A magyar nyelvben a "megtérés" szóval legtöbbször az újonnan születést szoktuk jelölni (bár szó szerinti jelentése a gondolkozás megváltoztatása). A megtérés pillanatában az akkor újjászülető embert betölti Isten Szelleme, és kezdetét veszi a megszentelődés útja: a bűntől való elfordulás, illetve az Úr imádása és szolgálata. A „hamis megtérés” nem megtérés. A hamis megtérés úgy tűnhet, mint az igazi, Szellemtől jövő újjászületés, de nem az. Számos oka van a hamis megtéréseknek. Néha a hamis megtérést átélő személy nincs is tudatában ennek, máskor az illető megtévesztő szándéka áll a háttérben. Nem mindenki született újonnan, aki azt mondja, hogy meg van térve.
Ugyanúgy, ahogyan a hamisított bankjegyeket legjobban úgy lehet felismerni, ha pontosan ismerjük az igazit, a hamis megtérés felismeréséhez is tudnunk kell, hogy milyen a valódi keresztény magatartás. Ezt Isten Igéjének tanulmányozásából és alapos ismeretéből tudhatjuk meg. A búza és a konkoly példázatából (Máté 13,24-30) tudjuk, hogy a Sátán úgy akarja megtéveszteni az egyházat, hogy Isten gyermekei közé vegyíti az ő gyermekeit, aminek a következtében a hívők gyakran nehezen tudják megkülönböztetni az igazat a hamistól. Minél jobban ismerjük azonban a Szentírást, annál könnyebben meg tudjuk különböztetni a valódi keresztényeket a hamisaktól.
A valódi keresztények újonnan születettek (János 3,3), és a Szent Szellem vezeti őket, nem a bűnös természetük (Róma 8,9). Az újonnan született keresztényeknek Krisztus Szelleme lakik a szívében (Galata 4,6), új teremtések lesznek: „a régi elmúlt, és íme, új jött létre” (2 Korintus 5,17). Amikor valaki befogadja Krisztust, óriási szellemi változások mennek végbe benne, és a valódi megtérők az igazi keresztények jellemvonásait kezdik mutatni. Megértik a napi igeolvasás fontosságát, aminek a révén nem csak azt tudhatjuk meg, hogyan szabadulhatunk meg a bűneikből, hanem azt is, hogy hogyan készülhetünk fel Isten szolgálatára, valamint, hogy hogyan érhetünk el valódi sikereket az életünkben (2 Tim 3,17; Jakab 1,25). A valódi keresztények a világosságban járnak, és Isten parancsainak engedelmeskednek, mert „igazán teljessé lett az Isten szeretete” azokban, akik megtartják az Ő igéjét (1Jn 2,5) .A keresztények a Szellem szerint élnek, hogy ne a bűnös természetük vágyainak engedelmeskedjenek, „mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen” (Galata 5,17). „Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van” (1Jn 2,16) – és ezeknek nincs többé hatalma a valódi hívő életében, mert „akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt” (Galata 5,24). Többé tehát nem magunkért élünk, hanem Azért, Aki meghalt értünk, és feláldozzuk a kívánságainkat, vágyainkat és Jézuséival helyettesítjük őket. Tény, hogy sohasem leszünk tökéletesen győzedelmesek a Krisztussal járásunkban (1Jn 1,8), azonban a keresztények nem merülnek bele folyamatosan bűnös tevékenységekbe, mert „aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne (1Jn 3,9). Ez az új természet pedig a Szent Szellemtől származó igazság jellemvonásait ábrázolja ki (Gal 5,22-23).
