk a szenvedést okozó méltánytalanságot.

Nem tudom, miért vagyunk hajlamosak erre, de tény, hogy ezt tesszük – talán abból a bizonyos karma-ösztönből kifolyólag. Ilyeneket mondunk, mint: „Biztos vagyok benne, hogy csak jót akart”, vagy „Biztos, hogy nem is volt ennyire rossz a helyzet”, vagy „Igazából a konfliktusokban mindkét fél egyformán hibás”.

Az igazság azonban az, hogy nem tudjuk, hogy valaki tényleg jót akart-e. Lehet, hogy nem. Nem tudjuk azt sem, hogy mennyire volt rossz, lehet, hogy nagyon. És nem mindig fele-fele arányban vagyunk hibásak, néha 80-20 az arány, sőt, akár 100-0. Jób esetében például ez utóbbi a helyzet Isten ítélete szerint (Jób 42,7).

Amikor szenvedőt vigasztalunk, ne kicsinyeljük le vagy bagatellizáljuk el a szenvedésüket okozó bűnt. Ha őszintén elismerjük, hogy valóban gonoszság, ami velük történt – és nem próbáljuk mentegetni vagy megkerülni a rosszat – úgy fog hatni szenvedő lelkükre, mint egy pohár víz a szomjazónak.

  1. A jellem fejlődését hangsúlyozzuk, vigasz és együttérzés nélkül.

Ha az Újszövetség bármit is hangsúlyoz a szenvedésről, az az, hogy Isten a Krisztushoz hasonló jellem kimunkálására használja bennünk (pl. Róma 5,3-5; Jak 1,2-4). Mégis, amikor valaki éppen szenved, nem biztos, hogy éppen erre kell a hangsúlyt fektetnünk – különösen, ha még nem épült ki köztünk bizalmas kapcsolat. Ha egyáltalán fel kell hozni ezt a témát, ki kell egyensúlyozni a vigasztalás és az együttérzés szavaival.

Súlyos szenvedés esetén a legjobb egyáltalán nem mondani semmit, vagy csak pár szót szólni. Ezt nem könnyű megtenni. Elifázhoz hasonlóan mi is így vagyunk vele: „Ki bírná türtőztetni magát a beszédben?” (Jób 4,2). De a barátunknak, aki szenved, valószínűleg sokkal inkább a szeretetünkre és a jelenlétünkre van szüksége, mint bármilyen magyarázatunkra vagy elképzelésünkre. Sokkal inkább segítünk vele, ha ahelyett, hogy megpróbálnánk könnyíteni, vagy akár csak megérteni a szenvedését, egyszerűen csak ott vagyunk vele benne. Belépünk vele a sötétségbe, ott vagyunk vele abban a percben, ott, azon a helyen, abban a fájdalomban.

Aslan könnyei

Így lehetünk Jézushoz hasonlóak a szenvedők számára, mert Jézus is ilyen velünk. Nem óv meg a szenvedéstől ebben az életben, de nem is mond közhelyes lelkesítő beszédeket, amikor sötétség ereszkedik ránk. Hanem megígéri, hogy amikor eljön, Ő velünk lesz. Valójában akkor látjuk meg Őt legvalóságosabban, amikor megtört a szívünk.

„Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket.” (Zsolt 34,19)

„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsolt 147,3)

„Elküldött, hogy bekötözzem a megtört szívűeket”. (Ézs 61,1)

  1. S. Lewis: A varázsló unokaöccse c. könyvében van egy jelenet, amikor a Digory nevű kisfiú Aslannal találkozik. Anyukája beteg, és szeretné, ha Aslan segítene rajta, de fél. Lewis ezt írja:

„Egészen mostanáig az Oroszlán két roppant mellső lábára és óriási karmaira mert csak nézni; hirtelen kétségbeesésében először pillantott nyíltan arcába. S amit látott, úgy meglepte, mint életében soha semmi. Mert a homoksárga arc mélyen lehajolt, egészen közel az övéhez, és — csodák csodája —, nagy, ragyogó könnycseppek fénylettek az Oroszlán szemében. Olyan nagyok, hogy az övéivel összehasonlítva Digory egy pillanatra úgy érezte, mintha édesanyjáért az Oroszlán még nála is jobban bánkódna.

— Fiam, kedves fiam — mondta Aslan. — Tudom. Tudom, milyen nagy a te szomorúságod. Itt ezen a földön nem tudja ezt más, csak te meg én. Legyünk jók egymáshoz” (K. Nagy Erzsébet fordítása).

Micsoda kimondhatatlan vigasztalás rejlik ebben a szóban: „Tudom.” Krisztus azért van közel a szenvedőkhöz, mert Ő szenvedett a legjobban. Ő a legnagyobb Jób, akit méltatlanul sújtott a csapás; a legnagyobb József, akit a saját testvérei árultak el. A kereszten Jézus magára vette bűneinket, bűnné lett értünk, és felfogta előlünk az igazságszolgáltatás lesújtó karját, leszállt a halál és elhagyatottság mélységeibe. Senki soha nem szenvedett Nála többet; nem is lett volna lehetséges. Csak ekkora mértékű szeretet segít rajtunk a fájdalom idején.

Bárcsak egyre kevésbé lennénk olyanok, mint Jób barátai, és egyre inkább olyanok lennénk, mint Jézus Krisztus, ha szenvedőkkel találkozunk!

Szólj hozzá!

