Hit: a reménylett dolgok valósága

„Ő a feje a testnek is, a gyülekezetnek, ő a kezdet, a halottak közül az elsőszülött, hogy mindenben Ő járjon elöl.” (Kol 1,18)

Ez szerintem az egyik leglenyűgözőbb vers az Igében. A teljes Írás egyik legcsodálatosabb részében, a Kolossébeliekhez írt levél első részében található. Pál ebben egy olyan gyülekezetnek ír, amelyet nem ő plántált, olyan embereknek, akikkel sohasem találkozott, és akik viszont az őket körülvevő világi rendszer és kultúra – a zsidó törvények, népszerű filozófiák és az angyalokkal és látomásokkal kapcsolatos téves tanítások – csábításába estek. Csodálkozunk, hogyan képes valaki bedőlni ezeknek? Mégis... nem hangzik ismerősen kicsit? A kolossébeliek simán fogták Jézus Krisztust, és millió kis darabra szabdalták; majd kiválogatták azokat a darabkákat, amelyek tetszettek nekik – a többit pedig elvetették.

Pál ezért az Ige egyik legcsodálatosabb (ha nem a legcsodálatosabb) leírását adja Jézus Krisztusról nekik: a Kolossébeliekhez írt első fejezetet.

(...)

Milt Rodriguez írásának folytatása itt olvasható: https://hitunkcelja.wordpress.com/2015/01/28/o-maga/

Radu Gavriluţ alábbi igeszolgálata Nagyváradon hangzott el 2015. január 13-án. 

1Thessz 3,9-10: „Viszonzásképpen micsoda hálával fizethetnénk értetek Istennek mindannak az örömnek fejében, amellyel miattatok örvendezünk Istenünk előtt, amikor éjjel-nappal mindent felülmúló mértékben könyörgünk azért, hogy megláthassuk orcátokat, s helyreigazíthassuk hitetek hiányosságait.” (Csia Lajos ford.)

Találkoztam egy testvérrel, aki mindig úgy beszélt a dolgokról, mintha ő mindenhez nagyon szellemien viszonyult volna: „ha az Úr akarja, hogy ha az Úr megteszi, elhozza stb.” És megkérdeztem tőle: „Amikor az Úr hangját hallod, mindig kész vagy cselekedni? Azt gondolod, hogy az Úr nem tartogat számodra valami ennél többet, mint amiben élsz ma? Azaz, te teljesen rendben vagy?” Utána őneki is nyilvánvaló volt, hogy túloz.

Itt Pál a 10. versben azt mondja, hogy „kipótolja a ti hiteteknek hiányát” (Károli). A 12. versben pedig azt mondja: „titeket pedig gyarapítson az Úr” (Károli), kifejezőbb fordításban „tegye bőségessé” (Csia), tehát a szükséges mértéken is túl. Ha ezeket a dolgokat látjuk, akkor nyilvánvaló lesz, hogy mindig van több és több a számunkra.

A napokban gondolkoztam ezen – láttam is, hallottam is eseteket, és lehet, hogy az én szívemben is voltak olyan dolgok, ha nem is pont most, hanem egy kicsit régebben –, hogy miért hagy az Úr bennünket különböző élethelyzetekben?

Nagyon érdekes dolgot olvastam valakiről. Húsz éve dolgozott ugyanazon a munkahelyen, és nagyon tudatos keresztényként végezte a munkáját. Minden nagyon szépen ment. A kollégái közül viszont sokan piszkálták, beszólogattak neki, ki visszafogottabban, ki gonoszul. Egyszer csak azonban kirobbant belőle minden, önmagából kivetkőzve ordítozott, és szétcsapott közöttük. Majd visszahúzódott egy sarokba, és önmagát vádolta emiatt a malőr miatt. És elmesélte egy testvérnek: „Húsz év! Húsz évig végig mindent úgy csináltam, ahogy kell!” Annyira megrendült, hogy ott akarta hagyni azt a munkahelyet. De az a testvér azt mondta neki: „Nem mész el, hanem visszamész oda, és bocsánatot kérsz. És ne magyarázkodj!”

Mivel persze bánta is ezt a tettét, és azt is tanácsolták neki, hogy menjen, és kérjen bocsánatot, ezt is tette. És miután bocsánatot kért, akkor azok, akik ott a környezetében voltak, azt mondták: „Na, most látjuk, hogy valami valóságos van az életedben.”

Vajon miért hagy bennünket Isten nehéz helyzetekben? Miért van olyan munkahelyünk, ahol lehet, hogy elégedetlenek vagyunk? Miért vannak olyan tanáraink, akiket nem szeretünk? Kollégák, akik piszkálnak? Vajon mi a szerepük ezeknek az embereknek az életünkben? Van egyáltalán valamilyen szerepük? Vajon csak azért vannak, hogy győzedelmes életet éljünk ezekben az élethelyzetekben? Én azt hiszem, hogy ennél többről van szó.

Ahogyan Pállal is történt, akit megtérése után több évvel küldött el az Úr szolgálni. Biztos vagyok benne, hogy addig is volt szolgálata, amíg Antiókhiában járt-kelt. De eljött egy pillanat, amikor az Úr küldte el! Hogy Isten bennünket is elküldhessen, előbb el kell készítenie bennünket arra a munkára.

Felteszek egy kérdést, testvérek: Ha a munkahelyünkön lusták vagyunk, akkor az Úr munkájában lehetünk szorgalmasak? Soha. Az, aki a munkahelyén lusta, és megrovást kap a főnökétől, az az Úr munkáját sem fogja szorgalmasan végezni. Mert az Úr világosan mondja: ne azért tegyük, hogy az emberek lássák! Hogyha lobbanékony típus vagy, azt gondolod, hogy az Úr így fog elküldeni? Soha. Először át kell alakítson, át kell formáljon. És ezért vannak olyan testvérek, akiknek a munkahelyükön is az Úr ad felelősséget. Nem véletlenül van ez. Isten valamit meg akar tanítani nekünk.

Tudjátok, hogy Dávid a juhokat őrizte, pásztor volt. Bátor tetteket vitt véghez már akkor, amikor még csak a bárányokra kellett vigyázzon, minden vadállat karmából kiragadta őket. Ekkor is volt már tehát egy előkészítés, de később, amikor elkerült újra a pusztába, akkor az Úr utána Dávidot, nem csak mint pásztort, hanem mint embert is átformálta, és előkészítette.

Tehát ma, amikor Isten olyan különböző életkörülményekben hagy meg bennünket, akkor ez a jellemünket kell, hogy formálja. Mert a jellemünk a különböző élethelyzetekben formálódik. A legelső dolog, amelyben a Sátán nagyon sikeresen hitet el bennünket, az, hogy azt gondoljuk: Isten nem jó. A legelső, amit egy hívőnek meg kell tanulnia, hogy mindent el tudjunk fogadni, mint jót Isten kezéből.

Volt valaki, akit árvaházból vettek ki. Mindaddig rendben mentek a dolgok, amíg ez a lány fel nem nőtt, amikor is a szülei megmondták neki, hogy nézd, innen vettünk ki. Tudjátok, mit mondott a lány? Nagyon elégedetlen volt. A szülők ugyanis szegények voltak. Azt mondta nekik: miért vettetek ki? Lehet, hogy egy gazdagabb család vett volna ki, és akkor nekem jobb lett volna. És a mai napig elégedetlenség van a szívében.

Mi meg vagyunk elégedve a szüleinkkel? Lehet, hogy arra gondolunk, hogy lehettek volna olyan szüleink, akiknek nagyon drága autójuk van. Szóval meg vagyunk elégedve minden egyes dologgal az életünkben? Ha elégedetlenek vagyunk a dolgokkal az életünkben, nem lehetünk Isten szolgái.

Minden egyes dolog a jellemünknek ilyen formálására van, hogy amikor elküld majd, olyanok legyünk, hogy használni tudjon bennünket. Az emberek, akik az Urat hallgatták, bizonyára nagyon kimerültek lehettek. Ott voltak egész nap élelem nélkül, s a végén a tanítványok azt mondták: „engedd őket, hogy menjenek el”. Sok mindenért lehettek ott azok az emberek, biztos sok anyagi dologért is, de úgy hiszem, volt ott más is. Az Úr pedig azt mondta: menjetek csak, majd én elengedem a népet.

Ismertem egy nagyon problémás családot egyszer. Beszélgettünk róluk a feleségemmel, hogy jó lenne, ha tudnánk segíteni ezen a családon. Egy testvérnő, miután látta, hogy találkoztam ezzel a családdal, azt mondta, „már megint milyen nagy gondot veszel a nyakadba”. Lehet, hogy mondhatnám én is az Úrnak, mondhatnám, hogy elég volt már. De az, hogy az Úr jellemvonásai kirajzolódjanak bennünk, az nagyon nagy munka, az nem megy varázsütésre. Hogy szorgalmasak legyünk a munkahelyen, és hogy úgy munkálkodjon az Úr a szívünkben, hogy mindent, mint az Úrért tegyünk.

Amikor az üzemben dolgoztam, a maróknál, nagyon kevés olyan ember volt, aki takarított is maga után. Befejezte, otthagyott csapot-papot. Minden tele volt fémforgáccsal. Bennem pedig az volt, hogy az Úrért tegyem meg. Nagyon nagy dolog ez. Hogy úgy tegyem a dolgokat odahaza is, az Úrért. Ha nem így teszek, illetve nem azért imádkozom, hogy így tegyek, akkor egy torz karakter, torz jellemvonás fog kifejlődni bennem. Nem fogok tudni az Úrnak a munkájával foglalkozni, ha felületes vagyok. Nézzétek meg, mit mond Pál:

Kolossé 1,26: „[Isten szavát] arról a titokról, mely, mióta korok és nemzedékek vannak, el volt rejtve, most azonban láthatóvá lett az Isten szentjei számára. Isten [szentjeivel] akarta [ugyanis] megismertetni, hogy miben áll e titoknak, a bennetek lakó Felkentnek dicső gazdagsága a nemzetek között, [ő a mi] dicső reménység[ünk]. Őt hirdetjük, mikor minden embert intünk, minden embert mindenféle bölcsességgel tanítunk, hogy majd a Felkentben minden embert bevégezetten állíthassunk elő. Evégett fáradok és küzdök az ő bennem ható hatalmas munkájának eredményeképpen. (Kolossé 1,26-29, Csia Lajos ford.)

