Változik a világ, és változnak az evangéliumi keresztény gyülekezetek is. Volt egy idő – nem is olyan régen -, amikor az evangéliumi keresztények túlnyomó része a Bibliát Isten megfellebbezhetetlen szavának tartotta. Most, a harmadik évezredben, ebben a posztmodern és kereszténységet túlhaladott korszakban az a szó, hogy evangéliumi, szinte akármit jelenthet. Mi történt? Miért van ez, és mi lesz a mainstream kereszténység jövője?
Az elmúlt jó néhány év során világszerte tartottam előadásokat a kereszténységet érintő aktuális trendekről. Az előadásaim után gyakran keresnek meg a legkülönfélébb gyülekezeti háttérrel rendelkező keresztények. Sokan fejezik ki aggodalmaikat amiatt, ami a gyülekezeteikben történik, és aggódnak az új irány miatt, ami felé a gyülekezet tart. Gyakran nem is tudják pontosan megmondani, hogy mi nem stimmel, mégis tudják, hogy valami nagyon nincs rendjén, és hogy foglalkozni kellene vele.
Többen említették azt is, hogy megpróbálták jelezni aggodalmaikat a lelkészük vagy a gyülekezeti elöljárók felé, de szinte minden esetben választás elé állították őket: vagy elfogadják az új irányt, vagy elhagyják a gyülekezetet.
Ez az kereszténység újragondolása felé haladó mozgalom (aminek a célja, hogy „elérjék az embereket”) úgy tűnik, nem csak egy múló szeszély. Gyakran fordulnak hozzám aggódó testvérek magyarázatért, mert nem értik, mi ez a jelenség, amivel találkoztak. Tudni akarják, miért változnak a dolgok ebbe az irányba, és hogy mire számíthatnak a jövőben. Azt is tudni szeretnék, hogy hogyan lehet – ha egyáltalán lehet – gátat szabni ezeknek. Ezért írom tehát mindezeket – hogy biblikus választ adjak az Emerging Church-ről, és arról, hogy hová tart.
Az evangélium a Biblia szerint
Az egyház történetét át meg átszövik a különféle felbukkanó majd elsüllyedő irányzatok. Míg a kulturális közeg minden helyen más és más, a biblikus kereszténység mindig is a Biblia központi üzenetén nyugodott – ami nem más, mint Jézus Krisztus evangéliuma; egy üzenet, ami sohasem változik.
Az evangélium üzenete arról szól, hogy kicsoda Jézus Krisztus, és hogy Ő mit végzett el. Egy kisgyerek is megértheti az evangélium üzenetét – ami azt hirdeti, hogy az élet itt a Földön véges, de a halál utáni élet örökké tart. A jó hír az, hogy megszabadulhatunk a bűneinkből ha bűnbánatot tartunk, kérjük Isten bocsánatát, és követjük az Úr Jézust.
Az ebben a földi életünkben az evangélium üzenetére adott válaszunk dönti el, hogy hol töltjük az örökkévalóságot: a mennyben vagy a pokolban. Jézus, a világegyetem Teremtője megmutatta, mi az egyetlen módja annak, hogy az örökkévalóságot Vele tölthessük. Személyes döntésünkön, és Isten kegyelmén múlik, hogy elfogadjuk-e.
Isten ellensége nem akarja, hogy az emberiség megértse ezt az egyszerű üzenetet. Az a terve, hogy az embereket megtévessze. Ha meg tudja vakítani az embereket, hogy ne ismerjék meg az evangéliumot, vagy meg tudja győzni őket arról, hogy az evangéliumot hiszik, miközben nem, akkor sikerrel járt a terve. Az évszázadok során emberek milliárdjait csapták be, vagy úgy, hogy visszautasították az igazságot, vagy mert azt hitték, hogy az igazságot hitték, miközben pedig megtévesztés áldozatai voltak.
Az evangélium a posztmodernizmus szerint
Változnak az idők! Az evangéliumnak mindazonáltal ugyanabban a formában kell megmaradnia, függetlenül attól, hogy minden más változik. Most a posztmodern korban élünk, és abban az őszinte igyekezetben, hogy elérjük a posztmodern generációt az evangéliummal, úgy tűnik, hogy sok hívő is posztmodern lett a gondolkodásában.