Címkék: segítség szenvedés lelkigondozás a szenvedés értelme segítség a szenvedésben Jób magyarázata

Házasság, mint eggyé válás az Igében - Stephen Kaung

2017.01.31. 16:24 Kéry Zsuzsanna

Forrás: Marriage In The Word of God

1Móz 2,21-24 „Az Örökkévaló Isten tehát mély álmot bocsátott az emberre, és az elaludt. Akkor kivett egyet az oldalbordái közül, és hússal töltötte be a helyét. Az Örökkévaló Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá formálta, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez már csontomból való csont és testemből való test. Asszonyember legyen a neve, mert emberből vétetett. Ezért elhagyja a férfi az apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és egy testté lesznek.”

Ma délelőtt a házasságról fogok beszélni, de nem a világ szerinti házasságról, hanem az Isten Igéje szerinti házasságról. Ha végigolvassuk a Bibliát, látni fogjuk, hogy a Szentírás egy házassággal kezdődik, és ugyancsak egy házassággal végződik; ez tehát fontos téma az Igében. Természetesen nem az e világ szerinti házasságról, hanem Krisztus és a Gyülekezet eggyé válásáról van itt szó.

Az idők kezdete előtt egy tanácskozás zajlott az Istenségben, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem között. Az Atya annyira szerette a Fiát, hogy valami különlegeset akart neki adni: egy világegyetemet szeretett volna létrehozni a számára, és embereket, akiket az Ő szeretett Fiának szánt. Persze Isten, aki mindentudó, tisztában volt vele, mi fog történni; ezért hezitált – ha használhatjuk egyáltalán ezt az emberi szót –, hogy mit tegyen. A Fiú azonban előlépett, és azt mondta: „Atyám, ha ez a Te akaratod, tedd meg. Kész vagyok eljönni ebbe a világba, hogy megmentsem (üdvözítsem) az embereket, hogy egyek lehessenek velem.” Ezen az alapon kezdett bele tehát Isten a teremtésbe.

Az 1Móz 1 azt mondja: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet”. Ez volt a teremtés kezdete; ez azonban még nem az a világ volt, amelyet ma ismerünk. Mert amikor Isten kezdetben a földet megteremtette, még nem alkotott embert, teremtésének legnagyobbjai az angyalok voltak. Sajnos azonban egy arkangyal, Lucifer fellázadt Isten ellen. Egyenlő akart lenni Istennel – más szóval, Isten Fiának a helyét akarta elfoglalni. Bűne miatt azonban kivetették a mennyből. Valószínű, hogy akkor a föld az ő uralma alatt volt, és ezért került a föld ítélet alá, hogy teljesen víz borítsa el. (Nem tudjuk, milyen sokáig takarta a korábbi földet víz, de tudjuk, hogy az emberi történelemben volt egy jégkorszak. Ezalatt a jégkorszak alatt is a földünket nagyrészt víz borította – más szóval Isten ítélete alatt volt.)

Nem tudjuk, hogy ezután mennyi ideig, de Isten Szelleme lebegett a vizek felett; azaz Isten helyre akarta állítani a földet, hogy lakható legyen. Az 1Móz 1-ben tehát hat nap alatt Isten helyreállította a földet, így az újra lakhatóvá vált. Az utolsó napon pedig, a hatodikon, Isten embert alkotott. A Bibliából pedig tudjuk, hogy az embert három részből álló lénynek teremtette. Isten is három részből áll, ezért az embert is ilyennek teremtette: szellem, lélek és test.

Isten a földből testet alkotott. Testünk tehát a körülöttünk lévő földdel rokon, ettől vagyunk tudatában a körülöttünk lévő világnak. Ebbe a testbe pedig Isten az élet leheletét lehelte. Az életnek ez a lehelete az ember orrlyukain keresztül áradt be; az ember így szellemet kapott, mert Isten Szellem, és az embert is szellemmel alkotta meg. Amint pedig a szellem kapcsolatba lépett a testtel, létrejött a lélek. Az ember tehát három részből áll: szellem, lélek, test.

Isten Szellem, és az embernek is szellemet adott, hogy az ember kommunikálhasson Istennel. Az ember a szellemével tud kapcsolatba lépni Istennel, ettől képes az ember tudatában lenni Istennek. Amikor pedig a szellem belépett abba a testbe, nem csak a test kelt életre, hanem egy harmadik elem is létrejött, ez pedig az emberi lélek. A szellemünkkel tehát kapcsolatba léphetünk Istennel, a testünkkel kapcsolatba léphetünk a körülöttünk lévő világgal, a lélekkel pedig kapcsolatba léphetünk saját magunkkal. Ez tehát az ember felépítése.

Miután pedig Isten megalkotta az embert, a föld minden állatát és az ég minden madarát eléje hozta. Azt mondja az Ige, hogy az ember mindezeknek az állatoknak és madaraknak nevet adott, de nem találta meg a hozzáillő társát, aki olyan lenne, mint ő. Ezért Isten álmot bocsátott rá, és megoperálta, tulajdonképpen ez az első feljegyzett operáció a Bibliában. Ez azonban fájdalommentesen zajlott, Isten álmot bocsátott az emberre, majd kivett belőle valamit. Az Igében ma azt olvassuk, hogy egy oldalbordát vett ki belőle, de az eredetiben csak azt mondja, hogy valamit kivett az emberből. Ebből a valamiből Isten egy asszonyt formált, majd odavezette őt az emberhez, aki, amint meglátta az asszonyt, így kiáltott fel: „ez csontomból való csont, testemből való test” – azaz ez én vagyok. Én magam. Az ember tehát eggyé lett az asszonnyal.

