HTML

Hitről szóló blog

"[A béreaiak] napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok." (ApCsel 17,11) _________________ "Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek." (1Kor 14,20)

Utolsó kommentek

Címkék

abortusz (3) antiszemitizmus (3) ateizmus (4) Atya (1) az ember felépítése (1) a halál és ami utána van (2) a hit fegyvere (1) a hívő jutalma (1) a kereszt munkája (2) a szenvedés értelme (1) a viskó kritika (1) biblia (5) bibliai próféciák (4) biblikus gyereknevelés (3) biblikus kereszténység (29) biblikus lelkigondozás (2) buddhizmus (2) bűn (5) c.s. lewis (1) cursillo (3) D.M. Panton (1) dalai láma (2) dave hunt (8) dinoszauruszok (1) egység krisztusban (3) Egyszerű fordítású Biblia (2) elragadtatás (1) első feltámadás (1) elveszíthető-e az üdvösség (8) emerging-keresőcentrikus-posztmodern egyház (13) én halála (2) én megtagadása (2) Eszménykép és valóság (3) evangélium (15) evangelizáció (7) evolúció-teremtés (16) Ezeréves Királyság (7) féloldalas tanítások (1) feltételek az Igében (1) fiúság (1) G.H. Lang (4) győzelmes keresztény élet (11) gyülekezet (17) gyülekezeti élet (2) hinduizmus (1) hit (6) hitélet problémái (1) hitvédelem (6) hit és cselekedetek (2) hívő élet nehézségei (9) homoszexualitás (2) hústest (2) húsvét jelentése (1) igazság (1) igaz és hamis megtérés (8) imádság-imádkozás (4) Istennel járni (1) istentisztelet (12) isten imádása (8) Isten munkája (1) ítélet (1) ítélkezés (1) izrael (2) jézus (11) Jób magyarázata (1) john macarthur (2) jutalom (3) Kánaán (1) karizmatikusság (3) katolicizmus (5) katolikus pap (4) kegyelem (2) kereszt (1) kereszténység (3) keresztényüldözés (1) keresztény filmek (1) keresztség-bemerítés (2) királyság (1) közösség (1) Krisztus a hívőben (1) Krisztus a mennyben (1) Krisztus bennünk (1) Krisztus és a Gyülekezet egysége (1) Krisztus ítélőszéke (5) Krisztus teljessége (1) Krisztus Teste (2) kritika (6) különbségtétel (1) külső sötétség (1) laodicea (1) lelkigondozás (1) megagyülekezetek (2) megszentelődés (1) megtérés (9) megtéréstörténet (5) méltónak lenni a jutalomra (2) mennyek királysága (2) menyegző (2) miért teremtett az Isten embert (1) misztikus-kontemplatív-spirituális (14) müller györgy (1) new age-okkultizmus-ezotéria (9) nincsrecept (3) növekedés (6) óember (1) őrállók (1) ortodox kereszténység (2) pészach (1) posztmodern egyház (4) prédikáció (3) pszichológia az egyházban (2) ray comfort (3) Rick Warren-céltudatos (2) rick warren-céltudatos (1) segítség (1) segítség a szenvedésben (1) Stephen Kaung (2) szabadítás (1) szabadság (3) szellem lélek test (2) Szent Szellem munkája (2) szenvedés (1) szivárványszínű szvasztika (2) T. Austin-Sparks (3) tanítvánnyá tétel (2) teológiai különbségek oka (1) teremtés (1) tévtanítások az utolsó időkben (12) tévtanítók (9) the berean call (1) tíz szűz példázata (1) tozer (1) üdvösség (16) új ember (1) Új és és új föld (1) Új Jeruzsálem (1) új reformáció (2) univerzalizmus (1) uralkodás Krisztussal (3) úrvacsora (1) vallás (2) végidők (1) william paul young (1) Címkefelhő

Rosaria Butterfield: A kegyelem útjain

2015.07.17. 11:18 Kéry Zsuzsanna

Kérdések és válaszok: A leszbikusságtól a templom parkolójáig – Interjú Rosaria Butterfielddel

 

Írta: Marvin Olasky, 2013, március 23, World magazin. Link:  http://www.worldmag.com/2013/03/journey_of_grace

