HTML

Hitről szóló blog

"[A béreaiak] napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok." (ApCsel 17,11) _________________ "Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek." (1Kor 14,20)

Utolsó kommentek

Címkék

abortusz (3) antiszemitizmus (3) ateizmus (4) Atya (1) az ember felépítése (1) a halál és ami utána van (2) a hit fegyvere (1) a hívő jutalma (1) a kereszt munkája (2) a szenvedés értelme (1) a viskó kritika (1) biblia (5) bibliai próféciák (4) biblikus gyereknevelés (3) biblikus kereszténység (29) biblikus lelkigondozás (2) buddhizmus (2) bűn (5) c.s. lewis (1) cursillo (3) D.M. Panton (1) dalai láma (2) dave hunt (8) dinoszauruszok (1) egység krisztusban (3) Egyszerű fordítású Biblia (2) elragadtatás (1) első feltámadás (1) elveszíthető-e az üdvösség (8) emerging-keresőcentrikus-posztmodern egyház (13) én halála (2) én megtagadása (2) Eszménykép és valóság (3) evangélium (15) evangelizáció (7) evolúció-teremtés (16) Ezeréves Királyság (7) féloldalas tanítások (1) feltételek az Igében (1) fiúság (1) G.H. Lang (4) győzelmes keresztény élet (11) gyülekezet (17) gyülekezeti élet (2) hinduizmus (1) hit (6) hitélet problémái (1) hitvédelem (6) hit és cselekedetek (2) hívő élet nehézségei (9) homoszexualitás (2) hústest (2) húsvét jelentése (1) igazság (1) igaz és hamis megtérés (8) imádság-imádkozás (4) Istennel járni (1) istentisztelet (12) isten imádása (8) Isten munkája (1) ítélet (1) ítélkezés (1) izrael (2) jézus (11) Jób magyarázata (1) john macarthur (2) jutalom (3) Kánaán (1) karizmatikusság (3) katolicizmus (5) katolikus pap (4) kegyelem (2) kereszt (1) kereszténység (3) keresztényüldözés (1) keresztény filmek (1) keresztség-bemerítés (2) királyság (1) közösség (1) Krisztus a hívőben (1) Krisztus a mennyben (1) Krisztus bennünk (1) Krisztus és a Gyülekezet egysége (1) Krisztus ítélőszéke (5) Krisztus teljessége (1) Krisztus Teste (2) kritika (6) különbségtétel (1) külső sötétség (1) laodicea (1) lelkigondozás (1) megagyülekezetek (2) megszentelődés (1) megtérés (9) megtéréstörténet (5) méltónak lenni a jutalomra (2) mennyek királysága (2) menyegző (2) miért teremtett az Isten embert (1) misztikus-kontemplatív-spirituális (14) müller györgy (1) new age-okkultizmus-ezotéria (9) nincsrecept (3) növekedés (6) óember (1) őrállók (1) ortodox kereszténység (2) pészach (1) posztmodern egyház (4) prédikáció (3) pszichológia az egyházban (2) ray comfort (3) Rick Warren-céltudatos (2) rick warren-céltudatos (1) segítség (1) segítség a szenvedésben (1) Stephen Kaung (2) szabadítás (1) szabadság (3) szellem lélek test (2) Szent Szellem munkája (2) szenvedés (1) szivárványszínű szvasztika (2) T. Austin-Sparks (3) tanítvánnyá tétel (2) teológiai különbségek oka (1) teremtés (1) tévtanítások az utolsó időkben (12) tévtanítók (9) the berean call (1) tíz szűz példázata (1) tozer (1) üdvösség (16) új ember (1) Új és és új föld (1) Új Jeruzsálem (1) új reformáció (2) univerzalizmus (1) uralkodás Krisztussal (3) úrvacsora (1) vallás (2) végidők (1) william paul young (1) Címkefelhő

Üdvösség egyedül hit által - túl egyszerű lenne?

2010.10.12. 10:46 Kéry Zsuzsanna

 Részlet a The Berean Call „Search the Scriptures Daily” (Napról-napra kutassátok az Írásokat!) c. rádióműsorából. A heti rendszerességgel jelentkező műsorban Dave Hunt és T.A. McMahon a megváltásról beszélgetnek, és válaszolnak a hallgatók kérdéseire. A hét kérdése:

„Kedves Dave és Tom, jónéhány éve hallgatom többé-kevésbé rendszeresen a műsorotokat, és habár nem mondanám magamat hívőnek, érdekel a mondanivalótok. Van azonban valami, amit nem értek. Nem tűnik ugyanis túl logikusnak a számomra, hogy ahhoz, hogy a mennybe jussunk, mindössze hinnünk kell – tehát, hogy nincsen semmi olyasmi, ami segítene oda jutnom; például, hogy szentül vagy vallásosan éljek, vagy áldozatokat mutassak be vagy ilyenek. Nem mondhatnám, hogy túlságosan ismerem a különféle vallásokat, de egyről sem tudok, amelyikben ne lenne valami, amivel jobb fényben tüntethetnénk fel magunkat Isten előtt. Miért kellene elfogadnom, amit mondotok, amikor annyira ellentétben áll azzal, amit a többi vallás – és nem egy keresztény felekezet is –  mond?"
 
Dave: Na, ez egy jó kérdés, Tom. Azt hiszem, ha az emberek jobban végiggondolnák ezt, a saját lelkiismeretük és a józan ész is megmondaná nekik, hogy Istent nem tudják lekenyerezni. Isten igazságossága és szentsége nyilvánvalóan jóval meghaladja a miénket, a mi mércénket. Úgy értem, én akár rá se jövök, hogy például mikor vétkezem. Azt tudom persze, hogy nagyobb bűnt mikor követek el – a saját mércém szerint –, de Isten mércéje jóval meghaladja az enyémet, még a gondolataimban is. A büszkeség például, ami akkor is belopódzik a gondolataimba, amikor nem is vagyok tudatában – és a büszkeség utálatos Isten előtt; hogy azt gondolom magamról, hogy vagyok valami, miközben semmi vagyok. Szóval ez baj. Az összes vallás, beleértve a hamis kereszténységet, egyértelműen egy külön lapra tartozik, a valódi, a biblikus kereszténység pedig egy másikra. Az előbbiekben pedig az a közös, amit a kérdezőnk is észrevett, hogy az emberi erőfeszítésekre, a cselekedetekre épül. Tehát, hogy valahogyan, a saját jó cselekedeteimmel, valamiféle megújulásommal, új fejezet nyitásával az életemben, több erőfeszítéssel legalább egy kis bocsánatot kicsikarhatok Istenből –   
 
Tom: Dave, bocs, hogy félbeszakítalak, de tudod, én vagy harminc évig voltam római katolikus, és az egész életem arról szólt, hogy bizonyos dolgokat kellett csinálnom, a szentségektől és rituáléktól kezdve, a gyónáson és penitenciákon át mindenféle ilyesmit. Szóval a lényeg, hogy amikor szembesültem ezzel, tehát, hogy mindössze hinnem kell, nem is értettem, mert nekem ez a sok egyéb is hozzá tartozott. Fel se tudtam fogni. Túl egyszerűnek tűnt, de mert nem is értettem meg, mi az alapvető baj. Nem értettem, habár belül tudtam, hogy bűnös vagyok, és bennem volt, hogy lehet, hogy soha nem fogok tudni kiengesztelődni Istennel, de ennek ellenére dolgoztam rajta.
 
Dave: Tom, ugye a műsorban már számtalanszor említettük, hogy nem tudjuk a múltban elkövetett törvényszegésenket azzal jóvátenni, hogy a jövőben mindent betartunk. Ha például azt mondanám a bírónak, hogy becsszóra megígérem, hogy ha most elenged, akkor soha-soha-soha többé nem fogom megszegni a törvényt, a bíró egyszerűen csak azt mondaná, hogy ha nem szeged meg a törvényt, azért nem jár plusz pont, hiszen csak azt teszed, ami jog szerint elvárható. Tehát a törvényszegést nem tudod jóvátenni azzal, ha a jövőben mindig mindent betartasz. Ezért csak azt az egyetlen járható út, ha megfizeted a bírságot, itt van például róla a kitöltött szelvény, hogy nem volt parkolási cédulád vagy akármi. A törvény tehát büntetést ír elő, ha törvényszegést követtél el, és ha mondjuk megöltél valakit, hiába mondod, hogy holnap megmented két ember életét, nem fogod tudni jóvá tenni. Ez nem így működik! A józan ész is ezt mondja, nem? Namármost, ha Isten megbocsát nekem, akkor nem fog könyvelőként tételeket bejegyezni a tartozik/követel rovatokba, mert az nem lenne igazságos. A bíróságon sem így működik. 
 