Ez az első pár története. Most azonban nem az ember teremtését szeretnénk hangsúlyozni, hanem azt, hogy mit jelképez mindez. Az ember ugyanis Krisztus előképe, az asszony pedig a Gyülekezet előképe. Isten terveiben tehát a Gyülekezetnek eggyé kell válnia Krisztussal. Valami Krisztusból jön ki, és Őbelé tér vissza.

Van egy nagyon fontos alapelv az Igében: csakis ami Krisztusból való, csak az térhet vissza Krisztushoz, és lehet vele eggyé. Ha valami nem Krisztusból ered, bármennyire jó is legyen, nem térhet vissza Hozzá, és nem lehet eggyé Vele.

Tehát egy szellemi alapelvet látunk itt: Isten azt akarja, hogy Krisztussal legyünk eggyé. De csak az lehet eggyé Krisztussal, ami Belőle származik. Semmi, ami bennünk van, ami természeti, ami az énünkből ered, nem tud Krisztussal egyesülni. Isten Krisztust helyezte belénk, és csak ami Őbelőle fakad az életünkben, az térhet vissza Hozzá, az válhat eggyé Vele. Mindannyiunknak meg kell értenünk ezt a nagyon fontos alapelvet.

Ha az embereket nézzük, sok bűnt, sok rossz dolgot láthatunk, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne jó is az emberben. De hiába van jó, ha az nem Krisztusból ered, nem térhet vissza Hozzá, nem lehet Vele eggyé. Tartok tőle, hogy a kereszténységben ma nem látjuk ezt az alapvető elvet. Azt gondoljuk, hogy csak ami rossz, azt kell megtagadnunk, de bármi, ami jó az emberben, az visszatérhet és eggyé lehet Krisztussal – ez azonban nem így van. Mert a Biblia nagyon világos a kezdettől fogva, hogy csak az, ami Krisztusból ered, az mehet vissza és válhat eggyé Krisztussal. Csak amit Krisztustól kaptunk, tőle vettünk el, az térhet vissza és lehet vele eggyé.

Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy a bűneink nem egyesülhetnek Krisztussal, és ezért megvalljuk a bűneinket az Úr előtt, és elfogadjuk a megváltást, azt, hogy az Úr Jézus, amikor a keresztre ment, a testében hordozta a mi bűneinket, és megbocsátást szerzett a bűneinkre. Sajnos nem látjuk tisztán a másik alapvető elvet, hogy semmi, ami magunkból való, legyen bár jó a saját szemünkben, nem térhet vissza Istenhez. Mindennek, ami belőlünk van, mennie kell – és ez egy alapvető elv a Bibliában.

Tehát amikor először hittünk az Úr Jézusban, mit tettünk? Nem a jó dolgainkat vallottuk meg Istennek, hanem a bűneinket. Mert hittük, hogy azok a bűnök nem lehetnek eggyé Krisztussal. De ahogyan éltük tovább a keresztény életünket, elkezdtük meglátni, hogy nem csak a bűneinket kell megtagadnunk, hanem saját magunkat is. Amikor tehát Pál megtapasztalásához érkezünk, aki emberi szemmel nézve jó ember volt; a legjobbak egyike, mert szigorú judaizmusban nevelkedett, és mindent megtett, hogy betartsa a Törvényt; Gamáliel tanítványa, korának legnagyobb rabbija volt, farizeus. Ma nagyon rossz benyomást kelt ez a szó, mert az Úr Jézus azt mondta, „ti képmutatók”! A mi felfogásunk a farizeusról, hogy az egy képmutató valaki. Saul azonban nem ilyen volt, ő igazi farizeus volt. A Filippi levélben azt mondja, farizeusok farizeusa voltam – ő tényleg komolyan gondolta, minden erejével próbálta a Törvény minden betűjét megtartani, és rajongott a Törvényért. Mégis arra jött rá, hogy távol van Istentől.

Istennek hála, hogy Ő ismeri a szíveket. Amit Saul tett az szörnyű volt, mert üldözte a keresztényeket. Férfiakat, nőket, sőt gyermekeket hurcolt a zsinagógákba, börtönözte be és ítélte el őket. Amikor pedig Istvánt megölték, ott volt, és őrizte azok ruháját, akik Istvánt megkövezték – azaz egyetértett velük.

Istennek hála azonban, hogy úton Damaszkuszba, ahová üldözni ment a keresztényeket, az Úr megjelent neki. Pál az arab sivatagba ment, és ott három évet töltött magányosan, és újraolvasta a Bibliát az újonnan nyert világosságban. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a sivatagi évek alatt tapasztalta-e meg a Róma 6-7-8-ban írtakat. Pál hitt az Úr Jézusban, mint Megváltójában; megbocsáttattak a bűnei; és ott kezdett ráébredni a saját énjére. Ezért a Róma 6-7-8 Pál saját tapasztalata. Ismerte a Törvényt és követni akarta azt, de felfedezte, hogy van benne valami, ami Isten ellen lázad. A saját énje.

A Róma 7-ben azt látjuk tehát, hogy Pál azt mondja, ismerem a Törvényt, a Törvény jó, és én meg akartam tartani a Törvényt, amikor azonban meg akartam tartani, egy másik erőt találtam magamban, amely a másik út felé húzott. Ez pedig nem más tehát, mint az én.

