Részlet a The Berean Call „Search the Scriptures Daily” (Napról-napra kutassátok az Írásokat!) c. rádióműsorából. A heti rendszerességgel jelentkező műsorban Dave Hunt és T.A. McMahon a megváltásról beszélgetnek, és válaszolnak a hallgatók kérdéseire. A hét kérdése:
„Kedves Dave és Tom, jónéhány éve hallgatom többé-kevésbé rendszeresen a műsorotokat, és habár nem mondanám magamat hívőnek, érdekel a mondanivalótok. Van azonban valami, amit nem értek. Nem tűnik ugyanis túl logikusnak a számomra, hogy ahhoz, hogy a mennybe jussunk, mindössze hinnünk kell – tehát, hogy nincsen semmi olyasmi, ami segítene oda jutnom; például, hogy szentül vagy vallásosan éljek, vagy áldozatokat mutassak be vagy ilyenek. Nem mondhatnám, hogy túlságosan ismerem a különféle vallásokat, de egyről sem tudok, amelyikben ne lenne valami, amivel jobb fényben tüntethetnénk fel magunkat Isten előtt. Miért kellene elfogadnom, amit mondotok, amikor annyira ellentétben áll azzal, amit a többi vallás – és nem egy keresztény felekezet is – mond?"
Dave: Na, ez egy jó kérdés, Tom. Azt hiszem, ha az emberek jobban végiggondolnák ezt, a saját lelkiismeretük és a józan ész is megmondaná nekik, hogy Istent nem tudják lekenyerezni. Isten igazságossága és szentsége nyilvánvalóan jóval meghaladja a miénket, a mi mércénket. Úgy értem, én akár rá se jövök, hogy például mikor vétkezem. Azt tudom persze, hogy nagyobb bűnt mikor követek el – a saját mércém szerint –, de Isten mércéje jóval meghaladja az enyémet, még a gondolataimban is. A büszkeség például, ami akkor is belopódzik a gondolataimba, amikor nem is vagyok tudatában – és a büszkeség utálatos Isten előtt; hogy azt gondolom magamról, hogy vagyok valami, miközben semmi vagyok. Szóval ez baj. Az összes vallás, beleértve a hamis kereszténységet, egyértelműen egy külön lapra tartozik, a valódi, a biblikus kereszténység pedig egy másikra. Az előbbiekben pedig az a közös, amit a kérdezőnk is észrevett, hogy az emberi erőfeszítésekre, a cselekedetekre épül. Tehát, hogy valahogyan, a saját jó cselekedeteimmel, valamiféle megújulásommal, új fejezet nyitásával az életemben, több erőfeszítéssel legalább egy kis bocsánatot kicsikarhatok Istenből – 
Tom: Dave, bocs, hogy félbeszakítalak, de tudod, én vagy harminc évig voltam római katolikus, és az egész életem arról szólt, hogy bizonyos dolgokat kellett csinálnom, a szentségektől és rituáléktól kezdve, a gyónáson és penitenciákon át mindenféle ilyesmit. Szóval a lényeg, hogy amikor szembesültem ezzel, tehát, hogy mindössze hinnem kell, nem is értettem, mert nekem ez a sok egyéb is hozzá tartozott. Fel se tudtam fogni. Túl egyszerűnek tűnt, de mert nem is értettem meg, mi az alapvető baj. Nem értettem, habár belül tudtam, hogy bűnös vagyok, és bennem volt, hogy lehet, hogy soha nem fogok tudni kiengesztelődni Istennel, de ennek ellenére dolgoztam rajta.Dave: Tom, ugye a műsorban már számtalanszor említettük, hogy nem tudjuk a múltban elkövetett törvényszegésenket azzal jóvátenni, hogy a jövőben mindent betartunk. Ha például azt mondanám a bírónak, hogy becsszóra megígérem, hogy ha most elenged, akkor soha-soha-soha többé nem fogom megszegni a törvényt, a bíró egyszerűen csak azt mondaná, hogy ha nem szeged meg a törvényt, azért nem jár plusz pont, hiszen csak azt teszed, ami jog szerint elvárható. Tehát a törvényszegést nem tudod jóvátenni azzal, ha a jövőben mindig mindent betartasz. Ezért csak azt az egyetlen járható út, ha megfizeted a bírságot, itt van például róla a kitöltött szelvény, hogy nem volt parkolási cédulád vagy akármi. A törvény tehát büntetést ír elő, ha törvényszegést követtél el, és ha mondjuk megöltél valakit, hiába mondod, hogy holnap megmented két ember életét, nem fogod tudni jóvá tenni. Ez nem így működik! A józan ész is ezt mondja, nem? Namármost, ha Isten megbocsát nekem, akkor nem fog könyvelőként tételeket bejegyezni a tartozik/követel rovatokba, mert az nem lenne igazságos. A bíróságon sem így működik.
Bocsánatot kérek, és nem akarom megbántani a római katolikusokat, de néha azt szoktam mondani nekik, hogy a következő héten bíróság elé kerülök, és szörnyű nagy bajban vagyok. Ekkor teljesen megrémülve kérdezik, hogy milyen büntetés elé nézek, de azt válaszolom: Nincs ok az aggodalomra, ismerem a bíró mamáját! Ugye, hogy ez korrupció, és ez nem így működik? Na, tehát ha most Isten megfizette a büntetést – mert Istennek ezt magának kellett megfizetnie, ezért lett emberré a szűztől való születés révén, hogy megfizesse a büntetést, amit az Ő saját, végtelen igazságossága megkívánt a mi bűneink miatt. Mit tehetek én akkor? Nem tudom sem megérdemelni, sem kiérdemelni, sem megdolgozni érte – mit tudok tenni azon kívül, hogy elfogadom a bocsánatot? Ha Isten igazságossága képes arra, hogy megbocsásson nekem, mert a büntetést már valaki megfizette helyettem, aki nem más, mint Jézus Krisztus, akkor nem is lehet semmi sem, amit én tehetnék, hogy kiérdemeljem. Ezért mondja a Biblia, hogy „a bűn zsoldja” – tehát, ami jár érte – „a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
Hogyan fogadok el egy ajándékot? És itt most illusztrálni próbálok egy szellemi dolgot. Szóval, Isten nem csomagolta be az örök élet ajándékát úgy, mint egy karácsonyi vagy születésnapi ajándékot szokás, és nem tudom kinyújtani a kezemet, hogy megfogjam. Hogyan fogadom el akkor ezt az ajándékot? Hát azzal fogadom el, hogy elhiszem, hogy Ő kínálja ezt nekem, és azt mondom: Uram, köszönöm Neked, és elfogadom az ajándékodat. A hit tehát az egyetlen dolog, ami által ez az ajándék eljuthat hozzám, a szívembe és az életembe; ha hiszem az evangéliumot, és hittel elfogadom az ajándékot, amit Isten Jézus Krisztusban nyújt nekem. „Akik pedig befogadták [Jézust], azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12). „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
Azt kérdezném tehát a hallgatóktól: elfogadjátok ezt? Hiszitek ezt? Vagy még mindig azon dolgoztok, hogy kiérdemeljétek Isten bocsánatát? Vagy meg tudtátok alázni magatokat addig a pontig, hogy azt tudjátok mondani: Nem tudom kiérdemelni, nem is érdemlem meg, örökkévaló kárhozatot érdemlek, de köszönöm, Neked, Jézus, hogy meghaltál helyettem és megfizetted a büntetést, amire én képtelen lettem volna, köszönöm Neked! Elfogadlak, mint Megváltómat, elfogadom az örök élet ajándékát Rajtad keresztül.
Nincs más út!