El tudjátok képzelni? Vajon mit gondoltok, mit akar azzal mondani, hogy „minden embert tökéletesnek (Csia: bevégezetten) állítsunk elő a Krisztus Jézusban”? Itt a felnőttkorúságról beszél. Felnőni, az érett kort elérni nem egyszerű dolog, ugyanúgy, mint a mindennapi életben. Ha vannak olyan fiatalok, akiknek nincs meg a bölcsességük, azt mondják az emberek róluk, hogy nem érettek még. Én nem ezt mondom, hanem, hogy nincsenek megpróbálva, nincsenek kipróbálva, tesztelve.

Ha pedig a mindennapokban nem tanuljuk meg úgy tenni a dolgokat, mintha az Úrnak tennénk, akkor fog-e vajon ránk bízni valódi gazdagságot, kincseket?

Az Úrnak a szolgája az Úr iránti buzgósággal van tele. De hogy buzgók lehessünk az Úr iránt, azelőtt meg kell tanuljunk még néhány dolgot.

Márk evangéliumában az Úr szolgája mennyire önfeláldozóan tett meg mindig mindent. Azt gondoljátok, hogy Pált a kinyilatkoztatások tették vajon szellemivé? Nem, nem azok tették. Nekünk lehet látásunk, lehet kinyilatkoztatásunk, de csak a Krisztus keresztje az, ami valóságossá teszi ezeket az életünkben. Azért szeretném elmondani, hogy a jellemünk most formálódik. Hogyha mi össze-vissza beszélünk, pletykálkodunk, ez is egy bizonyos jellemet munkál bennünk. Egyszer egy gyülekezetben, amelyet jól ismertem, elmondtam valakinek egy dolgot, majd hozzátettem: el kell csak ezt annak a testvérnőnek mondjad, és nem kell kijelentsed ezt a gyülekezetben, egypár óra múlva mindenki tudni fogja. A jellemünk most formálódik ki. Minden egyes élethelyzetben, és minden egyes, testvérek közötti helyzetben.

Isten azt akarja, hogy olyanok legyenek előkészítve, akiket el tud küldeni szolgálni. Tehát a szemünk mindenfele figyeljen, hogy ne vesztegessünk el egyetlen olyan alkalmat sem, amelyet az Úr szerez nekünk, hogy meg tudjuk tanulni, amire meg akar tanítani. És ha meg akar tanítani minket valamire, akkor nem fog sietni minden kérésünket teljesíteni. Hanem valami valóst akar munkálni az életünkben.

Tehát gondolkozzunk így: mindig van valami több, amit Ő bennünk munkálni akar. Milyen hiánya van tehát a mi hitünknek? Az én hitemnek? Az Úr munkálkodjon, hogy meglássuk ezt.

Részlet T. Austin-Sparks "God's Reactions to Man's Defections" c. írásából.

Pál azzal szembesül, hogy a gyülekezetben romlottság üti fel a fejét. Erkölcsi lazaság, mindenféle, a bukott teremtéshez és ehhez a gonosz világhoz tartozó dolog szivárgott be a Gyülekezetbe Pál napjaiban; morális feslettség öltött testet Isten népének az életében. Mit lehet ezzel kezdeni? „Emlékezzetek Jézus Krisztusra!” Gondoljuk csak meg: mi más életet nyertünk Krisztus által, és nekünk eszerint az élet szerint kell élnünk, nem feledve, hogy a romlottság nem szükségszerű és nem elkerülhetetlen a számunkra.

Új élet van bennünk, Isten hatalmas, erős élete, amely értünk Krisztusban legyőzte a halált és a romlottságot. „Emlékezzetek Jézus Krisztusra”! Emlékezzetek, hogy Jézus Krisztusban megvan az, ami minden szennyen tisztán ment keresztül, és ez most is lehetséges – és áldott legyen az Isten, hogy újra meg újra bizonyságot nyer –, hogy Isten gyermeke fehér ruhában járhat Sodoma és Gomorra kellős közepén is. Még ott is, ahol a Sátán trónusa van, lehet tisztaságban járó szenteket találni. A keresztyén élet bámulatos csodája, hogy ki lehetünk téve a bennünket körülvevő világ minden mocskának és szörnyűségének, minden romlottságának és szennyének, és mégis megmaradhatunk tisztának, romlatlannak.

Amikor tehát a romlás környékez, ne feledjük: a mi életünk különbözik ettől! Az ilyen élet nem a miénk, nem nekünk szánták, nem a mi utunk, nem Krisztus útja. Ezt a másik életet viszont nem a törvény rakja a nyakunkba – ez valami, ami erő által van bennünk. Hála Istennek ezért a csodáért! Fiatalok, fiúk és lányok kényszerülnek kimenni a világba számottevő tudás, vezetés, tanítás illetve tapasztalat nélkül, anélkül, hogy lenne bárhol is a közelben legalább egy hívő keresztyén! Legalja emberekkel vannak körülvéve, és az az ifjú mégis megtartatik tisztán, romlatlanul Isten ereje és hatalma által. Ez a romolhatatlan élet nagyon is gyakorlati. Jézus más. Ő nem csak jobb, mint a többi; Ő más, Ő alapvetően különbözik a többitől. Ez az igazság Jézusról, és ez az igazság Isten gyermekéről: fikarcnyit sem jobb másoknál, hanem más. Az életének alapelve más. Fontos ez? Nagyon is az, ha át akarunk jutni ezen a pályán biztonságosan, egészen a végéig.

„De vannak nálad néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá.” (Jel 3,4 – Ufo). Micsoda bizonyságtétel: „még Szárdiszban is” [az angol fordítás szerint]. Ez pedig visszautalás a Jelenések első fejezetére, ahol Jézust talpig fehérben látjuk – a romlatlanság fehér ruhájában. „Amikor megláttam őt, a lába elé estem, mint egy halott. Ő azonban rám tette jobb kezét, és azt mondta: „Én vagyok (…) az Örökké Élő. Halott voltam, de nézd, élek örökké (...)” (Jel 1,17-18. EFO). Ezt mondja tehát talpig fehérben. Mit jelent ez? Bizonyosan ezt: hogy belevettetett az Ő halálában az emberi romlottság emésztőgödrébe értünk – „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk” – és tisztán, szeplőtelenül, győztesen jött ki belőle, fehér ruhában. Az pedig, hogy „vannak nálad néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruhájukat” mit jelent? Nem mást, mint az Ő győzelmét ezeknek a szárdisziaknak az életében, ott, ahol a dolgok erkölcsileg nagyon nagy mélyponton voltak. „Emlékezzetek Jézus Krisztusra”!

Fiatalember, ha rövidesen megkapod a behívódat a katonaságba [kollégiumba mész stb.], akkor te is hamarosan szembetalálod magadat ezekkel. Lehet, hogy nem lesz egy keresztyén sem a közelben, aki segíthetne. Külsőleg a kegyelem minden formájától el lehetsz szakítva, ami krízist okozhat a szellemi életedben. Sokan elbuknak ennél a fordulópontnál. „Emlékezzetek Jézus Krisztusra”! Ne feledjétek, hogy Krisztus a romolhatatlan élethez való erőként van bennetek! Jézus Krisztus által lehetséges, hogy végigcsináljátok, és győztesen jöjjetek ki belőle. Ami pedig igaz ebben az összefüggésben, igaz minden másban is. Meglátjátok a különbséget Jézus Krisztus és minden más ember, még a legjobbak között is. Az Ő jósága más jellegű jóság.

Írta: Robert Govett

Az Újszövetség egyaránt beszél az AJÁNDÉKRÓL és a JUTALOMRÓL.

Mi az ajándék? Olyan dolog, amelyet ellenszolgáltatás nélkül adnak. Mi Isten ajándéka? „Mert a vétek zsoldja halál, de Urunkban, a Felkent Jézusban az Isten kegyelmi AJÁNDÉKA az ÖRÖK ÉLET.” (Csia L. ford.) Róma 6,23; Efezus 2,8; Jn 3,15-16; 17,2; 1Jn 11. Más néven ez a megváltás.

Mi a jutalom? „Bér vagy díj, mely valakinek szolgálat, fáradság, érdem fejében jár, és jut.”

Az Újszövetség a ránk váró jutalomról beszél.

„[H]ogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott JUTALMÁÉRT” (Fil 3,10-14).

Valamint:

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, mert nem akarom, hogy miközben az örömüzenetet hirdetem, engem kizárjanak a versenyből. (1Kor 9, 24-27, Protestáns újf., de az utolsó fél mondat az Egyszerű Fordításból való, mert ezen a helyen pontosabban adja vissza az eredeti jelentést.)

Itt tehát kiderül, hogy a hívő jutalma a részvétel az ezer éves királyságra, más néven a millenniumra (Jel 20,4-6) való első és áldott feltámadásban. Ez a jutalom, a díj, a királyság.

Isten ajándéka tehát, amely az örök élet, valamint a jutalom, amely az ezeréves királyság, valóban két különböző dolog. Szinte minden tekintetben eltérnek egymástól.

1. Az örök élet, ahogyan a neve is mutatja, olyasvalami, aminek nincsen vége. Krisztus királysága viszont ezer év múltán véget ér, mert átadja az uralmat Istennek, az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenekben (Jel 20, 4-6; 1Kor 15,23-28). Az örök élet már most megkezdődhet, és már most részesülhetünk benne (Jn 3,36; 5,24; 6,47; 1Jn 5,13). Hívőként megváltottak lettünk, és emiatt örvendezhetünk (1Kor 1,18; Róm 8,24; Ef 2,5-8; 2Tim 1,9; Tit 3,5; Fil 3,1; 4,4; 1Thessz 5,16).

2. A jutalom, illetve a királyság azonban valami olyasmi, amire még maga Pál is törekedett, és amit akkor, amikor ezeket írta, még nem ért el (Fil 3; 1Kor 9). Ez ugyanis a Krisztus szolgálatának és az Őérte való szenvedésnek a díja, jutalma. „Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!” (Mt 25, 21-23 – Károli). „Jöjjetek! Atyám áldottai, tiétek ez a Királyság, vegyétek birtokba, mert Isten számotokra készítette a világ kezdete óta! Igen, tiétek, mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem (…) (Mt 25, 34-36).

