Hit: a reménylett dolgok valósága

Máté evangéliumának utolsó magyarázata (1950-52), 3. rész, bevezetés. PDF: A hegyi beszéd

Máté evangéliumának 5-7. fejezetében találjuk a hegyi beszédnek nevezett tanítást. Ez a két fejezet alkotja Máté evangéliumának harmadik részét, melyet hat különböző szakaszra oszthatunk; előbb azonban bevezetésképpen néhány dolgot tisztáznunk kell.

Mt 5,1-2: „Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket.”

Urunk látta a sokaságot, azt a nagy tömeget, mely Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából, és a Jordánon túlról jött (Mt 4,25). Habár nagyon sokan voltak, Jézus most nem maradt velük, mint máskor, amikor meggyógyította a betegeket és kiűzte a démonokat. Most valami más terve volt, ezért felment a hegyre (igazából egy magas dombra). Sokan nem tudták oda követni, de a tanítványok Vele mentek. A tanítványok mások voltak, mint a sokaság. „Ő pedig megnyitotta száját és tanította őket.” Az a szó, hogy „őket” a tanítványokra vonatkozik, nem a sokaságra. Vizsgáljunk meg először is néhány tévedést, melyek a Máté evangéliumában található, hegyi beszédnek nevezett résszel kapcsolatosak.

1) Az azóta eltelt kétezer év során a hegyi beszéd mindig is problémát jelentett a gyülekezetben. Sokan úgy vélik, az Úr szavai itt a világnak szólnak. Úgy látják, ez összességében a szembeszegülő magatartás elleni tanítás, és ebből kiindulva azt hirdetik a világnak, hogy ne tanúsítsanak ellenállást, és szeressék ellenségeiket. Ám ha tanulmányozzuk az Igét, azonnal felismerjük a tévedést ebben a vélekedésben. Az Úr ugyanis nem a síkságon mondta ezeket a szavakat, hanem fent, a hegyen. Nem a sokasághoz szólt, hanem a tanítványaihoz. A hegyi beszéd nem Krisztus üzenete a világnak, mely hamarosan elmúlik, hanem ez az üzenet az Ő saját tanítványainak szól. A világnak nincs szüksége ilyen magasztos életfilozófiára. A világban lévő embereknek világosságra van szükségük; világosságra, hogy megismerhessék az életet, mely képes megszabadítani őket a haláltól. Megmenekülésre [üdvösségre] van szükségük. Egyetlen bűnös sem menekülhet meg a hegyi beszéd tanításának megtartása által.

Ez a tanítás a keresztény életnek szól. A kereszténység nem Krisztus tanítását adja tovább a bűnösöknek; egyedül Krisztus életét tudja közvetíteni nekik. Bárki, aki a világnak próbálja átadni a hegyi beszéd tanítását, az súlyos tévedésben van. Minden ezirányú kísérlet csak az mutatja meg, hogy az illető maga sincs tisztában azzal, mit jelent valójában a kereszténység.

2) Sokan vannak olyanok is, különösen az utóbbi néhány évtizedben, akik azt feltételezik, hogy a hegyi beszéd a zsidóknak szól. Úgy tartják, hogy Máté evangéliuma a zsidóknak szóló evangélium, ezért tehát ezek az igék nekik szólnak. De korábban már felhívtam a figyelmet arra, hogy mi ennek az evangéliumnak a fő jellegzetessége¹. Habár írója zsidó, mégis sokkal több pogány települést jegyez fel, mint bármelyik másik evangélium. A 4. fejezettől a 18-ig legfőképp arról beszél, mit cselekedett az Úr Galileában – a pogányok Galileájában. Kinek szólnak akkor hát ezek az igék az 5-7. részben? Nem szólhatnak egyedül a zsidókhoz, különben a másik három evangéliumnak is (Jánost is beleértve) csak a zsidókhoz kellene szólnia.

Kit nevez az Ige ebben a szakaszban tanítványoknak? Zsidókat vagy keresztényeket? Nem a zsidókat, bár az Úr első tanítványai kétségtelenül zsidók voltak. Az Igéjében Isten azt mondja, hogy a tanítványokhoz szól, nem a zsidókhoz. Mind a négy evangéliumban valahányszor az a szó szerepel, hogy „tanítványok”, ez mindig azokra vonatkozik, akik azért jogosultak az Úr Igéjét hallgatni, mert Jézus követői, és nem azért, mert zsidók. „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Más szóval, a tanítványok Isten gyermekeit jelentik. Később, feltámadása után az Úr minden nép és nemzet közül azokat nevezi tanítványainak, akik hisznek Benne (lásd Mt 28,18-19). A „tanítvány” szó ezért nem más, mint a „keresztény hívő” szinonimája. Nem korlátozódik pusztán a zsidó származású hívőkre, hanem mindazokat jelenti bármely nemzetből, akik hisznek az evangéliumban, és bemerítkeztek az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevére.

