Írta: Tim Challies - eredeti: Is Your Church Messy Enough?

Szeretem a gyülekezetemet, szeretem azokat az embereket, akikkel hétről-hétre összejövünk. Jópofák, kedvesek, könnyű kijönni velük. De ki mondta, hogy az a jó, ha a gyülekezet ilyen kiszámítható és kellemes? Mi van akkor, ha a jó gyülekezet, az áldott gyülekezet ismérve az, hogy zűrös?

Biztosan mindenki ismeri az elveszett juh példázatát a Lk 15-ből. Így nevezzük, pedig valójában a szerető és kedves Pásztor példázata. Nem a juhok a példázat lényege! Jézus számos más példázatához hasonlóan, ezt is emberek két különböző csoportja előtt mondta – az egyik a saját gonoszságáról, a másik a saját jóságáról volt meggyőződve. Ebben az esetben pedig Jézus elsősorban a jó és vallásos emberekhez szólt.

A példázat egyszerű: Egy juh elkóborolt a nyájtól, és elveszett. A pásztor nem nyugszik, amíg meg nem találja és helyre nem állítja a maga számára. Elmegy, keresi, megtalálja, helyreállítja, örvendezik. Gondoljunk csak arra az ügyefogyott, butuska bárányra, amelyik elveszetten kóborol, egyedül a vadonban! Gondoljunk a fáradt pásztorra, akinek utána kellett erednie a messzeségbe, hogy megtalálja; gondoljunk arra, hogy miként reagálhatott volna, amikor végre nyomára akadt:

Megtalálja a pásztor a bárányt és leszidja: „Te ostoba, figyelmetlen birka! Hogy merészeltél elkóborolni tőlem?!” Nem, nem szidja le.

Megtalálja a pásztor a bárányt és megbünteti: „Te sötét, engedetlen birka! Majd megtanítalak én az elkóborlásra!” Nem, nem bünteti meg.

Megtalálja a pásztor a bárányt és undorral mondja: „Mocskos vagy és bűzlesz! Mibe keveredtél? Azonnal szedd rendbe magad, majd később visszajövök.” Nem, nem akarja, hogy saját magát tisztítsa meg.

Megtalálja a pásztor a bárányt és eladja: „Nem tarthatok meg egy ilyen birkát, amelyik beszennyezi a nyájamat. El tudod képzelni, hogy most mit gondolnak rólam mások miattad?” Nem, nem szabadul meg tőle.

„És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében”. Igen, ez történik. Amikor a pásztor megtalálja a juhot, törődik vele. Felveszi azt a nagy, nehéz, koszos juhot a vállára, és egész úton örvendezve hazaviszi. Hazaviszi, áthívja a barátait és nagy örömünnepet csapnak, hogy meglett.

A példázat lényege, hogy Isten nagyon szereti megmenteni, ami elveszett. Szeret bűnösöket megmenteni, nem azokat, akik igazak és rendben van az életük, hanem azokat menti meg, akik simán rosszak. A zűrösöket menti meg, nem azokat, akik meg vannak róla győződve, hogy tiszták.

Ha pedig Isten bűnösök megmentésével van elfoglalva, számíthatunk rá, hogy a gyülekezet is bűnösökkel lesz tele – olyanokkal, akik még mindig kóborolnak, és olyanokkal, akiket éppen most találtak meg. Ha a gyülekezeteink Isten hozzáállását tükrözik vissza az elveszettek iránt, akkor tele leszünk problémás emberekkel, olyanokkal, akik élethossznyi kóborlás nyomait hordozzák magukon. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyülekezet nem lesz kiszámítható és kellemes. Nem lesz olyan, ahol mindenkinek mindene rendben van, hanem kifejezetten zűrös is lehet. Zűrösnek kell lennie. Adjunk hálát Istennek, ha az.