De mit is jelent a posztmodern szó?
A modern kort a megfigyelésen alapuló racionális gondolkodás jellemezte. Sokak szerint a modern kor az 1900-as évek környékén ért véget.
A posztmodern gondolkodásmód a racionálistól és megfogható dolgoktól az élményszerűség és a misztikum felé mozdult. Más szóval, régebben meg lehetett különböztetni a jót a rossztól, a feketét a fehértől. A posztmodern korban azonban minden relatív, minden az egyéntől függ. Ami neked jó, lehet, hogy valaki másnak rossz. Abszolút igazság nem létezik. Az az egyetlen dolog abszolút, hogy nincs olyan, hogy abszolút.
Olyan korban élünk tehát, amit posztmodernség jellemez. Egyetemi professzorok tanítják diákjaiknak, hogy jó és rossz nem létezik. Minden relatív. Az evangélium üzenete túl dogmatikus és arrogáns a posztmodern gondolkodásmód számára. Szükséges tehát – mondják –, hogy úgy mondjuk el az evangéliumot, hogy el tudják fogadni az emberek.
Számos gyülekezeti vezető keres új módokat arra, hogy elérjék a posztmodern generációt. Úgy gondolják, hogy megfelelő módot tudnak találni erre, anélkül, hogy közben megváltozna az üzenet. Mivel az evangélium a Szentíráson nyugszik, az evangélium nem változhat, hacsak nem lesz belőle egy másik evangélium. Azt gondolom pedig, hogy éppen ez az, ami az Emerging Church mozgalomban történik.
Nem jött el
Sokan megfigyelték a gyülekezetükben, hogy az ezredforduló óta megváltozott a hozzáállás a bibliai próféciákkal és Jézus második eljövetelével kapcsolatosan. Sokan fel is adták, hogy várjanak rá. A hatvanas évektől kezdve fokozódó várakozás jellemezte Jézus közeli eljövetelét. Az emberek izgatottan figyelték a bibliai próféciák beteljesedését (Izrael megalakulása pl.), és várták Jézus eljövetelének jelét az égen, és hogy bármelyik pillanatban elragadhatja a Földről menyasszonyát, a gyülekezetet.
A kétezredik évnek különös jelentőséget tulajdonítottak egyesek. Amikor Jézus mégsem jött el, sokan éreztek csalódottságot. „Biztosan csak később jön majd”- mondták egyesek. Mások arra jutottak, hogy lehet, hogy nem is jön egyáltalán, legalábbis nem úgy, ahogyan tanultuk. Most tehát meg vannak róla győződve, hogy az a feladatunk, hogy „építsük a Királyságát” itt a Földön „bármilyen emberi erőfeszítéssel, ami csak szükséges”.
A Királyság evangéliuma
Az egyik legfőbb jele annak, hogy valami megváltozott, az a jövőt illető váradalmakat illeti. Ahelyett, hogy sürgetve hirdetnénk az evangéliumot a Szentírásnak megfelelően, és hinnénk, hogy szűkre szabott a rendelkezésre álló idő, a hangsúly eltolódott. „Az idők jelei” elveszítették a jelentőségüket, a csatakiáltás már máshogyan hangzik. Az evangéliumi keresztények között a fő hangsúly azon az célkitűzésen van, hogy a világot radikálisan jobbá tehetjük szociális tevékenység és szociális programok segítségével.
Ennek a felfogásnak, bár a felszínen jól hangzik, komoly bibliai ellenvetései vannak. Az Írások szerint Istennek nem lesz a földön királysága, amíg a Király meg nem érkezik. Minden emberi erőfeszítés ellenére sem lesz utópia, sőt, a Biblia szerint bukott emberek vezetnek minket tovább egy elkeseredett és törvények nélküli társadalom felé vivő úton, csakúgy, ahogyan ez Noé napjaiban volt.
