"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. (Jn 14,6)
„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2,5)
A korábbi írásokban kitértem rá, hogy régi-új trend van kibontakozóban Jézus Krisztus gyülekezeteiben, ez pedig a spirituális élménykeresés és a misztikus megtapasztalások utáni vágy, amit meditatív imádságokkal, csendsétákkal, imalabirintusokkal és ehhez hasonló technikákkal próbálnak elérni. Spirituális megújulásnak nevezik ezt a mozgalmat, holott semmi új nincsen benne, ezeket a gyakorlatokat ugyanis a harmadik-negyedik században élt katolikus sivatagi atyák (szerzetesek) dolgozták ki. A katolikus egyházban pedig mind a mai napig gyakorolják ezeket; a jezsuiták például rendszeresen tartanak kontemplatív, meditációs lelkigyakorlatokat bárkinek (google rákereséssel könnyen ellenőrizhető).
A harmincas-negyvenes években Spanyolországban elindult egy katolikus megújulási mozgalom, amit cursillónak, azaz kurzuskának neveztek el. Azért fontos foglalkoznunk vele és megismernünk a mozgalom szellemi hátterét, gyakorlatát és következményeit, mert az evangéliumi (protestáns) keresztények közül is egyre többen vesznek részt rajta, sőt, már református cursillo is létezik.
De nézzük most az eredetit. A cursillo magyarországi honlapja szerint:
„A cursillo inkább lelki élmény, megrendülés a résztvevőknek, mint tudás megszerzése, bár az is. Az ember ráeszmél létének óriási értékére: hogy tudniillik Istennek gyermeke. Szeme előtt új világ nyílik meg. Ez a találkozás nem más, mint egy személyes vallásos élmény. Mivel élmény, a cursillót nem lehet könyvekből megtanulni, vagy megmagyarázni. Hogy mi a cursillo, azt csak az érti, aki átélte.”
Aki résztvesz, ráeszmél a létének óriási értékére (egóhizlalás), hogy ő Isten gyermeke? (A legtöbb tévtanítás ezzel indít egyébként.) Nézzük meg, a Biblia szerint ki lehet Isten gyermeke szellemi értelemben:
„Akik pedig befogadták [az Úr Jézust], azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12-13)
„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.” (1Jn 3,1)
Tehát Isten gyermekei azok, akik hisznek az Úr Jézus nevében, és újjászülettek, akik már nem a világból valók. Aki a világban van, aki nincs újjászületve, aki nem tért meg bűneiből és nem fogadta el Jézus helyettes áldozatát, az még ítélet alatt van, az szellemi értelemben nem Isten gyermeke. Olvassuk csak például az Efezusi levél 2,1-9-et:
„[Isten] Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.
Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! -
és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”
Nem cselekedetekért! A Szentlélek általi újjászületés „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9,16) Nem tudom Istenből meditációval és szemlélődéssel kikényszeríteni az újjászületésemet.
Ezen kívül pedig a spirituális megtapasztalások és élmények keresésének célja nem pontosan a test és az érzékek hajlamainak a kielégítése? A szellemi ember azonban nem erre törekszik.
A „Cursillo kereszténység mozgalma alapítói karizmájának alapelvei” a cursillo.hu-ról:
A Megtérés eszköze c. bekezdésben ezt írja:
„A cél, ami mindig lelkesítette a Cursillót, az ember belső változása volt, a megtérés: megnyitni az életünket egy új útra, új életre, gondolatokra, érzelmekre.” “Nincs emberiség… új emberek nélkül, akik megkeresztelkedtek és az Evangélium szerint élnek… Evangelizálni azt jelenti, vinni Jézus Krisztus örömüzenetét… és az ő befolyásával belülről átalakítani, megújítani és újjáalakítani az emberiséget… Evangelizálni azt jelenti, megdolgozni az embereket a megtérésre, mely az Evangélium ereje által megtudja változtatni az emberek nézeteit, véleményét, az addig meghatározó értékeket, érdekeket, a gondolkodást, az ihleteket és ez emberiség életmodelljeit.”
A megtérés tehát az, ha megnyitjuk az életünket egy új útra, új életre, új gondolatokra, érzelmekre, és az az evangelizáció, hogy megújítsuk az emberiséget..? Ezekre az eszmékre adták áldásukat a tévedhetetlen pápák XII. Piustól XVI. Benedekig? Álnaivan kérdezem, mert valójában nem vagyok meglepve. Ilyenkor az jut eszembe, hogy hogyan képesek emberek azt gondolni, hogy a Bibliát a papok írták, meg a Vatikán rakta össze és egyebek. Amikor ilyen mértékben mellőzik azt, ami benne van?
„Életemre mondom - így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról!” (Ezékiel 33,11)
A megtérés lényege a mélységes bűnbánat, az Isten előtti leborulás, a teljes önátadás, és a Krisztus helyettes áldozata révén való bűnbocsánat elfogadása. Ez a jó hír, ez az evangélium, amit tovább kell adnunk. Az egónknak nem hizlalásra van szüksége, hogy abban a tudatban kéjelegjünk, hogy Isten odáig van értünk, és milyen különlegesek vagyunk az Ő számára - hanem azt kell tudnunk, hogy a testünkben nem lakik semmi jó (Róma 7,18), hogy elveszettek és bűnösök vagyunk, és mint ilyenek, nem állhatunk meg a szent Isten előtt.