  Bocsánatot kérek, és nem akarom megbántani a római katolikusokat, de néha azt szoktam mondani nekik, hogy a következő héten bíróság elé kerülök, és szörnyű nagy bajban vagyok. Ekkor teljesen megrémülve kérdezik, hogy milyen büntetés elé nézek, de azt válaszolom: Nincs ok az aggodalomra, ismerem a bíró mamáját! Ugye, hogy ez korrupció, és ez nem így működik? Na, tehát ha most Isten megfizette a büntetést – mert Istennek ezt magának kellett megfizetnie, ezért lett emberré a szűztől való születés révén, hogy megfizesse a büntetést, amit az Ő saját, végtelen igazságossága megkívánt a mi bűneink miatt. Mit tehetek én akkor? Nem tudom sem megérdemelni, sem kiérdemelni, sem megdolgozni érte – mit tudok tenni azon kívül, hogy elfogadom a bocsánatot? Ha Isten igazságossága képes arra, hogy megbocsásson nekem, mert a büntetést már valaki megfizette helyettem, aki nem más, mint Jézus Krisztus, akkor nem is lehet semmi sem, amit én tehetnék, hogy kiérdemeljem. Ezért mondja a Biblia, hogy „a bűn zsoldja” – tehát, ami jár érte – „a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
 
   Hogyan fogadok el egy ajándékot? És itt most illusztrálni próbálok egy szellemi dolgot. Szóval, Isten nem csomagolta be az örök élet ajándékát úgy, mint egy karácsonyi vagy születésnapi ajándékot szokás, és nem tudom kinyújtani a kezemet, hogy megfogjam. Hogyan fogadom el akkor ezt az ajándékot? Hát azzal fogadom el, hogy elhiszem, hogy Ő kínálja ezt nekem, és azt mondom: Uram, köszönöm Neked, és elfogadom az ajándékodat. A hit tehát az egyetlen dolog, ami által ez az ajándék eljuthat hozzám, a szívembe és az életembe; ha hiszem az evangéliumot, és hittel elfogadom az ajándékot, amit Isten Jézus Krisztusban nyújt nekem. „Akik pedig befogadták [Jézust], azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12). „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
  Azt kérdezném tehát a hallgatóktól: elfogadjátok ezt? Hiszitek ezt? Vagy még mindig azon dolgoztok, hogy kiérdemeljétek Isten bocsánatát? Vagy meg tudtátok alázni magatokat addig a pontig, hogy azt tudjátok mondani: Nem tudom kiérdemelni, nem is érdemlem meg, örökkévaló kárhozatot érdemlek, de köszönöm, Neked, Jézus, hogy meghaltál helyettem és megfizetted a büntetést, amire én képtelen lettem volna, köszönöm Neked! Elfogadlak, mint Megváltómat, elfogadom az örök élet ajándékát Rajtad keresztül.
Nincs más út!

17 komment

Címkék: evangélium the berean call

A bejegyzés trackback címe:

https://hitvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr332364859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-JzK- 2010.10.17. 10:15:05

Egy elképzelt beszélgetés a megigazulásról és az üdvösségről

Márton [protestáns]: János, én megzavarodtam. Hogyan hihettek ti katolikusok abban, hogy üdvözülhettek a cselekedetek által, amikor a Biblia azt mondja „hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

János [katolikus]: Mi sehogy. Hadd magyarázzam el. Mindenekelőtt, hinni Krisztusban azt is jelenti, hogy engedelmeskedni Neki. Ezt mutatják azok a szakaszok is, ahol a hit ellentéte az engedetlenség, mint az 1Pét 2,7-ben és a Jn 3,36-ban, ahol azt, hogy „nem hisz”, gyakran úgy fordítják, hogy „nem engedelmeskedik”

Márton: Azonban Pál azt mondja „kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből…” (Ef 2,8-9)

János: Mi katolikusok is azt hisszük, hogy az üdvösség teljes egészében Isten kegyelmének eredménye. Mi már régen, a VI. században elutasítottuk az eretnek pelagianizmust, amely tagadta ezt. [II. Orange-i Zsinat, Kr. u. 529] Akárhogyan is, de a Biblia nem választja el a kegyelem által megelőzött és okozott „hit munkáját” (Gal 5,6; 1Tessz 1,3; 2Tessz 1,11) az üdvösségtől. Az idézet csak az önelégült „munkát” helyteleníti, és választja el a kegyelemtől és a hittől.

Márton: Hűha, na ne mondd! Ezt nem tudod bizonyítani a Bibliából!

János: Éppen ellenkezőleg, Márton! A Biblia világosan tanítja, hogy „az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában” (Jak 2,24; vö. 1,21-27; 2,14-26). Szent Pál azt mondja nekünk, hogy „munkáljátok hát üdvösségeteket… hiszen Isten maga… hajtja végre a tettet” (Fil 2,12-13; vö. 1Kor 3,8-9; 15,10). Halálunk után meg leszünk ítélve érdemeink és munkánk alapján, amely meghatározza majd jutalmunkat (Mt 16,27; Róm 2,5-13). Azonban az összes munkánk Jézus értünk elvégzett munkájának érdemeiből származik. Luther Márton bevezette az „egyedül a hit”-et, de ez távol áll Szent Páltól és a Bibliától.

Márton: Isten csupán igaznak jelent ki minket, mindazonáltal bűnösök maradunk, mivel a mi igaz voltunk olyan, mint a „megfertéztetett ruha” (Iz 64,5). Nem tehetünk semmit, hogy segítsük önmagunk megmentését. Egyedül csak Jézus vére takarta be bűneinket (Róm 5,9), amelyet Isten szeme számításba vesz.

János: Ismétlem, ez Luther új értelmezése, mivel ő általában tagadta a szabad akaratunkat. A jócselekedeteink nem értéktelenek, mivel ezek Jézus értünk tett tettéből származnak és erednek. Az ember nem vált féreggé Isten szemében Ádám és Éva bűnbeesése miatt. Ezt a másik valótlanságot is Luther kezdte el: Mivel Isten tökéletesen szent, következésképp az embernek teljesen rossznak kell lennie. Ez ellentétben áll a bibliai tanítással, amelyben az embert Isten képmására teremtették (Ter 1,26-27). A Biblia teljes reménysége az, hogy Isten szentté tesz minket, ha szabadon követjük Őt. Amikor arra van utalás, hogy Isten megszabadít a bűneinktől, akkor ezeket a szavakat használja, mint „megtisztít” (Zsid 1,3; 1Jn 1,7.9), „eltöröl” (ApCsel 3,19), „lemos” (ApCsel 22,16), és „új teremtmény” (2Kor 5,17).

Márton: Ez megszentelődés, és nem megigazulás. Most kevered az almákat a narancsokkal. A protestánsok nyomatékosan buzdítanak a jócselekedetek megtételére, de ezek nem tudnak, és nem is tesznek semmit az üdvösséggel kapcsolatban.

János: Akkor a cselekedetek amolyan „piros pontok” Istennél?

Márton: [nevet] Nahát, én úgy gondolom, hogy a katolikus nézet sokkal jobban hasonlít „piros pontokra”, mint a miénk. Mi úgy gondoljuk, hogy a jócselekedetek miatt nagyobb jutalmat fogunk kapni a Mennyben, de ezek nem tudnak segíteni minket abban, hogy a Mennybe jussunk.

János: Azt hiszem Szent Pál ellentmondana ennek. Ő nem állított fel ilyen hamis ellentétet a hit és a cselekedetek között, mint amilyet a protestánsok alkottak. Ő azt mondta, hogy mint keresztények egyidejűleg „megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok” (1Kor 6,11; vö. 1,30), és hogy „a törvénynek… a megtartója igazul meg” (Róm 2,13). A Róm 5,18-19-ben azt mondja, hogy a „megigazulás” az „igazzá levés”, úgy ahogy Ádám engedetlensége miatt mi „bűnösökké lettünk”. Mivel a bűn valóságos, így a megigazulás is az. A megigazulás nem csupán egy külsődleges és jogi kijelentés, hanem egy valódi átváltozás. Luther tévedett.

Márton: De a katolikusok nem tudják, hogy már üdvözültek (1Jn 5,13)? Ez nem egy állandó kötelék?

János: Az egyetlen garancia a Szentírásban az engedelmesség (Mt 25,31-46; 7,16-27). Sok figyelmeztetés van az üdvösségből kiesés ellen (Gal 4,9; Kol 1,23; 1Tim 1,19; 4,1; Zsid 3,12-14; 12,14-15; 2Pét 2,20-21; Jel 2,4-5). Szent Pálnak az üdvösség olyan, mint a maratoni futás (1Kor 9,24-27). Az embernek fegyelmezettnek és edzettnek kell lennie, nehogy diszkvalifikálják, és számkivetetté váljon az Utolsó Napon. Így az üdvösség egy egész életen át zajló folyamat, és nem csak egy egyszeri megbánás tárgya. Szent Pál ezt hangoztatja újra és újra.

Márton: Jól van, be kell látnom, hogy jó sok szentírási verset adtál nekem, amit mérlegelnem kell. Én mindig azt gondoltam, hogy a katolikusok nem tudnak előjönni nézetüket illetően semmiféle bibliai alátámasztással, s különösen nem az üdvösségre vonatkozóan. Ha ti nem hisztek a cselekedetek általi üdvösségben, akkor talán nincs akkora különbség köztünk, mint ahogy azt feltűntetik, és csakugyan testvérek vagyunk Krisztusban. Ez igazán jó hír! Köszönöm, hogy megosztottad ezt az ismeretet velem.

-JzK- 2010.10.17. 10:16:57

depositum.hu/hitcsel.html

= Egyedül a hit üdvözít, vagy a szeretetben munkálkodó hit (a hit és a tettek)? =

*Róm 1,17 – Az igaz a hitből él.
1Kor 13,2 – A hit szeretet nélkül semmit sem ér.
Gal 5,6 – „nem ér semmit… csak a hit, amely a szeretet által munkálkodik.”.
Jak 2,24 – „az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában.”
Jak 2,26 – „a hit halott tettek nélkül.”

2Jn 6 – „A szeretet az, ha az ő parancsai szerint járunk.”
Jn 14,15 – „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat!”
Mt 19,17 – „Ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.”
Mk 10,17.19-21 – „Mit tegyek, hogy elérjem az örök életet?” – „Tartsd meg a parancsolatokat.”
Jn 3,36 – Aki nem engedelmeskedik, az nem üdvözül.
1Jn 2,3-5 – „Aki azt mondja: „ismerem őt”, de parancsait nem tartja meg, az hazug, és nincs benne igazság.”
Róm 2,13 – Nem a törvény hallgatói, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást.

= Jócselekedetek =

Mt 7,21 – Csak az fog a mennyek országába bejutni, aki megteszi az Atya akaratát.
Mt 16,27; Jel 20,12; 2Kor 5,10; Róm 2,2-8; 1Pét 1,17 – Tetteink alapján ítéltetünk meg.
Kol 3,23-25 – Mindenki „azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.”
Jak 2,14-26 – „A hit tettek nélkül halott”
Mt 25,31-46 – Az üdvözültek azok, akik a szegényeken, elesetteken segítenek.
Mt 25,40 – Ha visszautasítjuk testvéreinket, Jézust utasítjuk vissza.
Róm 2,2-10 – „dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz.”

