Hit: a reménylett dolgok valósága

Születésnapomra Erzsitől (kedves Olvasóimnak legalább a fele tudja, ki az az Erzsi; hogy a látogatottságomra is tegyek egy enyhe célzást :) felbecsülhetetlen értékű ajándékot kaptam (ő ugyan ingyen jutott hozzá, de íme a bizonyíték, hogy az is lehet kimondhatatlanul értékes, ami nem került semmibe – lásd: kegyelem! Ja, nem lopta; valami happy, zenés keresztény rendezvényen osztogatták), naszóval: Az újonnan kiadott Egyszerű fordítású Bibliát kaptam meg tőle. Nagyon kedves szöveget írt bele (valami agapéról meg fíliáról regélt a „biológiai szülinapom” kapcsán), de – képmutató módon – magamban kicsit fanyalogtam.

Magamtól ugyanis soha nem vettem volna ezt meg, mert rendkívül szkeptikus vagyok minden újdonsággal szemben, különösen, ami napjaink népszerű teológiáját illeti (ugyebár erről szól ez a blog is). Meg voltam róla győződve, hogy ez is egy új, emergent bibliaértelmezés (mint pl. a The Message, Az Üzenet – nemtom, van-e magyarul, remélem, nincs), aminek halovány köze van csak az eredetihez.

Aztán elkezdtem olvasni, és rájöttem, hogy kincset tartok a kezemben. Úgy falom, mint az iskolások a Harry Plottert vagy a nagyobbacskák a Twilight (Vér)Szagát (bocs). Tizenöt éve tértem meg (változtattam meg a gondolkodásmódomat és születtem újonnan), azóta olvasok rendszeresen Bibliát, de a kezdetet leszámítva ritkán voltam ilyen lelkes korszakomban (mondjuk már magamnak is gyanús vagyok emiatt, szóval lécci-lécci, ha valakinek nagyobb világossága van ezügyben, szóljon rám), de sokkal érthetőbb a nyelvezete, mint az eddigi fordításoknak. Új felismerésekre is jutottam, egyes dolgokat csak most értettem meg (persze ez az UFó-val is így volt, hiszen ahogyan az ember növekszik a hitben, úgy ért meg egyre több mindent az Igéből).

Mire vonatkozik akkor a címben, hogy „Egyszerű fordítású”? Pusztán arra, hogy nem keveredik fölösleges, barokkos körmondatokba, nincsenek benne „és bemenvén azért Sárához”, és ehhez hasonló szerkezetek, szóval a nyelvezete egyszerű, és irodalminak éppen nem mondható [ezt visszavonom, igenis az. Az Ószövetség szövege egyenesen gyönyörű. 2013. jan. 7]. De hiszen az eredetit (az Újszövetséget) is hétköznapi (koiné) nyelven írták! Nem tudok ógörögül, de amennyire meg tudom ítélni (Balázs Károly-féle szómutató szótár, egyéb fordítások segítségével), teljesen szöveghű, és ez az, amitől el vagyok alélva: szerintem sokkal pontosabb, mint az eddigi fordítások, de az UFó-nál mindenképpen.

Bennem remekül helyretette pl. a „keresztség vagy bemerítkezés csecsemőkorban vagy hitrejutáskor” kérdését, erre kis is térek majd valamelyik következő posztban. Ha ezen a szövegen nőttünk volna föl, nem is lett volna kérdés, hogy mi ennek a menete. Ejha. Olvassátok Ti is!

Az alábbi írás a Lighthouse Trails Research blogról származik, az eredeti cikk ide kattintva érhető el: Lectio Divina: What it is, What it is Not and Why it is a Dangerous Practice?

Lectio divina – Egyre többet hallani róla napjainkban; tömegével jelennek meg erről szóló könyvek, és egyre növekvő számban írnak róla, ajánlják, tanítják evangéliumi/protestáns szerzők, tanítók, igehirdetők. Egyesek azt gondolják, hogy a lectio divina mindössze azt jelenti, hogy lassan felolvasunk egy szakaszt az Igéből (vagy „imádkozzuk az Igét”), majd elmélkedünk, gondolkodunk rajta. Igen, ez is része lehet.