Sehol nem mondja nekünk az Ige, hogy ki lettünk volna választva az ezeréves királyságra, ehelyett azt írja, hogy „éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe HÍV titeket” (1Thessz 2,12). Isten ily módon fizet meg munkásainak, az ószövetségieknek és az újszövetségieknek egyaránt. „Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató” (Jn 4,36). Ez a jutalom a hetedik, azaz az utolsó trombitaszónál lesz nyilvánvalóvá, amikor a világ feletti királyi uralom „a mi Urunké, az ő Krisztusáé” lesz (Jel 11,15-18). Egy másik helyen is olvassuk: „Figyeljetek rám! Hamarosan eljövök, és magammal hozom a jutalmatokat! Mindenkinek megadom, amit a tettei szerint megérdemel” (Jel 22,12).

3. Az örök életet Isten választottai a hitük alapján azon nyomban megkapják, és ezt nem lehet elveszíteni (Ef 2,8; Jn 3,15-16; 5,24; 6,40; 47; 10,28; 1Tim 1,16; ApCsel 13,46; Róm 8,29-39). A bűnösök ezt érdemeikkel szemben kapják. „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából mentett meg minket” (Tit 3,5). „ Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul” (Róm 4,5). Az örök élet az elhívásunk szerint már a jelenben a miénk. Az ezeréves királyság az elhívásunk reménysége (Ef 1,18).

4. Az elhívásunk jutalmára viszont fáradozással kell törekedni. „Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván – erre törekedjetek mindenek előtt!” (Mt 6,33, EFO). „Csak keressétek az Isten országát [királyságát], és ezek mind megadatnak néktek” (Lk 12,31, Károli). „Bemerítő János megjelenésétől kezdve Isten Királysága erőteljesen terjeszkedik, és sokan teljes erejükkel igyekeznek, hogy bejussanak” (Mt 11,12, EFO). „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának [királyságának] örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje [hogy bemehessen, EFO] (Lk 16,16).

5. A hívőnek az örök életre törekedni hitetlenség lenne. A Királyság jutalmáért nem igyekezni pedig szintén. A szorgalmas igyekvőnek pedig Isten lesz a megjutalmazója (Zsid 6,6; Mt 5,46; 6,1-16; 10,41-42). Ki kap jutalmat? Akit „méltónak találnak” rá. „De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok” (Lk 20,35-36, EFO; Zsid 3; 4; 6,11).

A buzdítás célja tehát, hogy felszítsa bennünk a vágyat és törekedjünk erre a dicsőségre: Zsid 3,13; 4, 11. „Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. Mert részeseivé [„társaivá” (Zsolt 45,7)] lettünk a Krisztusnak [amikor eljön magához ragadni a királyi uralmat], ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk” (EFO). „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében (UFO).

Ahogyan az emberi jutalmak is megkívánnak bizonyos érdemeket, és el is lehet veszíteni azokat bizonyos dolgok megsértésével, úgy van ez az Istentől jövő jutalommal is. Az 1Kor 6,1-11; Gal 5,19-21; 6,7-10; Lk 18,17; Ef 5,5; Jel 2,26-27 felsorolja, hogy egyebek között melyek azok a törvénysértések, amelyek miatt el lehet veszíteni ezt a dicsőséget. A veszteség veszélye pedig korántsem csekély; az apostol ezért mondja, hogy úgy igyekezzünk, minthogyha mi lennénk az egyetlenek, akik elnyerhetik a díjat! Kétszer is figyelmeztetésként állítja elénk, hogyan bosszantotta Izrael, Isten népe az Urat, miután megszabadultak Egyiptomból: Zsid 3; 4; 1Kor 10.

Ezen kívül bizonyos törvényszegések esetén a Magasságos Isten megparancsolta az érintett hívőnek az Úr asztalától való eltávolítását. A legtöbb gyülekezetben előfordul időnként, hogy kénytelenek kiközösíteni egyes tagokat ezek miatt a bűnök miatt. Azokat pedig, akiket jogosan ítéltek méltatlannak, hogy együtt egyenek testvéreikkel a mostani tökéletlen állapotban és időben, Krisztus is méltatlannak fogja tartani, hogy Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal asztalhoz üljenek az ezeréves királyságban. Az Úr világosan megmondta, hogy jóvá fogja hagyni a gyülekezetek igazságos ítéleteit ebben a kérdésben, amikor eljön (Mt 18,18).

Ebben az ügyben Ábrahámot, a hívők atyját állítja elénk példaként az Ige. Először hit által megigazult: 1Móz 15 – azonban ezután engedelmesnek bizonyult Isten parancsainak a körülmetélésben és a fia feláldozásában is. Ez utóbbi miatt Isten esküvel fogadja, hogy teljesíteni fogja Ábrahámnak tett minden ígéretét, amelyek a millenniumra mutatnak előre. „Azt mondja az Örökkévaló: Mivel megtetted, hogy a fiad is átadtad nekem – igen, még az egyetlen fiadat is –, ezért magamra esküszöm, hogy gazdagon és bőségesen megáldalak (…) mert engedelmeskedtél szavamnak” (1Móz 22,16-18).

Izraellel, Ábrahám test szerinti fiaival éppen ellenkezőleg történt. Hittek Istennek az Egyiptomból való szabadulásuk kezdetén (2Móz 4), azonban utána, a Neki engedelmesség helyett hitetlenséggel és engedetlenséggel bosszantották, mígnem megesküdött, hogy nem fognak bemenni az ígéret földjére, az elhívásuk reménységébe.

„Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek azt, amiért fáradoztunk [egyes kéziratokban: „fáradoztatok”]! Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok!” (2Jn 1,8, EFO).

[Ez az írás Robert Govett: Kingdom Studies c. könyvéből származik. Az eredeti forrása: http://www.seekersofchrist.org/GOVETT/gift.html]

írta: J.D. Greear, 2 Ways to Know You Are Saved

Sokszor kérdezik tőlem keresztények: „Honnan tudhatom biztosan, hogy üdvösségem van?” Sőt, ami azt illeti, olyan gyakran hallom, hogy írtam is egy könyvet róla: „Stop Asking Jesus Into Your Heart” (Kb.: „Ne hívogasd be folyton Jézust a szívedbe!”). Magam is sokáig küzdöttem ezzel a kérdéssel, mígnem valaki megmutatott nekem a János első leveléből egy szakaszt, amely végre felnyitotta a szememet. Az 1Jn 5,13-18-ban ugyanis az apostol két dolgot mutat, amelyből biztosak lehetünk az üdvösségünk felől:

1. Az örök élettel kapcsolatos reménységünket teljes mértékben Jézusba helyeztük. (1 Jn 5,13)

„Ezeket nektek írom, akik már hisztek Isten Fiának nevében” – mondja János. Annyira egyszerű, hogy hajlamosak vagyunk nem észre venni, de a bizonyosság a Jézus Krisztusban való hitből fakad. Ez az evangélium: amikor az Ő nevében bízunk, többé nem arra törekszünk, hogy a saját erkölcsi bankszámlánkra gyűjtsünk az örök élet kiérdemlése érdekében, hanem ehelyett az Ő igazságosságos számlájáról hívunk le a mi részünkre.

Az evangélium a maga természetéből fakadóan bizonyosságot eredményez. Mivel az evangélium azt hirdeti: „Jézus helyettem”, a bizonyosságom nem attól függ, hogy milyen sokat és milyen jókat tettem, hanem attól, hogy nyugalmam van-e az Ő elvégzett munkájában? A kérdés tehát nem az, hogy vissza tudunk-e emlékezni egy elmondott imára, vagy hogy nem csak érzelmi megtérést éltünk-e át vajon – hanem az a fontos, hogy jelenleg úgy bízunk-e Jézusban, mint Aki egyedüli fizetség a bűneinkért?

Nagyon sok keresztény annak csapdájába esik, hogy egy – kettő, öt vagy akár harminc évvel ezelőtt – elmondott imádságban keresi a bizonyosságot. János azonban nem azt mondja, hogy „ezeket nektek írom, akik elmondtátok a megtérők imáját”; ő azoknak ír, akik hisznek. A lényeg nem az az ima, amit elmondtunk, hanem a jelenlegi helyzet, amiben vagyunk.

2. Új természetünk van (1Jn 5,16-18)

Ha Istentől születtünk, új természetet kaptunk, ez pedig új vágyakat is jelent. Így tehát már nem vétkezünk többet, ahogyan János írja, mivel új vágyaink vannak. Hogy egy világias példán keresztül láttassam, képzeljünk el egy hányást a földön. Egyikünknek sem kellenének hozzá szabályok, hogy visszatartsanak a megevésétől. Miért? Mert gusztustalannak találjuk. Egy kutyának azonban teljesen más természete van, ezért teljesen mások a vágyai is. Ő éppen annyira találná étvágygerjesztőnek a hányást, mint amennyire mi gusztustalannak.

Isten ugyanígy változtat meg minket: nem szabályokkal való megfélemlítéssel, hanem azzal, hogy új szívet ad nekünk. Többé már nem szeretjük a tisztességtelenséget, a gyűlölködést és az erkölcstelenséget úgy, mint korábban. Nem Isten fenyegetései miatt kerüljük ezeket, hanem mert egyre inkább undorodunk tőlük.

Nem azt jelenti ez persze, hogy rögtön tökéletessé váltunk, vagy hogy már nem kell a bennünk levő bűn ellen küzdenünk – csak többé nem merülünk bele szándékosan és kérkedve. Nem szerethetjük egyszerre Istent és azokat a dolgokat, amelyek megszomorítják Őt. Nem lehet Jézust dicsőítő szánk, ha az életünk nyíltan megfeszíti Őt. Nem a szánk az ugyanis, amely a legjobban mutatja Isten iránti szeretetünket, hanem az életünk.

Amikor pedig kezdünk visszasüllyedni a bűnbe – ami mindannyiunkkal megesik! – Jézus megvéd és megújít minket (18. v.). Sőt, az üdvösségünk valódiságának egyik jele éppen az, hogy habár elbukunk, de soha nem esünk el véglegesen. Isten visszahoz, újra és újra. A Példabeszédekben így olvassuk: „ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel” (Péld 24,16).