*Ef 2,8-9 – Kegyelemből üdvözülünk, nem tettek által. (Ezt a Katolikus Egyház is dogmaként vallja.)
Zsid 4,15-16 – Isten megadja a kegyelmet az alkalmas időben, hogy segítségre legyen döntéseinkben.
Róm 1,5 – Jézus megadja a kegyelmet, hogy a hit engedelmességére rávegyen minket.
1Kor 10,13 – Nincs erőnk feletti kísértés, a kegyelem megmutatja a kivezető utat.
1Kor 12,3 – Nem mondhatjuk azt, hogy „Jézus az Úr”, csakis a kegyelem által.
Fil 4,13 – Mindenre képesek lehetünk Krisztussal (a cselekedetek a kegyelem cselekedetei, s nem a miénk)

= Üdvözültél? =

(A katolikus válasz: Megváltott vagyok; üdvözülök; és reménykedem abban, hogy üdvözülni fogok.

Múltbeli esemény:
Róm 8,24 – A megváltásunk még reménybeli.
Ef 2,5.8 – Kegyelemből megkaptuk a megváltást.
2Tim 1,9 – Ő megváltott és meghívott bennünket kegyelme által.
Tit 3,5-7 – Megváltott minket az újjászületés és megújulás fürdőjében.

Jelenben zajló esemény:
1Kor 1,18 – Mi, akik üdvözülünk.
2Kor 2,15 – Az apostolok Krisztus jó illatai az Istenért azok közt, akik üdvözülnek, és azok közt is, akik elvesznek.
Fil 2,12 – „munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel”
1Pét 1,9 – „ujjonghattok… mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.”

Jövőbeli esemény:
Mt 10,22 - Aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Mt 24,13 - Aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Fil 2,12 – „Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk”
Róm 13,11 – „üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk.”
1Kor 3,15 – üdvözülni fog, „de csak mintegy tűz által.”
1Kor 5,5 – „adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján.”
Fil 3,11-14 – Szent Pál azt írja, hogy ő még nem ért célt, de fut utána.
Tit 3,7 – A megigazulással az örök élet reménybeli örököseivé váltunk.
Zsid 9,28 – Krisztus azért jön el másodszor, hogy üdvözítsen.

= A megigazultság elvesztése =

Mt 7,21 – „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram!”
Mt 24,13 - Aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Róm 11,20-22 – Vigyázzunk, mert, ha nem maradunk meg a jóban, minket is lenyesnek.
1Kor 9,25-27 – Szent Pál megzabolázta és rabságba vetette testét, attól tartva, hogy míg másokat tanít, maga méltatlanná ne váljon az üdvösségre.
1Kor 4,2-5 – Pál nem állítja magáról, hogy üdvözülni fog.
1Kor 10,12 – „Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.”
Fil 2,12 – „munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel”
Gal 5,4 – Ha elszakadunk Krisztustól, elveszítjük kegyelmét.
2Tim 2,11-13 – Ha megtagadjuk Krisztust, ő is megtagad minket.
Zsid 6,4-9 – A megigazultak, akik megkapták a Szentlelket, részesültek a világosságban, megízlelté az égi ajándékot, újból elpártolhatnak. Ezért munkálni kell az üdvösséget.
Zsid 10,26 – Ha szándékosan vétkezünk az igazság felismerése után, ítélet vár ránk.
2Pét 2,17-21 – Akik megmenekültek az Úr megismerése útján, és megismerték a szent parancsolatokat, ha hűtlenné válnak rosszabb állapotba kerülnek, mintha megmaradtak volna előző állapotukban.
2Jn 8-9 – „Vigyázzatok magatokra, nehogy elveszítsétek, amit már megszereztetek”

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 14:55:33

@-JzK-: Jó kis beszélgetés, csak nem értem, hogyan jön ide Luther, aki valóban túl lazán vette ezt a cselekedetek-dolgot (vissza is ütött a követői életében rendesen). Szóval ezt talán egy lutheránussal kéne megvitatnod, én annyit tudok, hogy a teljes Jakab-levél a már megigazult (újjászületett) hívőkről szól, akiknek a hite cselekedetek nélkül halott. "Gyümölcseikről ismeritek meg őket" - mondja Jézus; ha nincsenek jócselekedeteim, komolyan felmerül, hogy megtértem-e (üdvösségem van-e; megigazultam-e).

A Római Katolikus Egyház többször hangsúlyozza, hogy az örök élet jócselekedetek által kiérdelmelt jutalom (ld: a katekizmus 1036, 1051, 2010, 2027-es pontját), és a tridenti zsinat kiközösít mindenkit, aki nem így gondolja (Dekrétum a megigazulásról, 32. kánon, 6. rész). Itt a zsinat kijelenti, hogy a katolikusok valóban ki tudják érdemelni az örök életet, ám ez azt jelenti, hogy a véghez vitt cselekedet és az érte járó jutalom azonos súlyt kap.
Nem ingyenes ajándék, amit Isten kegyelemből ad, hanem jár, mert megdolgoztunk érte.

Idézed ezzel kapcsolatban a Róma 2,5-13-at, de úgy értelmezed, hogy ha valaki a megszentelő kegyelem állapotában hal meg, a jócselekedetei révén megérdemelte, hogy a mennybe jusson. (a tridenti zsinat említett dekrétumának a 16. fejezete is gyakorlatilag szóról szóra ezt mondja.)

A Biblia ezzel szemben azt tanítja, hogy az egyetlen dolog, amit az ember megérdemel, az az örök büntetés. Jézus Krisztus jó híre viszont az, hogy aki Jézusra bízza magát, annak Isten kész olyan ajándékot adni annak, amit pedig nem érdemelne meg! A Szentlélek egyetlen versbe foglalta ezt a két igazságot, hogy össze ne keverjük:

"Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." (Róma 6,23)

Ilyen egyértelmű és világos állítás mellett a Rm 2,5-13-at (szigorúbban a 6-8-at) nem lehet úgy értelmezni, hogy ennek pont az ellenkezőjét jelentse. Pál ebben a részben ugyanis azokat az álszent embereket szólítja meg, akik erkölcsileg és viselkedésben magukat mások fölé helyezik; miközben ő maga ugyanazokat követi el, amiket másokban elítél. Pál figyelmezteti az álszentet, hogy ő sem fogja elkerülni Isten ítéletét. Eljön az a nap, amikor Isten "mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni" (Rm 2,6). Akik jót tesznek (ami a biblikus bizonyítéka az újjászületett életnek, Jn 15,8), dicsőséget és örök életet kapnak. Akik gonoszt cselekednek (biblikus bizonyítéka az óemberi, meg nem újult szívnek, 1Jn 3,7-10), azok Isten haragjával találják szemben magukat.

Nézd meg, hogy Pál nem azt írja, hogy mindenki a tettei _miatt_ kapja a dicsőséget vagy a haragot. Ez valóban azt jelentené ugyanis, amit a Római katolicizmus tanít. Pál azt mondja, hogy Isten _aszerint_ fog ítélni, ahogyan az ember élt, akik a megújult élet révén jót tesznek, azok jót kapnak az Úrtól, akik nem, mert nem születtek újjá, azok haragot.
A katolikus álláspontot pontosan kifejti Matthias Premm: Dogmatic Theology for the Laity c. könyvében (nemtom, magyarul megvan-e): "A Katolkus Egyház általánosan elfogadott dogmája, hogy az embernek, a Szentlélek kegyelmével egységben, ki kell érdemelnie a mennyet a saját jó cselekedetei által. (...) Jutalomként kiérdemelhetjük a mennyet (...) A mennyért meg kell küzdenünk; meg kell dolgoznunk érte." (262. old.)

Szerintem ez óriási nagy különbség a Biblia és a Római Katolikus Egyház tanítása között.

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 15:27:18

@-JzK-: Tudom, hogy a katolikusok egy pillanat alatt megigazulhatnak a csecsemőkeresztség révén, de halálos bűn miatt egy pillanat alatt el is veszíthetik.
Egy katolikus ember ugyanazon a napon felébred megigazultan, napközben elkövet valami halálos bűnt, ezért elveszíti a megigazultság kegyelmi állapotát, amit délután visszanyer a vezeklés szentsége által. És ez így megy egy életen keresztül, mert csak az számít, hogy a halál pillanatában milyen állapotban van éppen az ember lelke.

A biblikus megváltás/üdvösség viszont tutibiztos, mert nem az embertől, hanem Istentől függ. Az Úr Jézus azt ígérte, hogy "Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." (Jn 10,28). Amikor a Szentlélek lakozást vesz a hívőkben, Ő Maga lesz a garancia erre (Ef 1,13-14). Az Atya pedig minden egyes hívőt a tenyerébe rejt, hogy megóvja (Jn 10,29).

Mivel a Római Katolikus üdvösség az egyén hozzáállásától függ, még a pápa sem lehet biztos benne. A biblikus üdvösség viszont azt tanítja, hogy az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok (Róma 11,29). Az örök élet annyira biztos, hogy a Biblia jelen időben beszél róla, minden hívő esetében:

"Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van." (1Jn 5,11-13)

-JzK- 2010.10.17. 17:42:14

Teljesen félreérted a katolikus megigazulástant. Ennek fényében pedig eszmefuttatásod a szalmabáb-érvelés klaszszikus esete. Például hivatkozol a tridenti zsinatra, meg a KEK-re, de alighanem egyiket sem olvastad, és valami fundamentalista pártirat lehet a kezedben.

Javasom olvasd át a katolikus-evangélikus közös nyilatkozatott a megigazulásról: www.dialogue.hu/doc/Kozos_nyilatkozat_a_megigazulasrol.htm

Csak egy mondatot kiemelnék ide neked: "Közös az a meggyőződésünk is, hogy a megigazulás üzenete sajátos módon az Isten Krisztusban elvégzett üdvözítő cselekedetéről szóló újszövetségi tanúságtétel középpontjába vezet minket. Azt közli velünk, hogy mi bűnösök új életünket egyedül Isten megbocsátó és újjáteremtő irgalmasságának köszönhetjük. Ezt ajándékba kapjuk és hitben fogadjuk el, de soha – semmilyen formában – kiérdemelni nem tudjuk."

