HTML

Hitről szóló blog

"[A béreaiak] napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok." (ApCsel 17,11) _________________ "Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek." (1Kor 14,20)

Utolsó kommentek

Címkék

abortusz (3) antiszemitizmus (3) ateizmus (4) Atya (1) az ember felépítése (1) a halál és ami utána van (2) a hit fegyvere (1) a hívő jutalma (1) a kereszt munkája (2) a szenvedés értelme (1) a viskó kritika (1) biblia (5) bibliai próféciák (4) biblikus gyereknevelés (3) biblikus kereszténység (29) biblikus lelkigondozás (2) buddhizmus (2) bűn (5) c.s. lewis (1) cursillo (3) D.M. Panton (1) dalai láma (2) dave hunt (8) dinoszauruszok (1) egység krisztusban (3) Egyszerű fordítású Biblia (2) elragadtatás (1) első feltámadás (1) elveszíthető-e az üdvösség (8) emerging-keresőcentrikus-posztmodern egyház (13) én halála (2) én megtagadása (2) Eszménykép és valóság (3) evangélium (15) evangelizáció (7) evolúció-teremtés (16) Ezeréves Királyság (7) féloldalas tanítások (1) feltételek az Igében (1) fiúság (1) G.H. Lang (4) győzelmes keresztény élet (11) gyülekezet (17) gyülekezeti élet (2) hinduizmus (1) hit (6) hitélet problémái (1) hitvédelem (6) hit és cselekedetek (2) hívő élet nehézségei (9) homoszexualitás (2) hústest (2) húsvét jelentése (1) igazság (1) igaz és hamis megtérés (8) imádság-imádkozás (4) Istennel járni (1) istentisztelet (12) isten imádása (8) Isten munkája (1) ítélet (1) ítélkezés (1) izrael (2) jézus (11) Jób magyarázata (1) john macarthur (2) jutalom (3) Kánaán (1) karizmatikusság (3) katolicizmus (5) katolikus pap (4) kegyelem (2) kereszt (1) kereszténység (3) keresztényüldözés (1) keresztény filmek (1) keresztség-bemerítés (2) királyság (1) közösség (1) Krisztus a hívőben (1) Krisztus a mennyben (1) Krisztus bennünk (1) Krisztus és a Gyülekezet egysége (1) Krisztus ítélőszéke (5) Krisztus teljessége (1) Krisztus Teste (2) kritika (6) különbségtétel (1) külső sötétség (1) laodicea (1) lelkigondozás (1) megagyülekezetek (2) megszentelődés (1) megtérés (9) megtéréstörténet (5) méltónak lenni a jutalomra (2) mennyek királysága (2) menyegző (2) miért teremtett az Isten embert (1) misztikus-kontemplatív-spirituális (14) müller györgy (1) new age-okkultizmus-ezotéria (9) nincsrecept (3) növekedés (6) óember (1) őrállók (1) ortodox kereszténység (2) pészach (1) posztmodern egyház (4) prédikáció (3) pszichológia az egyházban (2) ray comfort (3) Rick Warren-céltudatos (2) rick warren-céltudatos (1) segítség (1) segítség a szenvedésben (1) Stephen Kaung (2) szabadítás (1) szabadság (3) szellem lélek test (2) Szent Szellem munkája (2) szenvedés (1) szivárványszínű szvasztika (2) T. Austin-Sparks (3) tanítvánnyá tétel (2) teológiai különbségek oka (1) teremtés (1) tévtanítások az utolsó időkben (12) tévtanítók (9) the berean call (1) tíz szűz példázata (1) tozer (1) üdvösség (16) új ember (1) Új és és új föld (1) Új Jeruzsálem (1) új reformáció (2) univerzalizmus (1) uralkodás Krisztussal (3) úrvacsora (1) vallás (2) végidők (1) william paul young (1) Címkefelhő

Katasztrofális megtérésem - egy leszbikus, balos aktivista története

2015.07.15. 23:57 Kéry Zsuzsanna

Baloldali, leszbikus egyetemi tanárként lenéztem a hívőket. Azután én is az lettem valahogy.