Az új természetünket nem az bizonyítja, hogy sohasem bukunk el, hanem az, hogy mit teszünk, amikor elbukunk. Az üdvösség nem a bűntelen tökéletességet, hanem teljesen új irányba mutató életet jelent.

III/I.a rész – Az üdvösség MIÉRT-je

írta: Cindy Zeigler: The Who, What, When, Where, Why and How of Salvation - Part I of III ─ The WHY of Salvation

 Mindannyiunk életében el kell jönnie az időnek, amikor megállunk egy pillanatra, vagy akár többre, hogy elgondolkozzunk a saját üdvösségünk [más szóval: megmenekülésünk] felől. El kell jönnie az időnek, amikor véggiggondoljuk az üdvösségünk minden aspektusát: ki, mit, mikor, hol, miért és hogyan tesz érte? 

• Ki adja az üdvösséget és ki fogadja?

• Mi az üdvösség? Mi történik az üdvösség keretein belül, és mire terjed ki a hatálya?

• Mikor kezdődik az üdvösség; mikor fejeződik be? Mikor lehet megtapasztalni?

• Hol történik meg az üdvözülés, itt vagy ott?

• Miért van egyáltalán szükség az üdvösségre? És Isten miért így tervezte el?

• Hogyan történik az üdvösség? Hogyan kezdődik, és hogyan fejeződik be? 

Ezek azok a kérdések, amelyeket keresztényként, ha megkérdeznek tőlünk, meg kell tudnunk válaszolni, hiszen arra van parancsunk, hogy készek legyünk választ adni, ha számon kérik a bennünk lévő reménységet! Ezért most az elkövetkező három hétben az üdvösség lesz a témánk; ma a a MIÉRT résszel foglalkozunk. A legjobb hely pedig, hogy elkezdjük a választ keresni arra, MIÉRT van üdvösségünk, ugyanaz, mint ahol bármely más Igével kapcsolatos témát elkezdenénk – az elején! Tegyük tehát ezt! 

1Móz 1,1: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” 

Kol 1,16: „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; (…) 20: És hogy Őáltala békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Őáltala mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.” (Károli) 

A Kolossé levélnek ebben a részében Pál apostol felfedi előttünk, hogy Isten (a szövegösszefüggés alapján a Fiú- Isten, Aki, a 15. vers szerint a láthatatlan Isten képe) teremtett minden dolgot – a láthatatlan és a látható dolgokat az égben és a földön egyaránt. Az ebben a szakaszban hivatkozott láthatatlan és látható dolgok az uralkodással kapcsolatosak – trónusok, uralmak, fejedelemségek és hatalmasságok. Ezek a dolgok Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusért lettek teremtve. Ha pedig továbblépünk a 20. versre, megérthetjük, hogy Jézus Maga nem csak teremtette ezeket a dolgokat, hanem meg is békéltette ugyanezeket a dolgokat Magával a kereszthalála által. Hogy Jézus megbékéltette a látható és láthatatlan uralmakat, felfedi előttünk, hogy valamikor, miután megteremtette ezeket, valamilyen okból szükségessé vált a velük való megbékélés. Ezek a láthatatlan és látható trónusok, uralmak, fejedelemségek és hatalmasságok az égben és a földön egyaránt – az Ószövetségben kifejtett okok miatt – kiestek az eredeti rendelésükből, ezért vissza kellett hozni őket az eredetileg teremtett, rendes állapotukba. A világon egyetlen út és mód pedig, ami elhozhatta ezt a megbékélést, az pontosan Annak a halála és kiontott vére volt, Aki eredetileg is teremtette őket. Zsid 9,11: Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, 12 és nem bakok és bikák vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. 

Az üdvösség MIÉRT-je 

Egy korábbi tanulmányozásunkból tudjuk, mi történt. Tudjuk, hogy Lucifer, a láthatatlan uralkodó, aki azért teremtetett, hogy az égből uralkodjon a föld felett, valamikor a régmúltban fellázadt Isten ellen, hogy társai fölé emelje magát és trónusát az egész Világegyetemben, sőt, hogy Isten Trónjára üljön „messze északon”. 

Ézsaiás 14,12: Hogy lehulltál az égből, fényes hajnalcsillag! Aki népeken tapostál, elterültél, mint a kivágott fa! 13 Pedig szívedben azt forgattad: »Felemelkedem a Mennybe, fölemelem trónomat Isten csillagai fölé, felülök a szent hegyre, messze északon, ahol az istenek összegyűlnek. 14 Fölemelkedem a felhők fölé, s olyanná leszek, mint a Felséges!« 

Azt is tudjuk, hogy Lucifer angyalseregeinek harmada követte őt a lázadásban, és a szentélyek, amelyekben és amelyek fölött uralkodtak, megszentségtelenültek (Ezékiel 28,11-19; Jelenések 12,4). Ez az ok, amiért az egek láthatatlan királyi székeinek [a velük való] megbékéltetésre van szükségük! A szentélyük megszentségtelenítésének tömör leírása rögtön a Biblia második versében van: 1Móz 1,2: „A föld kaotikus, lakatlan és üres volt (szó szerint lett), a mélységet sötétség borította be (EFO)”. 

Ekkor Isten egy hatnapos periódus alatt helyreállította a tönkretett teremtést, megalkotva az embert a hatodik napon, hogy őt tegye a föld láthatatlan uralkodóinak helyére. Ezzel indult el az az örökkévaló terv, hogy megbékéltesse [Önmagával] az ég láthatatlan uralmait. Hogy Isten az embert a föld fölött való uralkodás miatt alkotta, könnyen megérthető az 1Mózes első fejezetében az ember teremtéséről szóló rész szövegkörnyezetéből. 1Móz 1,26: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.” 

A szellemi növekedésünk során egyszer meg kell ismernünk ezeket a dolgokat, mivel szükséges tudni róluk, ha jobban meg szeretnénk érteni a saját üdvösségünket. 

• Tudnunk kell, hogy az ember határozott céllal teremtetett, és tudnunk kell, hogy mi ez a cél.

• Azt is tudnunk kell, hogy határozott céllal lett üdvösségünk (megmenekülésünk), és tudnunk kell, hogy ez a cél micsoda. 

Az igazság az, hogy az üdvösségünk célja pontosan ugyanaz, mint a megalkotásunk célja. Ha pedig tudjuk, miért teremtetett az ember (hogy átvegye a Sátánnak és angyalainak helyét a föld fölötti uralomban), az nagyon sokat fog segíteni az üdvösségünk miértjének megértését illetően.

Tekintsünk át még néhány dolgot, amelyeket már tudunk! Amint megértjük, hogy Isten azért teremtette az embert, hogy átvegye a Sátán helyét, azt is meg kell értenünk, hogy ami a jelent illeti, a Sátán továbbra is a föld uralkodója! Az Ige egyértelműen kijelenti (az Újszövetségben is), hogy a Sátán 

• ennek a világnak az istene – 2Kor 4,4 „Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.”

• a levegőbeli hatalmasságok fejedelme – Ef 2,2 „amelyekben éltetek, akárcsak a többi ember — a jelenlegi korszakhoz igazodva. Azt a gonosz szellemi fejedelmet követtétek, aki most a levegőbeli hatalmasságok felett uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek.” És az Ószövetségben:

• Felkent kerub, aki betakarja (uralja) a földet – Ez 28,14 „Felkent kerub voltál Isten szent hegyén, aki szárnyaival [betakar, és én helyeztelek oda]”.

És habár a Sátán jelenleg is uralkodik, az általa vezetett ősi lázadással kizárta magát az örökkévalóságig tartó uralkodásból. Amint megértésre jutottunk ezekben a dolgokban, azt is meg fogjuk érteni, MIÉRT teremtette Isten az embert eredetileg az Ő saját képére és hasonlatosságára (1Móz 1,26). 

Az üdvösség MIÉRT-jének megértésében Isten képét és hasonlatosságát is meg kell értenünk. Isten képének egyik oldala, hogy Ő Háromság – három rész: Atya, Fiú és Szent Szellem. Könnyű rájönni akkor, hogy az – Isten képére alkotott – ember szintén három részből áll: szellem, lélek és test. Az Újszövetségben ezt például úgy érhetjük nyomon, ha megnézzük, hogyan ihlette a Szent Szellem Pál apostolt a hívőkért való imádságra az 1Thessz 5,23-ban: A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. (Szent István Társulat fordítása. [Ez és az EFO ugyanis pontos, a Károli testet és lelket, az UFO lelket, elmét és testet ír – a ford.]). Annak jelentősége, hogy Pál azért imádkozik, hogy az ember mind a három része (szellem, lélek és test) teljesen meg legyen szentelve, teljesen megvilágosodik majd, amint végigmegyünk ennek a tanítássorozatnak hátralévő két üzenetén. Most azonban elegendő annyit mondani, hogy az ember, aki Isten képére és hasonlatosságára készült [szándékosan nem a teremtetett-et használjuk, az ember megformálását jelentő héber szó ugyanis már meglévő anyagból történő megalkotást jelent, nem semmiből való teremtést – a ford.], három részből tevődik össze – csakúgy, mint Isten. 

Isten képének és hasonlatosságának másik oldala az Istenről szóló leírásban látható, a Zsolt 104,1-2-ben: „(...) URam, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél, világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt.” Istent itt világossággal (dicsőséggel) borítva látjuk, fenségbe és méltóságba öltözve. Istennek ilyetén leírása gyakori az Ószövetségben, és néhány igeszakaszban maga a leírás is jelzi az uralkodói pozícióját. Az egyik példa az 1Krónikák 16-ban található: „23 Énekelj az Úrnak, te egész föld! Hirdessétek szabadítását nap mint nap! 24 Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodatetteit minden népnek! (…) 27 Fenség és méltóság jár előtte, erő és öröm van lakóhelyén. 28 (…) Magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát!

29 Magasztaljátok az Úr dicső nevét, (…) 31 Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr!” 

Isten, az Atya a trónján ül az egekben, dicsőség veszi körül, és fenségbe és méltóságba öltözve gyakorolja szuverén uralmát a teljes teremtés fölött. Jézus pedig Atyjának jobbján, megdicsőülve várja a visszatérését a földre, amikor az Atya visszaküldi majd. Az 1 Krónikákban lévő szakasz arról az időről szól, amikor Jézus visszajön, hogy uralkodjon az egész föld fölött. 