Habár a globális utópia megvalósításának céltudatos elképzelése tervben lehet, de emberi okoskodás áll mögötte, nem Isten Szentlelke. Miközben természetesen helyes dolog másokkal jót tenni, az összes jó, amire képesek vagyunk, sem tud elég jó lenni. Az ilyen emberi elképzelésen alapuló programokba bekapcsolódó lelkipásztorokra és gyülekezeti vezetőkre rendszerint a következők jellemzők:
-
Az egészséges, biblikus tanítás veszélyes és megosztó. Az élményszerűség (azaz a miszticizmus) nagyobb szerepet kap, mint a tanítás
-
-
A bibliai próféciákkal nem foglalkoznak, időpocsékolásnak tartják
-
-
Izrael egyre kevésbé lesz fontos, és elveszíti a biblikus jelentőségét
-
-
Végül az Izraelnek adott ígéreteket a gyülekezetre és nem Izraelre vonatkoztatják (helyettesítő teológia)
-
-
A bibliaórán való bibliatanulmányozás helyett valakinek a könyvét és módszereit tanulmányozzák
-
-
Az egészséges gyülekezet ismérve a látogatók magas száma (és nem a szellemi állapota)
-
-
Isten Igéjének igazsága egyre kevésbé lesz lényeges
-
-
Isten Igéjét, különösen az olyan fogalmakat, mint pokol, bűn és megtérés háttérbe szorítják, hogy a nem hívők ne érezzék magukat sértve
Spirituális átalakulás
Az ismertetett felfogások és gyakorlatok egy lebutított kereszténységhez vezetnek, ami a hitehagyáshoz kövezi ki az utat, ami a jövőben csak erősödni fog. Ez az Isten Igéjének abszolút tekintélyétől az újragondolt kereszténység felé vezető trend lavinaként érte az evangéliumi gyülekezeteket. Kevesen látták a lavina jövetelét, és most, hogy úton van, még kevesebben veszik észre.
Van azonban még egy nagy darab a kirakóban, amit azonosítanunk kell, hogy megértsük, mi is emelkedik ki az Emerging (azaz kiemelkedő, feltörekvő) egyházban. Mialatt a biblikus kereszténységet lebutították, és Isten Igéjének világosságát elhalványították, a megtévesztésnek egy másik, éppennyire elsöprő lavinája kelt útra.
Olyan ez, mintha Isten Igéjével akarnák igazolni azt, amit Isten Igéje megtilt. A legkönnyebben úgy érthetjük meg ezt a folyamatot, ha felidézzük, hogy mi történt a sötét középkorban, amikor a Biblia tiltott könyvvé vált. Amíg a reformátorok le nem fordították a Szentírást az átlagemberek nyelvére, az emberek szellemi sötétségben éltek. Amikor Isten Igéjének világossága hozzáférhetővé vált, újra megérthették az emberek a Biblia szerinti evangéliumot.
Láthatjuk, a történelem ismétli önmagát. Ahogyan Isten Igéje egyre inkább mellőzhetővé válik, a misztikus megtapasztalások előretörése riasztó méreteket ölt. Az élmények, érzéki megtapasztalások célja, hogy meggyőzzék a mit sem sejtő embereket, hogy a kereszténység arról szól, hogy érezzük, tapintsuk, szagoljuk és lássuk Istent. A posztmodern gondolkodásmód tökéletes táptalaj az úgynevezett „spirituális átalakulás” előmozdítására. Ez a tanítás azt hirdeti, hogy változatos módokon, többféleképpen is közelebb kerülhetünk Istenhez. A spirituális átalakulás tévesen azt tanítja, hogy bárki gyakorolhatja ezeket a misztikus rituálékat és megtalálhatja ezekben Istent. A Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat nem előfeltétel.