Rosaria Butterfield a Syracuse Egyetemen volt oktató, mígnem Isten a vallásos jobboldalról szóló kutatását és egy hívő házaspár barátságát felhasználva Krisztushoz vezette őt. Mohón vetette bele magát a Biblia olvasásába, és fokozatosan meglátta azt is, hogy az új hite és korábbi élete egymással nem összeegyeztethető. Történetét megírta a The Secret Thoughts of an Unlikely Convert (Egy valószerűtlen megtérő titkos gondolatai) c. könyvében. Jómagam 2013. január 11-én készítettem vele interjút a Patrick Henry College-ben, diákok előtt, a felvétel a youtube-on is megtekinthető. (A Worldmag cikk szerkesztett és rövidített átiratot tett itt közzé, de mivel gyakran épp a legépítőbb részeket hagyta ki a szerkesztő, a videó alapján azt is beleírtam – a ford.)

Kezdjünk ennek a hihetetlen könyvnek a legelső mondatával: „28 évesen büszkén vallottam magamat leszbikusnak.” Hősnek érezte magát, hogy ezt kimondta?

Nem, nem kellett hősnek lenni hozzá, egyszerűen csak az igazságot mondtam.

Hogyan jutott el idáig?

Az egyetem doktori iskolájában voltam hallgató, és már addig is nagyon befolyásolt a békeaktivizmus, valamint a vágy, hogy kiálljak az elesettek mellett. Nagyon fontosak voltak számomra az emberi kapcsolatok, és erős volt az igazságérzetem. Lényeges volt számomra a moralitás, legalább egy cikket írtam a morálról, a morális életről. Olyan világlátás vett körül, amely nagyra értékelte az egyenlőséget és a személyes részvételt a dolgokban. Csodálatos kapcsolatban voltam sok kolléganőmmel – mély, rezonáló kapcsolatokban. Számomra a leszbikus coming out [előbújás, amikor a homoszexuális személy nyíltan vállalja másságát – a ford.] teljesen hétköznapi dolog volt, nem különbözött attól, mintha az derült volna ki rólam, hogy szeretem a kutyámat vagy reggelente megetetem a macskát. Határozott irányt jelentett ez az életemben, de én szeretem az ilyet. Nem tűnt számomra különlegesnek, ez volt és kész.

36 évesen, fix oktatói állással az egyetemen, írt egy kritikát a Promise Keepers mozgalomról a helyi újságban, amelyre számos reakció érkezett. Külön gyűjtötte a rajongó leveleket és a gyűlölködőket, de nem tudta hova tenni a lelkipásztor, Ken Smith levelét, mert nem volt rosszindulatú, csak érdeklődő.

Így igaz; nem tudtam kidobni azt a levelet. Megpróbáltam, de végül kihalásztam a szemétből, és visszatettem az íróasztalomra. Volt benne néhány kérdés, amelyet, még soha, senki nem tett fel nekem. A levél végén Ken megkért, hogy hívjam föl. A gyülekezet neve Syracuse-i Reformált Presbiteriánus Gyülekezet volt, és azt gondoltam, hogy a reformált felvilágosultat jelent… és valójában tényleg! (nevet). Egyik antropológus kollégám erősen bátorított, hogy a találkozás JÓ LESZ A KUTATÁSOMHOZ, hívjam fel! Így hát ezt tettem.

Mondana példákat rá, hogy Ken miket kérdezett?

Az egyik kérdése a Biblia természetével volt kapcsolatos: tudom-e, hogy ez nem csak egy könyv, hanem inkább könyvtár, amely minden műfajt tartalmaz, amelyről oktattam. Ez nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy hogyan olvasom a könyvet, és korábban sosem jutott eszembe, hogy így tekintsek rá. Több őszinte kérdése is volt a hogylétem felől, és kiderült, hogy ugyanabban a lakókörzetben élünk. Megkérdezte, hiszek-e Istenben, és ha igen, mit gondolok, Ő mit szól ehhez az egészhez? Annyira kedvesen és jóindulattal írt, hogy teljesen le voltam nyűgözve.

Azt írja, hogy Ken meghívta vacsorára, és nem volt légkondicionálás. Miért értékelte ezt pozitívumként?