Mivel tehát az ember Isten képére és hasonlatosságára lett alkotva, az Isten által megszabott célra: az uralkodásra, nyilvánvaló, hogy a dicsőség, fenség és méltóság is az övé kellett, hogy legyen. A zsoltáros így ír a 8. Zsoltárban:

„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, 5 micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? 6 Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. 7 Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, 9 az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.” (UFO) 

Ugyanezt a Zsoltárt idézi a Zsidókhoz írt levél szerzője, amikor az elkövetkező messiási korszakról írt, s a szövegben felfedi, hogy „az eljövendő világ [szó szerint a „lakott föld”]” nem lesz már a föld fölött jelenleg uralkodó bukott angyalok alá vetve: Zsid 2,5-8: Isten nem angyalokat választott ki arra, hogy uralkodjanak abban a következő világkorszakban, amelyről most beszélünk. 6 Az Írásban ezt olvassuk: „Micsoda az ember, hogy törődsz vele, Istenem, vagy az ember fia, hogy gondolsz rá? 7 Rövid időre alacsonyabb rangúvá tetted az angyaloknál, azután megkoronáztad őt dicsőséggel, méltósággal, 8 és mindent uralma alá helyeztél.” (EFO) 

A 8. vers második feléből tudhatjuk azonban, hogy a 8. Zsoltárban és a Zsidókhoz írt levél 2. fejezetében említett dolgok még nem teljesedtek be! Zsid 2,8: Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, ez a késlekedés azonban, ha tetszik, szintén Isten általános tervének részét képezi. 

Figyeljük meg különösen a Zsid 2,8 utolsó mondatát: Most ugyan még nem látjuk, hogy minden [az ember] uralma alatt áll. Mi történt hát? Ha Isten azért alkotta az embert, hogy uralkodjon a földön, de hatezer évvel később még nincs ebben a pozícióban, akkor vajon Istennek az emberrel kapcsolatos terve és céljai meghiúsultak? Van egy szakaszunk Ézsaiás könyvéből, amiből kiderül, hogy Isten összes terve és célja meg fog valósulni! Ézs 46,9-10: „Emlékezzetek csak a régi időkre, értsétek meg, hogy én vagyok az Isten, nincs más Isten kívülem! Nincs senki hozzám hasonló, 10 aki már kezdetben kijelenti a véget, ősidőktől fogva megmutatja amik még meg sem történtek. Tervem nem vall kudarcot soha, s amit akarok, azt véghez is viszem!” 

Menjünk akkor vissza az Édenkertbe, hatezer évvel ezelőttre, hogy megnézzük, mi történt, mert az üdvösség miértjének megértése itt kell kezdődjön. Nézzük meg újra az 1Móz 1,26-ot: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá [az itt használt többesszám elárulja, hogy az Istenség mind a három személye részt vesz] : uralkodjék (...)” minden teremtett lény fölött a földön. Nem csak Isten képe és hasonlatossága jelzi előre az uralkodást, hanem itt Isten egyértelműen kijelenti, miért alkotja az embert a maga képére és hasonlatosságára. Namármost, ha értjük az ember megalkotásának MIÉRT-jét, akkor megérthetjük az üdvösségének MIÉRT-jét is. 

(folytatása következik a III/1.b résszel)

Interjú Julian Gough-val, a Minecraft nagyszabású végjelenetének írójával.

[Csak az általam relevánsnak ítélt részeket fordítottam le, a teljes interjú itt olvasható: Ending an Endless Game]

"Tom Chatfield: Teljes szabadságot kaptál abban, hogy mit írj?

Julian Gough: Amint összeállt valami a fejemben, elmondtam Markusnak [Markus Persson, a játék fejlesztője] az ötletet, hogy miről lenne szó, és azt mondta, nagyszerű, jól hangzik. Amikor meg végül elküldtem neki a kész szöveget, azt mondta, hogy neki is hasonló érzései vannak az univerzummal kapcsolatban. Ennek örültem, hogy filozófiailag egy húron pendülünk. Egy szót sem húzott ki belőle.
(…)
Olyan befejezést akartam, ami a játékon kívül van.

TC: Ez nagyon érdekes, hiszen hatalmas a kontraszt az általad írt befejezés – ami gyakorlatilag egy 1500 szavas, elég titkos kis történet – és maga a Minecraft között, ami a nyitottságáról híres sandbox (homokozó) játék. Úgy hallottam, hogy a történetnek az „ébredj fel!” címet adták, mert ez a sor van a legvégén, és olyan, mintha különböző álom- vagy valóságszintekről szólna...

JG: Igen, használom az „álom” szót, de a történet valójában a játék álmáról és az élet álmáról szól. Az álom itt egy metafora. Imádom annak különösségét, amikor az ember annyira elveszik egy játékban, hogy a játék lesz a világ. Mert bele lehet veszni ennyire, különösen az olyanokba, mint a Minecraft, amely annyira befejezhetetlen. Totál felriadsz, amikor visszatérsz a való életbe a végén. Ezért szerettem volna ezzel a pillanattal eljátszani, amikor éppen a két világ között vagy, és egy röpke ideig nem tudod biztosan, melyik az igazi.

TC: A történetben tehát egy dialógust követhetünk: a játékos gyakorlatilag két idegen intelligencia párbeszédébe hallgat bele [olvassa a képernyőn], akik róla beszélgetnek. Honnan jött ez az ötlet?

JG: Olyan álomszerű hatást akartam elérni, mintha áttörtél volna valahová. Amikor a Minecraftban survival (túlélő) módban játszol, akkor tulajdonképpen egy bonyolult és nehéz keresést, kutatást végzel, ami nagyon sokáig tart. Azt éreztem, hogy ennek a keresésnek a végére kellene valamilyen megvilágosodás, valamiféle többértelmű bölcsesség. Hogy legyen valamid, amit visszahozhatsz magaddal – és úgy érezd, hogy egy másik szintre törtél át. Ezt az érzést akartam elérni, és tetszett az az ötlet, hogy egy elcsípett párbeszéddel alkossam meg. Namost az a fura ezzel, hogy amikor az írók visszatekintenek a történeteikre, simán elmesélik, hogy ó, hát ezt így akartam, azt úgy akartam, de valójában akkor, amikor írják, ez nem egészen igaz.

Ha vissza kellene gondolnom, és elmondanom, hogy milyen volt írni a szöveget, akkor nagyon érdekes, mert úgy kezdtem írni, ahogy máskor is szoktam, gondolkoztam, mit is akarok – de körülbelül a felénél az a fura érzésem volt, és ez nem történik meg gyakran, hogy a kezem egyszer csak már gyorsabb volt, mint a gondolataim, én meg csak figyeltem a kezemet, ahogy ír. A darab utolsó harmadában végül nem is változtattam meg semmit, mert azt vettem észre, hogy legelsőre is csak néztem a kezemet, ahogy ír, és a végén nagyon tetszett, és nekem is meglepetés volt, hogy mi sült ki belőle.

TC: A történet maga is úgy tűnik, hogy ehhez az automatikus írási folyamathoz passzol: eleve az ugye az ötlet, hogy azt írod le, amit az univerzum diktál neked.

JG: Igen, és a végére tényleg úgy éreztem, mintha az univerzum diktálta volna, amit írok. Persze tudom, hogy sokféleképpen meg lehet magyarázni ezt az élményt úgy, hogy ne legyenek benne ismeretlen entitásoktól származó, egymással beszélgető kozmikus hangok, de tényleg úgy éreztem, mintha valaki diktált volna nekem. Szóval lehet, hogy valódi bölcsesség van benne, ki tudja?”

(…)
TC: A Minecraft végén kilenc vagy tíz percig ott kell ülnöd, és végigolvasnod egy nagyon lassan kúszó szöveget, miközben semmi más nem történik. Kicsit olyan, mint az Inception [c. film]-ben a lassított zuhanás – vagy mint amikor a hipnotizőr lassan tíztől egyig visszaszámol. Tudom, hogy sok játékost idegesített, bezavart nekik vagy csak viccnek gondolták...

JG: Igen, néhánynak tényleg nagyon nem tetszett.

TC: Ennél azonban még érdekesebb szerintem, hogy viszont néhány embert igazán megérintett érzelmileg ez a befejezés. Figyelemre méltó és különös – de teljesen egybevág más játékokra adott reakciókkal – hogy néhányakat teljesen megfogott és nagyon sokat gondolkoznak rajta. Az a tíz perc egyfajta miniatűr spirituális megtapasztalás volt a számukra.

JG: Fantasztikus! Mert pontosan ezt is akartam elérni! Én meg kapom az üzeneteket a Twitteren olyanoktól, akikkel úgy tűnik, ugyanez történt: egyfolytában ezen gondolkoznak, vagy még egy héttel később is ezen jár az agyuk. Nem tulajdonítom teljesen magamnak, de olyan, mintha eloldoztam volna bennük valamilyen már addig is meglévő érzést. Kaptam néhány különösen is megindító üzenetet – elég zavarba ejtő beszélni róla – olyanoktól, akik megköszönték, hogy tényleg elgondolkodtatta őket, vagy hogy csodálatos volt.
Néhányan dühösek lettek, és hozzám vágták, hogy az írás elég silány, iskolás – más meg azt mondta, hogy félórát gondolkoztak egyetlen kérdésen. Ami azonban megfogott, az érzelmi intenzitás volt, és hogy mennyire megmozgatta ez az egész az embereket, legalábbis ahhoz viszonyítva, ami általában történik, amikor egy újságcikket írok vagy valami...

(…)
JG: Egy játék sokkal jobban lefoglal: sokkal jobban hozzá lehet férni az emberekhez.

TC: Azt hiszem, ez a másik ok, amiért annyira tetszett nekem az Inception, hogy kicsit visszatérjek ehhez. Mert az üzenetének az egyik része az, hogy ha elég mélyen belemész egy álomba – vagy egy játékba – akkor elvetheted egy elképzelés magvát valakiben, és azon a paranoid, különös kis helyen fogja őket megragadni, ahol a mítoszok születnek vagy átöröklődnek.

