Forrás: The Nuts And Bolts of Relational, Organic, Simple, House Church

„Mi hát a helyes, testvéreim? Amikor összejöttök, mindegyikőtök igyekezzen a többieket építeni! Egyikőtök énekeljen egy dicsőítő éneket, a másik tanítson, a harmadik mondja el, amit Isten kijelentett neki, más valaki szolgáljon a nyelvek ajándékával, valaki pedig magyarázza meg — de mindenkinek az legyen a célja, hogy szellemileg erősítse a gyülekezetet!” (1 Kor 14,26)

A közelmúltban egy testvér kérdezett tőlem néhány dolgot azzal kapcsolatban, hogyan ápoljuk a közösséget azokban a házigyülekezetekben, amelyeket ismerek; szerette volna tudni, hogy mi történik, amikor összegyűlünk.

A „hogyan”-t illetően nagy a változatosság. A legfontosabb dolog természetesen, hogy a Szent Szellem vezetése alatt legyünk.

Egyik általam ismert házigyülekezetben sincs „pásztor” vagy más fizetett szolgáló [lelkész, lelkipásztor], mégis sok pásztori szolgálat történik; úgy gondoskodunk egymásról, ahogyan arra épp szükség van. 

VEZETŐNEK Jézust tekintjük, és mindannyian úgy követjük Őt, ahogy csak tőlünk telik. Bizonyos mértékű vezetés persze van, ahogyan próbáljuk teljesen megvalósítani a „kövessétek tehát a példámat, ahogy én is követem Krisztust!” - alapelvét. 

Az összejöveteleink vezetését tehát megosztjuk egymás között, és reményeink szerint percről percre követjük, hogy kin van a Szellem kenete az adott pillanatban (korra, nemre, fajra stb való tekintet nélkül). Egyik alkalommal például egy kilencéves gyerek tanított bennünket kiválóan Káinról és Ábelről és az elfogadható áldozatokról.

Röviden, az összejöveteleink nyitottak, szabadok és sokan, remélhetőleg mindannyian részt vesznek benne. Az összejöveteleinket úgy tekintjük, mint egy folyamatos beszélgetést, és reményeink szerint ezzel Jézus beszélgetéseinek példáját követjük, monológ vagy igehirdetés helyett.

Hogyan néz ki mindez hétről hétre? EGYSZERŰEN. Összejövünk egy étkezésre és imádkozunk. Az ebéd az úrvacsoránk.

Már evés közben is sokat beszélgetünk, majd összegyűlünk a nappaliban, ahol jobban oda tudunk figyelni az éneklésre és egymás mondanivalójára. Aki muzikálisabb közülünk, az vezeti a dicséretet, amibe mindannyian bekapcsolódunk, és bárki választhat éneket.

Ezután még imádkozunk, majd valaki elkezd beszélni arról, hogy mi volt a szívében [vagy mit helyezett az Úr a szívére] az elmúlt héten, és innentől már zajlik a dolog. Mi is kapcsolódunk az illető mondanivalójához, gyakran keresünk ki vonatkozó Igéket a Bibliából, teljes szakaszokat olvasunk el [azokat értelmezzük, megbeszéljük stb.].

Az egész összejövetel az ebédtől a végéig általában több órát tart. Hadd hangsúlyozzam a következőt: Több, mint harmincöt éve járok ílymódon gyülekezetbe, és mindez idő alatt SOHA nem voltam tanúja olyasminek, hogy egy összejövetel kicsúszott volna a kontroll alól vagy hogy mély eretnekségbe süllyedt volna. Valahogyan az egész csak árad, folyik a maga medrében és az Úr áldása van rajta. Nagyritkán azonban a közöttünk lévő érettebb hívőknek ezt az áradást vissza kell terelni a medrébe, a pozitív irány felé. Nem tudom máshogyan leírni. Minden egyszerűen, simán, természetesen zajlik, mint egy családban [it's a flow – Luca, ezt neked hagytam benne :) - a ford. személyes megj. :)]

A másik, amit ez a testvér kérdezett, hogy van-e hitvallásunk vagy bármilyen más teszt a közösségbe való befogadáshoz?

A házigyülekezetekben eltöltött több, mint harmincöt évem alatt soha nem voltam olyan helyzetben, hogy bárkit leteszteltünk volna, aki arra vágyott, hogy közöttünk legyen. Éppen ezért számos nem hívő vált hívővé, és sokan, akik nem Jézushoz hasonló hittel rendelkeztek, nagyon rövid idő alatt maguktól elmaradtak. Bárkivel közösségben vagyok, aki a hitről akar beszélgetni.

Egy nyitott és szabad, Szellem által vezetett összejövetelen előbb-utóbb úgyis előjönnek a különféle, egyéni nézetek. Legtöbben, akikkel közösségben voltunk az évek során, fokozatosan kinőttek a problémás teológiai elképzelésekből. Amikor minden nyíltan és a kölcsönösség jegyében zajlik, a dolgok olyan szépen, könnyedén munkálódnak ki, minden résztvevő javára. Legalábbis ez az én tapasztalatom és reménységem.