Azt feltételeztem, hogy az evangéliumi keresztények olyan emberek, akik úgy érzik, joguk van erőszakosan és kegyetlenül kizsákmányolni a földet. Kenék úgy voltak vele, hogy a légkondicionálás nem feltétlenül tesz jót az ózonrétegnek és drága. Ez nagyon megérintett. Ventillátort használtak, és vegetáriánus ételt szolgáltak fel, amiért hálás voltam, mert akkoriban úgy éreztem, hogy a húsevés az erőszak egy formája, és nem akartam részt venni benne. Szóval az otthonuk és a szokásaik nem tűntek nagyon különbözőnek az enyémtől, és ezért el tudtam engedni magam.

Volt ima az étkezés előtt?

Volt, méghozzá milyen csodálatos! Mivel rendszeres tüntető voltam, ezért sok imádkozást is hallottam a kordonok mögül. Az a pogány voltam, aki meghallotta a meleg büszkeség-napján és a Planned Parenthood [abortuszok végzésére szakosodott szervezet az USÁ-ban] előtt tüntetők hangos imádságait. Összeszorítottam a számat, hogy kibírjam az ima végéig, és reménykedtem, hogy utána lesz lehetőségem a kutatásommal kapcsolatos dolgokat megtudni ettől a családtól. De ez az ima egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre számítottam: kifejezetten társalgó stílusú volt, amelyben Ken nem csak annyit mondott általánosságban, hogy „Ó, Uram, bocsásd meg a bűneinket”, hanem nagyon is konkrét módon kérte a bűneinek bocsánatát. Nem volt borzalmasan hosszú, de volt egy-két részlete, amely saját magammal kapcsolatban is elgondolkodtatott, például a bántó beszéd, amiben igen, jé, tényleg, én is bűnös vagyok, vagy mint pl. az, hogy elfelejtett ebédet vinni valakinek. Alapvető, mindennapos dolgok, de ő észrevette ezeket, és elég nagyok voltak ahhoz a számára, hogy a szent Istent kérje, hogy bocsásson meg neki.

Ahogy a könyvében írta, még nem hallott senkit úgy imádkozni, mint aki tudja, hogy amit mond, Istent érdekli, meghallgatja, és arra válaszolni fog. Írt arról is, hogy nem „mondták el az evangéliumot”, és nem hívták gyülekezetbe – és hogy mennyire fontos volt, hogy nem tették ezeket.

Teljesen így van: Megbíztam bennük, mert ezek egyikével sem jöttek elő. Senki, aki nincs megtérve, nem ismeri az evangélium erejét. Az evangélium nem csak néhány szó vagy egy elmélet, hanem az a hatalmas erő, amely által Isten kihív és megszabadít bennünket. Ezt az erőt nem ismertem, de természetesen ismertem a szövegét, és egyáltalán nem akartam volna gyülekezetbe járni sem. Rengeteget dolgoztam, és nem is lett volna időm más emberek kulturális hobbijaira. Nem akartam tehát ilyen jellegű kapcsolatba kerülni velük, vagy bármilyen olyan kapcsolatba, ahol azt várták volna tőlem, hogy megváltozzak, vagy, hogy feladjak dolgokat, amelyeket tényleg nagyon szeretek, és fontosak a számomra. De Ken és a felesége, Floy nem úgy beszélt velem, mintha csak egy üres lap lennék: „Na, itt van valaki, akinek egyértelműen az evangéliumra van szüksége, nehogy elmulasszuk elmondani neki a lényeget, mielőtt kiteszi a lábát a házunkból.” Úgy tűntek, mint akiket inkább az érdekel, hogy hosszútávú kapcsolatba kerüljenek velem.

Tényleg barátok lettek?

Igaz barátok. Amikor nem válaszoltam egy emailre, vagy eltűntem, és nem hallottak felőlem hetekig, Ken átjött, vagy Floy áthozott egy frissen sült kenyeret. Sok közös volt bennünk – Floy is és én is imádunk kenyeret sütni, hasonló az irodalmi ízlésünk, ami elképesztő. És mivel kutató voltam, olvasni kezdtem a Bibliát.

Mit kutatott?