Rosaria Champagne Butterfied írása (Eredeti: My Train Wreck Conversion)

Az a szó, hogy Jézus, olyan fullasztóan hatott rám, mintha egy elefántagyar szorult volna a torkomba; bármennyire is próbáltam, nem tudtam tőle megszabadulni. Megvetés és harag volt bennem azok iránt, akik hittek ebben a névben. Egyetemi tanárként fárasztónak találtam azokat a diákokat, akiknek „Jézust ismerni” látszólag egyet jelentett azzal, hogy "semmi mást nem ismerni". Különösen nem lehetett a keresztényekre számítani, ha irodalomról volt szó; mindig keresték a lehetőségét, hogy beszúrjanak egy-egy bibliaverset a beszélgetésbe, amely azután mindig úgy hatott, mint mondat végén a pont: a beszélgetést nem elmélyítette, hanem sokkal inkább befejezte.

Ostoba. Értelmetlen. Fenyegető. Ez volt a fejemben a keresztényekről és az istenükről, Jézusról is, aki a szentképeken annyira tűnt hatalmasnak és erősnek, mint egy Breck samponreklám-modell [a Breck-reklámokat közismerten lágy, idealizált nőábrázolások jellemezték – a ford.] Az angol nyelv professzoraként és a nők társadalmi szerepének kutatójaként, jó úton afelé, hogy az egyetemen véglegesített állású radikális aktivista legyek, nagyon is fontos volt számomra a morál, az igazságosság és az empátia. Freud, Hegel, Marx és Darwin világnézetének buzgó követőjeként igyekeztem kiállni az elesettek mellett, és nagyra becsültem a morált. És még talán meg is tudtam volna emészteni Jézust és az ő lelkes katonáit, ha egyéb más kulturális csoportokkal együtt nem képezték volna a keresztény jobboldal tartópilléreit. Pat Robertson beszólása pedig a Republikánus párt 1992-es nemzeti kongresszusán aztán mindent betett: „A feminizmus – kezdte gúnyosan – arra buzdítja a nőket, hogy elhagyják a férjüket, megöljék a gyereküket, varázslással foglalkozzanak, tönkretegyék a kapitalizmust és leszbikusok legyenek.” A keresztény dogmák republikánus politikán keresztül átszűrődő hangjait nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

A [tudományos kutatásaimról szóló] könyvem kiadása után egyetemi pozíciómat természetesen azoknak az elveknek az előmozdítására használtam, amelyeket balos leszbikusként érthető módon vallottam.  Az életem boldog, kiegyensúlyozott és teljes volt. A társammal számos közös dologban osztoztunk: önkéntes segítségnyújtás, harc a gyermekek egészséghez és oktatáshoz való jogáért, golden retriever-mentés, az univerzalista unitárius gyülekezetünkhöz tartozás – csak, hogy néhányat említsek. Még ha valaki el is hitte Robertson és a hasonszőrűek riogatásait, nehéz lett volna vitatnia, hogy a társammal nagyon is önzetlen és felelős állampolgárokként éltünk. Az LGBT [leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű kifejezések rövidítése – a ford.] közösségben érték az együttérzés és a segítés, és ezeket a közösség tagjai jó érzékkel, áldozatvállalással és becsülettel gyakorolják.

Kutatni kezdtem tehát a vallásos jobboldalt, ezen belül is az ellenem és a hozzám hasonlók ellen irányuló gyűlöletpolitikájukat. Ehhez azonban el kellett olvasnom azt a könyvet, amely, meglátásom szerint, annyi embert félrevitt: a Bibliát. Miközben keresgéltem valami bibliaszakértő után, aki segíthetne a kutatásomban, a helyi újságban megindítottam a támadást Jézus, a republikánus politika és a patriarchátus szentségtelen háromsága ellen, a Promise Keepers nevű keresztény szervezetről írott lesújtó cikkemben. 1997-et írtunk.

