Megújult külsőnkkel érkeztünk el a képzelt hit veszélyeiről szóló sorozat 3., egyben utolsó részéhez. A tanulmányt írta: Jacob Ninan, a teljes verzió angolul itt található, az 1. rész és a 2. rész pedig az ezekre való kattintással érhető el.
Hogyan ismerhetjük fel a képzelt hitet másokban?
Habár elképesztően nehéz ráébrednie a tévedésére annak, aki képzelt hit révén becsapta magát, néha másoknak is nehézséget okoz megítélni, hogy valódi avagy képzelt hittel állunk-e szemben. Azért van ez, mert pontosan tudjuk: Istennek semmi sem lehetetlen, és nincs olyan, amire Ő ne lenne képes; éppen ezért nem tudhatjuk biztosan, hogy nem adott-e ennek az embernek különleges hitet az adott helyzettel kapcsolatban. Következésképpen tartunk tőle, hogy nehogy olyan ítéletet hozzunk, amelynek révén magával Istennel kerülnénk szembe! Legtöbbünk tehát inkább megfigyelő pozícióba helyezkedik ilyenkor, imádságos várakozással – talán esetleg szólunk azért néhány óvatos szót a kétség jegyében, de anélkül, hogy komolyan megpróbálnánk visszatartani az illetőt a továbbhaladástól. Van azonban néhány jel, amely a legtöbb esetben azért segít felismerni a képzelt hitet.
A valódi hit és a testies ember [az óember] két különböző dolog, és a kettő nem fér össze egymással. Ha valaki, aki egyébként teljesen világias módon él és gondolkodik, egyszer csak azt állítja, hogy erősen hisz a csodákban, akkor tudhatjuk, hogy ez a hit nem lehet valódi. Ugyanez igaz a frissen megtért, még éretlen hívőre, aki szerint neki nagy szolgálatokra van elhívása. Akik még zsengék az Úrban, lehetnek őszinték, buzgók és jószándékúak, de a hitüket finomabb szűrőkön keresztül is meg kell vizsgálnunk, mielőtt magukkal ragadnának minket (1Tim 3,6).
A képzelt hitű emberek egyik közös ismertetőjele az arrogancia felhője, amely a saját magukkal kapcsolatos nagyszerű gondolataik miatt körüllengi őket. Nem akarják meghallgatni azokat, akik nem értenek egyet velük, akik kényelmetlen kérdéseket tesznek fel nekik, és meg merik kérdőjelezni az okfejtésüket. Másfelől úgy viselkednek, mint az adott téma tekintélyei, akiknek nincs szükségük arra, hogy másoktól tanuljanak. Az igemagyarázataik valahogy furák, különleges jelentéseket magyaráznak bele egyébként teljesen ártatlan versekbe. Annak érdekében, hogy letagadják a valóság szerintük „negatív” aspektusait, égbekiáltó hazugságokhoz folyamodnak, vagy úgy csűrik-csavarják a mondanivalójukat, hogy az különféle [szándékuk szerinti] jelentéseket hordozzon. Nem árt leellenőrizni ilyenkor a szavaikat olyanokkal, akik ismerik őket és az adott helyzetet, hogy rájöhessünk, eltértek-e az igazságtól.
Még azok is, akik nem adták át magukat teljesen a megtévesztésnek, kétségbeesetten kapaszkodhatnak a hitükbe és tarthatnak attól, hogy feltárják a kétségeiket. De még a teljesen megtévesztett ember magabiztos szavai és viselkedése mögött is felfedezhetjük, hogy valami nincs rendben a szellemükben, mert a bensőjük nincs összhangban azzal, amit vallanak vagy aminek magukat láttatni szeretnének.
Még egy gondolat
A szakadék szélén való egyensúlyozáshoz hasonlítható az a helyzet, amikor először ötlik fel bennünk, hogy mi valaki különlegesek vagyunk, és olyan az elhívásunk, amit mások nem is érthetnek meg. Az ilyen gondolatoknak megjelenésekor azonnal fel kell gyulladniuk a vészjelző lámpáknak az agyunkban! Természetesen igaz, hogy van olyan, amikor Isten elhív embereket speciális feladatokra, és amikor ez történik, a többiek gyakorta nem értik meg őket. Általában azonban, amikor valaki ilyen elhívást kap Istentől, az illető tökéletesen alkalmatlannak érzi magát a feladatra, és sok, Istentől jövő meggyőzésre [megerősítésre] van szüksége. Másfelől azonban, mivel a képzelt hit azoknál alakul ki, akik nagyszerűek szeretnének lenni, ők nem elővigyázatoskodnak, és nem is próbálnak igazolást keresni arra, ami szerintük Istentől jött. A különleges elhívások valódi eseteit az alázat és a szerénység szelleme övezi, és ez arra készteti az illetőt, hogy érett hívőkkel vitassa meg a dolgot, és megpróbálja jobban megérteni Isten útjait. Ha sok a tanácsadó, ott a biztonság [az angol fordítás alapján – Péld. 15,22].
Míg néhányan talán szándékosan próbálnának megtéveszteni bennünket, a legtöbb esetben ők maguk vannak tévedésben, akiket emiatt szánnunk kell. A feladatunk, hogy segítsünk nekik felismerni ezt, hogy kijöhessenek belőle, és hogy megóvjuk őket a komolyabb károsodástól.
– Megjelent a Light of Life (Az Élet Világossága) c. magazinban, 2008. decemberében.