Írta: David Bolton. Forrás: Rebels, Refugees and a Returning Remnant – Part 3
Ez a poszt a harmadik része a Lázadók, menekülők és a visszatérő maradék c. sorozatnak. Az első részt és a második részt a linkekre kattintva lehet elolvasni. [Ezt a részt Abonyi Sándor fordította, ezúton is köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátotta a szöveget.- KZs.]
Elérkeztünk a visszatérő maradékra jellemző másik tulajdonsághoz. Azon túl, hogy pozitív mennyei látás vezérli ezt a harmadik csoportot, kész arra is, hogy a mennyei látással kapcsolatban felvegye a keresztet.
A visszatérő maradék alapvetően különbözik mind a lázadók, mind pedig a menekültek csoportjától, mert motivációja elsődlegesen egy “intézményes rendszeren kívüli”, organikus megnyilvánulású gyülekezeti tevékenységre irányul. Ezzel szemben a másik két csoport elsődlegesen egy ilyen fajta organikus megnyilvánulású tevékenységet elsődlegesen személyes, ön-központú érdekeik miatt folytat. Akik azonban a visszatérő maradék csoportjába tartoznak, azokat önmagukon jócskán túl- és fölémutató látások és célok vezérlik. A szellemi tevékenységüket tekintve végső soron Istenközpontúak, és nem ön-központúak. Elsősorban Krisztussal és az Ő Gyülekezetével foglalkoznak az Ő feltételei szerint, és nem azzal, hogy nekik legyen „saját gyülekezetük” a „saját feltételeik” szerint. Ezt a csoportot a szellemi meggyőződés és nem a szellemi kényelmesség motiválja. A mennyei látásukkal kapcsolatban készek felvenni a keresztet, hogy Isten örökkévaló célja végül is megvalósulhasson egy csoporton belül.
Melyek ennek a keresztnek a jellemzői, amiket készek vállalni a mennyei látás miatt?
Hiszem, hogy a visszatérő maradék - magas ár megfizetését igénylő - elhívásának természetébe a Szentírás Ószövetségi részének „helyreállításról szóló könyvei” adnak bőséges betekintést és megértést. Ezsdrás, Nehémiás, Aggeus, Zakariás és Malakiás kiemelten foglalkoznak azzal a maradékkal, akik visszatértek Babilonból Júdea földjére, hogy újjáépítsék Siont. Amit Pál a Mózes vezetésével Egyiptomból „kivonuló” izraelitákkal kapcsolatban mondott, hiszem, hogy az elmondható ezzel a visszatérő maradékkal kapcsolatban is:
“Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” 1 Kor. 10:11.
Az Ószövetség „korszakának” végén Isten megragadja az Ő népe maradékának szívét, hogy jöjjenek ki a babiloni fogságból és térjenek vissza Jeruzsálembe. Építsék fel újra a templomot és a várost, ami romokban áll. Most a Gyülekezet „korszakának” végén, Isten ismét megragadja az Ő népe maradékának szívét, hogy jöjjenek ki a „szellemi Babilon” fogságából, forduljanak a “szellemi Jeruzsálem” felé és építsék fel újra az élő templomot és a „romokban” heverő Isten városát. A helyreállításról szóló bibliai könyvek Isten útmutatásának elsődleges forrása és tanítás a végidők maradéka számára.
Ezekben a könyvekben meglepő párhuzamot látunk az áldozathozatal és a szenvedés különböző fajtáira, amit a visszatérő maradék kész volt - és kész ma is - vállalni és elviselni annak érdekében, hogy Isten házát újraépítve lássa. Most csupán érinteni fogom ezeket.
A megszokott környezetből való kiszakadás
– A zsidó maradék Babilonból lett kihívva, ahol több mint fél évszázad alatt kényelmesen berendezkedtek. Saját házaik és zsinagógáik voltak, és az üzleti és a társadalmi élet részévé váltak. Egy olyan helyre mentek vissza Jeruzsálembe, ami leégett és több mint fél évszázadon át romokban hevert. Csak annyi vagyonuk lehetett, amit képesek voltak magukkal vinni. A hajlandóságuk, hogy elköltözzenek egy ismert helyről, egy teljesen ismeretlen helyre, ez jelentős áldozathozatal volt számukra, amit magukra vállaltak annak érdekében, hogy Sion a látásuk szerint legyen újjáépítve.