A vallásos jobboldalról készültem könyvet írni. Ehhez el kellett olvasnom azt a könyvet, amelyik ezeket a jószándékú, kedves, de naiv és bugyuta embereket félrevitte. Így hát ezt tettem, úgy olvastam a Bibliát, ahogy egy falánk ember ráveti magát egy csomag Oreo-kekszre, de szükségem volt szakértő segítségre is.

Nagy szakaszokat olvasott belőle?

Ez a taníttatásomnak is része, de nagyon hatalmas dolgok történnek, amikor a Bibliát sokszor-sokszor elolvassuk egy év alatt, Genezistől a Jelenésekig, több fordításban is. Én hitetlenként olvastam, megkeményedett szívvel, dühösen, de mivel alapos kutató vagyok, és az volt a munkám, hogy elolvassam, nem hátrálhattam meg. És sokat gondolkoztam rajta. Jó dolog szerintem rövid idő alatt nagyobb részeket elolvasni; minden hívőt bátorítok, hogy ezt tegyék, és ne úgy olvassuk a Bibliát, mint a horoszkópot. Nem hiszem, hogy Isten így szánta volna, hogy olvassuk. Közben persze felmerültek kérdéseim, de nem akartam feltenni senkinek - még talán olyan válaszokat kapnék, amelyeket nem akarok hallani.

Olyan súlyos igeszakaszokat olvasott, mint a Róma 1,24-28, amelyikről azt írja, hogy „az Ige legfélelmetesebb része lehet bárkinek, aki szexuális bűntől szenved”. Hogyan érintette ez?

A meleg és leszbikus közösség nagyon összetartó és segítő közösség. A társammal hetente megnyitottuk az otthonunkat, hogy bárki eljöhessen a közösségből, akinek egy kis beszélgetésre volt szüksége. Ezt a lelkészeknek is mondom, ha valakit csak akkor látsz, amikor hetente egyszer a legjobb formáját hozza, akkor nem nagyon fogjuk megtudni, hogy mi zajlik az életében. Tehát mi is hetente találkoztunk, bort ittunk, spagettit ettünk, és mindenki elmondhatta, ami a szívét nyomja. Az egyik barátom, Jay ekkoriban transznemű nő volt – biológiailag férfi, de elég női nemi hormont kapott ahhoz, hogy kémiailag kasztráltnak lehessen mondani, tehát körülbelül félúton volt afelé, hogy teljesen nemet váltson. Jay kijött velem a konyhába, a kezemre tette hatalmas tenyerét, és azt mondta: „Rosaria, valamitől változol. A bibliaolvasás megváltoztat téged, és meg kell mondanod, mi zajlik benned, mert aggódom, félek, hogy elveszítelek”. Leültem, és az a fajta pánikérzés tört rám, ami akkor van, amikor nem vagy benne biztos, hogy hányni fogsz, vagy nem kapsz levegőt. Azt feleltem: „Igen, olvasom a Bibliát, sokat olvasom.., de mi van, ha igaz? Nagy bajban vagyunk, ha igaz.” Jay leült, egy pillanatra úgy tűnt, ő is rosszul lesz, de azt mondta: „Én tudom, hogy igaz. Tizenöt évig voltam presbiteriánus lelkész. Imádkoztam, de Isten nem gyógyított meg, de ha akarod, imádkozom érted, és könyveket is tudok adni neked.”

Milyen könyveket?