A cikk nagy vihart kavart, az asztalom két szélén dobozokban gyűltek a beérkező levelek, egyikben a gyűlölködők, másikban a rajongók. Az egyik azonban sehogyan sem illett semelyikbe sem: a syracuse-i reformált presbiteriánus gyülekezettől érkezett levél kedves és érdeklődő volt. Ken Smith olyan típusú kérdések megválaszolására buzdított, amelyekért rajongtam: „Hogyan jutott a következtetéseire?” „Honnan tudja, hogy igaza van?” „Hisz Istenben?” Ken nem vitatkozott a cikkemmel, hanem inkább azt kérte tőlem, hogy védjem meg azokat a feltételezéseket, amelyek a cikk alapját képezték. De nem tudtam, mit válaszoljak rá, ezért fogtam, és kidobtam a levelét.

Később azután este kihalásztam a papírkosárból, és visszatettem az asztalomra, ahonnan egy hétig bámult rám, szembesítve azzal, hogy vízválasztó húzódik a két világnézet között - s ez választ követelt. Posztmodern értelmiségiként a történelmi materialista világnézet mentén működtem, a kereszténység azonban természetfeletti világnézet. A levél, írója tudta nélkül, léket ütött a kutatási projektem kerek kis egészébe.

Barátkozás az ellenséggel

Ken levele annak a két évig tartó folyamatnak az elindítója volt, melynek során elhozta hozzám, egy pogányhoz, a gyülekezetet. Ó, a meleg büszkeségnapi felvonulások plakátjairól ismertem én már jól a rám vonatkozó bibliaverseket. Az a napnál is világosabb volt, hogy azok a keresztények, akik kigúnyoltak a meleg büszkeség napján, boldogok voltak, hogy én és mindenki, akit szeretek, a pokolba megyünk. Ken nem ilyen volt. Nem gúnyolt, párbeszédbe kezdett. Amikor tehát levélben meghívott vacsorázni, elfogadtam. A motivációm meglehetősen nyilvánvaló volt: ez biztosan nagyon jó lesz majd a kutatásomhoz.

De valami más történt. Kennel és a feleségével, Floyjal barátok lettünk, a személyes életem részévé váltak. Találkoztak a barátaimmal, könyveket csere-beréltünk; nyíltan beszélgettünk a szexualitásról és a politikáról. Nem viselkedtek úgy, mintha az ilyesfajta társalgás beszennyezné őket. Nem bántak úgy velem, mintha üres lap lennék. Amikor együtt ettünk, Ken úgy imádkozott, ahogyan még senkit sem hallottam; az imái bensőségesek voltak, sebezhetők. Megvallotta a bűneit, ott, előttem, és minden dologért hálát adott Istennek. Ken Istene szent volt és szilárd, erős, mégis tele irgalommal. És mivel Ken és Floy nem hívott a gyülekezetbe, tudtam, hogy biztonságos barátkozni velük.

Olvasni kezdtem a Bibliát, és úgy faltam, mint aki három napja nem evett. Sokszor elolvastam annak az első évnek a során, több fordításban is. Az egyik vacsorapartin, amit a társammal adtunk, transznemű barátnőm elém állt a konyhában. A vállamra tette jókora tenyerét: „Ez a bibliaolvasás megváltoztat téged, Rosaria” – figyelmeztett.

Remegve suttogtam: „De mi van, ha igaz? Mi van, ha Jézus tényleg valóságos, feltámadt Úr? Mi van, ha mind bajban vagyunk?”

Barátnőm mélyet lélegzett. „Rosaria” kezdte, „tizenöt éven át voltam presbiteriánus lelkész, imádkoztam, hogy Isten gyógyítson meg, de nem tette. Ha akarod, imádkozom érted.”