De mivel a hivatalos megfogalmazást mégis csak a tridenti zsinat adta, bemásolom rögvest mit tanított erről.

-JzK- 2010.10.17. 17:45:00

Határozat a megigazulásról

Előszó

Minthogy ezekben az időkben sok lélek elbukását okozva, s az Egyház egységének kárára a megigazulás tanáról egy bizonyos téves tanítás terjedt el, a Mindenható Isten dicséretére és dicsőségére, valamint az Egyház nyugalma és a lelkek üdvössége érdekében a Tridenti szentséges, egyetemes és általános zsinat elhatározta, hogy minden krisztushívő számára kifejti magának a megigazulásnak igaz és józan tanítását, amelyet az „igazság napja” [Mal 4,2], Jézus Krisztus, „hitünk szerzője és a bevégzője” [Zsid 12,2] tanított, az apostolok továbbadtak, és a katolikus Egyház, a Szentlélek sugalmazásával mindenkor megőrzött, s most szigorúan megtiltja, hogy bárki is ezután másképpen hinni, mást hirdetni vagy tanítani merészeljen, mint amit a jelen határozat állít és kinyilvánít.

1. fejezet: A természet és a törvény erőtlensége az emberek megigazulásához

Először a szent zsinat kinyilvánítja: a megigazulás tanának tiszta és sértetlen megértéséhez mindenkinek tudnia és vallania kell, hogy amikor Ádám törvényszegése következtében minden ember elveszítette ártatlanságát [Róm 5,12; 1Kor 15,22; DH 239], akkor valamennyien „tisztátalanná lettek” [Iz 64,6] és ahogyan az Apostol mondja: „természettől a harag fiai” [Ef 2,3], és amiként az eredeti bűnről hozott határozatban kifejtettük, olyannyira „a bűn szolgái lettek” [Róm 6,20] és az ördög és a halál hatalma alá kerültek, hogy nem csak a pogányok a természet ereje által [1. kánon], de még a zsidók Mózes Törvénye betűjének a segítségével sem képesek megszabadulni onnan, vagy fölkelni, noha a szabad akaratuk a legkevésbé sem szűnt meg [5. kánon], bár meggyöngült és rosszra hajló lett [DH 378].

2. fejezet: Krisztus eljövetelének rendje és misztériuma

Ezért történt, hogy a Mennyei Atya, az „irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene” [2Kor 1,3] Jézus Krisztust [1. kánon], saját Fiát, akit a Törvény ideje előtt és alatt a szent atyák sokaságának meghirdetett és megígért [vö. Ter 49,10 18], az „idők ama boldog teljességében” [Ef 1,10; Gal 4,4] elküldte az emberekhez, hogy mind a törvény alatt élő zsidókat kiváltsa rabságukból, mind pedig „a pogányokat, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazulttá tegye” [Róm 9,30], és mindnyájan „a fiúvá fogadást elnyerjék” [Gal 4,5]. „Őt adta oda Isten engesztelő, véres áldozatul a hitben a mi bűneinkért [Róm 3,25], és „nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” [1Ján 2,2].

3. fejezet: Akik Krisztus által megigazulnak

Jóllehet Ő valóban „mindenkiért halt meg” [2Kor 5,15], nem mindenki kapja meg halálának jótéteményét, hanem csak azok, akik részesednek szenvedésének érdemében. Mert való igaz, hogy az emberek, ha nem Ádám magvából, az ő utódaiként születnének, nem születnének a megigazulatlanság állapotában, mivel a tőle való továbbszármazás révén, miközben fogantatnak, saját megigazulatlanságukat szerzik meg; ugyanígy soha senki sem igazulhat meg, csak ha Krisztusban újjászületik [2. és 10. kánon], mivel ebben az újjászületésben, Krisztus szenvedésének érdeme által, a megigazulás kegyelme révén részesülnek. Az Apostol buzdít bennünket, hogy szüntelenül adjunk hálát ezért a jótéteményért az Atyának, „aki arra méltatott bennünket, hogy részünk legyen a szentek örökségében, a világosságban” [Kol 1,12], és aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fia országába, amelyben elnyerjük a megváltást és bűneink bocsánatát [Kol 1,13k].

4. fejezet: A bűnös megigazulásának leírása és kegyelmi állapotának módja

Ezek a szavak körvonalazzák a bűnösök megigazulásának leírását, hogy ti. abból az állapotból, amelyben az ember az első Ádám fiaként születik, hogyan kerül át a kegyelem és a „fogadott fiúság” [Róm 8,15] állapotába, a második Ádám, a Megváltó, Jézus Krisztus által. Ez az átkerülés pedig az evangélium meghirdetése után az újjászületés fürdője [5. kánon], vagy annak kívánása nélkül nem lehetséges, mint írva van: „Aki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, az nem megy be Isten országába” [Jn 3,5].

5. fejezet: A felnőtt embert elő kell készíteni a megigazulásra, és ennek indoka

(A zsinat) kinyilvánítja továbbá, hogy a felnőttek megigazulását Isten Jézus Krisztus általi megelőző kegyelméből [3. kánon] kell eredeztetni, vagyis az Ő elhívásából, amely anélkül hívja el őket, hogy bármiféle érdemük lenne, úgyhogy azok, akik a bűn által elfordultak Istentől, azoknak az Ő serkentő és segítő kegyelme a Hozzá való visszaforduláshoz és a saját megigazulásuk felé való törekvésre előkészítést ad úgy, ha szabadon [4. és 5. kánon] egyetértenek és együttműködnek ugyanazon kegyelemmel, hogy — miközben az Isten megérinti az ember szívét a Szentlélek megvilágítása által — sem az nincs, hogy az ember maga egyáltalán semmit sem tesz, befogadva ezt a sugallatot, mert hisz ezt el is vethetné, de mégis Isten kegyelme nélkül nem mozdulhat a megigazulás irányában, az Ő színe előtt, csak a saját szabad akaratából. Ezért, amikor a Szentírás azt mondja: „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok” [Zak 1,3], szabadságunkra kell gondolnunk; mikor pedig azt mondjuk: „Téríts magadhoz minket Uram, és mi megtérünk” [Siralm 6 5,21], megvalljuk, hogy Isten kegyelme megelőzi a mi elhatározásunkat.

6. fejezet: Az előkészület módja

Magára a megigazulásra úgy készülnek elő [7. és 9. kánon], hogy akik — az isteni kegyelem által felindítva és segítve — a hitet, amely „hallásból van” [Róm 10,17], befogadják, szabadon haladnak Isten felé, s mindazt igaznak hiszik, amit Isten kinyilatkoztatott és megígért [12-14. kánon], és elsősorban azt, hogy — Isten kegyelme által — a bűnös megigazulttá lesz, a „megváltás által, amely Jézus Krisztusban van” [Róm 3,24]. Midőn pedig magukat bűnösnek tartva, az isteni igazságosságtól való félelemről, mely üdvösen érinti meg őket [8. kánon], az isteni könyörület szemléletére fordítva figyelmüket, reményük felébred, hogy bízhatnak: Krisztusra való tekintettel Isten kegyes lesz majd irántuk, s ezért Őt mint minden igazság forrását, szeretni kezdik, és ezért gyűlölettel és elutasítóan fordulnak szembe a bűnnel [9. kánon], mégpedig azon bűnbánat által, amelyet a keresztség előtt kell tartani [vö. ApCsel 2,38]. És végre előterjesztik elhatározásukat a keresztség felvételére, új élet kezdésére, és Isten parancsainak megtartására.
Erről az előkészületről olvassuk: „Aki ugyanis Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” [Zsid 11,6]. És másutt: „Bízzál, fiam: bocsánatot nyertek bűneid” [Mt 9,2; Mk 2,5]. És: „Az Úr félelme eltörli a bűnt” [Sirák 1,27]. És újra: „Tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára. Így megkapjátok a Szentlélek ajándékát” [ApCsel 2,38]. És megint: „Menjetek tehát és tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit megparancsoltam nektek” [Mt 28,19]. És végül: „Szíveteket készítsétek elő az Úrnak” [1Sám 7,3].