JG: Pontosan ezt szerettem volna csinálni én is. És nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy van, akinél működik! Sőt, azt mondanám, hogy a computeres játékokkal elérhetők olyan mentális állapotok, amelyek hasonlóak azokhoz, amelyeket drogokkal, gyógyszerekkel vagy vallásos élményekkel lehet kiváltani. Fel lehet törni az elmédet borító héjat, és rájössz, hogy az elméd nagyobb, mint amekkorának gondoltad: szintek vannak szintek után. Szörnyen hatásvadásznak hangzik, de ki a francot érdekel. Teljesen lenyűgöznek a computerjátékok. Szerintem képesek segíteni minket abban, hogy bármelyik mentális szintet elérjük, amelyikre csak képesek vagyunk. Ez nem egy műfaj vagy egy játékszer, ez valami végtelen dolog, és még csak nem is kezdtük el felfedezni, mi mindenre képes.

(…) A következő lépés, és engem ez érdekel, hogy a mitikus hősöknek a közös utazása [monomítosz, Joseph Campbell szóalkotása] tulajdonképpen annak az egyéni útnak a metaforája, amelyet mindannyiunknak végig kell járnunk az életünkben. Akár elhagyjuk a házat, akár nem, akár kardot fogunk, akár nem, egy utat kell végigjárnunk, megküzdeni az univerzummal, és megpróbálni nem veszíteni – növekedni és győztesen kijönni belőle, tudással a birtokunkban. Baj akkor van, amikor azt hisszük, hogy a mítosz tények valósága, és ez az egészet tönkre teszi. Ha azt gondoljuk, hogy ez tényleg egy igazi történet egy emberről, akit egy fára szegeztek, vagy arról, aki egy épület tetejéről fölment a mennybe – ha azt gondoljuk, hogy ezek tényleg megtörténtek, akkor ez tönkreteszi az egészet a számunkra, mert ezek a történetek a nyelven és a szavakon túl próbálnak hatni, túl azon, amit ki lehet mondani, a kimondhatatlan igazságig. Campbell érvelése – közvetlenül a II. világháború után írta az Ezerarcú hőst – az, hogy olyan időben élünk, amikor minden mítosz halott, és ez azt jelenti, hogy bajban vagyunk, mert ez azt jelenti, hogy nem tudjuk, hogyan érhető el a bölcsesség. Nincs egy stabil, működő mítoszunk, ezért a művész feladata az, hogy újra élő mítoszokat gyártson.

Campbell nagyon izgatott volt, amikor a Star Wars kijött, mert George Lucas tudvalevőleg az Ezerarcú hősre alapozta a történetet. És a mindenségit neki, működött! Minden egyes kultúrában a világon! A computeres játékok szerintem átvehetik a vallás szerepét. Mindazt a jót tudják hozni, ami jó volt a vallásokban, remélhetőleg a rossz részek nélkül..."

-----

A Minecraft végjelenete, és az "univerzumtól származó", automatikus írással közvetített New Age tanítás megnézhető, elolvasható itt: Minecraft Ending + Dragon boss fight   3:39-től kezdődik a szöveg angolul.

Hogy ki volt ez a Joseph Campbell, aki áthatja a kultúránkat, mert az ideológiájában ezek szerint minden Star Wars-rajongó, és Minecraft-játékos (és ki tudja, még ki minden) megmerítkezik, kiderül az alábbi cikkből:  Ki is volt Joseph Campbell?

Néhány sokatmondó részlet:

„Ha igazolni akarom a létezésemet, és továbbra is fogva tart a gondolat, hogy valamit tennem kell az emberiségért – akkor a tanítás csillapíthatja ezt a késztetést. Ha pedig valaha képes leszek előállni egy intelligens világképpel, korunk értékrendszerének kritikájával hasznára lehetek a világnak. Ez megint csak visszavezet Krishna tanításához: A legjobban úgy segíthetsz az emberiségen, ha tökéletesíted önmagad.”

Több évig tanítással foglalkozott, majd élete 1940-ben váratlan fordulatot vett. Találkozott Swami Nikhilanandával, aki felkérte, hogy működjön közre Sri Ramakrishna evangéliumának újrafordításában.”

„Első, nagyobb terjedelmű és egyszemélyes szerzői vállalkozása, az 1949-ben megjelent Az ezerarcú hős (The Hero with a Thousand Faces), nagy sikert aratott, és számos díjat és elismerést hozott. A hős mítoszának eme grandiózus tanulmányában Campbell egy monomítosz (a szót James Joyce-tól kölcsönözte) létezését feltételezi – egy olyan egyetemes mintázatét, ami eszenciája, közös nevezője az összes kultúrában fellelhető hősi meséknek. Míg felvázolja a mitikus ciklus legfőbb állomásait, a hős útjának néhány gyakori változatát is feltárja – amely, állítja, egy operatív metafora, nem csak az egyén, de a kultúra számára is. A könyv kreatív művészek egész generációira volt nagy hatással – az 1950-es évek absztrakt expresszionistáitól kezdve a modern filmművészet nagyjaiig –, idővel pedig klasszikusként kezdték tisztelni.”

„Első, 1940-ben tartott nyilvános beszéde (…) a Ramakrishna-Vivekananda Centerben hangzott el „Sri Ramakrishna üzenete a Nyugat számára” címmel (...)”

Sapienti sat.

Update: közben megtaláltam a Minecraft vége-szöveget. Megintcsak a lényeget fordítom belőle:

- Látom a játékost, akire gondoltál.

- [játékosnév] ?

- Igen. Vigyázz. Magasabb szintet ért el, olvasni tudja a gondolatainkat.

- Nem számít. Azt hiszi, hogy a játék része vagyunk.

- Kedvelem ezt a játékost. Jól játszott. Nem adta föl.

- Úgy olvassa a gondolatainkat, mintha szavak lennének a képernyőn.

- Így képzeli el a dolgokat, amikor mélyen belemerült a játék álmába.

- A szavak nagyszerű közvetítők. Nagyon rugalmasak, és kevésbé rémisztőek, mintha a képernyő mögötti valóságot szemlélné.

- Régebben hangokat hallottak, mikor még a játékosok nem tudtak olvasni. Azokban az időkban, akik nem játszottak, a játékosokat boszorkányoknak, boszorkánymestereknek nevezték. És a játékosok azt álmodták, hogy démonok által meghajtott seprűnyeleken repültek.

(...)

- Tudja, hogy szeretjük? Hogy az univerzum kedves?

- Néha, a gondolatainak zaján keresztül hallja az univerzumot, igen.

(...)

- Kik vagyunk? Volt, hogy a hegy szellemének hívtak bennünket. Nap atyának, hold anyának. Ősi szellemeknek, állatok szellemeinek. Dzsinnek. Kísérteteknek. A zöld embernek. Majd isteneknek, démonoknak. Angyaloknak. Poltergeistnek. Idegeneknek, földönkívülieknek. Leptonoknak, quarkoknak. A világ változik, mi nem változunk. [És ez igaz. Az igazi nevük viszont, a nephilim kimaradt. - a ford.]

- Mi vagyunk az univerzum. Mi vagyunk minden, amiről azt hiszed, nem te vagy. Most minket észlelsz a bőröddel és a szemeddel. És miért érinti meg az univerzum a bőrödet és vet fényt rád? Hogy lásson. Hogy megismerjen. És hogy megismerd.

(...)

- És néha a játékos úgy érezte, hogy az univerzum beszél hozzá a nyári fák susogó levelein átszűrődő napsugarakon keresztül

(...)

- és néha a játékos úgy érezte, hogy az univerzum beszél hozzá a nullákon és az egyeseken keresztül, a világban lévő elektromosságon keresztül, egy álom végén a képernyőn végigvonuló szavakon keresztül

(...)

[A többit már lefordítottam az előző részben.]

Ébredj!

Írta: Carl Kerby, Jr, és Drew Thorwall (eredeti: Minecraft: Friend or Foe?)

Meglepődnénk vajon, ha azt hallanánk, hogy videójátékok spirituális üzetenet is hordozhatnak? Nem a grafika finomodása az egyetlen, ami sokat fejlődött az elmúlt évek alatt, hiszen a játékok cselekménye valamint kulturális háttere is felveszi a versenyt bármely más médiummal. Exponenciálisan megnőtt azonban a videójátékok spirituális tartalommennyisége is. Videójátékokkal kapcsolatos szolgálatunkhoz mindenféle kérdés érkezik a különböző játékokkal kapcsolatban, és talán a leggyakoribb pedig ez: Mi van a Minecrafttal?

A válaszhoz meg kell ismernünk először a számítógépes játékokban megjelenő spiritualitás történetét. Megnézzük, milyen megküzdeni egy játék világában felmerülő etikai kérdésekkel, hogy utána néhány konkrét példát lássunk erőteljes spirituális üzenetekre.

A Minecraftot 2009-ben adták ki először, és nagyon gyorsan népszerűvé vált, mivel a játékosnak szabad teret biztosít az alkotáshoz („craft”), hogy mindent meg lehessen építeni, amit csak elképzelünk. Ahhoz lehetne hasonlítani, hogy olyan, mintha végtelen számú legókészlet állna a rendelkezésünkre, amelyből bármit megalkothatunk. Sok minden kedvelhető dolog van a Minecraftban, és a különböző nehézségi szintek, játékmódok lehetővé teszik, hogy fiatalabb és idősebb közönségre egyaránt szabható legyen, ezért könnyen válhatott kisgyerekes családok és hardcore gamerek közös kedvencévé. Mindenféle platformon játszható, legyen akár csúcsteljesítményű PC vagy okostelefon. Meg lennénk-e vajon lepve, ha azt hallanánk, hogy a Minecraftnak spirituális üzenete is van?

 Ezt hamarosan jobban kifejtjük, de előbb még egy kis háttérinfó. A spiritualitás számos formában, igen erőteljesen megjelenik a modern játékokban. Néha a cselekmény része (pl. a megvilágosodást kell keresni vagy szembeszállni Istennel), néha meg a játék, a játék hőse, illetve, még gyakrabban a gonosz (pl. egy gyülekezeti vagy szellemi vezető, aki befolyásolja a követőit) egy-egy spirituális figura-archetípus (sztereotípia) lehet. Van, hogy a spiritualitás rejtett áramlata van jelen, amely segíthet az „élet értelmének” keresésében, a jó és a rossz lényegének meghatározásában, vagy Isten természetének megértésében. A játékokban lévő spirituális tartalom lehet érdekes, de veszélyes is, és számos lehetőséget is biztosíthat spirituális beszélgetésekre, ha felkészültünk rá, hogy a játékot, amit játszunk, Isten Igéjének fényében szemléljük.