Az a szó tehát, hogy „tanítványok”, nem csak a zsidó hívőket jelenti, hanem ez minden keresztény közös megnevezése. Ebből kifolyólag jogosan állíthatjuk, hogy ez a tanítás nem csak főleg a zsidóknak szól.

A Cselekedetek könyvében, miután Krisztus felvitetett, és eljött a Szent Szellem, mindazokat, akik az Úrban hisznek, az Úr tanítványainak nevezik (Csel 6,1.2.7; 9,10.19.26; 11,26). Tehát mindazok, akik hisznek az Úr Jézusban, tanítványok. A Csel 11,26-ban azt olvassuk, hogy a tanítványok keresztények. Először tanítványoknak nevezték őket, utána pedig keresztényeknek. Ezért ha valaki megpróbálja ennek a szónak a jelentését pusztán a zsidókra szűkíteni, az azt jelenti, hogy nem ismeri az Igét.

A hegyi beszéd tehát a tanítványoknak szól, azaz a keresztényeknek. Nem „a zsidóknak” szól. További bizonyítékért nézzük meg a Csel 11,20-at is, ahol a pogányok tanítványokká lettek; Csel 14,22.28, ahol ezek a tanítványok mind a nemzetekből valók; Csel 15,10, ahol az egész rész szintén pogányokról szól; Csel 16,1, ahol egy Timótheus nevű tanítványról olvasunk, aki félig zsidó, félig pogány; Csel 18,23.27, ahol minden szereplő nemzetekbeli tanítvány; Csel 19,9.30; 20,1; 21,4, ahol csupa nemzsidó tanítványról van szó, és így tovább.

3) A Máté 5-7-tel kapcsolatos harmadik tévedés, hogy sokak szerint a hegyi beszéd az eljövendő királyságban élőknek szól, és ezért a jelenben nem vonatkozik ránk. Ez is súlyos hiba, hiszen amikor a jövőben az ezeréves királyság megkezdődik, a földön igazságosság és béke lesz. A világ aranykorát fogja jelenteni az az időszak. Nem lesz sem erőszak, sem igazságtalanság. Találóan nevezik ezeréves nyugalomévnek is. Amikor azonban a hegyi beszédet olvassuk, azok a körülmények, melyekben azok élnek, akiknek meg kell tartaniuk ezt a tanítást, nagyban különböznek a királyság eljövendő korszakától:

a) „Boldogok a szellemben szegények” (vagy Lukácsnál: „Boldogok vagytok, szegények” – Lk 6,20). Itt még mindig van szegénység, a millennium alatt nem lesz szegénység.

b) „Boldogok, akik gyászolnak” – akik ma gyászolnak, áldottak lesznek a jövőben. De kell-e majd gyászolni a millennium alatt?

c) A világ ma tele van versengéssel, küzdelemmel, ezért nekünk szelídnek kell lennünk. Ma van itt az ideje, hogy éhezzük és szomjúhozzuk az igazságosságot, hogy irgalmasok, tisztaszívűek és békességet teremtők legyünk. Ma üldözhetnek bennünket. Az ezeréves királyságban ki üldözhetne? Ezek tehát a mostani kor körülményei, nem az elkövetkezőé.

Ha még jobban megnézzük ezt az egész kérdést, megláthatjuk, hogy azon a napon nem lesz semmilyen sötétség a földön, és ezért nem is lesz szükség arra, hogy mi, hívők só és világosság legyünk. Csak amikor távol van a Vőlegény, akkor kell böjtölni. A hegyi beszéd pedig azt tanítja, hogy böjtöljünk, ami világosan jelzi, hogy nincs itt a Vőlegény. Továbbá azt olvassuk: „Jöjjön el a Te országod [királyságod, királyi uralmad]” (Mt 6,10). Szükséges-e vajon ezt kérnünk az ezeréves királyság ideje alatt? Mindezeket tekintetbe véve tehát, csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a hegyi beszéd tanítása jelenlegi használatra van, hogy most tartsuk meg, és most járjunk eszerint.