Azonban ha a misztikusokat vagy kontemplatívokat kérdezzük (és márpedig ki tudná náluk jobban?), el fogják mondani, hogy a lectio divina lényege minden esetben az, hogy veszünk egy részt a Szentírásból (vagy egyéb iratokból), lassan elolvassuk, majd meditálunk rajta (újra és újra ismételgetjük), végül leszűkítjük az egészet addig, amíg a kiválasztott szakaszból nem marad más, csak egy szó vagy rövid szókapcsolat. Kapunk tehát egy Igéből származó, mantraszerű szót vagy kifejezést, amelynek, a kontemplatívok szerint, perceken keresztüli ismételgetése segít megszabadulni a gondolatoktól és minden egyébtől, ami elvonná a figyelmünket - és ekkor, mondják, meghallhatjuk Isten hangját, megérezhetjük a jelenlétét.

A kontemplatív miszticizmus úttörője, Thomas Keating elmagyarázza, hogy mi nem lectio divina. Nem hagyományos bibliatanulmányozás, nem megértési és épülési célú igeolvasás, és nem igeimádkozás (bár az Ige imádkozása lehet része a lectio divinának, amikoris kiválasztanak egy szót vagy kifejezést az Igéből, hogy arra koncentrálva jussanak be „Isten jelenlétébe”.) Keating azt mondja, hogy a lectio divina bevezet a még erőteljesebb gyakorlatokba: a kontemplatív imádságba és a körkörös imába (centering prayer).

Míg néhányan azt gondolják, hogy a lectio divina csak lassú igeolvasást jelent, és mi ezzel a baj, a valódi veszély az egyetlen szóra, illetve kifejezésre összpontosuló koncentrációban van, ami a „csend”-be való merüléshez vezet. Nyilvánvalóan semmi rossz nincs abban, ha az Igét lassan, alaposan és elgondolkodva olvassuk. A hangsúly azonban a gondolkodáson van. A keleti típusú meditációban (ahogyan a kontemplatív imában) a gondolat az ellenség. A keleti típusú misztikus, Anthony De Mello: Sadhana: A Way to God (Sadhana: Istenhez vezető út)  c. könyvében kitér a gondolatokkal kapcsolatos problémára:

"Az elme lecsendesítése rendkívül nehéz feladat. Mily nehéz megakadályozni, hogy folyton csak gondolkodjon, gondokodjon, mindig csak gondolkodjon vég nélkül! Hindu mestereinknek Indiában van egy mondása: egyik tüskével szedik ki a másikat. Ez alatt azt értik, hogy bölcs dolog az egyik gondolatunkat arra használni, hogy megszabaduljunk az összes többitől, ami az elménkbe tolul. Egy gondolat, egy kép, egy kifejezés, mondat vagy szó megfelel erre a célra (28. old. az angol kiadásban)."

Jan Johnson, szellemi vezető[nő], When the Soul Listens: Finding Rest and Direction in Contemplative Prayer (kb.: Amikor a lélek figyel: Megnyugvás és útmutatás a kontemplatív imádságban) c. könyvében hasonlóképpen úgy vélekedik, hogy a gondolatok csak útban vannak, az elmét le kell csendesíteni:

A kontemplatív imádság a legegyszerűbb formájában nem más, mint egy ima, amelyben elcsendesítjük a gondolatainkat és érzelmeinket, és Magára Istenre koncentrálunk. Ezáltal nagyobb eséllyel leszünk tudatában Isten jelenlétének, és könnyebben meghalljuk a hangját, amellyel kiigazít, vezet és irányít bennünket (16. old.)

Ray Yungen elmagyarázza, milyen is ez a fajta csend, amelyet a misztikusok keresnek:

Amikor [Richard] Foster a csendről beszél, nem a külső csendességre gondol. A Prayer: Finding the Heart’s True Home (Kb. Imádság: Amikor a szív otthonra lel) c. könyvében Foster a lélegzet-ima gyakorlatát ajánlja (122. old.), aminek a lényege, hogy kiválasztunk egy szót vagy rövid kifejezést, és a lélegzetvételünk ütemére ismételgetjük. Ez bizony klasszikus kontemplatív miszticizmus. [Ugyanebben a könyvben Foster] idéz egy misztikustól, aki a következőt tanácsolja: „Egyetlen gondolattal kell megkötöznöd az elmédet!” (...) Egyszer megemlítettem Foster lélegzet-imás módszerét egy kereszténnyé lett, egykori New Age-es ismerősömnek, aki meglepetten jegyezte meg: „Én is ugyanezt csináltam, amikor még benne voltam az ashtanga jógában!” (A Time of Departing, 75. old.)