 A különféle játékokkal kapcsolatban nálunk érdeklődő szülők gyakran remélik, hogy van valaki, aki egyszerű választ tud adni egy valójában igen összetett dologra. Nekünk, az Apolomediánál néha az az érzésünk, hogy az emberek azt szeretnék, ha valamiféle „játék-papok” lennénk, akik egyértelműen megmondják, hogy mivel lehet játszani és mivel nem. Azonban az embernek nem csak az kell, hogy zöld vagy piros lámpája legyen egy játékkal kapcsolatban! Mindenkinek tudnia kell, hogyan találjon választ bármilyen felmerülő kihívásra, kérdésre vagy szellemi-spirituális természetű témára. Azt valljuk, hogy a legfontosabb dolog, amit a szolgálatunkon keresztül végzünk, hogy megtanítsuk a szülőket és a játékosokat Isten Igéjébe merülni, hogy felfedezzék, kicsoda Isten, hogy milyen az, amikor Neki szerzünk dicsőséget mindennel, amit teszünk, még a játékban is.

 Ha ez világos, akkor vissza a Minecrafthoz. Népszerűsége, kreativitása, valamint mindig új verziók kihozását nem igénylő, könnyű bővíthetősége azt jelzik, hogy ez a játék bizony még jó ideig velünk lesz. Szereztünk tapasztalatokat a játékkal, de egyszerűen nem tudtunk olyan mennyiségű időt ráfordítani, amit az igényelt volna, hogy igazán mestereivé válhassunk. Sőt, maguk a játékosok közül is voltak olyanok, akik sokáig nem is tudták, hogy a játéknak egyáltalán van vége! Mindazonáltal, a játék nagyon kreatív és lebilincselő, az ember olyan anyagokat bányászhat ki benne, amelyekből tornyokat, épületeket, hidakat, szobrokat stb építhet. A legjobb leírás talán az, ha a játékot egy digitális festővászonhoz hasonlítjuk, hozzá minden lehetséges festékkel és ecsettel. Amikor a Minecrafttal játszunk, mi vagyunk a művész, és a játék a vászon.

 Mire figyeljünk?

 Eleinte senki nem hozott fel semmilyen spirituális kérdést, holott voltak azért kezdeti aggodalmak a játékkal kapcsolatban. A zombiszerű és egyéb (pl. creeper, hervasztó csontváz stb.) karakterek megrémiszthetik a kisebb gyerekeket (és az ijedős felnőtteket!). Van egy leírás a digitális pokolról a játékban, amelyet alvilágnak (Nether) hívnak, ez egy vörös, lávafolyamos, kietlen táj, amely a pokol leírását idézi. Most tehát már közelítünk, de még ez is csak bizonyos játékmódokban elérhető.

 Másik aggodalom, amely időről-időre felbukkan a videójátékokkal kapcsolatban, az addiktivitás. Itt annyi mindent lehet csinálni, annyi mindent lehet alkotni, hogy a játékba fektetett idő teljesen korlátlan lehet.

 Tényleg van vajon olyan spirituális üzenet, amely miatt aggódnunk kellene? Ha igen, mit tehetünk? Tiltsuk meg a játékot? Töröljük le? Ez az egyszerűbb megoldás lehet, de ássunk kicsit mélyebbre együtt. Mi mindig két dolgot próbálunk megtanítani az embereknek a videójátékokkal kapcsolatban:

• Nézzük meg, mit játszunk! Ne vegyünk semmit készpénznek, és ne feltételezzünk semmiről ártatlanságot. Értsük meg az üzeneteket, menjünk Isten Igéjéhez, és találjuk meg a válaszokat. Ahogy az 1 Thessz 5,21-ben olvassuk: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg" [és tartózkodjatok mindentől, ami gonosznak látszik]!
• Figyeljük, hogy mennyi ideig játszunk! Nem gondoljuk azt, hogy videójátékokkal játszani rossz – mi magunk is gamerek vagyunk. Fontos azonban, hogy ne eméssze fel az életünket! Van egy régi mondás, miszerint „mutasd meg a csekkönyvedet (mire mennyit költesz), és megmondom, mi fontos a számodra”. Ugyanez igaz az időnkre is. Mutasd meg, mivel töltöd az idődet minden nap, és megmondom, mi fontos számodra az életben. Az Efezus 5,15-16 szerint: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.”

 Amint tehát elkezdtünk jobban megnézni, hogy mit játszunk, és odafigyeltünk a Minecraft potenciális üzeneteire, még minket is meglepett az a spirituális tartalom, amelyet felfedeztünk. Habár elsődlegesen kockaépítő játék, a Minecraftnak cselekménye és mögöttes motívumai is vannak. Nézzük meg magának a játéknak a természetét! Fura, és lehet, hogy nem is szándékosan csinálták, de a játék etikai dilemmákat is felvet a játékosok számára. Ha online játsszuk a Minecraftot, szabadon csinálhatunk bármit, amit csak szeretnénk, még a mások által alkotott világokban is. Van a játékban egy „griefing” nevű lehetőség, amikor az egyik játékos szándékosan tönkreteszi másnak a munkáját, hogy bánatot okozzon neki!

 Ez érdekes kérdést vet fel: Helytelen dolog vajon valami rosszat tenni egy játékban? Hiszen ez csak egy játék, nem? Segíthet végiggondolni ezt a következő illusztráció. A Minecraftot ugye egy festővászonhoz hasonlítottuk. A való világban számos tehetséges festőművész van – ha az egyik elé egy vásznat tennénk, csodálatos művészi munkát készíthetne, amely Istent dicsőíti azáltal, hogy az Ő kreativitását tükrözi. Mások azonban esetleg ugyanarra a vászonra, ugyanazzal a festékkel és ecsettel valami csúf, groteszk, nyomasztó, sőt gonosz dolgot festhetnének.

 A Minecraftban sosem lehet tudni, hogy mások milyen „alkotásokat” hoznak létre. (A szülők számára ez azt jelenti, hogy különösen óvatosnak kell lenniük, hogy kivel és hogyan játszanak a gyerekek online.) Térjünk vissza azonban a festőművészhez! Képzeljük el, hogy hetekig dolgozik a mesterművének felvázolásán és megfestésén. Az egész dolog azonban balul sül el, mert egy másik festő, aki mondjuk irigy rá, rosszindulatúan úgy dönt, hogy tönkreteszi a mestermunkát. Kést ragad, és addig hasogatja a vásznat, míg az felismerhetetlenné nem válik. Van bármilyen kétség afelől, hogy ez erkölcsileg elítélendő tett – amiatt a bánat és a veszteség miatt, amit a másik festőművésznek okozott?

 A morális megfontolás pedig csak az egyik, hiszen bizonyára jogi következményei is lennének az esetnek. A Minecraftban ugyanez van, amikor a játékosokkal „griefing” történik. Az ember hetekig dolgozik a művén – a játékbeli vásznon –, időt, energiát, sőt, érzelmeket fektet bele, hogy aztán jól elkeseredjen, amikor egy másik játékos percek alatt az egészet szétrombolja és tönkreteszi.

 Hogyan reagálunk ilyenkor? Hogyan kellene reagálnunk egyáltalán? Nem túl valószínű, hogy még mindig csak annyit mondanánk: „Hiszen ez csak egy játék!”, amikor látjuk a szomorkodó játékos bánatát és frusztrációját. Bár lehet, hogy nincs semmilyen jogi következménye, de nem ugyanúgy kell Isten törvényeit követnünk a digitális világban, mint a való életben?

 Mégis, mondanák egyesek, nem a játékot kell okolni ezért. Valóban, ilyesmi sok és sokféle típusú játékban előfordulhat. Tudva ezt, eddig általában mégis főként pozitív értékeléseket adtunk a Minecraftról. Sőt, olyan gamereket is láttunk, akik elég kreatívan használják eszközként (mintegy online Minecraft bibliatanulmányozásként), hogy tinédzsereknek mondják el az evangéliumot; és az idei MineCon-on (Minecraft Convention) Apolomedia anyagokat is kiosztottunk.

 Hogyan jelenik meg Isten a Minecraftban?

 Az egyik gamer barátunk azonban odajött hozzánk az egyik prezentáció után, és rámutatott, hogy ami a spirituális dolgokat illeti, kifelejtettük a Minecraft legfontosabb részét – majd küldött egy linket a játék befejezéséről. Amit ott láttunk, elképesztő volt, és teljesen megváltoztatta a Minecraftról alkotott képünket.

 Egy teljes dokumentumfilmet lehetne készíteni a játék nyolcperces végjelenetéről, ami lényegében egy, látszólag a semmiből előbukkanó nyolcperces New Age tanítás, amely tökéletesen szembe megy Istennek és a teremtett univerzumnak biblikus nézőpontjával. Ilyenkor fontos, hogy nem csak felismerjük a kihívást, hanem megszerezzük a válaszokat is, és tudjuk, hogyan forduljunk a Bibliához az igazságért.

 Nézzük meg a következő állításokat, amelyeket a játékos „jutalmul” nézegethet, ha befejezte a játékot (hozzá kell tennünk, hogy hitelvektől, vallástól függetlenül is frusztráló lehet sokak számára, hogy nyolc percig ezt a szöveget kell nézniük, ha tetszik, ha nem.)

 [A teljes szöveg szerint két entitás beszélget a játékosról hosszasan. Az itt közölt rész csak a beszélgetésük vége, konklúziója. Angolul értőknek az egész itt végigolvasható: https://www.youtube.com/watch?gl=BE&feature=related%C2%A0&v=-0a0mtetKt0 3:39-től – a ford.]