7. fejezet: Mi a bűnös megigazulása, és melyek az okai

Ezt a felkészülést, vagy előkészületet maga a megigazulás követi, mely nem csupán a bűnök bocsánata [11. kánon], hanem a belső embernek a kegyelem és a kegyelmi adományok akaratlagos befogadása által megvalósuló megszentelődése és megújulása, hogy az ember így megigazulatlanból igazzá, az ellenségből baráttá, „az örök élet reménybeli örökösévé” [Tit 3,7] váljék.
Ennek a megigazulásnak az okai a következők: cél-oka Isten és Krisztus dicsősége és az örök élet. Létesítő oka pedig a könyörülő Isten, aki ingyen megtisztít és megszentel [1Kor 6,11], és megjelöl és felken a megígért Szentlélekkel, aki a mi örökségünknek a záloga [vö. Ef 1,13]. Kiérdemlő oka: Isten felülmúlhatatlanul szeretett Egyszülötte, a mi Urunk Jézus Krisztus, aki, „amikor még ellenségek voltunk” [Róm 5,11], „végtelen nagy szeretetével, amellyel irántunk viseltetett” [Ef 2,4], a keresztfán elszenvedett szentséges szenvedése által kiérdemelte számunkra a megigazulást [10. kánon], és elégtételt nyújtott helyettünk az Atyának. Eszköz-oka pedig a keresztség szentsége, amely „a hit szentsége”, amelynek híján soha senki nem részesülhet a megigazulásban.
Végül egyetlen formai oka „Isten igazságossága, nem ahogyan Ő igaz, hanem amivel megigazulttá tesz bennünket” [10. és 11. kánon]. Mert ha Ő ezzel megajándékozott minket, szellemünkben újjászületünk [vö. Ef 4,23], és nemcsak számítunk annak, hanem valóban igazaknak neveztetünk [vö. 1Ján 3,1], és azok is vagyunk! Mindegyikünk a magára szabott igazságot fogadja be, olyan mérték szerint, amelyet „a Szentlélek tetszése szerint oszt kinek-kinek” [1Kor 12,11], és az egyes ember felkészültségének és együttműködésének arányában.
De senki sem igazulhat meg, csak ha részesedik a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének érdemeiben. A bűnösnek ez a megigazulása pedig akkor megy végbe, amikor ugyanezen szent szenvedés érdeméből a Szentlélek által kiárad Isten szeretete [vö. Róm 5,5] mindazok szívébe, akik megigazulnak, s ezekben ez a szeretet szállást vesz [11. kánon]. Ezért az ember magában a megigazulásban, a bűnök bocsánatával együtt Jézus Krisztus által, akinek tagjává lett, elnyeri együtt belé öntve mindezt: a hitet, a reményt és a szeretetet.
Mert a hit, hacsak nem társul hozzá a remény és a szeretet, sem nem egyesít tökéletesen Krisztussal, sem nem tesz az Ő testének élő tagjává. Ezért igaz a mondás: „Tettek nélkül a hit halott” [Jak 2,7], és tétlenné válik [19. kánon], és „Jézus Krisztusban nem az számít, ha valaki körülmetélt, vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretet által hat” [Gal 5,6; 6,15].
A keresztség szentsége előtt, az apostoli hagyomány szerint, a hittanulók az Egyháztól kérik ezt a hitet, amikor ugyanis „örök életet megadó hitet” kérnek; amely örök életet a remény és a szeretet híján a hit nem képes megadni. Ezért rögtön hallják is Krisztus szavát: „Ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsolatokat” [Mt 19,1,7; 18-20. kánon]. S miután így elnyerték a valódi és keresztény megigazulást, a frissen újjászületett lelkeknek erősen meghagyják, hogy azt mintegy a „legdrágább ruhát” [Lk 15,22], amelyet Jézus Krisztus ajándékozott nekik, tisztán és szeplőtelenül őrizzék meg, hogy magukkal vihessék majd a mi Urunk Jézus Krisztus ítélőszéke elé, s örök életük legyen.

8. fejezet: Hogyan kell érteni azt, hogy Isten a bűnöst a hit által és ingyen teszi megigazulttá

Amikor pedig az Apostol azt mondja, hogy ti. az ember „hit által” (9. kánon) igazul meg és „ingyen” [Róm 3,22-24], ezeket a szavakat olyan értelemben kell érteni, amely felől az Egyház mindenkor ugyanúgy gondolkozott és nyilatkozott, mégpedig úgy, hogy azért igazulunk meg a hit által, mivel „a hit az ember üdvösségének kezdete”, minden megigazulás alapja és gyökere, „amely nélkül lehetetlen Istennek tetszeni” [Zsid 11,6], és eljutni az Ő fiainak közösségébe. Ingyenesnek pedig azért mondjuk a megigazulás kegyelmét, mert azon mozzanatok közül, amelyek megelőzik a megigazulást, sem a hit, sem a cselekedetek magát a megigazulás kegyelmét nem érdemlik ki. „Ha a kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem” — mondja ugyanazon apostol [Róm 11,6].

9. fejezet: Az eretnekek hiábavaló bizakodása ellen

Mert bár hinni kell, hogy az Isten kizárólag könyörületből és Krisztusért bocsátotta és bocsátja meg ingyenesen a bűnt, azonban az mégsem mondható, hogy Isten megbocsátotta vagy megbocsátja valakinek is a bűneit, mert hetvenkedve bizakodik ezek bocsánatában, s ebben bizonyos lévén nem is aggódik, hogy bűneit elengedték vagy megbocsátották-e, amint az eretnekek és szakadárok teszik, sőt, a mi időnkben is megtörténik, és ezt a hiábavaló és minden jámborságtól távol eső bizakodást a katolikus Egyház ellen erősen tusakodva hirdetik [12. kánon].
De azt sem szabad állítani, hogy azoknak, akik valóban megigazultak, magukról mindennemű kétely nélkül állítaniuk kell, hogy megigazultak; az sem tartható, hogy senki sincs feloldozva bűnei alól, és senki sem megigazult, csak az, aki biztosan hiszi, hogy Isten feloldozta és megigazulttá tette, s hogy egyedül e hit miatt nyerte el a feloldozást és a megigazulást [14. kánon], mintha — mint mondják — aki nincs ebben a hitben, valójában Isten ígéreteiben és Krisztus halálának és feltámadásának erejében kételkednék. Mert amiként egyetlen jámbor ember sem kételkedhetik Isten irgalmában, Krisztus érdemében, vagy a szentségek erejében és hatékonyságában, úgy bárki, aki csak tekintetbe veszi saját gyöngeségét és fölkészületlenségét, nagyon is félhet és retteghet a neki juttatott kegyelmek felől [13. kánon], minthogy senkinek sem lehet oly erős tudása, hogy megingathatatlan hittel, amely tévedésnek nincs kitéve, tudja: elnyerte Isten kegyelmét.

10. fejezet: Az elnyert megigazulás növekedése

Így tehát a megigazultak, akik már „Isten barátai” és „családjának tagjai” [Jn 15,5; Ef 2,19], „erényről erényre haladnak” [Zsolt 83,8], „megújulnak napról-napra”, ahogyan az Apostol mondja [2Kor 4,16], azaz „testüket halálra adva” [Kol 3,5] és „tagjaikat az igazság fegyvereiül adva” [Róm 6,13] a megszentelődésre, megtartják Isten és az Egyház parancsait, és „a hittel együtt munkálkodva a jócselekedetek révén” [Jak 2,22] növekednek a Krisztus kegyelme által kapott megigazulásban és egyre igazabbakká lesznek (24. és 32. kánon), amint írva is van: „Aki igaz, legyen továbbra is igaz” [Jel 22,11] és másutt: „Ne halálod napján várd, hogy megigazulj” [Sir 18,22], és megint: „Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában” [Jak 2,24]. A megigazultságnak éppen ezt a növekedését kéri az Egyház, amikor így könyörög: „Add meg nekünk Urunk, a hit, a remény és a szeretet növekedését”.

11. fejezet: A parancsok megtartása, ennek szükségessége és lehetősége

Bármennyire is megigazult legyen valaki, nem tekintheti mentesnek magát a parancsok megtartásának kötelezettsége alól [20. kánon], senki se éljen azzal az alaptalan és az Atyák által kiközösítés terhe alatt megtiltott tétellel, hogy a megigazult ember számára Istentől előírt dolgokat megtartani lehetetlen (18. és 22. kánon). „Mert Isten nem parancsol lehetetlent, hanem parancsolván arra figyelmeztet, hogy tedd meg, amire képes vagy, és kérd, amire nem vagy képes”, és segít is, hogy képes légy. Mert az Ő „parancsai nem nehezek” [1Ján 5,3], és „az ő igája édes, az ő terhe könnyű” [vö. Mt 11,30]. Mert akik Isten fiai, szeretik Krisztust, akik pedig szeretik Őt, (amint Ő maga tanúsítja), megtartják az Ő szavait [vö. Jn 14,23], amit mindenképpen csak isteni segítséggel képesek megtenni.
Mert ebben a földi életben bármennyire szent és igaz legyen is valaki, nap mint nap elkövet kevésbé súlyos vétkeket, amelyeket bocsánatos bűnöknek mondunk [23. kánon], de ettől még továbbra is igaz. Mert az igaz és alázatos emberek helyesen könyörögnek így: „Bocsásd meg a mi vétkeinket” [Mt 6,12]. Amiből következik, hogy az igazaknak még inkább kötelezve kell érezniük magukat, hogy az igazság útján járjanak, hiszen általa „felszabadultak a bűn alól és Isten szolgái lettek” [Róm 6,22], és „fegyelmezetten, szentül és buzgón” élve [Tit 2,12] így előbbre tudnak jutni Jézus Krisztus által, aki révén a kegyelemhez jutottak [Róm 5,2]. Mert Isten az Ő kegyelmével az egyszer már megigazultakat „nem hagyja el, hacsak ők előbb Őt el nem hagyják”.
Ennélfogva senki se hízelegjen magának a „csak a hit által” elvét hangoztatva, azt gondolva, hogy egyedül a hit által lett örökös és az örökség várományosa, miközben a Krisztussal együtt való szenvedés nélkül akar megdicsőülni [vö. Róm 8,17]. Mert maga Krisztus is, mint az Apostol mondja: „annak ellenére, hogy Ő volt az Isten Fia, a szenvedésből tanult engedelmességet, műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek Neki” [Zsid 5,8-9]. Ezért az Apostol maga így inti a megigazultakat: „Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!... Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak” [1Kor 9,24k]. Ha az apostolok fejedelme pedig így szól: „Még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat jótetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, sohasem fogtok vétkezni” [2Pét 1,10].
Ezért bizonyos, hogy az igazhitű vallási tanításnak ellenségei azok, akik szerint az igaz ember minden jócselekedetében legalább is bocsánatos bűnt követ el [25. kánon], vagy (ami még tűrhetetlenebb) jócselekedeteivel örök büntetést érdemel; és azok is ellenségei, akik azt állítják, hogy az igazak annyiban követnek el bűnt minden cselekedetükben, amennyiben azokban saját lustaságukon felülkerekedve és magukat a versenypályán futásra bíztatva, Isten megdicsőítésének vágyával együtt, az örök élet jutalmát is figyelembe veszik [26. és 31. kánon]. Hiszen meg van írva: „Hajlik az én szívem a te rendelkezéseid teljesítésére a te jutalmad miatt” [Zsolt 118,112]; és Mózesről azt mondja az Apostol, hogy „a jutalomra tekintett” [Zsid 11,26].

