Írta: David Bolton. Az eredeti poszt itt található: Rebels, Refugees and a Returning Remnant - Part 2.
[Ez a poszt az első rész folytatása. A jelen poszt sokkal erőteljesebb hatású, ha az összefüggések mentén, az előző rész folytatásaként olvassuk, ezért, ha valaki nem tudta volna még ezt megtenni, illetve felfrissítené az emlékeit, a fenti linkre kattintva megteheti. Köszönettel, a szerző (David Bolton).]
A VISSZATÉRŐ MARADÉK
Az intézményes egyházon szándékosan kívül maradók harmadik fő típusát nevezhetjük visszatérő maradéknak. Lehet, hogy ez a legkisebb a három közül, mégis a legnagyobb jelentőségű.
Mi különbözteti meg ezt a csoportot a másik kettőtől?
A visszatérő maradéknak két olyan fő jellemzője is van, amelyek révén kimagaslik a többi közül.
A visszatérő maradékot először is
igenlő, mennyei látás vezérli.
A menekülőkkel ellentétben ez a maradék elsődlegesen valami felé fut, ahelyett, hogy elfelé futna valamitől. Bepillantást nyertek Isten transzcendens, örökkévaló céljába Krisztusban, és azóta lehetetlen számukra beérni bármi mással, ami ennél kicsit is kevesebb. Legmélyebb meggyőződésüket egy tényleges mennyei valóságra adott pozitív reakció formálja, és nem egy negatív, földi jelenségre adott elutasító reakció. A látásuk tehát kétszeresen is pozitív, szemben a menekülők duplán negatív szemléletével.
Ez a látás tehát az eredetét tekintve mennyei, és nem földi; hatását illetően pedig célja, hogy Isten Királyságát „amint a mennyben, úgy itt, a földön is” juttassa kifejezésre a Gyülekezetben, és azon keresztül.
Mi ennek a látásnak a lényege?
Ez az igenlő, mennyei látás nem másról szól, mint Isten örökkévaló céljáról Krisztusban, és benne Krisztusnak a Gyülekezettel kapcsolatos kimagasló helyéről és céljáról.
A visszatérő maradék Krisztust tartja az örökkévaló cél középpontjának, és ez a központi szerep a gyülekezet gyakorlati kifejezési formáiban is megnyilvánul. Krisztus a gyűjtőpont, Ő áll a középpontban, Ő a gyülekezet élete és működése minden aspektusának lényege és forrása. Ő az a cél, amely felé minden dolog halad. Minden egyes egyéni igazság, tanítás, hangsúly, látás, megtapasztalás, hagyomány, gyakorlat, szolgálat, pozíció, ember és ajándék egyedül Krisztus magasztalásának hajt térdet, mert Ő az első és a legfontosabb minden dologban. A visszatérő maradék olyan gyülekezeti kifejezésmódra törekszik tehát, amely csakis Krisztus, mint egyedüli középpont körül formálódik.
A visszatérő maradék Krisztust tartja a Gyülekezet egyedüli alapzatának az örökkévaló célban, ezért a gyakorlati kifejezési formákban is Rá, mint egyedüli alapra épít. A gyülekezetet tehát az alapoktól kezdve egyedül Ő építi fel, ezért azt semmilyen testi, világi és sátáni támadás nem rendítheti meg. Ő teszi egységes és oszthatatlan építménnyé a gyülekezetet, és Ő határozza meg annak külső és belső formáját is. Ez az alap természetét tekintve Istentől való, mennyei, szellemi, élő, rendíthetetlen és oszthatatlan. Minden, ember által létrehozott, földi, vallásos, holt, ingatag, szektáriánus alap bukásra van ítélve, mert nem képes maradéktalanul és helyesen megalapozni, egységbe hozni és külsőleg-belsőleg meghatározni a Gyülekezetet. A visszatérő maradék ezért elutasítja ezeket, és az Eklézsia olyan kifejezési formáját keresi, amelyet egyedül Krisztus alapoz, egyesít és határoz meg.
A visszatérő maradék Krisztust tekinti a Gyülekezet legfőbb identitásának az örökkévaló célban, ezért gyakorlati kifejezésformájában is ennek a legfőbb identitásnak a kiábrázolására törekszik. Krisztus neve az az identitás, amelybe a Gyülekezet bemerítkezett; az Övé a minden név felett álló Név. Egyedül az Ő Nevéé minden hatalom, egyedül az Ő Nevéé minden teljesség, egyedül az Ő Neve egységesíti a Gyülekezetet. Éppen ezért minden, ember által kitalált, szektáriánus, vallásos név, elnevezés, címke és identitás kisebbíti és rombolja a Gyülekezet autoritását, teljességét és egységét. A visszatérő maradék ezért elutasítja ezeket, és az Eklézsia olyan kifejezési formáját keresi, amelynek egyedül Krisztus Maga és az Ő tökéletes Neve adja az önazonosságát.
A visszatérő maradék Krisztust tekinti a Gyülekezet Fejének az örökkévaló célban, ezért gyakorlati kifejezésformájában is az Ő vezetésének, uralmának kiábrázolására törekszik. Krisztus a királyi Feje minden hatalmasságnak és fejedelemségnek. Ő a Feje a Testnek, és Ő a Feje az Ő menyasszonyának és az Ő családjának. A gyülekezet tehát aláveti magát Krisztus kormányzó hatalmának, gyakorlati vezetésének és családi tekintélyének. Mindez a gyülekezet olyan kifejezési formáját hozza magával, amely nem más, mint az Ő Királyságának, az Ő Testének, az Ő menyasszonyának és az Ő családjának kifejeződése – Isten örökkévaló céljának megfelelően. Minden földi vezetőt, aki a gyülekezet fölött hatalmat gyakorol; aki kisajátítja és irányítja a Test teljes működését, valamint közvetítőként viselkedik a Menyasszony és a Vőlegény között, a visszatérő maradék visszautasít, és a gyülekezet olyan kifejezésformáját keresi, amelyben egyedül Krisztus emelkedik fel, mint az Eklézsia egyedüli irányító, vezető, szerető Feje.
Ez a négyféle felismerés Krisztusnak a Gyülekezet gyakorlati kifejezésmódjával kapcsolatban – azaz, hogy Ő az egyedüli Középpont, az egyedüli Alapzat, az egyedüli Identitás és az egyedüli Fő – képezi a visszatérő maradékot vezérlő mennyei látás lényegét. Minden egyéb, amit tesznek, mondanak és gondolnak, ezekből az alapvető meggyőződésekből ered, ahogyan az a mindennapi életükben, kapcsolataikban és közös összejöveteleiken megnyilvánul.
Mindez természetesen és szükségszerűen továbbmozdítja őket az olyan gyülekezeti kifejezésformáktól, amelyeket részleges, eltolódott hangsúlyok, emberek által létrehozott, intézményes alapok, testies, szektáriánus elnevezések, hierarchikus vezetés határoz meg. Ez az igenlő, mennyei látás arra ösztönzi őket, hogy a gyülekezet Krisztus-központú, Krisztusra épülő, Krisztusról elnevezett, Krisztus által vezetett, organikus kifejezésmódját keressék, amely megfelel Isten örökkévaló céljának. Ez az, amiért igyekeznek, ez az, ami vezérli őket, és ez az, amiért készek feladni mindent.
Ez az igenlő, mennyei látás tehát az, amely elsődlegesen jellemzi a visszatérő maradékot.