Testvérek, a szellemi tapasztalatainkban át kell mennünk ezen. Ha figyelmesen olvassuk az Igét, láthatjuk, hogy a megváltásunk három részből áll. Amikor először megbántuk a bűneinket és hittünk az Úr Jézusban, a szellemünknek üdvössége lett. A szellemünk halott volt a bűnök és törvényszegések miatt, amikor azonban hittünk az Úr Jézusban, Ő megelevenítette a szellemünket az életre. Új szellemet kaptunk, és ebben a szellemben Isten Szelleme vett lakozást. Miért? Mert Ő van ott a mi új szellemünkben, és gondoskodik róla, hogy Krisztus élete a szellemünkben növekedjen. Ez a bennünk lakozó Szent Szellem munkája. A szellemünk üdvössége tehát múlt idejű; megtörtént, megtapasztaltuk.

Azonban a 2Korinthusban azt találjuk, hogy létezik a lélek üdvössége is. A lelkünknek is megmenekülésre van szüksége. A lélek üdvössége pedig a jelenben zajlik. Tehát miután hittünk az Úr Jézusban, egészen addig, amíg el nem ragadtatunk Isten jelenlétébe, ezalatt az időszakban, a jelen időben zajlik a lélek megmenekülése. Az üdvösség munkálása folyamatos az életünkben. Naponként megtapasztaljuk a lelkünk megmentését. Hogyan? Az Ő betakarásával. A szellemünkben Krisztus lakozik – de a lelkünkben az énünk lakozik. Tehát folyamatos az összeütközés, a konfliktus a szellemünk és a lelkünk között.

Ezért meg kell tanulnunk, hogyan tagadjuk meg önmagunkat. Az Úr Jézus azt mondta, meg kell tagadnotok önmagatokat ahhoz, hogy kövessetek engem. Ha szeretjük az énünket és megtartjuk, akkor el fogjuk veszíteni azt. Ha azonban Őérte készek vagyunk elveszíteni az énünket (az életünket), megnyerjük azt az örökkévalóságnak. Testvérek, ezért az üdvösség folytatódik. Nem elég, hogy üdvösségünk van, megmenekültünk, és kész.

Egyesek azt mondják, ha a két lábam ott van a mennyben, azzal én megelégszem. Lehet, hogy te igen, de vajon Krisztus is? Isten nem elégszik meg, ha nem tanuljuk meg megtagadni önmagunkat, és követni az Urat. Ez tehát a mostani üdvösség.

Testvérek, mindannyian végigmegyünk ezen a folyamaton ma. A saját életünk tapasztalataiban is megláthatjuk, hogy folyamatos konfliktus van az énünk és a bennünk lakozó Krisztus között. Hacsak nem tanuljuk meg megtagadni magunkat, nem vesszük föl a keresztet, és nem követjük az Urat, nem fogjuk tudni megmenteni a lelkünket.

Testvérek, amikor az Úr eljön, mindannyian meg fogunk jelenni az ítélőszéke előtt. Azok, akik készek voltak elveszíteni a saját lelküket, azokat megjutalmazza az ezeréves királysággal, ahol Krisztussal uralkodhatunk. De ha szeretjük a lelkünket ma, és a magunk útját járjuk, ahelyett, hogy a kereszt útján járnánk, elveszítjük a lelkünket, azaz kívül leszünk azon a királyságon. A Biblia azt mondja, ott lesz sírás és fogcsikorgatás – ez pedig a bűnbánat jele. Bűnbánatot fogunk tartani, mert nem hallgattunk az Úrra.

Hála Istennek azonban, hogy végül teljesen meg fogunk menekülni: szellem, lélek és test.

Testvérek, ma még a mi halandó testünkben vagyunk, gyengeségeink vannak, de egy napon ez a halandó test halhatatlanságot ölt. Nem lesz semmilyen több betegség, gyengeség; a testünk átváltozik szellemi testté, és ezzel a szellemi testtel fogjuk tudni élvezni az örökkévalóságot. A Biblia azonban azt mondja a Mt 24-ben, hogy az Úr eljövetelekor ketten őrölnek egy malomban – azaz reggel van; ketten dolgoznak a mezőn – azaz délidő van; és ketten lesznek egy ágyban – azaz éjjel van; mivel a föld gömbölyű. Az Úr eljövetelekor tehát lesz, aki alszik, lesz, aki dolgozik, más pedig őröl. Szoktam mondani a testvéreknek, ne féljetek aludni menni, mert az Úr tudja, kit kell felvinni, kit kell itthagyni. Ha nem mész aludni, az nem garantálja, hogy fel is visznek. Menjél, feküdj le, és aludj jól, az Úr tudja, ki áll készen az eljövetelére. Egyet felvisz, a másikat otthagyja. Az, akit felvisz, az lesz, akiben tetszését lelte, aki megelégítette az Ő szívét, aki várt Rá. Akik maradnak, azok, akik még mindig saját magunknak élnek.

Az Úr eljön, testvérek. Bármelyik pillanatban eljöhet. Nincs több előzetes figyelmeztetés! Amikor tanulmányozzuk a próféciákat, megpróbáljuk kitalálni, melyik próféciának kell először beteljesednie, melyet majd másik próféciák követnek, de az az igazság, hogy már az Úr eljövetele előtti összes prófécia beteljesedett. Vannak más beteljesülendő próféciák, de azok az Úr eljövetelekor és utána fognak beteljesedni, nem előtte. Bármikor eljöhet az Úr, testvérek. Készen vagyunk-e rá? Magához ragad, vagy itthagy bennünket?