12. fejezet: Az eleve elrendelés meggondolatlan értelmezésétől óvakodni kell

Amíg valaki ebben a halandó testben él, az isteni eleve elrendelés elrejtett titka felől nem gondolkodhat előre úgy, hogy bizonyosan állíthassa, ő maga mindenképpen az eleve kiválasztottak közé tartozik [15. kánon], mintha igaz volna, hogy a megigazult súlyosabb bűnt nem követhet el többé [23. kánon], vagy ha el is követ, biztosra vehetné, hogy meg is bánja azt. Mert senki sem tudhatja, hogy Isten kiket választott ki magának, legfeljebb külön kinyilatkoztatás útján [16. kánon].

13. fejezet: Az állhatatosság ajándéka

Az állhatatosság ajándékáról [16. kánon] írva van: „Aki mindvégig kitart, üdvözül.” [Mt 10,22; 24,13]. Ebben az ajándékban senki sem részesülhet, senki sem adhatja meg az embernek, hacsak nem az, „Aki elég hatalmas ahhoz, hogy aki áll, azt meg is tartsa” [Róm 4,4], hogy ti. állhatatosan állva maradjon, s aki elesik, azt fölemelje. Az állhatatosság ajándékát ezért senki sem ígérheti magának teljes bizonyossággal, ámbár Isten segítségében mindenki köteles rendíthetetlenül reménykedni. Mert Isten, ha kegyelmét el nem utasítják, amiként elkezdte, úgy be is végzi a jó művet, munkálva az akarást és a végrehajtást is [Fil 2,13; 22. kánon].
Mindamellett, akik úgy vélik, hogy állnak, csak vigyázzanak, hogy el ne essenek [1Kor 10,12], és félelemmel és reszketéssel munkálkodjanak saját üdvösségükön [Fil 2,12] fáradozásban, virrasztásban, alamizsnálkodásban, imádságban és felajánlásokban, böjtölésben és tisztaságban [vö. 2Kor 6,3k]. Mert remegniük kell, hiszen tudják, hogy csak a dicsőség reményében születtek újjá [vö. 1Pét 1,3], s nem magára a dicsőségre, és a harc miatt, ami még hátra van a test, a világ és az ördög ellen; szót fogadnak az apostolnak, aki ezt mondja: „Nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha a lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok” [Róm 8,12].

14. fejezet: Az elbukottak és megtérésük

Akik pedig az elnyert megigazulás kegyelméből kiestek, mert bűnt követtek el, ismét megigazulhatnak [29. kánon], amikor ugyanis Istentől felindítva Krisztus érdeméből a bűnbánat szentsége által az elveszített kegyelem visszaszerzését nyerik el. Mert a megigazulásnak ez a módja az elbukottak megtérése, melyet a szent atyák helyesen neveztek a „hajótörés következtében odalett kegyelem második mentődeszkájának”. Azok számára ugyanis, akik a keresztség után bűnbe estek, Jézus Krisztus megalapította a bűnbánat szentségét, amikor ezt mondta: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, és akinek megtartjátok, bűnben marad” [Jn 20,22-23].
Ezért kell tanítani, hogy az elbukott keresztény ember bűnbánata sokban különbözik a keresztelésre való felkészülés bűnbánatától; éspedig abban, hogy nemcsak a „megtört és megalázkodó szívet” tartalmazza, és hogy (a bűnös) megszűnik vétkezni és a bűnöket megutálja [Zsolt 50,19], hanem ugyanazon bűnök szentségi megvallását is, legalább szándék szerint s azzal az elhatározással, hogy a maga idejében meg is teszi, és a pap feloldozását, és nemkülönben az elégtételt, amely böjtölés, alamizsnálkodás, könyörgések és a lelki élet más jámbor gyakorlatai által róható le, de nem az örök büntetés helyett, amelyet a szentség vagy a szentség felvételének megfogadása a bűnnel együtt elenged, hanem az időleges büntetésért [30. kánon], amely (mint a Szentírás tanítja), nem mindig teljesen – amint a keresztségben történik – engedtetik el azoknak, akik – Isten elnyert kegyelme iránt hálátlanul – megszomorították a Szentlelket [vö. Ef 4.30], és nem átallották Isten templomát megszentségteleníteni [vö. 1Kor 3,17].
A bűnbánatról pedig írva van: „Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Tarts bűnbánatot és térj vissza korábbi magatartásodhoz!” [Jel 2,5]. És másutt: „Az Istennek tetsző szomorúság töredelmet eredményez” [2Kor 7,10]; és ismét: „Tartsatok bűnbánatot” [Mt 3,2; 4,7], valamint: „Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit” [Mt 3,8].

15. fejezet: Bármely halálos bűn miatt elveszítjük a kegyelmet, de nem a hitet

Némely csavaros eszű egyénekkel szemben, akik „szép szavakkal meg hízelgéssel megtévesztik a gyanútlanok szívét” [Róm 16,18], ki kell jelentenünk, hogy nem csak magát a hitet is megszüntető hitetlenség [27. kánon], hanem bármilyen, bár a hitet meg nem szüntető más halálos bűn miatt is [28. kánon] elveszítjük a megigazulás elnyert kegyelmét. És meg kell védenünk az isteni törvény tanítását, amely az Isten országából nem csak a hitetleneket rekeszti ki, hanem azon hívőket is, akik „tisztátalanok, házasságtörők, kéjencek, kicsapongók, tolvajok, kapzsik, részegesek, átkozódók, rablók” [vö. 1Kor 6,9k], és a többieket is, akik halálos bűnöket követnek el, amelyekről az isteni kegyelem segítségével tartózkodhatnak, de amelyek következtében kirekesztődnek Krisztus kegyelméből [27. kánon].

16. fejezet: A megigazulás gyümölcse, azaz a jócselekedetek érdeme, és az érdem mibenléte

Ebből a megfontolásból, akár folyamatosan megőrizték az elnyert kegyelmet, akár visszakapták az elveszítettet, a megigazultak tartsák szemük előtt az Apostol szavait: „Bővelkedjetek minden jócselekedetben, tudván, hogy az Úr ügyeiben való fáradozástok nem hiábavaló” [1Kor 15,58]. „Az Isten nem igazságtalan, nem feledkezik meg fáradozástokról és szeretetetekről, amelyet az Ő nevében gyakoroltatok” [Zsid 6,10]. És: „Ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte” [Zsid 10,35]. Ezért azoknak, akik „mindvégig” [Mt 10,22] jót cselekszenek és Istenben reménykednek, szemük elé kell állítani az örök életet, egyrészt mint a könyörülő Jézus Krisztus által Isten fiainak megígért kegyelmet, másrészt mint „jutalmat”, amelyet jócselekedeteiknek és érdemeiknek megfelelően magának Istennek ígérete szerint el kell nyerniük [26. és 32. kánon]. Mert éppen ez az igazság győzelmi koszorúja, amely az Apostol állítása szerint, minthogy a harcot megharcolta és a pályát végigfutotta, fenn van tartva számára, s amelyet megad neki az igazságos bíró, s nem csak neki, hanem mindenkinek, „aki örömmel várja az Ő eljövetelét” [2Tim 4,7k].
Minthogy pedig maga Jézus Krisztus, mint „fej a test tagjaiba” [Ef 4,15], s mint „szőlőtő, a szőlővesszőbe” [Jn 15,5], a megigazultakba szakadatlanul árasztja erejét, s ez az erő a tagok minden jócselekedetét megelőzi, kíséri és követi is, és ezen erő nélkül semmilyen módon Istennek kedves és érdemszerző tett nem jöhet létre (2. kánon), hinnünk kell, hogy a megigazultaknak többé semmi nem hiányzik, hogy azon tettekkel, amelyeket Istenben műveltek – amennyire ennek az életnek körülményei között lehetséges – teljesen eleget tegyenek az isteni törvénynek, és a maga idején elérendő örök életet (ha csakugyan kegyelemben haltak meg, Jel 14,13) igazán megszolgáltnak gondolhatják, amiként Megváltónk is, Krisztus mondja: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik soha többé, hanem örök életre szökellő vízforrás lesz benne” [Jn 4,14].
Így tulajdon igaz voltunkat sem mondjuk sajátunknak, és nem hagyjuk figyelmen kívül és nem is vetjük meg Isten igazságosságát [Róm 10,3]. Ezt az igazságosságot valóban a sajátunknak mondjuk, mert ahhoz ragaszkodva igazulunk meg, de ugyanúgy Istené is, mert Isten árasztja belénk Krisztus érdemeiért.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogyha bár a Szentírás mindenütt méltatja a jócselekedetek értékét, olyannyira, hogy – Krisztus ígérete szerint – aki az Ő legkisebbjei közül egynek akárcsak egy pohár friss vizet is ad, nem lesz híján a jutalomnak [Mt 10,42], s hogy – az Apostol tanúságának megfelelően – ha a mostani pillanatnyi könnyű szenvedést elviseljük, a mennyei örök jutalom túláradó mértékét szerezzük meg magunknak [2Kor 4,17]: mindennek ellenére kizárt dolog, hogy a keresztény ember önmagában bizakodjék, vagy önmagával dicsekedjék, s nem az Úrban [vö. 1Kor 1,31; 2Kor 10,17], akinek az emberek iránti jósága oly nagy, hogy az Ő érdemeiknek tudja be azt [32. kánon], ami az Ő ajándéka [DH 248].
És mert „sokban vétkezünk mindannyian” [Jak 3,2; 23. kánon], valamennyiünknek szem előtt kell tartania mind a könyörületet és a jóságot, mind a szigort és az ítéletet is. És ha valaki nem is lát magában bűnt, azért senki se ítélje meg magát, minthogy az ember egész élete nem lehet az emberi belátás vizsgálódásának és ítéletének tárgya, hanem Istenre tartozik, „aki megvilágítja a sötétség titkait és földeríti a szívek szándékait, s akkor mindenki megkapja az elismerést Istentől” [1Kor 4,4k], aki, mint írva van: „kinek-kinek tettei szerint fizet” [Róm 2,6].
A megigazulásról szóló katolikus tanítást [33. kánon] áttekintve, melynek hívő és határozott elfogadása nélkül nem lehet megigazulni, úgy tetszett a szent zsinatnak, hogy a most következő kánonokat is határozatához csatolja, hogy a hívek ne csak azt tudják, hogy mit kell tartani és követni, hanem azt is, hogy mit kell elkerülni s mitől kell menekülni.