A szellemi visszatérő maradék is egy jól ismert és kényelmes helyről kerül kihívásra, teljesen más körülmények közé, ami teljesen ismeretlen számukra és tele van kihívással és nehézséggel. Ők is egy berendezett környezetből kerülnek kihívásra, egy olyan valamibe, ami romokban hever. Egy mindenben bővölködő környezetből kerülnek kihívásra, egy olyan környezetbe, ami lepusztult, lakatlan, puszta hely. Isten kihívta őket egy olyan környezetből, ami általánosan elfogadott és népszerű, egy olyan környezetbe, amiről mindenki lemondott és magára hagyott. Ez hitbeli hívás, és nem könnyű áldozat – tekintve, hogy ahelyett, amire természetből fakadóan vágynának, és ami felé vonzódnának, azt választják, ami idegen és rémisztő.
A különválás
– Ez a kicsiny zsidó maradék (a Babilonban élő zsidóknak kb. 2-5%-a) gyökértelenné és fizikailag elkülönítetté és elidegenítetté vált a kiterjedtebb családja, barátai, az ismerősök és a vallási közösség számára. Egész életre szóló kötelékek szakadtak el és soha többé nem lehetett azokat újra összeilleszteni.
A vég-idők szellemi maradéka hasonlóan nagy áldozatot vállal a családtól, barátoktól, ismerősöktől és a szellemi közösségtől való különválása miatt annak érdekében, hogy rálépjenek arra az ösvényre, amire elhívást kaptak, hogy azon járjanak. Nem ők maguk választják azt, hogy elidegenítsék saját magukat, hanem a szívükben lévő szellemi meggyőződés és a meghozott döntésük jellemzi őket, mint olyanokat, akik “más dob hangjára menetelnek.” Ezért mások gyakran úgy kezelik őket, mint „kívülállókat”, vagy egyéb címkékkel látják el őket, ami hiteltelenné teszi őket és elhidegülést okoz. Ez része annak az árnak, amit ennek a visszatérő maradéknak meg kell fizetnie, hogy kövesse az Urat az Ő Házának helyreállításában ezekben az utolsó napokban.
Egy ismeretlen úton, sok veszéllyel teli utazás
– A Babilonból Jeruzsálembe visszatért maradék hozzávetőleg 800 kilométert utazott. Több hónapon keresztül ismeretlen, veszélyes területeken áthaladva utaztak, mielőtt Jeruzsálembe jutottak, hogy elkezdjék az újjáépítés munkáját. Ez az utazás az Úrtól való teljes függőséget munkálta ki bennük, és segített abban, hogy kijöjjenek az ő “babiloni” rendszerükből, mielőtt elkezdenék újjáépíteni és helyreállítani Siont.
A szellemi maradék, akik visszatérnek a vallási zűrzavar helyéről (amit szimbolikusan Babilon jelképez) a Béke szellemi Városába (amit „Jeruzsálem” jelképez) szintén ismeretlen, veszélyekkel teli utat tesznek meg. Ez szintén egy teljesen az Úrtól való függést munkál ki bennük, és segít nekik abban, hogy kijöjjenek az ő “vallásos babiloni” rendszerükből. Azok az emberek, akik részei ennek a maradéknak nem szabad, hogy meglepődjenek, ha az útjuk során "lakatlan pusztaságon” haladnak át. Közben lelkükben teljesen kiüresednek, és egyedül Krisztus marad számukra. Ez Isten felkészítő munkájának a része azok számára, akik valóban újjáépítik a “Siont”. Ezek lehetnek eltérő hosszúságú, több hónapig tartó utazások, mielőtt megérkeznének a másik „oldalra” és bekapcsolódnának az újjáépítési valódi munkába és elvégeznék azt. Ez is egy áldozatvállalás a sok közül, amit ennek a visszatérő maradéknak meg kell fizetnie.
“A kicsiny kezdet”
– Amikor a zsidó maradék visszatért a földjére és az új templom alapja lehelyezésre került, az idős férfiak és asszonyok sokasága, akik még látták az eredeti templomot, sírtak örömükben. Aggeus a következőt mondta:
„Ki van még életben köztetek, aki látta ezt a házat az ő első dicsőségében? És milyennek látjátok ti most ezt? Avagy olyan-e ez a ti szemetekben, mintha semmi volna?” (Agg. 2:3).
Az újjáépített templom lényegesen kisebb volt, mint Salamon eredeti temploma. Aggeus és Zakariás is arra bátorította az embereket, hogy folytassák az építkezést, és ne becsüljék le a "kicsiny kezdetet" (Zakariás, 4,10). Aggeus prófétikus szavai nagy reménységgel töltötték el őket:
„‘Nagyobb lesz e második háznak dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura.” (Aggeus 2:9.)
