A csecsemőkeresztség újszövetségi gyakorlatának cáfolatával foglalkozó posztom több református testvéremet arra indította, hogy szeretetteljes helyreigazítással megmártson ama kálvini tanokban (melyek eredetüket tekintve Rómához köthetők, s amelyekkel a reformáció elfelejtett szakítani), miszerint a csecsemőkeresztség nem más, mint az ószövetségi körülmetélés újszövetségi párhuzama.
Mivel azt az egyszerű és igen logikus érvet, miszerint a körülmetélés a SZÜLŐK, a bemerítés viszont a HÍVŐK engedelmességének a lépése, nem fogadták el, hőn szeretett, újdonsült Bibliámhoz fordultam, az igazság melletti érveket keresvén. A folyamat eredményeképpen arra kellett rájönnöm, hogy a körülmetélés, mint párhuzam már foglalt. Igen, a körülmetélésnek már megvan az újszövetségi párja - ahogyan erre Pál apostol sokszorosan rávilágít -, és ez nem a kereszts bemerítés.
Nézzük csak, mire gondolok!
Róma 2,28-29: Mert nem a külsőségek teszik az embert zsidóvá! Nem az az igazi körülmetélés*, amely külsőleg, a férfi testén történik. Hanem az a zsidó, aki titokban, a szívében az. A valódi körülmetélés pedig a szívben történik, a Szent Szellem által, nem pedig az írott Törvény parancsai szerint. Akinek a szíve van körülmetélve, az Istentől kap dicséretet, nem emberektől.
* EFO magyarázat a lap alján: "Pál itt szellemi értelemben használja a „körülmetélés” hasonlatát. Olyan hívő emberekre alkalmazza, akik Jézus Krisztus által az Új Szövetséghez tartoznak."
A "körümetélést" tehát a Szentlélek végzi, az ember szívét "metéli körül". Ahogyan az ószövetségi körülmetélés révén a mózesi szövetségbe "oltatott be" a gyermek, a szív körülmetélése révén az új szövetségbe "oltatik be" a hívő. Csecsemő ebben nem tud részt venni, mert egyszerűen nem képes hinni, nem képes megérteni az örömhír üzenetét, nem tud önálló döntést hozni.
A körülmetélés újszövetségi párhuzama szerintem ugyanis nem más, mint a HIT.
Filippi 3,3: "Az igazi körülmetéltek* ugyanis mi vagyunk! Mi Istent az ő Szent Szelleme által imádjuk, egyedül csak a Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem magunkban bízunk, vagy abban, amit magunktól is meg tudnánk tenni."
* EFO lap alji magyarázata: "igazi körülmetéltek Szó szerint: „mi vagyunk a körülmetélkedés”. (...) Szellemi értelemben azokat jelenti, akik Jézusban hisznek, és az Új Szövetség részesei."
Az Újszövetség a körülmetélkedést tehát egy teljesen más dolog párhuzamába állítja, ami nem a magatehetetlen csecsemő víz alá tartása, hanem egy értelemmel bíró ember (gyerek is lehet!) hite!
Nem vitatom természetesen azt az érvet, miszerint a bemerítés is akkor ér valamit, ha valaki hisz. Ez teljesen így igaz. Olvassuk el ezt a részt úgy is, hogy a körülmetélést keresztelésre cseréljük (és ez vonatkozik akkor mindenkire, akit akár csecsemőként, akár felnőttként megkereszteltek vagy bemerítettek):
Róma 2,25: Az, hogy körül vagy metélve (meg vagy keresztelve), csak akkor ér valamit, ha engedelmeskedsz is a Törvénynek (újonnan is vagy születve). Ha nem engedelmeskedsz (ha nem születtél újonnan), akkor hiába vagy körülmetélve (megkeresztelve), semmiben sem különbözöl azoktól, akik nincsenek körülmetélve (megkeresztelve).
Kérdem én: akkor miért kell ELŐRE bebiztosítani gyermekeinket, meghozni helyettük egy döntést, megfosztván őket a saját döntésből végrehajtott bemerítkezéstől? (Mintha előre megvennénk az angol középfokúját az Ecserin, és neki már nem is kell majd nyelvvizsgáznia - akár tanult angolul, akár nem. Papírja lesz róla. Érvényes akkor ez a papír? De még ha meg is tanul angolul, az előre megvett nyelvvizsga nem az ő tudását fogja tükrözni!)
Miért nem neveljük őket hitben, az Úr tanítása szerint, imádkozva értük, hogy a megtérésük után együtt örüljünk velük, amikor saját elhatározásból bemerítkeznek? Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei, nekik maguknak kell kialakítaniuk az Istennel való kapcsolatukat, és felelős döntéseket kell hozniuk a Vele való járás során.
Végül kitérnék még valamire, ami a keresésem elején engem is sokáig visszatartott attól, hogy bemerítkezzek: egyes református teológusok (Kálvinnal az élen) ugyanis nagy hangon kárhoztatták az újrakeresztelkedés gyakorlatát. Pedig erre is van újszövetségi példa (EFO, kiemelés tőlem):
"Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott néhány tanítvánnyal. Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?” De ők így válaszoltak: „Nem, de még csak nem is hallottunk a Szent Szellemről!” Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?” Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan Bemerítő János tanította a bemerítkezést.”
„János azért merítette be az embereket, hogy ilyen módon fejezzék ki, hogy őszintén Istenhez akarnak fordulni. Azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd ő utána fog jönni, vagyis Jézusban” — mondta Pál. Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe."
Tehát még azok is, akik ugyan felnőttként merítkeztek be, de nem a helyes ismeret szerint, újra bemerítkeztek, ezúttal Jézus nevébe. Ennyire nem mindegy a dolog. Egy csecsemő pedig még a János féle keresztséget sem képes felfogni...
(ezen a képen nem én vagyok :)