Akik elragadtatnak, Krisztussal fognak uralkodni a Millennium alatt. Azok azonban, akik hátrahagyatnak, kívül lesznek a királyságon, sírnak és a fogukat csikorgatják a bűnbánat miatt. De Istennek hála, amit Ő elkezdett, azt mindig be is fejezi. Más szóval, végül az örökkévalóságban minden hívő tökéletességre jut, és uralkodunk vele az örökkévalóságban. De testvérek, ezer év nagyon hosszú idő! Néhány óra, nap, vagy év saját magunknak élés nem összehasonlítható ezer évvel!

Legyünk hát készen, testvérek, az Úr bármelyik pillanatban eljöhet, ne várjunk semmilyen prófécia beteljesülésére az eljövetele előtt! Bármelyik pillanatban eljöhet. Készek vagyunk rá? Ez a kérdés.

Könyörüljön az Úr mindannyiunkon. Konferenciákon szoktam mondani a testvéreknek, hogy ha most jönne az Úr, ebben a percben, remélem, ez a hely kiürülne teljesen, és senki nem maradna hátra. És ugyanez a reménységem most is mindannyiunk számára. Ha az Úr most jönne el, testvérek, remélem, hogy ez a hely kiürülne. Ez a mi áldott reménységünk. Segítsen bennünket az Úr, és ne hagyja, hogy elégedettek legyünk, igyekezzünk a cél felé, míg meglátjuk Őt szemtől szemben.

Imádkozzunk! Urunk, köszönjük, hogy te eljössz, és hogy a Tieidért jössz. Drága Urunk, kegyelmed által, reméljünk, hogy mindannyian kész leszünk minden nap, minden órában, hogy amikor Te eljössz, Magadhoz ragadhass bennünket. Ne hagyd egyikünket sem, hogy annyira énközpontúak legyünk, és saját magunknak éljünk, hogy amikor eljössz, hátra kell, hogy hagyj bennünket. Könyörüljön az Úr mindannyiunkon, és könyörülj rajtunk. Tiéd legyen a dicsőség! A Te nevedben, ámen.

Szólj hozzá!

Címkék: teremtés üdvösség elragadtatás Krisztus ítélőszéke Ezeréves Királyság Krisztus Teste elveszíthető-e az üdvösség uralkodás Krisztussal miért teremtett az Isten embert az ember felépítése szellem lélek test Krisztus és a Gyülekezet egysége én megtagadása

Az utolsó két menyegző az Igében

2017.01.28. 07:12 Kéry Zsuzsanna

Jel 19,6-9:  És hallottam valami nagy sokaság szavát, mely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és az erős mennydörgés hangja: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült, és megadatott neki, hogy felöltözzék ragyogó, tiszta gyolcsba, mert a gyolcs a szentek igazságos tetteit jelenti. És azt mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És így szólt: Ezek Isten igaz beszédei.

Jel 21,1-7: És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak. És azt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.

Jel 22,1-5: És megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város utcájának közepén és a folyóvízen innen és túl van az élet fája, amely tizenkét gyümölcsöt terem, minden hónapban meghozva gyümölcsét, és a fa levelei a népek gyógyítására valók. Semmi elátkozott nem lesz többé, és az Isten és a Bárány trónja benne lesz, és szolgái szolgálnak neki, és látják az ő arcát, és a neve a homlokukon lesz. Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra és napfényre, mert az Úristen lesz a világosságuk, és uralkodnak örökkön-örökké.

- részlet az igeszolgálatból, melynek teljes szövegét lásd itt: Az utolsó két menyegző az Igében

A menyasszony az, aki ragyogó, tiszta gyolcsba öltözött, mert a gyolcs a szentek igazságosságait jelenti. Itt nem arról beszél, hogy Krisztus a mi igazságosságunk, hanem itt a szentek igazságosságairól van szó. Ez nagy különbség! Amikor az Úrhoz jövünk, az Úr lesz a mi igazságosságunk. Nincs saját igazságunk, mi bűnösök voltunk Isten szemében. Amikor azonban hiszünk az Úr Jézusban, ha elfogadjuk az Ő vérét, azt fogjuk találni, hogy Krisztus lesz a mi igazságosságunk Isten előtt. Más szóval, Őmiatta állhatunk meg Isten előtt. Mielőtt Jézusban hittünk volna, nem állhattunk meg Isten előtt, mert ha eléálltunk volna, halállal sújtott volna minket a bűneink miatt. De Istennek hála, ha hittünk az Úr Jézusban, a bűneink megbocsáttattak, és Krisztus lett a mi igazságosságunk Isten előtt. Megállhatunk Isten előtt, mert Krisztus betakar minket.

...

Miután hittünk az Úr Jézusban, mindaddig, amíg a földön élünk, nem vagyunk egyedül a mindennapjainkban. Azt keressük, hogyan lehetnénk Krisztushoz hasonlóvá, de mi magunk nem vagyunk képesek erre. A Szent Szellem, aki a szellemünkben lakozik, Ő munkálkodik bennünk. Ő mondja meg nekünk, mi van Krisztusból és mi nem. És ahogy munkálkodik bennünk, és emlékeztet bennünket erre, ha együttműködünk, ha hallgatunk a Szent Szellem belső hangjára, és készek vagyunk rá, hogy foglalkozzon velünk, akkor naponként, lépésről lépésre, ameddig csak élünk, azt fogjuk találni, hogy fokozatosan megszabadulunk a régi énünktől, és hímzett ruhába öltöztetünk, a menyasszonyi ruhánkba.