Másnap két telezsúfolt doboz könyvet kaptam. Az egyik Kálvin Institúciója volt. A Róma 1 exegézise mellett, a margón, Jay kézírásával jegyzetet találtam, még ma is őrzöm. Így szól: „Vigyázz, mert ez az, ahol el fogsz bukni.” A Róma 1 az, ahol Isten azt mondja, hogy némelyeket át fog adni a kívánságaiknak. Ez a szó, hogy kívánság, nagyon megütötte a fülemet, és gondolkozni kezdtem rajta. Volt valami köze ahhoz, hogy mivel töltöm az időmet. És igen, úgy gondolom, hogy tényleg ahhoz van köze. És keresztényként is el kell gondolkodnunk rajta, hogy a kegyelem, az az objektív dolog, amit Isten azért ad nekünk, hogy meggyógyítson, megváltoztasson, megváltson, hogy hűségessé tegyen (nem tökéletessé) minket – és aztán vannak azok a dolgok, amelyeket a világ ad nekünk. Mint a rohanó vizek, amelyek folynak, és nem mindegy, melyik folyómederben állunk. Elgondolkoztam, hogy én szeretem az életemet, szeretem a barátnőmet, szeretem a házamat, köszönöm szépen, még a csodás karrieremet is szeretem. Nem akarok megváltozni! Elképzeltem, hogy én teljesen a világ rohanó folyásában állok, de a lábujjam egy másik világban van emiatt a bibliaolvasás miatt. Mi történik, ha átteszem a lábamat, vagy ha az egész testemet? Nagyon ijesztő gondolat! De a kívánság, a legkülönbözőbb formáiban, amely mindannyiunkra hat a világ révén… valahogy egyszerre kézzelfogható elképzelésnek tűnt, valaminek, aminek formája és alakja van. Olvastam tehát a Bibliát, és elkezdtem olvasni Jaytől kapott bibliakommentárokat, s Jay kézírásos jegyzetei a széleken olyanok voltak, mint a figyelmeztető zászlók a befagyott tavakon, amelyeket Syracuse-ban látni: látszólag be van fagyva, de ha rámész, mész rajta, de előbb-utóbb megreped a jég. Így működött számomra a Biblia, a kommentárok, és Jay kézírása.

Igaz, hogy nem a templomnál parkolt, hanem az utca túloldalán?

Hát nem szörnyű? Ültem a kocsiban egy Starbucks-kávéval, egy New York Times-szal és azt hiszem, egy készülő cikkel, amin éppen dolgoztam, és a kocsim hátulja tele volt meleg és leszbikus matricákkal… Leparkoltam a templommal szemben, mert azért az mégsem olyan, mintha ott lennék, és figyeltem ezeket az óriási családokat a tizenötszemélyes kisbuszokból kihömpölyögni. A gyerekek csak jöttek, csak jöttek, egészen elképesztő volt és vicces is egyben. Hogy lehet ezt anyagilag bírni? (nevet) Néha még most is ezt gondolom (még jobban nevet).

És mikor ment be a parkolóból a templomba?

Egy reggel fölébredtem, fölkeltem az ágyból a barátnőm mellől, beültem a matricás kocsimba a fiús hajammal, és bementem Reformált Presbiteriánus Templomba. Ami így visszatekintve igazán szíven talál, az az, ahogy a gyülekezet viselkedett: hűségesen, tényleg nagyon hűségesen imádkoztak értem. Ken beszélt a gyülekezetnek a barátságunkról, a kapcsolatunkról, és a testvérek igazán komolyan vették a közbenjárást értem. Elmondták, hogy először nehéz volt imádkozni (ezek az emberek most mind a barátaim), mert könnyebb undorodni valakitől, aki olyan, mint én, mint imádkozni érte. Persze a barátaimat is elvittem a gyülekezetbe, például Jayt, és valószínűleg neki volt ott a legszebb basszus hangja – és ez egy a capella zsoltáréneklő gyülekezet, ott ez számít, nem (nevet)? Az egyik diakónus mondta, hogy ha tudta volna, milyen nehéz lesz ez, hát biztos nem imádkozott volna ennyire hűségesen (nevet). Volt ez a szokásom, és most is megvan, hogy viszem az egész pereputtyomat magammal mindenhova. Szeress engem, szeresd a kutyámat is, a szuicid diákomat is (nevet). A gyülekezet tiszta, rendes otthonoktatós gyülekezetből egyszer csak átment olyan gyülekezetbe, amelyik sok megtört ember felé szolgált. Tényleg volt egy öngyilkosságot megkísérlő diákom, és nem tudtam egyedül segíteni neki, ezért úgy volt, hogy a meleg közösség és a gyülekezeti közösségem találkozik az intenzív osztályon. Találkoznak! És lenne ima, lenne ellen-ima, és lenne „Kérsz egy kávét?” Azért ez kellemetlen volt. Egy barátom a gyülekezetből látta, hogy nagyon kényelmetlenül érzem magam, és tényleg nagyon cikis helyzetben voltam. Erre azt mondta: híd vagyok, és a hidakon járni szoktak. És ez így igaz.

Azt írja, „a megtéréstől bonyolult és teljes átfogó káoszba került”. Mit tudott tenni ezen a ponton a gyülekezet, hogy kifejezze szeretetét valaki iránt, aki teljesen belemerült a káoszba?