A lectio divinában az ismételgetett szó vagy kifejezés végül elveszítheti a jelentését, és ez az újra és újra visszatérő, ismételgetett hang megváltozott tudatállapotba kerítheti a gyakorlóját. Yungen szavaival:

„Természetellenes, a normális válaszreakcióinkkal és a valódi imádsággal gyökeresen ellentétes dolog az elménket egyetlen gondolaton járatni. Az egyszerű logika is azt mondatja velünk, hogy szavak ismételgetésének nem lehet racionális értelme. Például, ha valaki telefonon felhívna, és folyton csak a nevünket vagy valami más kifejezést ismételgetne, mennyire találnánk épületesnek? Semennyire, nyilván – és nagyon hamar letennénk a kagylót. Istennel miért lenne ez másképp? Ha pedig Isten jelenléte nincs meg, micsoda lehet vajon az a jelenlét, ami fényként jelenik meg a meditáció során, és hamis istenérzetet kelt belül? (A Time of Departing, 76. old., kiemelés tőlem.)

Yungen arra buzdítja a hívőket, hogy „az ima célja ne az legyen, hogy megkötözzük az elmét egy szóval vagy szókapcsolattal, hogy ezáltal misztikus transzállapotot váltsunk ki, hanem inkább használjuk az agyunkat, hogy az Isten kegyelmében és dicsőségében gyönyörködhessünk. Ez volt Pál apostol tanácsa is a gyülekezeteknek: „Igyekezzél, hogy Isten elõtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” (2Tim 2,15) és „mindenkor imádkozunk” (2 Thessz 1,11), azaz beszéljünk Istenhez teljes szívünkből és elménkből." (A Time of Departing, 75. old.)

Hogy segíteni tudjunk ismerőseinknek, szeretteinknek abban, hogy ne legyenek a kontemplatív spriritualitás és a szellemi megtévesztés áldozatai, nagyon lényeges megértenünk, hogyan játszik a lectio divina alapvetően fontos szerepet a mélyebb meditatív gyakorlatokhoz vezető úton. Az a „jelenlét”, amelyet a szavak vagy kifejezések ismételgetése által (illetve lélegezetre vagy egy tárgya való koncentrálással) kiváltott „csendes”, megváltozott tudatállapotok során megtapasztalnak, nem Isten jelenléte. Isten arra szólít fel a Bibliában, hogy ne végezzünk különféle gyakorlatokat vagy formulákat (ahogyan Thomas Keating a lectio divinát nevezi), annak érdekében, hogy misztikus élményeket szerezzünk (5Mózes 18,9-11). Úgy véljük tehát, hogy fontos és nagyon is indokolt a lectio divinával kapcsolatos komoly figyelmeztetés.

Néhány szerző, aki keresztényeknek ír, és a lectio divinát propagálja (zárójelben a könyv címe):

David Crowder (Praise Habit)
Kyle Strobel (Metamorpha)
Richard Foster (több helyen)
Professor J. Budziszewski (a How to Stay Christian in College szerzője) – a Focus on the Family website-on lectio divinára buzdítja a hallgatókat, és ír is róla a könyvében (Ask Me Anything).
Dan Kimball (The Emerging Church)
Tony Jones (Divine Intervention)
David Benner (Opening to God: Lectio Divina and Life as Prayer)
Eugene Peterson (Eat This Book)
Ken Boa (Healthy Spirituality)
Eugene Peterson (Message Bible for Kids)

----- A tanulmányhoz szerintem fontos hozzátenni Jézus szavait: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (Jn 14,6) Tehát semmilyen eszközzel, módszerrel nem kerülhetünk kapcsolatba Istennel, egyedül csakis Jézuson keresztül vezet az út az Atyához. Ha valaki mégis úgy érzi, istenélménye van a kontemplatív, szemlélődő gyakorlatok során, komolyan el kell gondolkoznia rajta, hogy vajon kivel került kapcsolatba. Jusson eszébe, hogy az Úr Jézust hívja segítségül, ha kicsit sötétebbre (félelmetesebbre, ijesztőbbre) sikerül az "istenivel való kapcsolatfelvétel", mint ahogyan tervezte.

"Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne." (2Kor 5,21)

"A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva. A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot: aki vagyok, független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan. A keresztény hit a bűn mélyen belémgyökerezett természetéből indul ki. Más vallások "bűnökkel" foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét.

A Biblia kijelenti, hogy Jézus Krisztus magára vette e testben elkövetett bűneinket, de magára vette a bűn örökségét is, amihez senki nem tudott hozzáférni. Isten bűnné tette tulajdon Fiát, hogy a bűnösből szentet alkosson. Az egész Biblián átvonul ez a kijelentés, hogy Urunk a világ bűnét nem részvéttel elhordozta, hanem azonosult vele: bűnné lett.

Az egész emberi nemzetség összes bűnét önként magára vette és hordozta saját személyében: Isten azt, "aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk", és így az egész emberi fajt a megváltás talajára helyezte. Jézus Krisztus visszaállította az emberiséget eredeti Isteni rendeltetésébe, és bárki beléphet az Istennel való közösségbe annak alapján, amit Urunk véghezvitt a kereszten.

Ember nem válthatja meg magát; a megváltás Isten műve; teljesen lezárt, kész egész; hogy kire vonatkozik, személyes döntésünk kérdése.Mindig különbséget kell tennünk az egyes ember életében a megváltás kijelentése és a megmentés tudatos megtapasztalása között."

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett (Evangéliumi Kiadó)

Először is elnézést kérek hűséges Olvasóimtól a hosszas kihagyásért, de tavasszal-nyár elején szakdolgoztam- államvizsgáztam, aztán meg ki kellett az egészet pihenni, meg hát a családom is szerette volna kihasználni, hogy nem csak egy papír- és könyvhalmaz közepén látnak, laptoppal az ölemben... De mivel több érdeklődő, kedves levelet is kaptam, hogy ugyan mi van már velem, hogy így leállt a blog, előkotortam a közben azért szorgalmasan gyűjtögetett anyagokat, és nekiálltam lefordítani (nem vagyok műfordító, mondjuk ez kiderül, előre is elnézést).

 "Ha azonban ezt a könyvet [blogot...] olyanok olvassák, akik nem hisznek az Úr Jézusban, hanem megújulás nélküli szívükben gondatlanul és önelégültségben élnek, akkor szeretettel és komolyan kérem őket, hogy mindenek előtt békéljenek meg Istennel az Úr Jézusba vetett hit által. Bűnös vagy. Büntetést érdemelsz. Ha ezt nem látod, kérd Istent, hogy mutassa meg neked. Legyen ez most az első és különleges imádságod.

Kérd Istent, hogy nyissa fel szemeidet nem csupán arra, hogy milyen helyzetben vagy természettől fogva, hanem inkább azért, hogy mutassa meg az Úr Jézust a szívednek. Isten azért küldte Őt, hogy viselje a büntetést, mely nekünk, bűnösöknek járna. Isten elfogadja az Úr Jézus engedelmességét és szenvedését azok helyett, akik Rá bízzák a lelkük megváltását. Abban a pillanatban, amikor egy bűnös hinni kezd az Úr Jézusban, megbocsátást kap minden bűnére.

Amikor pedig ily módon, az Úr Jézusban való hit által megbékél Istennel, és bocsánatot nyert bűneire, bemehet Isten jelenlétébe, elmondhatja Neki kéréseit. Minél inkább megérti, hogy bűnei megbocsáttattak, és hogy Isten, Krisztusért meg van elégedve azokkal, akik hisznek Benne, annál könnyebben viszi mennyei Atyja elé minden földi és szellemi kérését, hogy Ő tölthesse be azokat*. De amíg a meg nem bocsátott bűn megmarad, addig messze vagyunk Istentől, különösen ami az imádkozást illeti. Ezért ha te még nem nyerted el bűneid bocsánatát, legyen az első és különleges imádságod, hogy Isten jelentse ki a te szívedben az Úr Jézust, az Ő szeretett Fiát."