Kánonok a megigazulásról

1. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az ember saját tettei alapján, amelyek vagy az emberi természet erőiből, vagy a Törvény tanításából származnak, Jézus Krisztus isteni kegyelme nélkül is megigazulttá lehet Isten színe előtt: legyen kiközösítve [vö. DH 1521].

2. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az ember Jézus Krisztus által csak azért nyeri el az isteni kegyelmet, hogy könnyebben tudjon igazul élni, kiérdemelhesse az örök életet, mintha a szabad akarat által és kegyelem nélkül is mindkettő – bár keservesen és nehezen – elérhető volna: legyen kiközösítve [vö. DH 1524k].

3. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a Szentlélek sugallatának és segítő erejének előzetes beavatkozása nélkül is képes az ember hinni, remélni és szeretni, ill. bűnbánatot tartani, ahogyan azt kell, hogy megkaphassa a megigazulás kegyelmét: legyen kiközösítve [vö. DH 1525].

4. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az ember Istentől felindított és mozgásba hozott szabad akarata sem a felindításban, sem a hívásban nem működik együtt Istennel, hogy így a megigazulás kegyelmének elnyerésére magát előkészítse és felkészítse, és Isten akaratának ellentmondani sem képes, ha akar, hanem mintha lelketlen tárgy volna, egyáltalán semmit nem tesz és merőben tétlenül viselkedik: legyen kiközösítve [vö. DH 1525].

5. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy Ádám bűnbeesése után az emberi szabad akarat elveszett és megsemmisült, vagy csak névleges érvényű dologról van szó, sőt, puszta névről, valóságos tartalom nélkül, azaz végül is egy koholmányról, amelyet a sátán csempészett be az Egyházba: legyen kiközösítve [vö. DH 1521,1525,1486].

6. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az embernek nem áll hatalmában a gonosz utat választani, hanem úgy a rossz, mint a jótetteket Isten munkálja benne, s nem csak megengedően, hanem sajátosan és közvetlenül, annyira, hogy Júdás árulása éppen úgy Isten műve, mint Pál apostol meghívása: legyen kiközösítve.

7. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulás előtt minden cselekedete, bármilyen szándékkal történt is, valóságosan bűn, vagy Isten gyűlöletére méltó, és hogy minél erőteljesebben törekszik valaki a kegyelem elnyerésére előkészülni, annál súlyosabban vétkezik: legyen kiközösítve [vö. DH 1526].

8. kánon. Ha valaki azt állítaná, a pokol tüzétől való félelem, amely segít nekünk, hogy bűneinken bánkódva Isten irgalmasságához meneküljünk, és hogy megtartóztassuk magunkat a bűntől, maga is bűn, vagy a bűnöst még rosszabbá teszi: legyen kiközösítve [vö. DH 1526,1456].

9. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnös egyedül a hit által igazul meg, s ezt úgy érti, hogy semmi mással sem kell hozzájárulnia a megigazulás kegyelmének az elnyeréséhez, és hogy az embernek egyáltalán nem kötelessége, hogy akarati tevékenységgel előkészüljön és felkészüljön a megigazulásra: legyen kiközösítve [vö. DH 1532, 1538, 1465, 1460k].

10. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az emberek megigazulnak Krisztus igazságossága nélkül, amellyel kiérdemelte nekünk azt; vagy, hogy az Ő igazságossága által csak forma szerint igazak: legyen kiközösítve [vö. DH 1523, 1529].

11. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az emberek pusztán Krisztus igazságosságának a beszámítása révén, vagy egyedül a bűnök bocsánata által igazulhatnak meg, a kegyelem és a szeretet kizárásával, amelyet a Szentlélek áraszt ki szívükbe s az abban is marad, vagy azt állítja, hogy a bennünket megigazulttá tevő kegyelem csak Isten jóindulata: legyen kiközösítve [vö. DH 1528k 1540k].

12. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulttá tevő hit nem más, mint bizalom a Krisztusért bűnbocsátó isteni könyörületben, vagy hogy egyedül e bizakodás tesz megigazulttá: legyen kiközösítve [vö. DH 1533k].

13. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnbocsánat elnyeréséhez minden embernek szükségszerű, hogy biztosan és a saját gyöngeségéből vagy a felkészületlenségéből eredő minden tétovázás nélkül higgye, bűnei meg vannak bocsátva: legyen kiközösítve [vö. DH 1533k 1460k].

14. kánon. Ha valaki azt állítaná, az ember feloldozást nyer bűneitől és megigazul pusztán azáltal, hogy biztosan hisz abban, hogy feloldozást nyer és megigazul; vagy hogy senki sem igazult meg igazán, csak az, aki magát megigazultnak is hiszi, és egyedül e hit által nyeri el a feloldozást és a megigazulást: legyen kiközösítve [vö. mint fent].

15. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az újjászületett és megigazult embert a hite kötelezi, hogy higgye, ő bizonyosan az eleve elrendeltek között van: legyen kiközösítve [vö. DH 1540].

16. kánon. Ha valaki feltétlen és csalhatatlan bizonyossággal állítaná, hogy a mindvégig való állhatatosság ama nagy ajándékát bizonyosan birtokolni fogja, anélkül, hogy ezt külön kinyilatkoztatásból megtudta volna: legyen kiközösítve [vö. DH 1540k].

17. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulás kegyelme csupán az életre eleve elrendelteket illeti, de már mindenki más, aki meghívást kap, hívást ugyan kap, de nem kap kegyelmet, úgy mint akit az isteni hatalom eleve a rosszra rendelt: legyen kiközösítve.

18. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy Isten parancsait a megigazult és kegyelem állapotában lévő lelkeknek is lehetetlen megtartani: legyen kiközösítve [vö. DH 1536].

19. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az evangéliumban semmi más parancs nem áll, csak a hit, s a többi közömbös; sem nem parancs, sem nem tiltás, hanem szabad viszonyulás kérdése, s hogy a tízparancsolatnak semmi köze a keresztényekhez: legyen kiközösítve [vö. DH 1536k].

20. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazult és akármilyen mértékben tökéletes embernek nem kell megtartania Isten és az Egyház parancsait, hanem csak hinnie kell, mintha bizony az evangélium az örök élet mindentől független és egyedüli ígérete lenne, a parancsok betartásának feltétele nélkül: legyen kiközösítve [vö. DH 1536k].

21. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy Isten Jézus Krisztust az emberek Megváltójául adta, akiben bízniuk kell, de már nem törvényhozóul is, akinek engedelmeskedniük kell: legyen kiközösítve.

22. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazult ember Isten különleges segítsége nélkül is képes kitartani az elnyert megigazultságban, vagy, hogy még Isten segítségével sem képes erre: legyen kiközösítve [vö. DH 1541].

23. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az egyszer már megigazult ember nem képes súlyos bűnt elkövetni többé, sem a kegyelmet elveszíteni, s ezért, aki elesik és bűnt követ el, valójában soha nem is igazult meg; avagy ellenkezőleg azt állítja, hogy az ember képes egész életében elkerülni az összes bűnt, beleértve a bocsánatos bűnt is, nem csak Isten különleges kiváltsága révén, mint ezt a Boldogságos Szűz Máriáról tartja az Egyház: legyen kiközösítve [vö. DH 1537, 1549].

24. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a jócselekedetekkel az elnyert megigazulás nem őrződik meg, s nem is nyer növekedést Isten szemében, hanem a tettek csak az elnyert megigazulás gyümölcsei és jelei, de nem növekedésének okai is: legyen kiközösítve [vö. DH 1535].

25. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az igazak legalább bocsánatos, vagy (ami még tűrhetetlenebbül hangzik) egyenesen halálos bűnt követnek el bármilyen jócselekedetükkel, s ezért örök büntetést érdemelnek, és csak azért nem kerülnek ítélet alá, mert Isten e tetteket nem tudja be ítéletre: legyen kiközösítve [vö. DH 1538,1481k].

26. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy Istenben tett jócselekedeteik fejében az igazak nem várhatnak vagy remélhetnek örök jutalmat Istentől, az Ő könyörületéből Jézus Krisztus érdeméért, ha mindvégig kitartanak jócselekedeteikben és az isteni parancsolatok megőrzésében: legyen kiközösítve [vö. DH 1538k].

27. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy nincsen más halálos bűn, csak a hitetlenség, vagy hogy az egyszer elnyert kegyelmet semmilyen más, akármennyire súlyos vagy szerfölött nagy bűn nem távoztatja el, csak a hitetlenség: legyen kiközösítve [vö. DH 1544].

28. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűn által elveszített kegyelemmel együtt a hit is mindig elvész, vagy hogy a bűn után visszamaradt hit, ha mindjárt nem is élő, nem igazi hit, vagy hogy akinek szeretet nélküli a hite, nem keresztény: legyen kiközösítve [vö. mint fent].

29. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy aki a keresztség után elbukott, Isten kegyelmével sem képes felállni, vagy hogy az elveszített megigazultság pusztán a hit által visszanyerhető, s nem a bűnbánat szentsége által, ahogyan ezt a szent Római és egyetemes Egyház Krisztus Urunk és apostolainak tanítása szerint egészen idáig vallotta, gyakorolta és tanította: legyen kiközösítve [vö. DH 1542k].

30. kánon. Ha valaki az állítaná, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése után bármelyik bűnösnek a bűnbánat oly mértékben eltünteti a vétkét, és eltörli az örök büntetést érdemlő vádlott-állapotot, hogy megszűnik az időleges büntetést érdemlő bűnösség is, amelytől ti. vagy ebben a világban, vagy a tisztítóhelyen kell megszabadulni, mielőtt bárki is beléphetne a mennyek országába: legyen kiközösítve [vö. DH 1543].

31. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy mikor a megigazult az örök jutalomra való tekintettel cselekszi a jót, bűnt követ el: legyen kiközösítve [vö. DH 1539].

32. kánon. Ha valaki azt állítaná, a megigazult ember jócselekedetei oly módon Isten adományai, hogy egyben nem a megigazult ember érdemei, vagy hogy maga a megigazult ember jócselekedeteiért, amelyeket Isten kegyelme által és Jézus Krisztus – akinek élő tagja – érdeméből tesz, nem érdemli ki valóságosan a kegyelem növekedését, az örök életet, és (amennyiben a kegyelem állapotában hal meg) az örök életbe lépést, s ugyanígy a dicsőség növekedését: legyen kiközösítve. [vö. DH 1548, 1545k].

33. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulásról szóló ezen katolikus tanítás, amelyet a szentséges zsinat a jelen határozatban kifejtett, Isten dicsőségét vagy a mi Urunk Jézus Krisztus érdemeit akárcsak részben is csökkenti, s nem inkább megvilágítja hitünk igazságát, Isten és végül is Jézus Krisztus dicsőségét: legyen kiközösítve.

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 18:14:57

@-JzK-: "Például hivatkozol a tridenti zsinatra, meg a KEK-re, de alighanem egyiket sem olvastad, és valami fundamentalista pártirat lehet a kezedben."

Hát ezen nagyon jót derültem... :))) Te idemásolod a fél depositum.hu-t, de rajtam számonkéred, ha forrásokat használok :)))

A KEK le van mentve a gépemre, mert rendszeresen olvasom, a Tridenti zsinat dokumentumait nem találtam meg a neten (hálás lennék egy linkért), de a protestáns, fundamentalista, szektás pártirataim számos ponton idézik, az árnyékbokszolást elkerülendő...

-JzK- 2010.10.17. 18:35:16

No igen, csak köztünk az a különbség, hogy én olvastam az elsődleges protestáns forrásokat is (pl. Luther, Kálvin művei, stb.) és nem csak egy vásári vitázó által készültem fel abból, hogy mit is kéne bírálnom. Így a depositumot miattad linkeltem be.

Látod ez ennek a klasszikus esete:
Protestáns torzképek a katolicizmusról: mek.niif.hu/07800/07883/html/hitvedelem3.htm#_Toc250390969

A KEK-et jól teszed ha olvasod ( bár talán jobban ajánlanám a rövidített KEK-et, a kompendiumot: www.vatican.va/archive/compendium_ccc/documents/archive_2005_compendium-ccc_hu.html ), de e tekintetben hasznosabb lenne inkább elmélyedned a közös nyilatkozatban, és akkor nem írnál olyan butaságokat, hogy a katolikus tanítás szerint az ember megszolgálhatja, önerejéből kiérdemelheti az üdvösséget.

A tridenti zsiant főbb határozatai is fenn vannak a depositumon, itt: www.depositum.hu/trident.doc

Nem tudom mit idéznek a pártirataid, mert meglehetősen torz képet tárnak fel a katolicizmustól. Keresgélj inkább az elsődleges források irányába, az árnyékbokszolást elkerülendő...

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 19:53:22

@-JzK-: Oké, köszönöm, megfogadom. Az egyik korábbi posztomat egyébként pont ezért töröltem, mert valóban olyasmivel vitatkoztam, aminek nem értettem meg a lényegét.

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2010.10.17. 20:00:18

@-JzK-: Leírom, milyen könyveim vannak:

James G. McCarthy: The Gospel According to Rome - Comparing Catholic Tradition and the Word of God

Richard Bennett: Far from Rome, Near to God - Testimonies of 50 Converted Catholic Priests

Thomas F. Heinze: Answers to my Catholic Friends
-----

Két honlap pedig, amiket olvasok katolikus-témában:

kegyelem.orgfree.com/
www.reachingcatholics.org/

-JzK- 2010.10.18. 06:51:03

Ismerem ezeket a műveket, és nagyrészt azt kell mondjam, hogy az ilyen amerikai antikatolikus fundamentalista irányzat árnyékbokszolást folytat. Annak is megvan a diszkrét bája, hogy a pogányok, hitetlenek stb. evangelizációja helyett nagyobb hangsúlyt fektetnek (Te is) az antikatolikus polemizálásba.

Adok néhány hitvédelmi linket, ahol a megigazulással foglalkoznak.
- socrates58.blogspot.com/2006/11/salvation-justification-faith-alone.html
- www.scripturecatholic.com/justification.html
- www.catholicfidelity.com/apologetics-topics/justification-salvation/

De először is mélyedj el abban, hogy mit is tanít a katolikus teológia VALÓJÁBAN az árnyékbokszolást elkerülendő.

-JzK- 2010.10.18. 08:12:15

A sola fide (lat. 'egyedül a hit által') a megigazulás elve a protestáns teológiában. A reformátorok a Róm 3,28-ra hivatkozva vallották, hogy az ember a (mózesi) törvény tetteitől függetlenül igazul meg, s egyedül a kegyelem által (sola gratia) kapott hit és nem a jócselekedetek révén nyeri el az üdvösséget.
A katolikus teológia a Róm 3,24; 4,13; 9,30, 10,1-6; Fil 3,9; Gal 5,6; Jak 2,14-26 alapján árnyaltabban fogalmaz: a megigazulást egyedül Isten kegyelme viszi végbe Jézus Krisztus által a Szentlélekben (sola gratia, solus Christus), de a hitnek a szeretetben, jótettekben kell gyümölcsöznie. Ilyen értelemben „minden kegyelem”: az ember a kegyelem ajándékaként nyílik meg a hitnek és a Szentlélek által adott szeretetnek. - Maga Luther is megállapította, hogy „az igazi hit soha nincs egyedül, mindig magával vonja a szeretetet és a reményt”. - A sola fide nagy tanulsága, hogy a hit aktusában nem szabad elkülöníteni vagy kizárólagossá tenni egy-egy mozzanatot.

Tudni kell persze azt is, hogy a protestáns "Sola Fide" elv értelmezésében sem egységesek:

Az evangélikusok a sola Fide (csak a hit) elvet, ami szerint az üdvösséget csakis egyedül a hit által lehet elnyerni, úgy magyarázzák, hogy ez nem zárja ki a keresztséget, mivel az a megigazulás útja. Ugyanezt mondják az anglikánok, néhány presbiteriánus, illetve az ún. Krisztus Egyháza mozgalom tagjai is. Ezzel szemben számos protestáns az üdvösség útját jelentő keresztséget teljesen összeegyeztethetetlennek tartja a sola Fide elvvel. Ez a nézeteltérés egészen a protestantizmus kezdetére visszavezethető, mint azt Luther már a Nagy katekizmusában is megemlítette, ahol kritizálja az anabaptistákat, hogy ők egy új, keresztségellenes magyarázatot adtak a sola Fide elvhez.

Ugyancsak az evangélikusok, Luther magyarázatát követve, vallják, hogy a megigazulás elveszthető, s ugyanígy a methodisták, a wesleyánusok, a pünkösdiek, a protestáns karizmatikusok, és sok anglikán is ugyanezt vallja. Ezzel szemben a kálvinisták, a baptisták, és sok felekezeten kívüli evangelikál azt tartja, hogy ha az üdvösség elveszthető, akkor a megigazulás megvalósulását részben az ember „munkájának” is tekintenünk kell, és ez ellentétben áll a sola Fide elvvel.

ám a legvitásabb kérdés a protestantizmuson belül maga a hit kifejezés magyarázata a sola Fide terminusban. A legelfogadottabb magyarázat szerint, a Jak 2,14-26 alapján a hit nem minden egyes formája igazít meg. Azonban az „üdvözítő hit” vagy a „megigazító hit” természetét illetően már hatalmas nézeteltérések vannak. Néhány protestáns (pl. Z. Hodges és C. C. Ryrie) szerint az üdvözítő hit a Krisztus értünk való halálának felismerését és elfogadását jelenti (amit a katolikusok a hit erényének neveznek). Mások azt tartják (pl. R. C. Sproul), hogy a hit egy tudatos döntést jelent, amellyel bizalmunkat Krisztus üdvözítésébe vetjük (amit a katolikusok a remény erényének neveznek); míg megint mások, a Gal 5,6-tal összhangban, ahhoz ragaszkodnak, hogy a hit a reményt foglalja magában, és ami jócselekedetekben való életet eredményez, amit a természetfeletti szeretet ösztönöz (amit a katolikusok a szeretet erényének neveznek).

Számos protestáns a hit fogalmához hozzáteszi annak szükségét, hogy a hitet ki kell fejezni a keresztségben, vagy, hogy a hitet ki kell fejezni a bűnbánatban, vagy a jócselekedetekben, vagy az érzelmi bizonyosság különféle formáiban, vagy az Istenben való hitben, szemben a „saját hitünkben való hitben”, és sok más hasonló módosítások vannak.Azokra, akik az üdvözítő hit nem ugyanazon értelmezését vallják, szükségszerűen úgy néznek, mint akik tévesen magyarázzák a sola Fide elvet. Ennek megfelelően több tucatnyi „sola Fide” elv és magyarázat van.

-JzK- 2010.10.19. 19:32:05

Dehogy hiszem. Van erre egy adekvát elnevezés: polémizálás.
Ráadásul annak is a rondábbik fajtájából.

Nagy Guszti · http://nagygusztav.hu 2010.11.01. 22:25:58

@-JzK-:
Kedves JzK!

Személyes véleményem, hogy ha nem tudsz egyet érteni a blog témájával, akkor ne látogasd. Kifejtetted az érveidet, tudomásul vettük. Ennyi elég.

Ráczné 2011.01.05. 17:09:37

@-JzK-: Kedves Jzk!
Nem muszáj válaszolni, hiszen Istennek fogunk elszámolni mindannyian az életünkkel, de, ha már ennyire benne vagy a dogmatikában, akkor engedd meg, hogy megkérdezzem, Neked a gyakorlatban mióta van új életed, mikor születtél újjá?