Akiket legelőször a fejemben lévő sztereotípiák mentén láttam, barátokká váltak, ezért feltehettem nekik kemény kérdéseket is. Odamentem otthonoktató anyuka barátaimhoz, és nekik szegeztem: „Figyelj, én szakítottam a barátnőmmel. Te mit adtál fel, hogy itt lehess?” És nem akartam azt hallani, hogy a matek szakot, mert ráöntöttem volna a kávémat, aki ilyet mond (nevet). De nem így volt, egészen elképesztő dolgokat hallottam, és rá kellett jöjjek, nem kellett többet feladnom, mint másoknak. Volt, aki az első gyermekét temette el, és sok más hasonló dolog, amiken csak Krisztussal együtt lehetett keresztülmenni. Megtudtam, hogy mások is vannak a gyülekezetben, akik szexuális bűnökkel, kívánsággal, hitetlenséggel küzdenek… és elmondták nekem! Vállalták a kockázatát, hogy nem tűnnek már olyan tisztának és rendesnek a szememben. Milyen jó kérdés ez: „Testvér, neked mit kellett feladnod, hogy itt lehess?” Soha nem tudhatjuk, milyen úton jutott el valaki Krisztushoz, még azokról az emberekről sem, akik annyira tisztának és rendesnek tűnnek. Még azokról sem, akiknek nincs férfifrizurájuk és nincs rajtuk egy póló azzal a felirattal, hogy „helló, Ráháb vagyok, a parázna, hogy szolgálsz felém”?

Mi segített végül meghozni a nyilvános döntését a gyülekezet és az 1999-es őszi szemeszter megnyitó előadásának vonatkozásában?

Nagyon sokat segített nekem egy bibliavers, a János 7,17: Ha valaki kész Isten akaratát cselekedni, meg fogja tudni a tanítással kapcsolatban. És gondoltam, milyen egyszerű, olvasod a Bibliát, és közben bekarikázod a nyelvtani igéket, hiszen én hivatásomból adódóan is szeretem az igéket. A nyelvtani igék mondaton belüli sorrendje nagyon fontos. Ebben a bibliaversben láttam meg: CSELEKEDNI – MEGTUDNI. Korábban mindig én faggattam Istent, hogy miért? Miért bűn a homoszexualitás, mi rossz van ebben? Nem akartam Isten akaratát cselekedni, és utána bízni, hogy meg fogom érteni. Addig egyensúlyoztam tehát ezen a párkányon, amíg egyszerűen nem tudtam tovább ott állni. És bíztam abban, hogy ha legalább imádkozni tudnék, hogy Isten megadná nekem a hajlandóságot, az örömteli szívet… – talán ez volt az, ahol el kellett kezdenem. Hívők tudják, hogy különösen az apostoli levelekben van olyan, hogy elolvasunk valamit, és azt mondjuk, Uram, én ennek az igeversnek most csak az elejét tudom megtenni – és ez rendben is van. Én is most a mondat első felére koncentráltam: „cselekedni akarja az ő akaratát”. Majd az Úr kegyelmesen végigvitt az utána következő lépéseken, de egyáltalán nem volt diadalmenet – ne próbáld ki otthon – (nevet). Illetve nagyon is próbáld ki, de ne feledd, hogy amikor az Úr valakit egy bűnnel teli életből engedelmességre hív, az sokaknak fájni fog. Ez természetes. Sok embernek okozott fájdalmat az engedelmességem. Emberileg úgy vagyunk vele, hogy meg akarjuk kímélni magunkat és a szeretteinket a fájdalomtól. Hálás vagyok, hogy amikor ez a felbolydulás történt, nem olyan gyülekezetben voltam, ahol minimalizálták volna ezt. Soha senkitől nem hallottam, hogy „Istennek csodálatos terve van az életemmel”. Nem, azt mondták, „Rosaria, jól gondold meg, mibe kerül ez neked, mert brutálisan kemény lesz, és vér fog hullani”. Amikor pedig azt mondtam: „Nézzétek ezeket a megtört embereket”, senki nem mondta, „Úgy kell nekik, ez csak egy rakás bűnös”. Ehelyett feltűrték az ingujjukat, és azt mondták: „OK, hogyan segíthetünk? Hogyan ismerhetjük meg a barátaidat?”