4) Sokan úgy vélik, hogy a kereszténység valójában az apostoli levelekben található, nem az evangéliumokban. Jobban hangsúlyozzák Pál apostol leveleit, mint az Úr szavait. Azzal érvelnek, hogy a kegyelem evangéliuma a levelekben található és nem az evangéliumokban. De halljuk meg, mit mond az Úr az Ő igéiről. Vajon az Ő igéi nem tartoznak a gyülekezet örökségébe?

Ebben az egész kérdésben az első és legfontosabb dolog eldönteni, hogy mikor ért véget a törvény korszaka. A Máté 11,13 szerint „a próféták mindnyájan és a törvény [Bemerítő] Jánosig prófétáltak”. Következésképpen az evangélium Krisztussal kezdődik. Ne gondoljuk, hogy az az idő, mikor az Úr Jézus a földön élt, még mindig a törvény korszakához tartozott! Az Úr Jézus, ahogyan azt a Lukács 16,16 följegyzi, világosan kijelenti, hogy „a törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, attól fogva az Isten Királyságát (jóhírként) hirdetik, és mindenki erőfeszítéssel jut abba” (Vida ford.). Ebből az következik, hogy Bemerítő János után azonnal az Isten országának [királyságának, királyi uralmának] evangéliumát hirdették. Ezért, amit az Úr itt a Máté 5-7-ben és máshol mond, azok az Isten királysága evangéliumának az igéi. Ezek nem a törvény korszakához tartozó igék! Ugyan az Úr halála még nem következett be, de az evangélium korszaka már elkezdődött.

A János 3-ban és 4-ben följegyzett események egyértelműen az Úr halála előtt történtek, mégis érvényes, hogy aki hisz, nem fog elveszni, hanem örök élete van. Az evangéliumi korszak elkezdődött. Az Úr igéi a kegyelem korszakának az igéi, nem a törvény korszakáé. Ahogyan a János 8,25-ben olvassuk, az Úr saját Maga hivatkozik úgy igéire, mint „amit kezdettől fogva szólok nektek”. Az Ő szavait nem érinti semmilyen korszakváltozás. A János 12,48-50-ben az Úr Jézus azt mondja, hogy az Ő igéjét nem lehet sem megváltoztatni, sem megmásítani. Mielőtt fölment volna a mennybe, kijelentette, hogy az Ő igéi az Atya igéi, és az Atya igéje megbízható (Jn 17,8.14.17). Ami Jézust illeti, azok az igék, melyeket a földön mondott, az Ő magasztos küldetésének részét képezik. Bárki, aki meg akarja másítani az Ő igéit, nem alkalmas arra, hogy Neki szolgáljon.

„Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28,20). Ki meri azt állítani, hogy a hegyi beszéd tanítása nem a gyülekezetnek és nem a mostani időre adatott? Hogyan tekint Pál az Úr szavaira? Az efezusi véneknek azt mondta: „Arra tanítottalak titeket, hogy emlékezzetek az Úr Jézus szavaira [igéire]” (Csel 20,35 – EFO). Pál aláveti magát az Úr igéinek, mondván: „Krisztus beszéde [igéje] lakozzék bennetek gazdagon” (Kol 3,16). Mennyire súlyosak Pál szavai a Timótheusnak írott első levélben, 6. rész 3-4-ig: „Ha valaki másképpen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt, az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irigység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások” (Károli ford.).

Az Úr igéjét ezért teljes egészében meg kell tartanunk. Senki sem rövidítheti meg vagy veheti semmibe azt, amit Ő mond.

5) Vannak, akik egymás mellé tették az apostoli levelekben talált igéket és a hegyi beszéd igéit, és fölfedezték bennük a hasonlóságot. A hegyi beszédet úgy kell tekinteni, mint a mennyek királyi uralmáról szóló tanítást, mint annak az igazságát. Vannak, akik szerint ez a királyi uralom elmúlik az Úr feltámadása és felvitetése után. Ezért azt állítják, hogy amit a hegyi beszéd a mennyek országáról mond, az nem más, mint a törvény korszaka és a kegyelem korszaka közötti rövid időszakra szóló, átmeneti tanítás.