Továbbra is olvastam a Bibliát, közben végig küzdöttem a gondolattal, amely azt súgta, hogy az Írás valóban ihletett. Végül a Biblia felülkerekedett, egyre nagyobb lett bennem, nagyobb önmagamnál is; és túlcsordult, bele az életembe. Minden erőmmel küzdöttem ellene. Majd egy vasárnap reggel felkeltem leszbikus szerelmem mellől, és egy órával később a syracuse-i reformált presbiteriánus templom padjában ültem. Fiús frizurám nyilván feltűnő volt, de emlékeztettem magamat, hogy Istennel találkozni jöttem, nem azért, hogy beilleszkedjek. Az a kép, hogy én és akiket szeretek a pokolban szenvedünk, hullámokban tört rám, betört a tudatomba és nem eresztett.

Minden erőmmel küzdöttem.

Én ezt nem akartam.

Nem kértem.

Számba vettem az árat, amit meg kellene fizetnem – és egyáltalán nem tetszett, amit az egyenlőségjel túloldalán láttam.

Isten ígéretei azonban fokozatosan utat törtek ez életembe. Az egyik vasárnap Ken a János 7:17-ről beszélt: „Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e” [A szerző által idézett NKJV Biblia szövege szerint: „Ha valaki az Ő [Isten] akaratát akarja cselekedni, meg fogja tudni a tanítással kapcsolatban – a ford.]. Ez a vers felfedte előttem, hogy milyen csúszós talajra léptem. Gondolkodó ember voltam, azért kaptam a fizetésemet, hogy könyveket olvassak, majd írjak róluk. Azt vártam, hogy az élet minden területén az engedelmességet megelőzi a megértés – és azt akartam, hogy Isten az én feltételeim mentén mutassa meg nekem, hogy a homoszexualitás miért bűn. Én akartam a bírói székben ülni Isten helyett.

Ez a vers azonban megértést ígért az engedelmesség után. Küzdöttem a kérdéssel: Tényleg meg akartam érteni, hogyan látja Isten a homoszexualitást, vagy csak vitatkozni akartam vele? Aznap éjjel azért imádkoztam, hogy Isten tegyen késszé engedelmeskedni azelőtt, hogy megérteném a miértet. Hosszan, hajnalig nyúlóan imádkoztam. Amikor reggel belenéztem a tükörbe, látszatra semmi sem változott. Ám amikor a szívembe néztem a Biblia lencséjén át, eltűnődtem, vajon valóban leszbikus vagyok, vagy mindez csak hamis identitás? Ha Jézus ketté tudta választani a világot, és szét tudja választani a lelket a szellemtől és az ízeket a velőktől, meg tudná tenni azt is, hogy az igazi énem kerekedjen felül? Ki vagyok én? Kivé akarja Isten, hogy váljak?

Majd egy teljesen átlagos napon Jézushoz jöttem, ahogy voltam: üres kézzel, mezítelen. A kétféle világnézet harcolt bennem, és Ken ott volt velem a küzdelemben, ahogyan ott volt Floy, és ott volt a gyülekezet is, aki már évek óta imádkozott értem. Végül Jézus győzött, én pedig teljesen darabokra hullottam szét. Katasztrofális megtérés volt. Nem akartam mindent elveszíteni, amit szerettem. Isten szerelmes énekének hangja azonban bátorítón szállt az életem romjai fölött. Először csak óvatosan, majd egyre szenvedélyesebben kortyoltam a Szent Szellem vigasztalásának élő vizét. Megnyugvást találtam először a magányos békességben, majd a közösségben, és ma egy szövetséges család védelmében, ahol valaki feleségnek, többen pedig anyának szólítanak.

Nem felejtettem el a vért, amelyet Jézus adott az életemért.

A korábbi életem pedig a szívem perifériáiról figyel, fényesen és mozdulatlanul, akár egy kés.

Rosaria Champagne Butterfield a Secret Thoughts of an Unlikely Convert (Egy valószerűtlen megtérő titkos gondolatai) c. könyv szerzője. Családjával Észak-Karolinában, Durhamban él, ahol a férje a durhami Első Reformált Presbiteriánus Gyülekezet lelkipásztora.

Szólj hozzá!

Címkék: homoszexualitás univerzalizmus igaz és hamis megtérés győzelmes keresztény élet

A bejegyzés trackback címe:

https://hitvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr977631392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.