Ezeket az ősi bölcsességből (tehát az okkultból) eredő tanításokat az Újszövetségi kor után hozták be a kereszténységbe, és Isten Igéjében nem találhatók meg. A spirituális átalakulás mozgalma szerzetesek és katolikus misztikusok által gyakorolt megtapasztalásokra épül. Ezek a misztikusok jelképes cselekedetek és gyakorlatok használatára bátorítottak, mondván, hogy ezeknek végzése közelebb viszi az embert Istenhez (illetve, hogy az ember Isten jelenlétébe kerül). Abból indultak ki, hogy ha valaki csendességbe vagy egy szent helyre elvonul, akkor az elméje megtisztul mindentől, ami elvonhatná a figyelmét, és így meghallhatja Isten hangját. A valóságban ezek a hipnotikus, mantrás gyakorlatok megváltozott tudatállapotba vitték a szerzeteseket. Az általuk használt módszerek ugyanazok, mint amiket a buddhisták és a hinduk használnak a szellemi világgal való kapcsolatfelvételre.
Ezek a módszerek veszélyesek, és a Bibliában nincs buzdítás a használatukra, Isten nem ad ilyesmire parancsot. Éppen ellenkezőleg, komolyan figyelmeztet a jövendölés ellen, ami nem más, mint egy szertartás vagy módszer gyakorlása, annak érdekében, hogy ismeretet szerezzünk, információt nyerjünk valamilyen szellemi forrásból. Miközben a spirituális átalakulás támogatói (pl. Richard Foster) azt állítják, hogy ezek a módszerek azt jelzik, hogy a Szentlélek valami újat tesz, hogy megújítsa, felfrissítse a kereszténységet, én inkább azt mondanám, hogy ami történik, az nem új, és nem is a Szentlélek teszi.
A spirituális átalakulás mozgalmát széles körben hirdetik a főiskolákon, teológián – úgy, mint a spirituális vezetővé válás legújabb és legnagyszerűbb módját. Ezeket az elképzeléseket azután a teológiáról a gyülekezetekbe viszik a végzett hallgatók, akiket arra képeztek ki, hogy a kereszténységet új megvilágosodás szintjére vigyék.
Rajtuk kívül olyan emergent vezetők támogatják ezeket a szemlélődő gyakorlatokat, mint Brian McLaren (Kerekes Szabolcs a Mátrix-beszélgetések c. könyvének irodalomjegyzékében forrásként hivatkozik rá - a ford.), Robert Webber, Dallas Willard és mások. Az olyan kiadók, mint a NavPress, InterVarsity és a Zondervan elárasztják a piacot a keleti miszticizmuson alapuló szemlélődő gyakorlatokat ajánló könyvekkel. Lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők olvassák ezeket, majd úgy hirdetik az ötleteket, mintha ezek adnák meg a szellemi választ arra, hogy hogyan kerülhetünk közelebb Istenhez.
Mik a jelei az Emerging Church jelenlétének?
Egyértelmű és jellemző vészjelei vannak, ha a gyülekezet elindult az emergent/kontemplatív úton. Van, amikor a lelkész nem is veszi észre, hogy ezen az úton van, és nem is fogja föl, hogy hová vezet.
A vészjelek többek között a következők:
-
A Bibliának nincs többé egyedüli tekintélye a keresztény hit gyakorlásában
-
-
Ahelyett, hogy Jézus Krisztus evangéliuma lenne a középpontban, a hangsúly a gyülekezet számbeli növekedését célzó emberi módszerekre, és szociális hitvallásra tevődik
-
-
Egyre többet foglalkoznak Isten földi királyságának építésével, és egyre kevesebbet a Jézus Krisztus közeli visszatérésére figyelmeztető bibliai részekkel
-
-
Azt a tanítást, hogy Jézus Krisztus szó szerint egy ezeréves királyságban fog uralkodni itt a földön, eretneknek és nem biblikusnak tartják
-
-
Gyakran tanítják azt is, hogy a Gyülekezet átvette Izrael helyét, és Izraelnek nincs prófétikus jelentősége
-
-
A Jelenések könyve nem a jövőre vonatkozik, hanem már a múltban beteljesedett
-
-
A kereszténység misztikus formáját kezdik gyakorolni, mondván, ezzel a módszerrel lehet elérni a posztmodern generációt
