írta: J.D. Greear, 2 Ways to Know You Are Saved
Sokszor kérdezik tőlem keresztények: „Honnan tudhatom biztosan, hogy üdvösségem van?” Sőt, ami azt illeti, olyan gyakran hallom, hogy írtam is egy könyvet róla: „Stop Asking Jesus Into Your Heart” (Kb.: „Ne hívogasd be folyton Jézust a szívedbe!”). Magam is sokáig küzdöttem ezzel a kérdéssel, mígnem valaki megmutatott nekem a János első leveléből egy szakaszt, amely végre felnyitotta a szememet. Az 1Jn 5,13-18-ban ugyanis az apostol két dolgot mutat, amelyből biztosak lehetünk az üdvösségünk felől:
1. Az örök élettel kapcsolatos reménységünket teljes mértékben Jézusba helyeztük. (1 Jn 5,13)
„Ezeket nektek írom, akik már hisztek Isten Fiának nevében” – mondja János. Annyira egyszerű, hogy hajlamosak vagyunk nem észre venni, de a bizonyosság a Jézus Krisztusban való hitből fakad. Ez az evangélium: amikor az Ő nevében bízunk, többé nem arra törekszünk, hogy a saját erkölcsi bankszámlánkra gyűjtsünk az örök élet kiérdemlése érdekében, hanem ehelyett az Ő igazságosságos számlájáról hívunk le a mi részünkre.
Az evangélium a maga természetéből fakadóan bizonyosságot eredményez. Mivel az evangélium azt hirdeti: „Jézus helyettem”, a bizonyosságom nem attól függ, hogy milyen sokat és milyen jókat tettem, hanem attól, hogy nyugalmam van-e az Ő elvégzett munkájában? A kérdés tehát nem az, hogy vissza tudunk-e emlékezni egy elmondott imára, vagy hogy nem csak érzelmi megtérést éltünk-e át vajon – hanem az a fontos, hogy jelenleg úgy bízunk-e Jézusban, mint Aki egyedüli fizetség a bűneinkért?
Nagyon sok keresztény annak csapdájába esik, hogy egy – kettő, öt vagy akár harminc évvel ezelőtt – elmondott imádságban keresi a bizonyosságot. János azonban nem azt mondja, hogy „ezeket nektek írom, akik elmondtátok a megtérők imáját”; ő azoknak ír, akik hisznek. A lényeg nem az az ima, amit elmondtunk, hanem a jelenlegi helyzet, amiben vagyunk.
2. Új természetünk van (1Jn 5,16-18)
Ha Istentől születtünk, új természetet kaptunk, ez pedig új vágyakat is jelent. Így tehát már nem vétkezünk többet, ahogyan János írja, mivel új vágyaink vannak. Hogy egy világias példán keresztül láttassam, képzeljünk el egy hányást a földön. Egyikünknek sem kellenének hozzá szabályok, hogy visszatartsanak a megevésétől. Miért? Mert gusztustalannak találjuk. Egy kutyának azonban teljesen más természete van, ezért teljesen mások a vágyai is. Ő éppen annyira találná étvágygerjesztőnek a hányást, mint amennyire mi gusztustalannak.
Isten ugyanígy változtat meg minket: nem szabályokkal való megfélemlítéssel, hanem azzal, hogy új szívet ad nekünk. Többé már nem szeretjük a tisztességtelenséget, a gyűlölködést és az erkölcstelenséget úgy, mint korábban. Nem Isten fenyegetései miatt kerüljük ezeket, hanem mert egyre inkább undorodunk tőlük.
Nem azt jelenti ez persze, hogy rögtön tökéletessé váltunk, vagy hogy már nem kell a bennünk levő bűn ellen küzdenünk – csak többé nem merülünk bele szándékosan és kérkedve. Nem szerethetjük egyszerre Istent és azokat a dolgokat, amelyek megszomorítják Őt. Nem lehet Jézust dicsőítő szánk, ha az életünk nyíltan megfeszíti Őt. Nem a szánk az ugyanis, amely a legjobban mutatja Isten iránti szeretetünket, hanem az életünk.
Amikor pedig kezdünk visszasüllyedni a bűnbe – ami mindannyiunkkal megesik! – Jézus megvéd és megújít minket (18. v.). Sőt, az üdvösségünk valódiságának egyik jele éppen az, hogy habár elbukunk, de soha nem esünk el véglegesen. Isten visszahoz, újra és újra. A Példabeszédekben így olvassuk: „ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel” (Péld 24,16).
Az új természetünket nem az bizonyítja, hogy sohasem bukunk el, hanem az, hogy mit teszünk, amikor elbukunk. Az üdvösség nem a bűntelen tökéletességet, hanem teljesen új irányba mutató életet jelent.