Testvérek, ezért nagyon fontos, hogy miután megmenekültünk és üdvösségünk lett, amíg csak élünk, minden nap meg kell tapasztalnunk ezt a hímző munkát. Néha, miután megmenekültünk, nem érdekel bennünket, hogyan élünk, mert azt gondoljuk, hogy biztosított az utunk a mennybe. De testvérek, ha így gondoljuk, akkor ezt nagyon félreértettük. Miért? Igaz, ha hiszünk az Úr Jézusban, Ő a mi Megváltónk, és meg is fog menteni végül. Igaz tehát, hogy egy napon ott lesz a helyünk a mennyben. De testvérek, ez nem ilyen egyszerű! Mert mi van a naponkénti járásunkkal a földön? Lehetünk-e keresztényekként gondatlanok a mindennapi életünkben, azt gondolva, hogy hiszen üdvösségünk van, hát nem elég ez?  Mint néhányan mondják, ha a két lábam bent van a mennyben, én azzal megelégszem.

Testvér, lehet, hogy te megelégszel, de Isten nem. Mert Isten gondolata az, hogy Krisztushoz válj hasonlóvá! Ő azt akarja, hogy Krisztus legyen az életünk. Tehát minden, ami bennünk van, ami nem Krisztus, azt a Szent Szellem meg fogja mutatni.

...

Testvérek, számunkra, akik hittünk az Úr Jézusban, ez még nem a történet vége. Ez csak a kezdete a keresztény életünknek. A naponkénti járásunkban a Szent Szellem munkálkodik. És Ő hűséges. Kis dolgokkal kezdi az életünkben, mert tudja, hogy ha nagy dolgokkal kezdené, nem lennénk képesek elhordozni. Kis dolgokkal kezdi, helyekkel, ahová járunk, dolgokkal, amiket rendszerint teszünk, a szavainkkal. Megtapasztaltuk ezt mindannyian. A gond azzal van, hogy hallgatunk-e rá vagy sem? Ha nem, és ezt sokszor elkövetjük, fokozatosan a szelíd és csendes hang egyre halkabb és halkabb lesz, míg végül nem is fogjuk többé meghallani. Ez nem azt jelenti, hogy nem szól, mert szól, mert ő hűséges, de mi nem halljuk meg. Ha így élünk, mi lesz az eredménye? Megmenekülünk, de nem készül el a menyasszonyi ruhánk.

Mit jelent ez? Azt, hogy amikor az Urunk visszatér, nem lesz miénk annak kiváltsága, hogy hozzámehetünk feleségül a Millennium idejére. Emlékszünk a tíz szűz példázatára. A Máté 25-ben tíz szűzről van szó. A szűz az Igében azt jelenti, hogy valaki Krisztusnak szentelte magát. A tíz szűznek pedig van mécsese. A mécses az életet jelenti, mert van olaj a mécstartóban, és a mécses ég. Mindannyian elmennek, hogy találkozzanak a Vőlegénnyel. De a Vőlegény késik, és ők mind elalszanak. Ez azt jelenti, hogy mind meghalnak. Ez a tíz szűz azokat a keresztényeket jelenti, akik Krisztus visszajövetele előtt haltak meg.

Ha a Mt 24-gyel együtt olvassuk, azt látjuk, hogy mint Noé napjaiban, olyan lesz Isten Fiának eljövetele, és amikor eljön, ketten őrölnek egy malomban, ketten lesznek egy mezőn, ketten alszanak egy ágyban – itt nem hat ember van, hanem kettő. Miért? Mert a föld gömbölyű, és valahol kora reggel lesz, máshol délidő, megint máshol pedig éjszaka. Tehát két emberről van itt szó, és a kettő azokat a keresztényeket jelenti, akik az Úr visszajövetelekor élnek a földön.

Folytatás:  Az utolsó két menyegző az Igében

Szólj hozzá!

Címkék: üdvösség menyegző végidők Ezeréves Királyság tíz szűz példázata elveszíthető-e az üdvösség uralkodás Krisztussal Új Jeruzsálem Új és és új föld hit és cselekedetek Stephen Kaung

Isten gyermekei vagy Isten fiai vagyunk?

2017.01.26. 11:32 Kéry Zsuzsanna

"Fiúnak lenni határtalanul többet jelent, mint gyermeknek, és ezeket a kifejezéseket a Szent Szellem sohasem használja pontatlanul. Nem kapcsolati különbséget jelent, hanem pozícióbelit. Istennek minden „újonnan született” gyermekében benne van Atyjának természete, és mindannyian Atyjuk családjának szeretett tagjai. A fiúvá fogadás nem hozza közelebb a gyermeket, nem teszi kedvesebbé az Atya számára, hanem olyan státuszt biztosít neki, melyet korábban nem élvezett, olyan pozíciót, melyet korábban nem foglalt el. A fiúvá fogadás a gyermek felnőtt fiúként való elismerése, aki elérte érettségét, felnőttkorát; ez a gondolkodása és jelleme megérésének pecsétje. A gyermek az, aki Istentől született; a fiú az, aki Istentől taníttatott. A gyermeké Isten természete; a fiúé Isten jelleme." (R. B. Jones)

Szólj hozzá!