-
-
Azt tanítják, hogy a kereszténységet újra kell értelmezni, hogy az új generáció is fel tudja fedezni magának
-
-
A lelkipásztor esetleg azt mondja, hogy ahhoz, hogy a gyülekezetet előre vigyék, az egyház történelméhez (apostoli atyák) kell visszanyúlni, és megtudni, hogy milyen gyakorlatokkal és élményekkel tudták megszólítani az akkori embereket
-
-
Miközben Isten Igéjének aláássák a tekintélyét, Isten megismerésének és megtapasztalásának eszközeként képeket és érzéki megtapasztalásokat használnak
-
-
A megtapasztalások a következők lehetnek: ikonok, gyertyák, tömjén, liturgia, ima-labirintus, stációk, szemlélődő imádság (ismételgetés Taizé-módra, ki-be légzés), sákramentumok átélése, különösen az eukarisztiáé
-
-
Erős hangsúlyt kap az ökumenizmus, jelezve, hogy híd épül a római katolicizmus felé (ami az egyesülés felé mutat)
-
-
Egyes protestáns vezetők szerint a reformáció túl messzire ment, és újravizsgálják az apostoli atyák állítását, miszerint az úrvacsora több, mint jelkép, és hogy Jézus valóságban is jelen van a kenyérben, illetve ostyában
-
-
Egyre erősödik a trend az ökumenikus egység felé a világbéke érdekében. Elismerik más vallások érvényességét, és hogy Istenhez több út is vezethet
-
-
Azokat a gyülekezeti tagokat, akik megkérdőjelezik az új irányt, vagy ellenállnak neki, megszólják, és általában megkérik, hogy hagyják el a gyülekezetet
Mit tartogat a jövő?
Amennyiben az Emerging Church ebben az ütemben terjed tovább, a mainstream evangéliumi (protestáns) kereszténység megváltozik, és Jézus Krisztus evangéliuma – ahogyan az a Bibliában áll – túl szűk és túl korlátozó lesz. Más szóval, a Jézus által említett, mennybe vezető keskeny utat elhagyják egy szélesebbért, amin pogány, élményközpontú gyakorlatokat végeznek. A kereszténységnek ezt az újragondoltan, újrakitaláltan kibontakozó formáját én csak keresztény babilonizmusnak nevezem.
A kereszténységnek ez az új formája egy olyan meggyőződéssel fogja felcserélni a keresztény hitet, ami szerint az ember képes lesz Isten királyságának felállítására a földön. Az Ige pedig egyre inkább háttérbe szorul emögött az élményközpontú rendszer mögött.
A Rómával való egyesülés felé mutató jelek egyre nyilvánvalóbbá lesznek. Akik visszautasítják ezt az irányt, azokat szellemi nyomorékoknak tartják, akiket helyre kell tenni. Azok, akik kiállnak a biblikus hit mellett, azokat a világbékéhez vezető egységes vallás akadályainak fogják tartani.
A legkönnyebben úgy készülhetünk fel az elkövetkezőkre, ha megértjük, mi történik most. Bár nem sokan ismerik fel ezt a hullámot, azért vannak néhányan. A Biblia és a minket vezető Szentlélek nélkül az elkövetkező sötétség letaglózó lenne – Isten Igéje azonban átsugárzik a sötétségen, és vannak olyanok, akik a megtévesztésből megszabadulva felismerik, hogy mi történik.
Meg vagyok győződve, hogy a hittől való elszakadást látjuk megtörténni, pontosan úgy, ahogyan a Szentírás megjövendölte. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi trend nem valószínű, hogy eltűnne. A megtévesztés közepette továbbra is hirdetnünk kell az igazságot, szeretetben. Ahogyan Pál Timóteusnak írta:
De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék. (2Tim 2,24-26)
Vannak még lelkipásztorok és gyülekezetek, akik elkötelezetten hirdetik az igazságot. Keressük fel, és támogassuk őket. Ha a lakóhelyünk közelében ez nem lehetséges, keressünk anyagokat szilárd bibliai alapokon álló tanítószolgálatoktól, és tartsunk bibliaórákat a saját otthonunkban.
És nézzetek fölfelé! Jézus eljön hamar.
Írta: Roger Oakland
www.understandthetimes.org