Most is annyira hálás vagyok ezért a gyülekezetért, meg a lelkipásztor férjemért – hát nem egyértelmű, hogy naponta szükségem van biblikus lelkigondozásra (nevet)? Itt van a teremben egy barátom is, aki már akkor imádkozott értem, amikor még magam nem tudtam, rajta voltam azon a bizonyos imalistán… És most itt vagyok, a kérdés pedig az: Hogyan tudlak szolgálni, Uram?

 

7 komment

Címkék: homoszexualitás evangelizáció gyülekezet megtéréstörténet

A bejegyzés trackback címe:

https://hitvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr407635012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Békési1955 2015.07.18. 15:47:45

Szerbusz Zsuzsa!

Hosszú idő után, ismerős névvel, forró témát vetettél fel. Rosaria Butterfield esete régóta kering az interneten, és nem meglepő, hogy te is átveszed, igen hatásvadász címmel: "Katasztrófális megtérésem". Nem pontosan értem, hogy mi abban a katasztrófális megtérés, hogy egy keresztény neveltetésben részesülő amerikai lány serdülő évei alatt lázad szülei ellen, bekerül egy leszbikus közösségbe, ahol jól érzi magát, mert törődnek vele, majd később rendeződik élete és gondolatai és visszatér ahhoz az életmódhoz, ahonnan lázadt? Milliókkal megtörténik ez, és nem csak Amerikában. Te nem így látod?

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2015.07.18. 20:08:53

@Békési1955: Szia, hát, az eredetinek a címe My Train Wreck Conversion, ha van valami jobb ötleted a lefordítására, szívesen átírom. A kifejezés arra utal - ahogyan az a szövegből kiderül - hogy a szerző élete teljesen darabjaira hullott szét, gyökeres fordulatot vett, majd új alapokon épült újjá. Igen, Isten kegyelméből ez milliókkal megtörténik, én is ezek közé tartozom.

Békési1955 2015.07.18. 20:30:02

Szerintem a jelzővel nincs gond, jó a fordításod, én azt nem értem, hogy hol volt itt megtérés?

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2015.07.18. 22:47:29

@Békési1955: Ahhoz el kellene olvasni a könyvet szerintem, de egy ponton nyilvánvalóan belépett Jézus az életébe. Szerintem egyébként akkor lehetett ez, amikor feladta a harcot, és átadta magát Istennek; amikor eldöntötte, hogy kész cselekedni az Ő akaratát.

Békési1955 2015.07.18. 22:59:50

Olvastam a könyvet, ezért kérdezem: hívő volt, az is maradt. Története nem tűnik megtérésnek.

Kéry Zsuzsanna · http://hitvedelem.blog.hu/ 2015.07.19. 10:03:39

@Békési1955: Vegyük az én példámat. Református identitású családba születtem, Istenben mindig is hittem, de ez csak annyit jelentett, hogy tudtam, hogy létezik. Semmi személyes kapcsolatom nem volt vele. Éltem az életem úgy, ahogy nekem tetszett, és egyáltalán nem érdekelt, hogy Istennek mi a véleménye róla, mert alapból azt gondoltam, hogy azt helyesli, amit én is. A valódi hívőket pedig kigúnyoltam; szánalmasnak tartottam őket, nem sminkeltek, nem ittak, nem buliztak.