A Máté 7,13-14-ben Jézus azt mondja a követőinek, hogy az örök élethez vezető út keskeny, és csak kevesen találják meg. A széles út a széles kapuval azonban pusztuláshoz vezet, és azt látjuk, hogy sokan választják ezt az utat – azok közül is, akik magukat hívő keresztényeknek vallják, de soha nem szakítanak a széles út világi kínálataival. Az ilyen ember könnyített kereszténységre vágyik, ahol nem kell semmiről lemondania, ám „amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik” (Máté 13,21). Ezen kívül kevés gyümölcsöt teremnek, ha teremnek egyáltalán. Azt tudjuk pedig, hogy a Krisztusban való igazi hit alapvetően megváltoztatja az ember életét, és azt műveli, hogy sok gyümölcsöt teremjünk Isten dicsőségére. A gyümölcsök jelenléte a megváltott élet bizonyítéka, és ebbe beletartozik a szentség (Róma 6,22), a keresztény jellem (Galata 5,22-23), a jócselekedetek (Kolossé 1,10), mások megnyerése Krisztusnak (Róma 1,13), önzetlenség és nagyvonalúság (Róma 15,25-28; Zsidók 13,16) és Isten dicsérete (Zsidók 13,15). Ahogyan Jézus mondta: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket (...) jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, és rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt” (Máté 7,16-18).A valóban megtért bűnösök egyedül Krisztusban bíznak, és folyamatosan, egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá szeretnének válni. Azok, akik kereszténynek vallják magukat, valódi keresztény jellemvonásokat kell, hogy mutassanak: egészséges tanítás, Isten Igéjének való engedelmeskedés és szeretet. Szégyenkezés nélkül munkálkodnak az evangélium terjesztésén, amint arra elhívattunk (Máté 28,19-20), jól tudván, hogy kigúnyolják vagy nevetségessé teszik őket a világ szerint élők. Ugyan a névleges keresztények megtéveszthetnek olykor minket, Istent bizonyosan nem tudják megtéveszteni, hiszen „nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk” (Zsid 4,13). Az időszak végén Isten angyalai szét fogják választani a kecskéket a juhoktól, azaz a hamis keresztényeket az igazaktól.
Forrás: www.gotquestions.org
Az élet ugyanis hirtelen jelenik meg az ősmaradványok között, és a legrégebbi kőzetekben talált élőlények is teljesen kifejletteknek és életképeseknek mutatkoznak. A trilobitáknak például tökéletes szeme volt, ami a jelek szerint kifinomultabb és összetettebb is volt a sok ma élő teremtmény szeménél. Ezek az állatok is ősök nélkül jelennek meg.
Dave: Na, ez egy jó kérdés, Tom. Azt hiszem, ha az emberek jobban végiggondolnák ezt, a saját lelkiismeretük és a józan ész is megmondaná nekik, hogy Istent nem tudják lekenyerezni. Isten igazságossága és szentsége nyilvánvalóan jóval meghaladja a miénket, a mi mércénket. Úgy értem, én akár rá se jövök, hogy például mikor vétkezem. Azt tudom persze, hogy nagyobb bűnt mikor követek el – a saját mércém szerint –, de Isten mércéje jóval meghaladja az enyémet, még a gondolataimban is. A büszkeség például, ami akkor is belopódzik a gondolataimba, amikor nem is vagyok tudatában – és a büszkeség utálatos Isten előtt; hogy azt gondolom magamról, hogy vagyok valami, miközben semmi vagyok. Szóval ez baj. Az összes vallás, beleértve a hamis kereszténységet, egyértelműen egy külön lapra tartozik, a valódi, a biblikus kereszténység pedig egy másikra. Az előbbiekben pedig az a közös, amit a kérdezőnk is észrevett, hogy az emberi erőfeszítésekre, a cselekedetekre épül. Tehát, hogy valahogyan, a saját jó cselekedeteimmel, valamiféle megújulásommal, új fejezet nyitásával az életemben, több erőfeszítéssel legalább egy kis bocsánatot kicsikarhatok Istenből – 
Tom: Dave, bocs, hogy félbeszakítalak, de tudod, én vagy harminc évig voltam római katolikus, és az egész életem arról szólt, hogy bizonyos dolgokat kellett csinálnom, a szentségektől és rituáléktól kezdve, a gyónáson és penitenciákon át mindenféle ilyesmit. Szóval a lényeg, hogy amikor szembesültem ezzel, tehát, hogy mindössze hinnem kell, nem is értettem, mert nekem ez a sok egyéb is hozzá tartozott. Fel se tudtam fogni. Túl egyszerűnek tűnt, de mert nem is értettem meg, mi az alapvető baj. Nem értettem, habár belül tudtam, hogy bűnös vagyok, és bennem volt, hogy lehet, hogy soha nem fogok tudni kiengesztelődni Istennel, de ennek ellenére dolgoztam rajta.