Olvassuk el azonban gondosan a Cselekedetek 1,3-at, ahol azt látjuk, hogy az Úr a feltámadása utáni negyven nap során az Isten királyi uralmával kapcsolatos dolgokról beszélt a tanítványainak. A Csel 8,12-ben azt olvassuk, hogy Fülöp „az Isten királyságáról és Jézus Krisztus nevéről szóló örömhírt (örömüzenetet) hirdette”. Ez a Szent Szellem eljövetele után történt. A Csel 14,22-ben Pál és Barnabás bátorította a tanítványokat, „(mivel)hogy sok háborúságon (nyomorúságon) át kell nekünk bemennünk az Isten királyságába”. A Csel 19,8-ból megtudjuk, hogy Pál három hónapon keresztül „bátran szólt, érvelt, és igyekezett meggyőzni őket az Isten királyságának dolgairól”. A Csel 20,25-ben azt látjuk, hogy Pál rendszeresen hirdette Isten királyi uralmát. És a Cselekedetek könyve legvége felé Pál még mindig Isten királyságát hirdeti (lásd Csel 28,23.31). Pál leveleitől a Jelenések könyvéig huszonnégy helyen említi az Ige Isten királyságát.

Következésképpen biztosra vehetjük, hogy Isten királyi uralma nem áll ellentétben a kegyelem korszakával. A törvény Bemerítő János eljövetelével véget ért, és azóta folyamatosan Isten királyi uralmát hirdetik. Isten királyi uralma a kegyelem korszakával esik egybe. És ezért azok fényében, amiket eddig elmondtunk ezekkel a különféle ellentmondásokkal kapcsolatban, bizton állíthatjuk, hogy a Máté 5-7-ben leírt hegyi beszéd a keresztényeknek szól, és nem a világnak; nem „a zsidóknak”, és nem is az elkövetkező ezeréves korszak alatt élőknek.

Egyesek számára szükségtelennek tűnhetnek a fenti magyarázatok; de tekintve, hogy oly sok eretnekség kering, bölcs dolognak tűnt tisztázni az igazságot. Ne abban higgyünk, ami logikusnak látszik, hanem egyedül abban higgyünk, amit maga az Ige mond.

Mást is meg kell még vizsgálnunk azonban ebben a bevezetőben. Először is meg kell állapítanunk, mi is pontosan a mennyek országa [királysága, királyi uralma], ahogyan a hegyi beszéd azt bemutatja. Mit jelent ez az Ószövetségben? Mit jelent a Máté 5-7-ben és mit a Máté 13-ban? Az 5-7. fejezetben nagyon másnak látszik a menny királysága a 13. fejezetben leírthoz képest. Az előbbiben a mennyek királysága világos, mint a nap, az utóbbiban azonban rendkívül összetettnek tűnik. Ez sok igetanulmányozó számára jelent problémát.

Az Ószövetségben – a Dániel 2,44-ben és a 7,13-14-ben – egyértelműen kiderül, hogy a menny fog uralkodni. Más próféták, mint például Zakariás, Ézsaiás és Dávid szintén kijelentik, hogy Isten fel fog állítani egy királyságot. A királyság legjelentősebb személyei Izrael gyermekei lesznek; de ott lesznek még a királyságban a nemzetekhez tartozók is (a juh-nemzetek – lásd Mt 25,31). Végül mindenki ismerni fogja az Urat (JHVH-t), és imádni fogják Istent. Nem csak az emberiség lesz áldott, hanem a vadon élő és egyéb állatok is. Ezt a királyságot jövendöli meg az Ószövetség. Világos, hogy az a menny királysága, melyről az Ószövetség beszél, nem kapcsolódik a gyülekezet korszakához, és nem is azt a mennyet vagy az Új Jeruzsálemet jelenti, melyet a keresztények várnak. Tehát ez nem a ma keresztényeinek szól, és nem is a jövőbeli menny, hanem egy másik korszak.

Az újszövetségi időszakban János után Urunk hirdeti tovább, hogy „a mennyek királyi uralma elközelített”. Mit jelent a mennyek királyi uralma? A Máté 3 szerint Bemerítő János azt hirdette, hogy „elközelgett a mennyek királyi uralma”. A 4. fejezet feljegyzi, hogy az Úr ugyanezt a dolgot jelenti be. Az 5. fejezet idejére a mennyek királyi uralma eljött. Igen, az 5-7. fejezet idején már valóban eljött a királyi uralom. Az Ószövetség az ott megjövendölt királyságnak a földi körülményeiről beszél, hogy milyen lesz az a jövőben. Amikor az Úr beszél a királyságról a Máté 5-7-ben, azokra az emberekre utal a mennyek királyságában, akik abban uralkodni fognak. Ahogyan pedig a Máté 13-ban beszél a királyságról, az a királyság történetére vonatkozik. Mindhárom a királyságra mutat. Emberek egy meghatározott köre jön létre; nélkülük ez a királyság soha nem jöhetne el. Tehát a hegyi beszéd arról szól, hogy milyeneknek kell lenniük ezeknek az embereknek.