Amikor Péter apostol Jeruzsálemben prédikált, és az emberek fejére olvasta, hogy ki volt az a Jézus, akit ők megfeszítettek, azok, „mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: "Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!" Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,37-42)
Ez a biblikus megtérés mintája. És nem álltak neki megváltoztatni az őket körülvevő világ életmodelljeit...
A következő cursillós alapelv ez:
„ÉLMÉNNYEL - Az eddig elmondottakból világosan látszik, hogy az élményeknek felszínre kell kerülniük a Mozgalom minden tevékenységében azon megcáfolhatalan tény miatt, hogy a mai ember jobban hisz a tapasztalatnak és tetteknek mint a tanításoknak, elveknek vagy elméleteknek. A cursillista aktivistának Jézus Krisztussal való találkozásához szüksége van arra, hogy ne csak szavakban, hanem valóságban élje meg keresztény életét.
II. János Pál mondja a III. Ultreya Világtalálkozó résztvevőinek: “Papok és laikusok csoportja akiket a Mozgalom többi tagjai imájukkal és önfeláldozó felajánlásaikkal támogatnak, ők tudják leginkább közvetíteni a keresztény hit igazi alapjait élmények formájában.”
„Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.” (Ef 5,6)
„A püspök [az eredetiben elöljáró] ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, (...) aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (Tit 1,7;9)
"De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? (...) A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által." (Róma 10,14;17)
A következő alapelv: ÖRVENDEZŐ KEDVVEL
„Az örvendező kedv megteremtéséhez a legjobb eszköz a baráti légkör, mely azok között alakul ki, akik együtt átélték egy Cursillo kalandját, mely eléri, hogy ismerősök és kívül állók csodálkozva észrevegyék, úgy mint az ősegyházban: „Nézzétek hogy szeretik egymást!”
Cursillista emberekre utalva VI. Pál beszélt a barátság egyesítő erejéről, mely tetszést és kedvet szerez az újonnan megtértek között, feléleszti a képzeletet és megkönnyíti az apostoli küldetés fáradságos munkáját, mely elhívatás önmagától talán sohasem jönne létre. (22) Nem lehet jól megérteni a Mozgalmat ha nem teszünk szert, nem érjük el, nem hozzuk létre annak szerkezeti felépítésében ezt a barátságot, mely kulcsfontosságú. Ezért van az, hogy a barátság nem csak a Cursillo három napjának lényege, hanem az Elő- és Utócursillónak is. A felebaráti szeretet nyilvánvalóvá válik. Ez a kereszténység igazi megélése. A barátságokban látható lesz a szeretet, ezt próbáljuk megvalósítani a lehetőségeinkhez képest.
Kart Adam, akitől már idéztünk a „Hogyan és miért”-ben, a Cursillo születésének idejében így érvelt: „A kereszténység lényegében a Szentlélek érzelmi megnyilatkozása; lényegében a Pünkösd csodája. Ahol nem látszik a Szentlélek kiáradása, ott nem járt még a Vigasztaló.”
Mit lehet erről mondani? Csináljunk úgy, mintha nagyon szeretnénk egymást, mert különben nem lesz vonzó, amit képviselünk, és nem fogják elhinni nekünk, hogy... hogy mit is, hogy Krisztuséi vagyunk? Nem, ezt nem mondják. Hanem, hogy érdemes tipródni az „apostoli küldetés” fáradságos munkájában? Aminek mi a célja? Hogy még többen tipródjanak ugyanebben, és csináljanak úgy, mintha barátok lennének? Mi az értelme ennek? Kevesebb időt töltsek a tisztítótűzben, vagy mi, kedves katolikus tévtanító „atyák”?
Durvítsunk tovább, nézzük A MOZGALOM HÁROM SZAKASZÁ-t:
„Nehezen érné el célját a Mozgalom, ha figyelmen kívül hagynánk szakaszait, melyekre tagolódik:
A.) A Cursillo három napja, melyben Isten kegyelmének köszönhetően általában megtörténik az első találkozás Jézus Krisztussal. (Az előzmények ismeretében igen elbizakodottnak tűnik nekem ez az állítás. Maradjunk annyiban, hogy általában megtörténik az első találkozás valakivel, aki Jézus Krisztusnak adja ki magát.
„Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék - ha lehet - a választottakat is.” (Mt 24,24)
B.) Az Előcursillo, melyben nem csak a jelöltek keresése és kiválasztása folyik, hanem az irányító csoport szellemi, lelki és technikai felkészülése, valamint imatámogatás kérése az imahátteret vállaló közösségekhez.
C.) Az Utócursillo, mely az Úrhoz hűségesek támogatásával a “Negyedik Nap” folyamatos, igyekvő munkálkodásából áll.
Más megszűnt és elavult módszerekhez képest a Cursillo fortélya azon alapul, hogy Krisztusban új embereket szerezzen, hogy apostoli buzgósággal befolyásolja őket, azokon keresztül, akik segítenek és működtetik a stratégiát.”
Fortély, befolyásolás, stratégia??? Mi ez, valami szekta? Hol olvasunk ilyet a Bibliában, hogy fortéllyal, befolyásolással és különféle stratégiákkal kellene az evangéliumot hirdetni? Azt mondja Pál apostol:
„Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.
Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4,1-6)
(Folyt. köv.)