Végső soron nem a nagyság a lényeg, hanem az a dicsőség, ami betölti, és ami kifejezésre kerül általa. Így lesz ez az a végidők maradékával is. Azok az élő templomok, amik a Szellem által fognak felépülni, legtöbbjük inkább a “kicsiny kezdetre” fognak hasonlítani. Ha Isten szava Aggeus által nemcsak arra az időre vonatkozóan volt prófétikus, hanem az utolsó napokra is, akkor ezeknek a vég-időkbeli “házaknak” a dicsősége felül fog múlni minden korábbit. Ez a kereszt felvételét fogja igényelni hit által, és nem szabad lebecsülni a „kicsiny kezdetet.”
Külső és belső ellenállás
– A Templom és a fal újjáépítését Jeruzsálemben sok külső és belső ellenállás hátráltatta. A visszatérő maradék soraiba beszivárogtak hamis próféták és tanácsadók. Néhányat közülük a környező népek vezetői béreltek fel, hogy félelmet keltsenek, elbátortalanító tanácsokat adjanak és megtévesszék a vezetőket. (Ezsdrás 4:5, Nehémiás 6:10-14). A környező nemzetek nem csupán a belső ellenállást szították, hanem kívülről is folyamatosan támadásokat indítottak, hogy megakadályozzák és leállítsák a Templom és a fal újjáépítését.
Ez az erős és állandó gúnyolódással, megtévesztéssel és nyers erőszakkal teli ellenállás egy képe annak az erősségnek és állandó szellemi hadviselésnek, ami a vég-idők visszatérő maradékát hasonlóképpen akadályozni fogja és megkísérli megállítani őket az Úr szellemi házának újjáépítésében. A közvetlen szellemi támadások vagy Sátán által befolyásolt támadások által a visszatérő maradék sorozatos támadásoknak lesz kitéve. Nehémiás munkásaihoz hasonlóan nekik is készeknek kell lenni az egyik kezükben „karddal” (Isten igéjével) szellemi harcot folytatni és a másik kezükkel helyreállítani és felépíteni a “falat”. Ez tehát még egy szempont a kereszttel kapcsolatban, amit fel kell venniük ezzel a mennyei látás révén.
Akadályok belül és kívül
– A zsidó maradéknak a külső és belső ellenálláson túl le kellett győznie számos külső és belső akadályt is. Belül olyan makacs akadályokkal néztek szembe, mint elbátortalanodás, kimerültség, félelem, kapzsiság, önzés és erkölcsi megalkuvás. Kívülről a Nehémiás vezette maradékot elárasztotta a hatalmas mennyiségű „kőtörmelék”, amivel szembetalálták magukat, miközben a falakat építették újjá. (Nehémiás 4:10).
A vég-idők maradéka hasonlóképpen szembe fog nézni a negatív érzések teljes sorával és az erkölcsi hiányosságokkal a saját soraiban. Időnként őket is el fogja árasztani sokféle „szellemi kőtörmelék” óriási tömege, ami a kétezer éves ember-alkotta hagyományok, gyakorlatok, doktrínák és dogmák sokasága eredményeként jelen van az építési területen. Szükségük lesz felvenni a keresztet mindezen külső és belső akadályok ellen, hogy győzni tudjanak és végső soron be tudják tölteni az elhívásukat.
Mindazok, akiket megragadott az Isten örökkévaló terve szerinti mennyei látás Krisztusról és az Ő Egyházáról, áldozatokat fognak hozni és sokat fognak szenvedni az ez irányú törekvéseik miatt. Minden bizonnyal meg fogják tapasztalni a kereszt mélyreható munkáját, a megszokott környezetükből való kiszakadást, a különválást, a veszélyekkel teli utazást, a „kis dolgokat”, az ellenállás és az akadályok változatos próbáit, amikor hűségesen törekszenek rá, hogy beteljesítsék saját részüket Isten helyreállítással kapcsolatos vég-időkbeli munkájában. Időről időre kísértésekben lesz részük, hogy feladják és visszaforduljanak, de a meggyőződésük a nyomások alatt is meg fogja tartani, és az Isten iránti bizalmuk pedig táplálni fogja őket. Végül is az Úr terve be fog teljesedni és az Úr helyre fogja állítani az Ő maradéka által alkotott Házát minden nemzetben, aminek dicsősége túl fogja haladni azt, ami valaha is volt korábban. Ez a szenvedély és remény fűti a vég-idők visszatérő maradékát, aminek érdekében készek felvenni a keresztet … amíg az be nem teljesedik.
(Folytatódik a 4., befejező résszel.)