Az Úr tehát itt nem a körülményekre, hanem az emberekre fekteti a hangsúlyt. Ezért mondta utána Péternek, hogy „neked adom a mennyek királyságának kulcsait” (Mt 16,19) – azokat a kulcsokat, melyekkel meg lehet nyitni a mennyek királyságának ajtaját, de nem azért, hogy kiengedjék annak környezeti jellemzőt, hanem, hogy beengedjék az embereket. És később meglátjuk, hogy az ajtó valóban megnyílt pünkösd napján, amikor a zsidók bejöttek. Másodízben pedig Kornéliusz házánál lett megnyitva, és a pogányok is bejöhettek. Továbbá, az Úr azzal, hogy démont űzött ki, kinyilvánította: „elérkezett hozzátok az Isten királyi uralma” (Mt 12,28). Tehát ahol az Úr, ott az Isten királyi uralma. De a Máté 5-7 azt mondja, hogy ahol hívők vannak együtt, ott is ott az Isten királyi uralma. Bármikor és bárhol hívők olyan emberekké válnak, mint amilyenekről a hegyi beszédben olvasunk, ott eljön a mennyek királysága.

Ne fordítsunk túl sok figyelmet a körülmények kérdésére, hogy azt gondoljuk miatta, hogy a mennyek királysága nem fog eljönni addig, míg meg nem lesznek a megfelelő külső körülmények; hanem értsük meg, hogy az a királyság, melyet az emberek képviselnek, sokkal fontosabb, mint az, amelyiket akármilyen külső körülmény jellemez. Következésképp azt mondhatjuk tehát, hogy a Máté 5-7 azt tudatja velünk, hogy amikor hívőknek egy nagyon különleges és új társasága jön létre, akkor és ott a királyság jelen van.

A Máté 13 viszont a királyság egy másik vonatkozásáról beszél. Az ott szereplő hét példázat azt mutatja be, hogy külsőleg milyen ez a királyság. Azaz, amikor a mennyek királyi uralmát hirdetik a földön, ezek azt mutatják meg, hogy az milyen történelmi fordulatokat vesz. Itt is a királyságról van szó, csak éppen a külső megjelenéséről. Ez az a kereszténység, amit a világ lát; ez a kereszténység külső megjelenése ebben a korszakban.

Miért említi az Úr ezeket a komoly és magasztos kívánalmakat a Máté 5-7-ben? A hegyi beszéd elején a hangsúly azon van, amire föntebb már utaltunk; azaz emberek egy olyan társaságán, akiket az Úr Magának akar. Az első hét boldogmondásban az áll: „akik” (személyek); az utolsó kettőben többesszám második személyben áll: (ti) „vagytok”. A mennyek királyságának minden embere bizonyos jellegzetességekkel bír. Ez önmagában jelzi a kegyelem és a törvény közötti különbséget. (Személy szerint nem is szeretem, amikor a Mt 5-7-et úgy nevezik, hogy „a mennyek királyságának törvénye”). Mert mi a törvény? Nézzük meg a Róma 5,20-at és a 6,14-et: „a törvény pedig mellesleg jött be, hogy a bűn megszaporodjék, ahol pedig megsokasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem”; „mert a bűn rajtatok már nem fog uralkodni, mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt” (Vida ford.). A törvény olyan, mintha a vízben próbálnánk meg tüzet gyújtani, vagy aranyat keresnénk a homokban. Minél képtelenebbek vagyunk megtenni valamit, annál inkább követeli, hogy megtegyük. Ez a törvény, ahogyan az Ige elénk adja. Az a törvény, amiről a világ beszél, valójában parancs. Mégis, az Ige törvénye nem azért adatott, hogy megtartsuk, hanem azért, hogy megszegjük, hogy a természetes én tehetetlensége lelepleződjön, és a bűn még nagyobb legyen.