 
„és az univerzum azt mondta, szeretlek”
„és az univerzum azt mondta, jól játszottál”
„és az univerzum azt mondta, minden, amire szükséged van, tebenned van”
„és az univerzum azt mondta, erősebb vagy, mint gondolnád”
„és az univerzum azt mondta, a világosság, amit keresel, benned van”
„és az univerzum azt mondta, nem vagy egyedül”
„és az univerzum azt mondta, minden más dologgal egy vagy”
„és az univerzum azt mondta, szeretlek, mert szeretet vagy”
„És a játék véget ért, és a játékos felébredt álmából. És a játékos új álomba kezdett. És a játékos újra álmodott, jobbat álmodott. És a játékos volt az univerzum. És a játékos volt a szeretet.
Te vagy a játékos. Ébredj fel.”
 

Ha még nem lenne világos, gyakorlatilag azt mondják a játékosnak: „Isten vagy”!
 „A játékos az univerzum. És a játékos a szeretet.”

Oly sok óra bányászás, oly sok óra építés, mindaz a sok idő, amikor másokat kellett nyaggatni, hogy „használhatom már a gépet?” – minden erőfeszítés betetőzése, az kellene legyen, hogy rájössz, te vagy az isteni univerzum.

 És mindez egy üres vászonból, és a végtelen legójátékból! Képzeljük csak el, mi minden lehet akkor azokban a játékokban, ahol a cselekményé és a különböző figuráké a főszerep! Hiszik vagy nem, ezt nem rémisztgetésképpen mondjuk, habár, ha az okozott sokk cselekedetre sarkall, akkor teljesítettük a küldetésünket!

 Mit tehetek?

 Hogy szülőként ki mit fog tenni, az csakis tőle függ. Neki kell megválaszolnia a kérdést: „Mi legyen a Minecrafttal?” Három fő lehetőség van az alapján, ahogyan az emberek rendszerint reagálnak:

 1. válasz: Nincs több játék. „Nem hagyom a gyerekeimet ezekkel a játékokkal többet játszani, mert nem akarom támogatni ezeket az üzeneteket. Van sokkal inkább Istennek dicsőséget szerző módja is a pénzem és az időm eltöltésének.”

 2. válasz: Játék nyitott szemmel. „Köszönöm, hogy megtudhattam tőletek, mi van ezekben a játékokban. Leülök a gyerekeimmel, és együtt tanulmányozzuk a Bibliát. Biztosítani akarom, hogy ismerik az igazságot, és így felkészültek lesznek legközelebb, amikor ilyen üzenet eléjük kerül.”

 3. válasz: Játék, mint eddig. „Ez csak egy játék! Ne csináljatok már ekkora ügyet belőle!”

 Nem fogjuk megmondani senkinek, melyiket válassza, de bárcsak senki ne lenne olyan, aki a harmadikat tartja helyesnek! Ha mégis, jó alkalom ez Isten Igéjéhez fordulni. De bármilyen döntést is hozunk, egyénként vagy családként, imádságos szívvel tegyük! Találjunk valós válaszokat, és osszuk meg ezeket a körülöttünk levőkkel! Nagy esély van rá, hogy legalább egy olyan embert ismerünk, aki Minecraftozik. Ez jó lehetőség lehet arra, hogy olyasmitől folytassunk szellemi beszélgetést, ami amúgy is érdekli! Olyan világban élünk, ahol nagyon nagy szükség van a világosságra a spritiuális sötétségben, és mi vagyunk azok, akik segíthetünk ezt felgyújtani.

 Ha felbátorodunk a hitünkben és a Biblia iránti bizalmunkban, esélyünk nyílik Isten Igéjének az igazságát szólni egy csomó játékosnak, akiket talán egyedül játékokon keresztül érnek el szellemi üzenetek. És ez nagyon nagy dolog!

 [A Minecraft végfilozófiáját Julian Gough írta, a játék készítője, Markus Perssonnak teljes egyetértésével. Gough megjegyzi: „... a végére teljesen úgy éreztem, mintha az univerzum diktálná a szöveget nekem. Persze tudom, hogy sokféleképpen meg lehet magyarázni ezt az élményt úgy, hogy ne legyenek benne ismeretlen entitásoktól származó, egymással beszélgető kozmikus hangok, de tényleg úgy éreztem, mintha valaki diktált volna nekem. Szóval lehet, hogy valódi bölcsesség van a történetben, ki tudja?”

A folytatásban ebből az interjúból olvashatunk majd további részleteket.] 

Írta: Tom Finley. The sincere faith within you

„Eszembe jut, milyen igazi és őszinte [képmutatás nélküli – (Újf.)] hit lakik benned. Ugyanez a hit élt előbb nagyanyádban, Lóiszban, majd édesanyádban, Eunikében, és meg vagyok győződve róla, hogy benned is.” (2Tim 1,5 – EFO)

Milyen érdekes gondolatot olvasunk itt Páltól: hogy őszinte hit lakhat bennünk. Szemlátomást ez olyan valódi és élő hitre utal a hívőben, amely Istenben való bizalmat és biztos meggyőződést ad, és kihat a hívő egész életére és szolgálatára.

Az angol „Amplified Version” szerint (magyarra fordítva): „Eszembe jut őszinte és képmutatás nélküli hited [hogy a teljes személyiségeddel Istenre hagyatkozol Krisztusban; az Ő hatalmába, erejébe, bölcsességébe és jóságába vetett feltétlen bizalommal és meggyőződéssel], amely először nagyanyádban, Lóiszban [az ő szívében] élt, meg anyádban, Eunikében, és most [teljesen] meg vagyok győződve róla, hogy benned is (lakik).”

Mi igazi és élő, nem pedig színlelt hitre vágyunk. Az ember könnyen „templomba járhat” úgy, hogy a hitet csak színleli, úgy viselkedik, mintha hitben járna. Az ilyenek lehetnek hamis testvérek, akik részt vesznek a keresztények összejövetelein, de lehetnek olyan hívők is, akik kiestek az élő Isten jelenlétéből. A Zsidókhoz írt levél figyelmeztet bennünket ezzel kapcsolatban (Zsid 3,7-8;12).

Milyen lépéseket tehetünk vajon hívőkként, hogy a bennünk lakó hit élő legyen? Hadd javasoljak erre az Igéből néhány dolgot!

„Hit nélkül ugyanis nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell, hogy Isten létezik, és abban is, hogy Isten megjutalmazza az őt keresőket.” (Zsid 11,6 – EFO)

Feltűnt-e vajon valaha, hogy a hit nem csak egyedül az Istenben való hitről szól, hanem arról is, hogy Hozzá jövünk és keressük Őt? Az élő hit azt jelenti, hogy az élő Istennel vagyunk kapcsolatban. Ehhez azonban meg kell tennünk azt a lépést, hogy teljes szívünkkel keressük Őt! Hogyan jöhetünk mégis a szent Istenhez úgy, hogy közben bűn lakozik bennünk, és továbbra is követünk el bűnös tetteket?

„Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel.” (Zsid 10,19-23a, Újf.)

Az Isten jelenlétébe egyedül akkor lehet bizalmunk belépni, ha hisszük, hogy egyedül Jézus vére az, amelynek alapján Isten elfogad bennünket. Nem bízhatunk a saját sikereinkben, de nem is kell visszahátrálnunk Istentől a kudarcaink miatt! Sokkal inkább jöjjünk oda Hozzá bizalommal, mert van egy út, amelyet Ő készített számunkra – ez pedig nem más, mint Jézus vére. Helyezzük hitünket teljesen az Ő vérébe, hiszen ez a jogszerű, Isten által elismert és elfogadott bejárat az Ő szentélyébe! Hinnünk kell továbbá – teljes bizalommal –, hogy Jézus a főpapunk, aki képvisel bennünket Isten jelenlétében, aki Pártfogónk az Atya előtt minden bűnünkért (1Jn 2,1-2).

A Zsidókhoz írt levél idézett szakasza szerint a teljes hitbeli bizonyosságunk alapja, hogy a szívünk meghintetett Jézus vérével, s ezáltal megtisztult a gonosz lelkiismerettől. Azt jelenti ez, hogy oda kell figyelnünk a lelkiismeretünk szavára, és minden bűnös cselekedetet őszintén meg kell vallanunk Istennek (1Jn 1,9). Aki nem figyel a lelkiismeretére, azt az a veszély fenyegeti, hogy a hitében hajótörést szenved (1Tim 1,19). További feltétel, hogy a testünk meg legyen mosva „tiszta vízzel”. Ez a bűnös cselekedetektől való külső megtisztulást jelképezi, amely a vér által meghintett szívünk belső megtisztulásával van párhuzamban. A külső megtisztulás a bennünket behálózó bűnök valódi elhagyását jelenti, Isten Szellemének ereje által (Péld 28,13).

Következik a hit tápláléka, ami Isten Igéje:

„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róma 10,17 – Újf.)

Minél több időt töltünk Isten Igéjének olvasásával és az azon való gondolkozással az élő hit felé vezető lépéseink megtételével párhuzamosan, annál inkább erőre kap és lesz élettelibb a hitünk.

Végül pedig, hogy a hitünk élő is maradhasson, engedelmességben kell járnunk abban, amit Isten kimunkál bennünk:

„Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket! Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat.” (Jak 1,21-22 – EFO)

„Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2,17 – Újf.)

Rögtön azután, hogy Pál hangot adott a Timóteusban lakozó hitbe vetett bizalmának, sürgette őt, hogy gerjessze fel – szítsa lángra – Isten benne lévő ajándékait, hogy a szelleme megerősödjön Isten friss és lendületes ereje által. Nekünk is lépéseket kell tennünk, hogy életben tartsuk a szellemünkben és szívünkben munkálkodó hitünket.

Keressük hát Istent Magát, amíg tart a ma! Higgyük, hogy teljes bizonyossággal jöhetünk Hozzá, ha Jézus vérében bízunk, hiszen ez az egyedüli alapunk az Isten szent jelenlétébe való belépéshez! Alkalmazzuk ezt a vért a saját szívünkre, hogy megtisztítsa a gonosz és romlott lelkiismerettől a bűneink őszinte megvallása által! Váljon szokásunkká Isten ereje által elhagyni a bűnt! Töltsünk időt az Ő Igéjével, tápláljuk magunkat vele, hogy erősítsük a hitünket általa. Olyan szívvel figyeljünk Istenre, amely – az Ő ereje által – engedelmeskedni vágyik mindabban, amit csak mond nekünk. Legyünk cselekvői az igének, nem csak hallgatói! Ha gyakoroljuk mindezeket, a hitünk élő lesz; és valóságként fog bennünk lakozni.