HTML

Hitről szóló blog

"[A béreaiak] napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok." (ApCsel 17,11) _________________ "Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek." (1Kor 14,20)

Utolsó kommentek

Címkék

abortusz (3) antiszemitizmus (3) ateizmus (4) Atya (1) az ember felépítése (1) a halál és ami utána van (2) a hit fegyvere (1) a hívő jutalma (1) a kereszt munkája (2) a szenvedés értelme (1) a viskó kritika (1) biblia (5) bibliai próféciák (4) biblikus gyereknevelés (3) biblikus kereszténység (29) biblikus lelkigondozás (2) buddhizmus (2) bűn (5) c.s. lewis (1) cursillo (3) D.M. Panton (1) dalai láma (2) dave hunt (8) dinoszauruszok (1) egység krisztusban (3) Egyszerű fordítású Biblia (2) elragadtatás (1) első feltámadás (1) elveszíthető-e az üdvösség (8) emerging-keresőcentrikus-posztmodern egyház (13) én halála (2) én megtagadása (2) Eszménykép és valóság (3) evangélium (15) evangelizáció (7) evolúció-teremtés (16) Ezeréves Királyság (7) féloldalas tanítások (1) feltételek az Igében (1) fiúság (1) G.H. Lang (4) győzelmes keresztény élet (11) gyülekezet (17) gyülekezeti élet (2) hinduizmus (1) hit (6) hitélet problémái (1) hitvédelem (6) hit és cselekedetek (2) hívő élet nehézségei (9) homoszexualitás (2) hústest (2) húsvét jelentése (1) igazság (1) igaz és hamis megtérés (8) imádság-imádkozás (4) Istennel járni (1) istentisztelet (12) isten imádása (8) Isten munkája (1) ítélet (1) ítélkezés (1) izrael (2) jézus (11) Jób magyarázata (1) john macarthur (2) jutalom (3) Kánaán (1) karizmatikusság (3) katolicizmus (5) katolikus pap (4) kegyelem (2) kereszt (1) kereszténység (3) keresztényüldözés (1) keresztény filmek (1) keresztség-bemerítés (2) királyság (1) közösség (1) Krisztus a hívőben (1) Krisztus a mennyben (1) Krisztus bennünk (1) Krisztus és a Gyülekezet egysége (1) Krisztus ítélőszéke (5) Krisztus teljessége (1) Krisztus Teste (2) kritika (6) különbségtétel (1) külső sötétség (1) laodicea (1) lelkigondozás (1) megagyülekezetek (2) megszentelődés (1) megtérés (9) megtéréstörténet (5) méltónak lenni a jutalomra (2) mennyek királysága (2) menyegző (2) miért teremtett az Isten embert (1) misztikus-kontemplatív-spirituális (14) müller györgy (1) new age-okkultizmus-ezotéria (9) nincsrecept (3) növekedés (6) óember (1) őrállók (1) ortodox kereszténység (2) pészach (1) posztmodern egyház (4) prédikáció (3) pszichológia az egyházban (2) ray comfort (3) Rick Warren-céltudatos (2) rick warren-céltudatos (1) segítség (1) segítség a szenvedésben (1) Stephen Kaung (2) szabadítás (1) szabadság (3) szellem lélek test (2) Szent Szellem munkája (2) szenvedés (1) szivárványszínű szvasztika (2) T. Austin-Sparks (3) tanítvánnyá tétel (2) teológiai különbségek oka (1) teremtés (1) tévtanítások az utolsó időkben (12) tévtanítók (9) the berean call (1) tíz szűz példázata (1) tozer (1) üdvösség (16) új ember (1) Új és és új föld (1) Új Jeruzsálem (1) új reformáció (2) univerzalizmus (1) uralkodás Krisztussal (3) úrvacsora (1) vallás (2) végidők (1) william paul young (1) Címkefelhő

Elveszíthető-e az üdvösség; van-e jutalma a hívőnek, és ha igen, mi az? - 1. rész

2017.05.03. 10:03 Kéry Zsuzsanna

Az alábbiakban G. H. Lang: Eszménykép és valóság (Ideals and Realities) c. írását adjuk közre részletekben.

Rögtön a legelején tisztáznunk kell, hogy jelen tanulmány szerzője teljes mértékben vallja, elfogadja és kijelenti, hogy akit Isten a Krisztusba vetett hite által, Krisztus ingyen neki tulajdonított igazságossága alapján az Ő törvényszéke előtt egyszer már igazságosnak számított, soha nem térhet vissza korábbi, Isten előtt megigazulatlan állapotába, és nem veszítheti Isten ingyen ajándékát, az örök életet. Izrael fiainak megváltott és Mózes vezetésével Egyiptomból kihozott tagjai közül egyiküknek sem engedte meg az Úr, hogy visszatérjenek oda és abba az állapotba, ahonnan vér és hatalom által egyszer kiszabadította őket, még azoknak sem, akik a maguk részéről azt mondták, „válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!” (4Móz 14,4). A megváltásból fakadó legjobb következmények valóban hiányoztak náluk, de maga a megváltás sohasem vált semmissé. A végső szabadítást illetőleg „a kegyelem uralkodik igazságosság által az örök életre, Jézus Krisztus, ami Urunk által” (Róma 5,16-17; 21,6; 23).   