* lásd: Filippi 4,19

Müller György: Isten válaszol imádságainkra, 53. old. (Evangéliumi Kiadó)

 Ray Comfort oldalán találtam az alábbi írást; szerintem jópofa, ezért megosztom itt is:

"Hogyan fejezhetjük ki a szeretetünket valaki iránt? Például úgy, hogy veszünk neki egy értékes gyűrűt. Ez hatásos bizonyíték lehet, hiszen nyilvánvalóan valamiféle áldozatot kellett hoznunk érte. A gyűrű többet mond a szavaknál is – ha elhisszük. Mert ha az illető, akit szeretünk, úgy dönt, hogy nem hiszi el, hogy szeretjük, azzal nem nagyon tudunk mit csinálni.

Nemrégiben Új-Zélandon jártam, ahol helyi keresztények egy egyetemen, úgy százötven főnyi hallgatóság előtt  nyilvános vitát szerveztek köztem és egy ateista között. A kezdés előtt egy magas, laza pasi, Ryan jött oda hozzám nagy lelkesedéssel, és kb. a következőket mondta: „Micsoda megtiszteltetés találkozni veled, Ray! Az interneten megnéztem videóidat, elolvastam a könyveidet, és most végre személyesen is találkozhatunk! Annyira izgatottan várom ezt a vitát!” Majd a széke felé indult, de utánaszóltam: „Melyik oldalon állsz?” mire így felelt: „Ellene vagyok mindennek, ami mellett Te kiállsz.”

Amikor lehetőség nyílt rá, Ryan feltett néhány jó kérdést, amelyeket a legjobb ismereteim szerint megválaszoltam. Ryan másnap egy újabb találkozón is megjelent, ahol beszédet tartottam, majd egy gyülekezeti programon is végighallgatott, vagy egy órán keresztül.

Utána leültünk kicsit beszélgetni, dedikáltam neki az egyik könyvemet (a címe: Elvezethetünk egy ateistát a bizonyítékig, de nem kényszeríthetjük, hogy gondolkodjon is), fotózkodtunk, sőt, még segített a könyves asztalunknál is. Tényleg érdekelt Ryan, és nagyon jól esett, amikor az este végén azt mondta: „Öregem, csak tudnám, miért bírlak ennyire!” Maga az a tény, hogy érezte az iránta való szeretetemet és törődésemet hatásosabb volt minden érvnél, amit Isten létezése mellett felhozhattam volna.

Vannak olyan ateisták, akik úgy olvasnak el mindent, amit írok, mintha gyűlölném őket, pedig még a „Pokol” nevű hellyel kapcsolatos figyelmeztetésem is szeretetből fakad. Megvádolnak, hogy a könyveim árusításából és az evangéliumból húzok hasznot, azonban ötezernél is több alkalommal hirdettem az Igét az utcán és nyilvános helyeken, és sosem kaptam érte semmit. Azért csinálom, mert szeretem az embereket, és nem mindegy számomra, hogy hol töltik az örökkévalóságot. Ha nem így lenne, nem fárasztanám magamat az utcai prédikálással és a könyvírással. Mielőtt kereszténnyé lettem, sikeres cégem volt, amiből most is jól megélnék, de azt választottam, hogy az időmet azzal töltsem, hogy másoknak érveljek arról: gondolják meg, hol akarják tölteni az örökkévalóságot. Nem nagy áldozat ez részemről, mégis a szeretetem kézzelfogható kifejeződése eziránt a haldokló világ iránt. Ha nem hiszik ezt el nekem, azzal nem nagyon tudok mit csinálni. 