Mennyire más azonban a hegyi beszéd! Eljött az Isten Fia; meghalt, eltemették és föltámadt. A Szent Szellem leszállt rá, ahogyan a Máté 3-ban meg van írva; következésképpen minden cselekedetét a földön a feltámadás és a Szent Szellem eljövetelének alapján végezte. Habár a kereszthalál, a feltámadás és a Szent Szellem pünkösdi eljövetele még előtte volt, Ő mindazonáltal már ezen az alapon állt. (Azok, akik hisznek Jézusban, amint azt a János 3-ban olvassuk, azoknak örök életük van, mert Isten előtt Ő már be lett merítve a halálba, akkor is, ha fizikailag akkor még nem halt meg.) Isten nézőpontjából az Úr már a halál talaján állt, mivel valóban be kellett merítkeznie az én halálába ahhoz, hogy beléphessen az Istenért végzett munkába. Immár a Szent Szellem Benne és Rajta van. És most már nyugodtan adhat nekünk – a hegyi beszédben – ilyen szigorú parancsokat. Mert minél nehezebb a követelmény, annál erőteljesebben válaszol rá a bennünk lévő isteni élet.

Az élet, melyet Urunk nekünk adott, kimeríthetetlen. Nincs semmi meglepő abban, ha a saját tűrőképességünket meghaladva képesek vagyunk kitartani. Isten kívánalmainak soha nincs vége; sőt, egyre nagyobbak lesznek, de a bennünk levő élet mindig átvisz minket a nehézségeken. Ezért, aki azt mondja, hogy a hegyi beszéd törvényt fektet le, az nem tud semmit a törvényről, sem az életről. (Vegyük észre, hogy a hegyi beszéd tanítása alapján élt élet nem a törvény, hanem a kegyelem alatt élt élet.) Ne vessük meg hát, ha megpróbál bennünket az Úr! Mert a próbatétel során válik láthatóvá a bennünk levő élet. Minél többet követel Isten ettől az isteni élettől, annál jobban megmutatkozik, ami ebben az életben el van rejtve. Isten adja a parancsot, de szintén Isten az, aki a bennünk levő isteni életével megtartja azt. Isten maga teljesíti, amit megkövetel. Ezért tehát a hegyi beszéd nem törvény. (Ami a Sínai-hegyen adatott, az valóban törvény, mert az olyasvalami, amit nem vagyunk képesek megtartani.) Amikor mi, hívők nekilátunk, hogy a hegyi beszéd tanítását kövessük, ahogyan az a Máté 5-7-ben meg van írva, minden tudatosság nélkül be fogjuk tölteni azt. Lehetővé válik a lehetetlen. És pontosan ezt jelenti kereszténynek lenni, hogy naponként megnyilvánul az, ami az ember számára lehetetlen. Ezért mondja a Róma 6,17, hogy ez, ami itt a Máté 5-7-ben van, igazán kegyelem alatt van: mert Isten az, aki lehetővé teszi számomra, hogy megtegyem, amit Ő parancsol; mert nem vagyok többé sem a bűn, sem a törvény uralma alatt.

A hegyi beszéd tanítása olyan embereket hoz létre e világ számára, akikre nem méltó ez a világ. Nem elég, hogy az embereknek életük legyen; szükséges, hogy valamilyen követelmény is legyen ezzel az élettel szemben, különben az isteni élet nem fog megmutatkozni. Ez az élet képes arra, hogy a hegyi beszéd minden egyes követelményének eleget tegyen! Ha nincsenek ilyen követelmények, az Úr mérhetetlenül nagy ereje, mely bennünk van, nem fog tudni megnyilvánulni. Amikor azonban van követelmény, és ennek a követelménynek eleget tesz az isteni élet az emberekben, ott valódi kereszténység van. Egyfelől a próbatétel, másfelől Krisztus, aki kiállja azt a próbát. És amikor mindkettő jelen van, ott a kereszténység, ott a mennyek királyi uralma.

Az Úr célja, hogy emberek egy olyan társasága jöjjön létre az Ő számára, akik az eljövendő királyság körülményeit már most magukévá teszik, és már most élvezhetik. (A görög szót, melyet „nép”-nek fordítottak a Csel 15,14-ben, „emberek”-nek is lehet fordítani.) Most van az idő, amikor Isten kiválasztja az embereket. Milyeneknek kell lenniük? A Máté 5-7 szerintieknek. Ami ezeket az embereket illeti, ők jelentik most a királyságot; a jövőben pedig uralkodni fognak az eljövendő királyságban.