 Azzal, hogy Urunk, Jézus Krisztus ezeréves királyságában a jutalmakat a most végzett szolgálatnak megfelelően kapjuk majd, gyakorlatilag mindenki egyetért; egyesek szerint pedig a megjutalmazás alapelve magába a királyságba való bejutásra is kiterjed, és úgy tartják, hogy az Ige tanítása szerint Urunk egyes hívőket méltatlannak találhat arra, hogy bármilyen helyük legyen a királyságban.

 Az utóbbi vélekedéshez szükségszerűen hozzátartozik, hogy nincs biztosítéka a hívőnek az első feltámadásban való részvételre, mert ez olyan kiváltság, amely bár minden hívő előtt nyitva áll, méltatlan viselkedéssel el is lehet veszíteni. Ha elnyerték viszont, olyan, mint a versenydíj – ahogyan Pál is mondja a halottak közül való feltámadással kapcsolatban: „nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért [a pályadíj felé - Csia.]” (Fil 3,14): a díjért, amelyet Isten kegyelméből kapunk, és amelyet csakis ugyanennek a kegyelemnek a munkálkodása által lehet megnyerni, de amelyet, mint minden díjat, el lehet veszíteni, ha a megfeledkezünk a kegyelemről vagy visszaélünk vele.

 Ezt a felvetést nem lenne szabad olyan könnyedén elutasítani, mint ahogyan azt néhányak teszik. A részleteket illetően bizonyos eltérésekkel, de számos istenfélő és nagy tudású tanító vélekedett hasonlóan, például R. C. Chapman, Hudson Taylor, Robert Govett és G. H. Pember, hogy csak néhány jól ismert nevet említsünk az igaz hitű szentek és bibliatudósok közül. Nevek önmagukban nem igazolnak egy tanítást, már csak azért sem, mert mindenféle kérdésben fel lehet sorolni ilyeneket minden oldalon. Ám abban az esetben, amikor Istennek egyformán őszinte és komoly bibliaismerettel rendelkező szolgáiról van szó, akik mind hűek az evangéliumi hithez, és mindannyian vallják az ítéletben lévő különbségeket, akkor ez toleranciát és nem elítélést, további megfontolást és nem merev elutasítást igényel.

 Egyes egyedül Isten Igéjéhez szabad fordulnunk, és minden tanulmányozónak saját magának kell keresnie a jelentését, könyörögve azért a megvilágosításért, amelyet egyedül az igazság Szelleme tud megadni, nem feledve azonban, hogy tetszése szerint lehet, hogy ezt az Ige egy másik tanulmányozóján keresztül adja meg – mégsem szabad azonban soha odaszegezni magunkat egyetlen tanítóhoz vagy értelmezési irányzathoz sem. Amennyiben pedig nem mindig, vagy nem elsőre lesz azonos a következtetésünk a testvéreinkével, legyünk türelmesek, imádkozzunk tovább, kutassunk tovább, és semmi esetre se kritizáljuk azokat, akiknek a véleménye különbözik a miénktől, és el se különüljünk tőlük. Vannak olyan igazságok, amelyek oly alapvetőek a hit és az üdvösség szempontjából, hogy azoktól semmilyen elhajlás nem lenne eltűrhető anélkül, hogy ne lennénk Krisztushoz hűtlenek, ám azok a dolgok, amelyekről most beszélünk, nem ebbe a kategóriába tartoznak.

 Nem szeretnénk, ha a szóban forgó kérdésünk tárgyalása az egyes igeszakaszok helyes értelmezésére való törekvésben merülne ki, habár valóban ez a legalapvetőbb; a jelen igyekezetünk azonban inkább arra irányul, hogy meg is magyarázzuk a bennük foglalt alapelveket. Eljárásunk igen tömör, lényegre törő, éppen ezért inkább gondolatébresztő, mintsem teljességgel kimerítő vagy részletes. Komoly olvasóknak szól, feltételezve, hogy az itt hivatkozott, de nem idézett igeszakaszokat is kikeresik és elgondolkoznak rajtuk.

 

  1. A KIRÁLYSÁGBA VALÓ BELÉPÉS FELTÉTELE: MÉLTÓNAK TALÁLTATNI RÁ

 

Az elején meg kell jegyeznünk, hogy Krisztus tudtunkra adta, hogy abban a bizonyos első feltámadásban való részvétel, amely az elhunyt hívőket dicsőségben a királyságba emeli, azt feltételezi, hogy az illető egyáltalán eljutott odáig, valamint azt is, hogy méltónak találtatott rá (Lk 20,34-35). Másfelől Urunk világosan tanította, hogy a legkisebb isteni parancsnak való szigorú engedelmesség által jelzett és elért nagyfokú gyakorlati igazságosság (gyakorlatban megvalósuló szentség), ugyanúgy, mint a valódi alázat, elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán beléphessünk a királyságba (Mt 5,20; 18,1-3), így jelezve a méltónak találás és az elnyerés feltételeit.