A világ legnagyobb része tudja, hogy Jézus áldozatul adta az életét a kereszten, de nem értik, miért. Valójában ez egy jogi procedúra volt. Mi hazugsággal, lopással, istenkáromlással, kéjvággyal, házasságtöréssel, gyűlölettel, paráználkodással, önzéssel, [ellene való lázadással] stb. megszegtük Isten Törvényét. Ez a Törvény azt mondja, hogy bűnös törvényszegők vagyunk, akik a világegyetem Bírája előtt állunk. Isten börtöne, egy szörnyűséges hely felé tartunk, aminek a neve: pokol. A jó hír azonban az, hogy a kereszten elvégzett áldozatával Jézus megfizette a nekünk járó büntetést. Ez azt jelenti, hogy a Názáreti Jézus kínhalála és feltámadása révén Isten jogszerűen megszüntetheti az ellenünk folyó eljárást; eltörölheti a halálos ítéletünket, és a Jézusban való hit és a megtérés által örök életünk lehet, mert a „bírságot” kétezer évvel ezelőtt megfizették. Ahogyan a Biblia mondja: "Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus (a Messiás, a Felkent) már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk" (Róma 5,8). Ez a bizonyítéka a szeretetének. Csak rajtunk múlik, hogy elhisszük-e."

Ray Comfort: Home from New Zealand

 "Ha valaki kész cselekedni az Ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok." (János ev. 7,17)

"Ennek a versnek az első része reménységet nyújt mindenki számára: "Ha valaki kész cselekedni Isten akaratát, az fölismeri...". Csodálatos ez az ígéret, hogy ha valaki igazán és őszintén meg akarja ismerni Istent, annak Isten kijelenti magát.

Ha egy bűnös ember teljesen megcsömörlött önmagától, és mély nyomorúságban így könyörög: "Ó, Istenem, mutasd meg magadat nekem!" - akkor Isten mindig eszerint cselekszik. Olyan imádság ez, amely sohasem marad meghallgatás nélkül.

Egy hippi, aki az USA déli részén egy barlangban élt, véget akart vetni mindennek. Alkoholban, kábítószerben, szexben és okkultizmusban keresett kielégülést. Élete azonban még mindig üres volt. Nem látott kiutat a nyomorúságból. Egy napon összekuporodva ült a barlangjában, és Istenhez kiáltott: "Ó, Isten - ha egyáltalában vagy -, jelentsd ki magadat nekem, mert különben véget vetek az életemnek."

Tíz perc múlva "véletlenül" arra járt egy keresztény fiatalember, bedugta a fejét a barlang bejáratába, megpillantotta a hippi remetét, és azt mondta: "Halló - van-e kifogásod az ellen, hogy beszélgessek veled az Úr Jézusról?"

És képzeljük el, mi történt: a hippi meghallgatta a jó hírt az Úr Jézus Krisztusban való hit által történő szabadulásról. Megtalálta az Urat, bűnbocsánatot kapott és új életet.

Még soha nem hallottam, hogyha valaki így imádkozott, az Úr ne jelentette volna ki magát neki!

Ez az ígéret természetesen a hívő keresztényekhez is szól. Ha valaki igazán meg akarja ismerni Isten akaratát élete számára, annak Isten kijelenti. Ha meg akarja találni a gyülekezetbe vezető utat, akkor Isten odavezeti őt. Ha Isten akaratát tesszük az első helyre, akkor Isten teljesíti, bármit is kérünk Tőle. Gyakran akadályozza meg az őszinte vágyakozás hiánya Isten gondolatainak valóságos megismerését."

William MacDonald: Ösvényem világossága, 101.old. (Evangéliumi Kiadó)

  Az egyik leggyakoribb kérdés, ami a Bibliával kapcsolatban felmerül, hogy vajon csak mese az egész, vagy jobb esetben irodalmi mű, esetleg történelemkönyv vagy tudományos értekezés? Nos, alapvetően egyik sem. Akik a Bibliát nap mint nap rendeltetésszerűen használják, azok számára egyértelműen kiderül, hogy ez egy kézikönyv, méghozzá az Istennel való kapcsolat kézikönyve. A lapjain (a történeteken, a tanításokon) keresztül maga Isten szól hozzánk – ez a hívők egyöntetű tapasztalata földrajzi elhelyezkedéstől és történelmi korszakoktól függetlenül.