(az eredeti cikk rövidített változata)

2009-ben Eugenie Scott, az Egyesült Államokbeli Nemzeti Tudományos Oktatási Központ munkatársa azt javasolta, hogy azokban az esetekben, amikor a bizonyítékok cáfolják az egyes evolúciós elméleteket, a tudósok ne ismerjék ezt el, inkább mondják azt, hogy a dolog "új fényt vet az illető organizmus evolúciójára".

Azóta jobban odafigyelek az ilyen és hasonló nyelvezetre.

Például arra a Science Daily-ben  nemrégiben megjelent cikkre, aminek a következő címet adták: "Úszó hordalékon az Atlanti-óceánon át: Új fosszilis lelet vet fényt a titokzatos madár, a hoacin eredetére". A cikk szerint Dél-Amerikán kívül egészen mostanáig sehol máshol nem találtak hoacinkövületet, amikor is "egy német, brazil és francia kutatókból álló csoport (...) nem csak feltárta ennek a titokzatos madárcsoportnak a legkorábbi, ismert fosszíliáját, hanem az első Dél-Amerikán kívüli bizonyítékokat is szolgáltatta." A jelek szerint az afrikai Namíbiából származó kövületek úgy 17 millió évesek, és az ismertetőjeleik alapján hoacinokról van szó. A darwini biogeográfia számára azonban gondot jelent, ha kihalt, hoacinszerű madarat találnak Afrikában. Hogy miért is, a cikkből kiderül:

"Elvben kétféle magyarázatot adhatunk rá, ha két, egymással rokonságban álló állatcsoportra különböző kontinenseken bukkanunk rá. Az egyik lehetőség, hogy a kontinenseket egykor föld közötte össze egymással, a másik, hogy a vízen keresztül jutott el az adott csoport a távoli helyre. Afrika és Dél-Amerika egykor ugyanannak a szuperkontinensnek, Gondwanának a részét képezték - csakhogy az 20 millió évnél is régebben széttöredezett, és az Atlanti-óceán ékelődött a kontinensek közé. A hoacinoknak tehát át kellett valamikor kelniük az óceánon, hogy egyik kontinensről a másikra jussanak."

"De hogyan jut el egy madár, amelyik ráadásul különösen rosszul repül hosszú távon, az ezer kilométernél is szélesebb óceán túlsó partjára? Még ha a hoacin őseinek röpképessége jobb is lett volna a jelenleginél, nagyon valószerűtlen, hogy le tudták volna küzdeni ezt a távolságot a levegőben. Gerald Mayrnek, valamint brazil és francia kollégáinak megvan a magyarázatuk, ami amúgy szokatlan a madarak esetében: "Azt feltételezzük, hogy a hoacin úszó hordalékon szelte át az Atlanti-óceánt. Az utazás ezen módja már ismert volt egyes emberszabásúak, növényevők és hüllők esetében, de ez az első bizonyítékunk arra, hogy egy madár is hasonlóképpen tett meg távolságokat."

Oké, értem: Ha a közös származás nem támasztja alá a megfigyelt biogeográfiai tényeket, csak jelentsük ki, hogy az organizmusunk tutajon átkelt az óceán végeláthatatlan messzeségein keresztül, és máris megoldódott a probléma. Persze tegyük hozzá: egyetlen tutajos hoacin kevés, legalább kettőnek kellett lennie (vagy egy fészekalja tojást is magával vitt az útra?) - különben a tutajos hoacin nem más, mint evolúciós zsákutca (másnéven mese).

Forrás: evolutionnews.org