Címkék: növekedés fiúság

Szellemi otthonosság

2016.12.08. 11:14 Kéry Zsuzsanna

"Krisztus tud rólunk valami egészen alapvető dolgot, mégpedig, hogy közösségi lények vagyunk, hiszen Ő is az: az Atyával és a Szent Szellemmel él közösségben. Ez az Ő közössége. És az Istenség egész közössége él, lélegzik és lakozik azoknak a szellemében, akik megengedték ezt Neki. Vágyat és ösztönt adott nekünk, hogy közösségben éljünk, ez az, ami összehoz bennünket. Nem tudjuk megállni, ez az új emberiség DNS-ének a része."

A teljes cikk ide kattintva olvasható: Szellemi otthonosság

Szólj hozzá!

Címkék: közösség gyülekezet gyülekezeti élet Krisztus Teste

Nincsrecept ország - 3. rész, mely Immánuel apjáról szól

2016.11.28. 12:02 Kéry Zsuzsanna

Legelső mesém arról szólt, hogyan érkeztem meg Nincsrecept országba, ahol nincsenek útjelző táblák, sem folyamatábrás füzetkék, sem olyan vándorok, akik minden helyzetben tudják, mit kell tenni… például azért, hogy Immánuel apja – aki valami nagyon nagyhatalmú uralkodó lehet, sőt úgy hírlik, az egész föld bírája ő – ne haragudjon meg az emberre, meg ne hozzon az életébe tragédiákat és egyebek. Ez elég szörnyen hangzik, ugye? Milyen egy gonosz valaki lehet az ilyen: „azt csinálod, amit mondok, különben megbüntetlek”!

Ó mennyi, mennyi drága vándort láttam kétségbeesetten követni az útjelző táblák mutatta irányt, betartani minden KRESZ-szabályt, s közben kiült arcukra a rettegés, „jaj, az apa meg fog büntetni, ha rossz útra lépek”.  Vándortársaik, akik közül többen túravezetőnek képezték ki magukat, készségesen odaléptek az apa helyére, levertek még jó néhány jelzőtáblát; viselkedési kódexet és folyamatábrás füzetkét adtak kezükbe, s mellé az ígéretet: ha elvárásainknak megfelelsz, apa sem büntet meg. Akkor jó leszel nála. A vándor pedig, aki nem ismerte még jól az apát, de szeretni akarta őt, készségesen engedelmeskedett a túravezetőknek, s egy idő után nem értették, miért kellett nekik Tégyamitakarszból kijönni, amikor az apa rabsága legalább olyan borzasztó, mint az, amikor az ember nem tudja nem tenni, amit nem akar.  Az legalább valami testi-lelki jóérzést okozott időnként, ez meg maga a félelem s a rettegés. A tenyér, ami lenyom, kibújni alóla nem lehet, mert úgyis az lesz, amit ő akar, s hogy ezt elérje, meggyötör, hát essünk túl rajta, kínozzon, ha ez neki örömet okoz.

A folytatás a mese saját blogján következik, a kattintás után: Nincsrecept ország

Szólj hozzá!

Címkék: Atya nincsrecept

Nincsrecept ország - ahonnan a történet indul

2016.11.25. 11:21 Kéry Zsuzsanna

Nincsrecept ország csodálatos tájain járkálva találkoztam vándorokkal, akikkel megosztottam vándorlásom történetét (mely ide kattintva olvasható). Azt mondták, jó-jó, hogy elmeséltem, hogyan jutottam ide az erdőn keresztül (és jól teszem, ha nem felejtem, a cél eléréséhez itt sem szabad letáboroznom, hanem át kell haladnom Nincsrecept országon is), de honnan tudtam egyáltalán, hogy létezik valamilyen cél, arról már nem is beszélve, hogyan tudtam meg, mi az? Sőt, hogyan csöppentem egyáltalán ide, erre a tájékra? Igazat kellett adnom társaimnak, hiszen így óhatatlanul azt a benyomást keltettem, hogy én már utam elején tudtam, mi felé tartok, és eleve erre a csodaszép tájékra születtem. Pedig ez korántsem volt így. Elmesélem.

Születési helyem Tégyamitakarsz városa, ez a hatalmas, nyüzsgő metropolisz, ahol az ember bármit megkaphat, ami csak szem-szájnak ingere. A városállam kormányzója ősidőktől fogva egy olyan férfi, aki ügyészi hivatalából – ahol könyörtelenségéről volt ismert – küzdötte föl magát ide. Sőt, valójában nem is kellett nagyon küzdenie, az emberek ugyanis szíves örömest szavaztak rá, elhitték neki, hogy a város korábbi uralkodója örökös tiltó rendelkezéseivel valójában rosszat akar nekik, és ezért nem szavaztak bizalmat neki a következő választáson. Mert hát demokrácia van, az pedig azt jelenti, hogy a városban az emberek akarata érvényesül. És mivel a korábbi uralkodó módszerei közé nem tartozott semmiféle fondorlatosság vagy bárminemű erőszak, engedett hát a polgárok akaratának és visszavonult hivatalából, melyet Fényes Ferenc foglalt el – mert így hívták a korábbi főügyészt, aki most tehát városvezető lett. Első intézkedése a város nevének megváltoztatása volt, Tégyamitakarsz lett az új elnevezés a korábbi Másikértélni helyett.