Péter, szolgálatának összegzéseképpen, azokhoz szólt, akik vele együtt, az övéhez hasonló drága hitet nyerték el Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus igazságosságában (2Pt 1,1-11); olyanokhoz, akik számára Isten biztosította drága és hatalmas ígéreteit, azzal a kilátással, hogy nem csak Isten élete lehet az övék (amelyet minden hívő azonnal megkap a Krisztusban való hit által), hanem, hogy az isteni természet részesei is lehetnek.

Így mindaz a jellem, természet és hajlamok, amelyek Isten számára természetesek, az ígéretek beteljesedéseképpen, hit által, hozzátartoznak a hívő természetének és magatartásának szentségéhez. Ahhoz azonban, hogy ez valósággá váljon, az embernek hozzá kell tennie a maga részét, hogy teljes állhatatossággal fejlesszen ki, hitből, más jellegzetes keresztényi erényeket is.  Ezáltal kell biztossá tenni az Istentől való elhívásunkat és kiválasztásunkat az Ő örök dicsőségébe való bemenetelre Krisztusban. Az elhívás ugyanis, amelyről Péter beszél, nem pusztán a haragtól való megszabadítás, hanem az Isten örök dicsőségében való részvétel (1Pt 5,10), amely sokkalta nemesebb kilátás, és csak a mennyei elhívás embereihez tartozik.

Az evangélium egyetlen igaz hirdetője sem mondaná megváltatlan embereknek: „Ha ezt és ezt teszitek, örök életetek lesz”, mert ez „Isten kegyelmének ingyen ajándéka” (Róm 6,23), „igazságosság a törvényen kívül" (Róm 3,21). Viszont amikor hívőkhöz szól (ahogyan feljebb megjegyeztük) a dicsőségbe való elhívásukkal kapcsolatban, Péter kifejezetten a cselekedetek talaján érvel, mondván,  „ha ezt teszitek, nem fogtok sohasem megbotlani. Mert így gazdag bemenetelt fognak nektek nyújtani Urunknak és Megmentőnknek, a Felkent Jézusnak örök királyságába” (2Pt 1,10-11, Csia). Az apostol így juttatta érvényre Mestere tanításainak ezt a részét.

Hasonlóképpen Pál, aki mindig a leghatározottabban képviselte, hogy Isten a bűnösöket csakis egy Valaki másnak – kegyelemből nekik tulajdonított – igazságossága által fogadja el, ugyanennyire egyértelmű abban, hogy Isten dicsőségének elnyerése nem biztosított jog, hanem feltételek teljesítéséhez kötött lehetőség. Szüntelenül imádkozott tehát a tesszalonikaiakért, hogy „Istenünk az elhívásra méltókká tegyen titeket” (2Tessz 1,11), amely imádságnak nem lett volna értelme, ha ugyanez már biztosított lett volna.

Pál ezt azonban máshogyan tudta, ezért szívből buzdította, bátorította őket, és bizonyságot tett, „hogy méltóan kell járnotok ahhoz az Istenhez, aki királyságába és dicsőségébe elhívott benneteket” (1Tessz 2,11-12). Ahogyan Péternél, Pálnál is az „elhívás” nem a haragtól való megmenekülésre vonatkozik, hanem a királyságba való belépésre és annak dicsőségében való részesülésre.

 Így Krisztus szavait azokról, „akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba” (Lk 20,35, Csia), Pál is átveszi: „Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra” (2Tessz 1,11, Károli); és ő tudta, hogy ezt egyedül a cselekedetek alapján lehet elérni, ezért az volt az imádsága, hogy Isten „töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával. Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve ti bennetek, és ti [is] ő benne”. És hogy ez lehetséges, de egyedül csak „a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből”, azt pontosan tudta, és egyértelműen tanította, ahogyan Péter is: „A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket Krisztusban, miután rövid ideig szenvedtetek, ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni” (1Pt 5,10). Mindketten tisztában voltak vele azonban, hogy ha a kegyelem valamit lehetővé tesz, az sohasem jelent kényszerítést, ezért a részünkről nagyfokú állhatatosság szükséges az istenfélő élethez, hogy „az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon” (Zsid 12,15, Károli), és nehogy elmulasszuk elnyerni mindannak teljességét, amit a kegyelem számunkra Krisztusban lehetővé tett.

 Végül pedig, az Úr az elérés és méltónak találtatás állapotát az első feltámadásban való részvételhez kötötte; Pál pedig szintúgy, aki a filippibelieknek (Fil 3,11) a saját erőfeszítéseiről ír Krisztus szolgálatában és a Vele való közösségben, azzal a céllal, hogy „valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra”, s ez a mondat tulajdonképpen az Úr szavainak megismétlése a Lk 20,35-ből: „akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba, s a halottak közül való feltámadásra” (Csia).

Szólj hozzá!

Címkék: jutalom üdvösség elveszíthető-e az üdvösség G.H. Lang a hívő jutalma Eszménykép és valóság

A bejegyzés trackback címe:

https://hitvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1712475967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.