Húsz éves koromban olvastam egy könyvet, ami az ókori Rómáról és keresztényekről szólt, és nagyon megérintett annak a megbocsátásnak az árbrázolása, ami emberileg lehetetlennek tűnt. Akkor gondoltam, hogy ez igazi erő, ez valódi - de még ez sem volt megtérés.
A könyv után érdekelt tovább a téma (Róma, keresztények), és eszembe jutott, hogy hát itt a konfirmációmra kapott Bibliám, amiből addig ugyan egy sort sem olvastam, de rémlett, hogy van benne egy olyan, hogy Rómaiakhoz írt levél. Ez kell nekem! Este volt, az ágyban olvastam, és nem tudom, melyik résznél, de még valahogy az elején egyszeriben hirtelen elöntött az a tudat, hogy bűnös vagyok, Istentől nagyon távol, és annyira megláttam, hogy milyen vagyok, hogy sírni kezdtem. De ugyanabban a pillanatban azt is megértettem, hogy Jézus személyesen értem (is) vállalta az áldozati halált, hogy a bűneimtől megtisztítson. Ettől még jobban sírtam, hogy Jézus miattam, értem halt meg. De aztán hihetetlen békesség szállt rám, mert tudtam, hogy megváltott vagyok, Jézusé vagyok, megtisztított engem. Ekkor meg már a hála miatt sírtam. De nem sírtam sokáig, mert nagyon nagy volt bennem az öröm, és lekapcsoltam a kislámpát, és olyan békében aludtam utána, mint azelőtt évekig nem; mert addig csak lámpafénynél mertem aludni, rettegtem a sötéttől. Teljes békességet kaptam. Másnaptól meg éreztem, hogy valami megváltozott, úgy tudtam legjobban megfogalmazni, hogy szeretet lett bennem. Olyan szeretet, amely mindenkit szeret, és tudtam, hogy ez nem belőlem való. A családom is észrevette, hogy megváltoztam, nem voltam már undok a nagyszüleimmel, és a kizárólag fekete ruhákból álló ruhatáram is szép lassan lecserélődött (ez mondjuk teljesen külső dolog, de már nem éreztem úgy, hogy az a menő, ha tök feketében járok).

Én eddig a pontig nem jártam gyülekezetbe, senkitől nem hallottam az újonnan születésről, nem mondta senki, hogy "fogadd be Jézust a szívedbe", ez egyszerűen csak így történt. Akkor kezdtem hirtelen vágyni arra, hogy olyanokkal találkozzak, akik ugyanezt élték át, ezért elmentem a református gyülekezetbe, ahol hét évvel azelőtt konfirmáltam, és azóta se láttak. Féltem, hogy mit fognak szólni, de nagyon nagy örömmel fogadtak.

Szóval ezt jelenti a megtérés (visszatérést jelent mai nyelven, vissza Istenhez). Nem mindenkinél zajlik ugyanígy, van, akinek két-három évbe is beletelik, mire teljes bizonyossága lesz, de az újonnan születés az mindig egyszeri esemény, ugyanúgy, mint a testi születés.
Kívülről persze, lehet azt mondani, hogy vallásos voltam, és még vallásosabb lettem, de ebből csak annyi igaz, hogy vallásos voltam, de a szívem üres volt - most letettem a vallást, a külsőségeket, ehelyett hitem van, és a szívemben Isten szeretete.
Ez azonban csak az út kezdete, innentől az a feladat, hogy ez a szeretet nyilvánvalóvá váljon.

Én úgy látom, hívőként, hogy Rosaria megtérése valós, hiszen termi azokat a gyümölcsöket, amelyek ebből a szeretetből fakadnak, nem beszél bántón senkiről, és Isten iránti engedelmességben jár. Nyilván nem értek egyet mindennel, amit ő fontosnak tart - pl. a felekezetiséggel, ami szerintem nem bibliai kategória, hanem emberi - de ezzel együtt jónak tartottam lefordítani és megosztani a történetét, akkor is, ha milliók közös tapasztalata.

És hozzáteszem, hogy a másik nagyon fontos motivációm az volt, hogy tanuljuk el az ottani gyülekezet hozzáállását, amikor egy olyan ember jön közénk, aki nem illik a kivasalt, tüchtig, mű képbe. Ők nem ítélgették, hanem befogadták, és befogadták a barátait is. Szerintem ez a krisztusi hozzáállás.

Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de szerettem volna minél érthetőbben elmondani, mi is a megtérés, bár tudom, hogy hülyeségnek tűnik, és értelemmel nem felfogható.

Békési1955 2015.07.19. 12:39:57

Zsuzsa, nagyon érthetően fogalmaztál, és őszintén. Természetesen személyes tapasztalataidra van más, talán valószínűbb és tudományosabb magyarázat is, de ha te evvel vagy boldog, akkor rendben van így.
Azért kérdeztem rá konkrétan a megtérésre, mert Rosaria Butterfieldet több hívő blogban, megtévesztően, példaként használják a leszbikusságból való kigyógyulásra, amire pedig biztosan nem példa.
Megnyugtató, hogy te nem erre hoztad fel.