Ezzel a város polgárai a legmesszebbmenőkig egyetértettek – köztük én is –, mert úgy voltunk vele, hogy jobban kifejezi azt, amit fontosnak tartunk az életben. Ez pedig az volt, hogy senki ne szóljon bele abba, amit csinálunk, Fényes úr pedig éppen ezt tette, aki ezért hamarosan még nagyobb népszerűségre tett szert. Mivel pironkodás nélkül nem tudnám elmesélni, én magam miféle örömökben és fortélyos praktikákban tobzódtam lelkesen, ezért meg is kímélném ettől zsengelelkű olvasóimat (Fényes úr persze, ott tartotta a szemét mindenen, és a mai napig küldözget nekem különféle kompromittáló felvételeket emailben. Ezekkel hol fenyeget, hol visszaédesgetni próbál, tudniillik nagy presztízsveszteség neki, ha valaki elhagyja az ő csodálatos városát, és mindent elkövet, hogy aki elment, visszajöjjön, de legalábbis érezze rosszul magát – de erről majd még később mesélek bővebben).

Ám ennek a víg életnek tehát, melyet én látszólag éltem, egyszer csak vége szakadt. Egyszer csak ugyanis oly nagyra nőtt a távolság a külső és a belső életem között, hogy úgy éreztem, össze fogok roppanni. Félelem, rettegés, szomorúság, magány, vágyódás, kimondhatatlan vágyódás valami megfoghatatlan után – ez kavargott bennem. Fényes úr ügynökei rendszeresen zaklattak, látták, hogy ha valamit nem csinálnak velem, még a végén megtörténik az, amit kimondani sem mertek, amitől meg ők rettegtek. Úgy képzelem, az történt a központban, ahonnan a polgárokat szemmel tartották, hogy stratégiát dolgoztak ki az én visszatartásomra, és újbóli jó polgárrá nevelésemre. Mindenféle dologgal elhalmoztak, melyeknek azt a nagy vágyódást kellett volna betölteniük a bensőmben – és ezzel nyertek is néhány hónapot, évet. Mert Fényes úrék nagyon jól ismerik ám a polgárokat! Ebben van az erejük! Mindenkinek ismerik a titkos vágyait, tudják, mi az, amire az adott polgár a legkevésbé tud (vagy akar!) nemet mondani. De hát miért is kellene nemet mondani bármire? Tégy, amit akarsz!

Tettem is, de ugyanazok az érzések újra és újra visszatértek, és bár Fényes úr nagyon szerette volna megakadályozni, a kezembe került egy könyv. Valami erő, ami még Fényes úrénál is nagyobb volt, nem engedte, hogy kicsavarja a kezemből – sőt, azt hiszem, már az is, hogy ez a könyv a polcomra került, ennek a hatóerőnek volt köszönhető. A könyv olyan emberek életéről szólt, akik ismerték Tégyamitakarsz eredeti uralkodóját, Immánuelt. És nem csak, hogy ismerték, hanem Immánuel is ismerte őket, annyira, hogy amikor Fényes Ferenc megpróbálta elpusztítani őket, Immánuel valódi erőt adott nekik, olyat, amitől leperegtek róluk a gonosz fegyverek lövedékei. Nagyon megdöbbentem, mert láttam, hogy Immánuel ereje valódi erő, szeretete valódi szeretet, és akiket ez megragadott, azok valóságosan olyanokká válnak, mint Ő. Szívem minden vágyódásával Őfelé fordultam, és ekkor egy másik könyvet mutatott nekem (ezzel be is bizonyította valóságosságát, erejét, hatalmát, hiszen Fényes úrnak és ügynökeinek fogcsikorgatva és tehetetlenül kellett ezt végignézniük). Ez egy olyan könyv volt, amelyet Ő írt nekem, még akkor, amikor a város vezetője volt, és tudta, hogy ki veszi majd át az uralmat a polgárok fölött. (Persze nem csak nekem írta ezt a könyvet, hanem minden polgárnak, de akkor nekem személyesen adta oda, és tudtam, hogy komolyan gondolja, és igazat mond, amikor azt mondja, hogy rám is gondolt, amikor megírta.)

Nos, ez egy olyan könyv, amelynek nincs is címe, csak az van ráírva, hogy Könyvek, mert hogy sok könyv (vagyis legtöbbször inkább csak füzetke meg levél) van benne összefűzve, de mind Immánuelről szól. Ám ez még semmi, a csoda benne az, hogy nem csak Róla szól, hanem Ő Maga szól személyesen ahhoz, aki éppen olvassa. Velem is ez történt. A városlakókhoz szóló egyik levélben meghallottam az Ő hangját. Majd egy másik mesében elmondom azt is, hogy mit mondott nekem, most röviden csak annyit erről, hogy megértettem, mennyire szeret engem, és ki akar ebből az egészből menteni, mert Tégyamitakarsz város nem a teljes szabadságot jelenti, hanem valójában a teljes rabságot. És egy nagy hazugság a város neve, mert valójában ez lenne a megfelelő név: Nemtudod megállnihogy neteddamit nemakarsz.

Miután pedig beszélt velem, megtudtam az igazi nevét is, és még valami csodálatos történt: A városon kívül találtam magam, egy üdezöld réten. Senkit sem láttam magam körül, még Őt sem, és ettől igen elszomorodtam. Ám ekkor… meghallottam a hangját. Bennem.

Innen folytatom legközelebb a mesét.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szabadság bűn megtérés szabadítás nincsrecept